Ismét elérkeztünk Mózes ötödik könyvéhez, mely a Misne Torá, azaz a Tóra ismétlése nevet is viseli. E könyvben, mely nem sokkal a honfoglalás megkezdése előtt összefoglalja a már korábban elhangzott tanításokat és feleleveníti a sivatagi vándorlás eseményeit, már kevés újdonságot találunk és hangvétele is megváltozik. Ameddig az első négy könyvben egyes szám harmadik személyben értesülünk a történésekről („és mondta az Örökkévaló Mózesnek”), addig az utolsó könyvben Mózes egyes szám első személyben beszél. Így a hangnem jóval közvetlenebb, szinte Mose rábénu saját hangján szólal meg a szöveg. Az első négy könyvben Mózes Isten szavának hűséges közvetítőjeként szerepelt, aki pontosan továbbadta a népnek mindazt, amit az Örökkévaló mondott neki. Ebben a könyvben viszont nem egyszerűen Isten szóvivőjeként jelenik meg, hanem Mózesként, az emberként, akinek véleménye van, és azt nem is rejti véka alá, legyen szó dicséretről vagy kritikáról. Az Istentől kapott gondolatok, parancsolatok és tanítások olyan mértékben a saját lényének részévé váltak, hogy ugyanolyan hitelesen volt képes átadni azokat a saját hangján, mint korábban, amikor pusztán közvetítőként szerepelt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez a könyv is az Írott Tan része, tehát nem csak a tartalma, hanem minden egyes szava, és azok minden egyes betűje isteni eredetű. Ahogy bölcseink mondják: Mózes olyan tökéletességgel vetette alá magát az isteni akaratnak és tette magáévá az isteni parancsolatokat, hogy „az Isteni Jelenlét szólt a torkából”. Más szóval Mózes eggyé vált küldetésével és szavai egyben Isten szavai voltak.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 48. szám – 2024. augusztus 8.
