Hetiszakaszunk központi témája, ahogy a múlt héten is, egy leprához hasonló betegség, a cáráát és abból való gyógyuláshoz szükséges eljárás részletei. A bőrön jelentkező tüneteket nem orvos, hanem kohén, azaz pap gyógyította meg, mert e betegséget nem baktériumok vagy vírusok, hanem bűnök, elsősorban a rágalmazás és a pletykálkodás, héber kifejezéssel a láson hárá, azaz a rossznyelvűség bűne okozta. A beteget először karanténba helyezték, majd a tünetek elmúltával a kohén a következő szertartást végezte el: „Akkor parancsolja meg a pap, hogy vegyenek a tisztulandó számára két élő, tiszta madarat és cédrusfát, meg karmazsint és izsópot. Azután parancsolja meg a pap, hogy vágják le az egyik madarat cserépedénybe, élő víz fölé. Az élő madarat pedig vegye és a cédrusfát, a karmazsint meg az izsópot és mártsa azokat, meg az élő madarat a levágott madárnak a vérébe, az élő víz fölött”. A Talmud szerint azért madarakra volt szükség, mert azok folyamatosan csiripelnek, mint az az ember, aki felelőtlenül beszél másokról. Egyikük feláldozása érthető, hiszen a vétekáldozatok bemutatásának egyik oka, hogy a bűnös megrendüljön és őszinte megtérést gyakoroljon, tudva azt, hogy valójában ő érdemelné meg, amit az áldozati állattal tesznek. Azonban mi szükség volt a másik madárra, melyet végül szabadon engedtek? A Szfát Emet néven ismert harmadik guri rebbe válaszában a Zohárt idézi, mert mely szerint a cáráát a másokra mondott „rossz szavakért és a ki nem mondott jó szavakért” sújtotta a beteget. Dávid király is erről írt a zsoltárokban: „Hallgattam a jóról és fájdalmam felerősödött”. Azaz nem elég tartózkodni mások rágalmazásától vagy lekicsinylésétől, fontos kiemelni és felemlegetni azt, ha valaki jót tesz.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 32. szám – 2024. április 18.
