Ezen a szombaton két he­ti­sza­kaszt olvasunk, melyek egy leprához hasonló betegségről, a cáráátról, és az abból való meg­tisztulásról tanítanak. A bőrön jelentkező tüneteket nem orvos, hanem egy kohén, azaz pap gyógyította meg, mert e betegséget nem baktériumok vagy vírusok, hanem bűnök, elsősorban a rágalmazás és a pletykálkodás, héber kifejezéssel a láson hárá, azaz a rossznyelvűség bűne okozta. „Ha lesz valamely ember testének bőrén daganat, vagy var, vagy világos folt és lehet testének bőrén poklos sérelemmé, akkor vitessék Áronhoz, a paphoz vagy fiai egyikéhez a papok közül” – áll a Tórában.

Bár napjainkban már nem létezik cáráát, ahogy a tisztító szertartás sem végezhető el, a láson hárá továbbra is a legnagyobb vétkek közé tartozik. A Talmud bölcsei szerint a pletyka három embert „öl meg”: azt, aki mondja, azt, aki hallgatja és azt, akiről szó van. A rágalmazó egyértelműen bűnös, aki pedig kész végighallgatni egy társa bemocskolását, az bűnrészességgel vádolható. Azonban miért bűnhődik a pletyka célpontja is? Ő végtére is csak áldozat! A kimondott szó ereje miatt. Ha valaki képes arra, hogy a benne munkálkodó rossz tulajdonságait elnyomja és kontrollálja, végül eljuthat odáig, hogy e negatív erők pozitív formában öltsenek testet. Ha azonban mások a hibát emlegetik és rossz hírét keltik, akkor a negatív jellemzői spirituális energiához jutnak, megerősödnek, így sokkal nehezebbé válik az ellenük folytatott küzdelem. A jó hír az, hogy ez fordítva is éppen így működik: mások dicsérete, jó tulajdonságaik kiemelése, pozitív tetteik emlegetése megerősíti az illetőben lévő jót és könnyebbé teszi a számára, hogy a legjobb énjét valósítsa meg és folyamatosan fejlődni tudjon.

Naftali Deutsch

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 30. szám – 2023. április 20.

 

Megszakítás