Úton tanulni, úton segíteni – mit tanít a Zohár a találkozások értelméről?
Oberlander Báruch rabbi a Zohár Vájécé hetiszakaszhoz kapcsolódó tanítását folytatta, ezúttal egy olyan történettel, amelyben két bölcs útközben tanul Tórát, majd találkozik egy szegény emberrel. A történetből a Tóra-tanulás, a cedáká és az emberi találkozások célja bontakozik ki: a Zohár szerint az út sem üres idő, és egy találkozás sem feltétlenül véletlen.
Úton is tanulni kell
Rabbi Chija és Rabbi Jésza úton jártak, és Rabbi Chija azt mondta: tanuljanak Tórát, hogy a Sechiná velük legyen. Oberlander rabbi ehhez felidézte a Zohár korábbi tanítását: amikor az ember elhagyja otthonát, különösen fontos az úti ima és a Tóra-tanulás, mert ezek által az isteni jelenlét kíséri.
A rabbi hozzátette, hogy a kabbala szerint minden embernek vannak olyan helyek a világban, amelyekhez feladata kapcsolódik. Lehet valaki budapesti, mégis előfordulhat, hogy Tókióban kell egy micvát teljesítenie, imádkoznia vagy Tórát tanulnia. Az ember ezért utazik különböző helyekre: nyaralás, üzlet vagy más ügy miatt, és közben lehetőséget kap arra, hogy ott is szentséget vigyen a világba.
Felidézte az előző lubavicsi Rebbe tanítását is: ha valaki egy távoli helyen egy kőre lép, az a kő talán a világ teremtése óta várta, hogy egy zsidó arra járjon, és ott Tórára vagy micvára gondoljon. Ha az ember közben üres gondolatokkal foglalkozik, elszalasztja ezt a lehetőséget.
Oberlander rabbi saját dédapjáról, Aus Dávidról is mesélt, aki útközben Misnát tanult fejből, és már a távolságokat is Misna-fejezetekben mérte: egy hely lehetett „egy fejezetnyire”, egy másik „három fejezetnyire”.
Ki számít igazán élőnek?
Az úton Rabbi Chija arról tanított, hogy a cádik által áldás érkezik a Sechinába. Ennek kapcsán a Zsoltárok versét idézte: „Él az Örökkévaló, és áldott az én sziklám.”
A Zohár itt a „háj”, az élő fogalmát a cádikhoz kapcsolja. A rabbi felidézte a talmudi tanítást: a vétkesek még életükben is halottnak számítanak, míg a cádikok haláluk után is élők.
Az Álter Rebbe a Tánjában úgy magyarázza ezt, hogy minden ember testből és lélekből áll, de nem mindegy, melyik adja az identitás lényegét. Az egyszerű ember életének középpontjában gyakran a testi lét áll, míg a cádik valódi élete a Tóra, a micvák és az istenszolgálat. Amikor a cádik teste megszűnik élni, az, ami személyiségének lényege volt, továbbra is fennmarad.
Oberlander rabbi ugyanakkor hangsúlyozta: a cádik halála mégis veszteség, mert új micvákat már nem tud teljesíteni. Az ember küldetése éppen az, hogy ebben a fizikai világban, testben hozzon létre szentséget.
Egy szegény ember az úton
Miközben a két bölcs továbbhaladt, megláttak egy férfit, aki gyermekét a vállán vitte. Sem étel, sem csomag nem volt nála. Rabbi Chija arra gondolt, hogy valószínűleg zsidó, talán menekül, és azért került az útjukba, hogy lehetőségük legyen cedákát adni.
Oberlander rabbi itt külön hangsúlyozta a nézőpontot: a szegény ember nem pusztán segítséget kér, hanem lehetőséget ad a másiknak egy micva teljesítésére.
Ehhez kapcsolta a „venátánu” – „és adjanak” – héber szót, amelynek betűi visszafelé is ugyanabban a sorrendben állnak. Az adás így visszatér az emberhez: aki ad, maga is kap.
A két rabbi először nem akarta közvetlenül megkérdezni a férfitól, hogy szegény-e. Inkább azt kérdezték, hol vannak az úti csomagjai. A férfi elmondta, hogy semmije sincs. Két másik fiát fogságba vitték, és most azért járja az utat, hogy pénzt gyűjtsön kiváltásukra. A pidjon svujim, a foglyok kiváltása különösen nagy micva, hiszen a fogság gyakran életveszéllyel is jár.
A rabbik pénzt és ételt adtak neki.
A cedáká olyan, mint az áldozat
A szegény ember ezután maga kezdett Tórát magyarázni. A Mózes negyedik könyvéből idézte az állandó áldozat parancsát: „Áldozatomat, kenyeremet, tűzáldozataimat… ügyeljetek, hogy bemutassátok nekem a megfelelő időben.”
A magyarázat lényege az volt, hogy amikor az ember ad az Örökkévalónak, fentről is áldás érkezik. Ha a zsidó nép „kenyeret” ad az oltáron, az Örökkévaló is kenyeret és éltető erőt ad a világnak.
A férfi szerint ma, amikor nincs Szentély, a szegény embernek adott kenyér hasonló szerepet tölt be. Sőt, Oberlander rabbi az elhangzott magyarázatot idézve kiemelte: az embernek adott segítség bizonyos értelemben még magasabb szintű, hiszen egy élő ember szükségét elégíti ki.
Az Álter Rebbe ehhez azt teszi hozzá, hogy a pénzadomány is valódi önfeláldozás. Az ember a pénzért dolgozott, testi erejét és idejét fektette bele, illetve abból vásárolhatna magának ételt, amely életben tartja. Amikor cedákát ad, saját életenergiájából ad.
A reggeli és délutáni áldozat
A névtelen utazó tovább magyarázta a tamid, az állandó áldozat versét. A „bemoadó”, „a maga idejében” kifejezést Ábrahámhoz és Izsákhoz kapcsolta.
Ábrahám a cheszed, a szeretet és jóság tulajdonsága. Az Ákédánál reggel korán kelt, hogy teljesítse az Örökkévaló parancsát. Izsák a gvurá, a szigor tulajdonsága, és az áldozat eseménye délután teljesedett ki.
Felmerült azonban a kérdés: ha két különböző időről és két különböző spirituális tulajdonságról van szó, miért egyes számban mondja a Tóra, hogy „az ő idejében”?
A férfi válasza szerint azért, mert a cheszed és a gvurá nem elszigetelten működik. A vízben benne van a tűz, a tűzben a víz: a szeretetben is jelen van a szigor, és a szigorban is a szeretet. A két tulajdonság kiegészíti egymást.
Rabbi Jésza erre azt mondta: ha csak ezért a tanításért jöttek volna el erre az útra, már akkor is megérte volna.
Soha ne becsülj le senkit
A két bölcs eleinte egy szegény, menekülő embert látott maguk előtt. Segíteni akartak neki, aztán kiderült, hogy olyan mély Tóra-tudással rendelkezik, amelyből ők maguk is tanulhatnak.
Oberlander rabbi innen kapcsolta a történetet az Atyák tanításához: „Ne vess meg egyetlen embert sem.”
A találkozással két micvát kaptak: lehetőséget a cedákára, és lehetőséget a tanulásra. A történetben az is figyelemre méltó, hogy a férfi neve végig ismeretlen marad. A Zohár ezzel is azt mutatja: nem a cím, a rang vagy a külső helyzet dönti el, kitől lehet tanulni.
Az előadás végén Oberlander rabbi a középső lubavicsi Rebbe tanítását idézte: amikor két zsidó találkozik, igyekezzenek úgy alakítani a találkozást, hogy egy harmadik zsidó is profitáljon belőle.
Rabbi Chija és Rabbi Jésza útja is így alakult. Elindultak, hogy Tórát tanuljanak, találkoztak valakivel, akinek segíthettek, végül pedig éppen attól az embertől kaptak új tanítást. A Zohár története szerint az út, a találkozás és a segítségnyújtás egyaránt része lehet az ember isteni küldetésének.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
