A minchá ereje és a mester tisztelete – Ima, szigor és misztika a Zohár tanításai szerint
A Zohár, a zsidó misztika alapműve folytatásában Oberlander Báruch rabbi ezúttal a rabbi és tanítvány viszonyának spirituális mélységéről, valamint a napi imarend egyensúlyáról beszélt. A tanítás során kiindulópontként az szolgált, hogy „az ember ne imádkozzon mestere mögött”, mert az olyan lenne, mintha nemcsak Isten, hanem a mestere előtt is hódolna – ez pedig nem illik az ima szellemiségéhez. A Talmud szerint „az Örökkévalótól való félelem” kifejezés magában foglalja a tóramester iránti félelmet is, mivel a mester által válik lehetővé az Istenhez való közeledés.
Rabbi Simon tanításai szerint azonban az ima nemcsak az alázatról és az irányról szól, hanem arról is, hogy az ember teljes figyelmével Istenre összpontosítson. Ezért szükséges, hogy az ima közben ne legyen semmi az imádkozó és a fal között – sem fizikai akadály, sem mentális elterelődés, például a tanító személye.
A három ima, három ősatya, három spirituális szint
A három napi ima – a reggeli sáchárit, a délutáni minchá és az esti mááriv – három ősatyához kapcsolódik: Ábrahámhoz, Izsákhoz és Jákobhoz. Ábrahám, aki a heszed, a szeretet tulajdonságát képviseli, a reggeli imához kapcsolódik. Izsák, aki a gvurá, a szigor megtestesítője, a délutáni minchá imát rendelte el. A minchá ideje különösen jelentős, mivel délután – amikor a nap nyugat felé hajlik – a szigor erői erősödnek, és épp ezért az ima ereje is különleges.
A rabbi szerint: „A délutáni ima a legfontosabb, mert akkor már jelen van a világban a szigor, és ebben az időszakban kell igazán Istenhez fordulni, hogy nehogy elnyeljen minket a sötétség.” Éppen ezért a Talmud is kiemeli, hogy az ima ideális ideje az, amikor az ember félbehagyja a munkáját, és az Örökkévalóra összpontosít.
A mááriv ima státusza és a spirituális következmények
A mááriv ima – amelyet Jákobhoz kapcsolnak – sokáig nem volt kötelező, mivel a napi két áldozat, a reggeli és a délutáni tamid áldozatok feleltek meg a reggeli és a minchá imáknak. A kabalista magyarázat szerint azonban a mááriv azért nem kötelező, mert az a reggeli és délutáni ima eredménye: „Ha az ember elvégezte a munkát reggel és délután, akkor az este már csak a gyümölcse annak.”
Ma, a galut idején – amikor a világban sokkal nagyobb a sötétség és a rejtettség – a mááriv ima is kötelezővé vált. A rabbi hozzátette: „Ma már a mááriv is elengedhetetlen, mert nem elég a nappali erőfeszítés, az éjszakába is be kell vinni a fényt.”
Rivka, Sára és a sábeszi gyertya fénye
A tanítás végén Oberlander rabbi visszatért a hetiszakaszhoz, ahol Izsák feleségül veszi Rivkát. A Zohár különleges jelentést tulajdonít annak a mondatnak, hogy „Izsák bevezette őt Sára anyja sátrába.” E mondat mélysége abban rejlik, hogy amikor Rivka a sátorba lépett, visszatért a schina – az isteni jelenlét – amely Sára halálával eltávozott. Újra meggyulladt a sábeszi gyertya, amely Sára idejében péntektől péntekig égett. „Ez nemcsak fizikai csoda, hanem spirituális tanítás: Rivka olyan volt, mint Sára, és Izsák számára így visszatért az édesanyja szentsége.”
A tanítás végén a hallgatók köszönetet mondtak a rabbinak, aki így zárta az estét: „A Zohár tanításaiban mindig új rétegeket fedezhetünk fel. Ne szégyelljük bevallani, ha valamit most értettünk meg először – mert ez a tanulás lényege.”
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
