Hetiszakaszunkban találkozunk ismét a Tízparancsolat szövegével, amint Mózes fel­idézi a chórev-hegyi tóraadást, de itt találjuk a legfontosabb zsidó ima, a Smá Jiszráél – Halljad, Izrael szövegét is, melyet naponta kétszer, este és reggel mondunk el. Mi­után kijelentjük, hogy „az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy”, így folytatjuk: „Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet, egész szíveddel, egész lelkeddel és minden tehetségeddel”. A mezricsi mágid, Dov Beer rabbi, a Báál Sém Tov kiemelkedő tanítvá­nya és utódja a következő kérdést tette fel ezzel kapcsolatban: Hogyan lehet Isten szeretetére kötelezni valakit? Talán parancsba lehet foglalni egy érzelmet? A szeretet nem akarat kérdése, hanem egy érzelem, mely vagy jelen van az ember szívében vagy nincs. A választ az ima első szavaiban találta meg: „Smá Jiszráel”. A smá kifejezés ugyanis nemcsak a hallásra utal, hanem a megértésre is, tehát a következőképpen is fordítható a mondat: „Értsd meg Izrael, hogy az Örökkévaló, a mi Istenünk egy”. Minél inkább törekszik az ember arra, hogy felfogja Isten egyediségét, végtelenségét és hatalmát, minél több Tórát tanul és minél inkább megpróbálja megérteni az Örökkévalóhoz fűződő viszonyát, annál jobban eltölti a szívét az iránta érzett szeretet, különösen, ha képes megvalósítani, hogy az értelme uralkodjon a szíve felett. Ebben az esetben nem kétséges, hogy eleget tud tenni a szeret előírásának is! Ez pedig nem marad viszonzatlan, hiszen a hetiszakasz végén így áll: „Téged választott ki az Örökkévaló, a te Istened, hogy légy az ő tulajdon népe … nem mivel számosabbak vagytok mind a népeknél kedvelt meg az Örökkévaló benneteket és választott ki titeket … hanem mert szeret az Örökkévaló benneteket … a hűséges Isten, aki megőrzi a szövetséget és a szeretetet azoknak, kik őt szeretik és megőrzik parancsait ezer nemzedéken át”.

Naftali Deutsch

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 44. szám – 2023. július 27.

 

Megszakítás