A vakság, amely látni tanít – Jichák szemének misztikája
Mit jelent igazából az, hogy elhomályosodtak Jichák szemei? És hogyan véd meg minket a vakság az igazság elvesztésétől?
A Toldot hetiszakasz szívében Jichák, az idősödő ősatya áll – különösen annak a jelenetnek a középpontjában, amikor már „szemei elhomályosultak, látni nem tudott”. A klasszikus olvasatok ezt egyszerűen az öregedés jeleként értelmezik. De a Zohár, a kabalisztikus hagyomány mélyebb dimenziót tár fel: Jichák vaksága nem gyengeség, hanem a látás egy új minősége. Azé a látásé, amely túllép az anyagi világ illúzióján, és képes a dolgok belső lényegét felismerni – még akkor is, ha a külvilág azt máshogyan mutatja.
Nem a fizikai látás a valódi látás
A Zohár szavai így hangzanak: „És elhomályosodtak Jichák szemei látástól – ez azt jelenti, hogy többé nem a testi szemével nézett, hanem a lélek szemével látott.”
A kabala tanítása szerint az ember érzékelése a földi világ torzító tükrén keresztül történik. A látás, amelyet megszoktunk – a szemünkkel látott világ – tele van megtévesztő jelenségekkel. A cádik, az igaz ember, akinek az útja az isteni igazság felé vezet, csak akkor képes valóban tisztán látni, ha elenged valamit ebből a torz képből. Jichák szemeinek „elhomályosulása” tehát nem büntetés, hanem átváltozás. Ahogyan Oberlander rabbi fogalmazott: „A cádik nem vak, hanem másképp lát.”
Ez a látás olyan, mint amikor valaki nem a színekre és formákra koncentrál, hanem a hangokra, az illatokra, a belső jelekre – azokra az igazságokra, amelyek nem jelennek meg a felszínen.
A vakság mint védelem a szentség számára
A Tóra történetének egyik legnehezebben értelmezhető része, hogy Jichák miért nem ismerte fel, hogy Ézsau valójában nem méltó az áldásra, míg Jákob igen. A Zohár válasza nem kerülő úton jár: azért nem ismerte fel, mert az Örökkévaló nem akarta, hogy felismerje. Ez isteni gondviselés volt. Jichák vaksága megvédte őt attól, hogy akarata ellenére olyanra ruházzon áldást, aki nem méltó rá.
A rabbi idézte a Zohár tanítását, miszerint: „Az Örökkévaló elvette Jichák látását, hogy a szentség ne kerüljön a tisztátalanság kezébe.”
Ez nem azt jelenti, hogy Ézsau nem volt képes jót cselekedni, de a Zohár szerint őt erősebb kötés fűzte az anyagi világhoz, mint a szellemihez. És az áldás – amely nem pusztán jókívánság, hanem isteni energia – nem juthat ilyen kézbe.
A cádik látása: túl a világ külsőségein
A Zohár tanítása szerint a cádik even bohan – próbakő, akinek az életében minden próbatétel új szintet nyit. Jichák már átesett a saját nagy próbáján az ákéda (kötözés) történetében, amikor kész volt feláldozni magát az Örökkévaló parancsára. Ezután – tanítja a Zohár – a látása nem gyengült, hanem átalakult.
Ez hasonlatos a próféták látásához: nem a tárgyakat és embereket, hanem azok lelki gyökerét látják. Így válik érthetővé, hogy Jichák nem a fia külső vonásai, hanem annak hangja alapján ismeri fel az igazságot: „A kezek Ézsau kezei, a hang Jákob hangja.” (1Mózes 27:22)
A vakság paradoxona: világosság a sötétségből
A rabbi idézte a Zohár egyik központi gondolatát: „A világosság mindig a sötétség mélyéből tör elő.” Ez az idea visszhangzik a kabala cimcum-tanításában is: az isteni fénynek vissza kellett húzódnia ahhoz, hogy létrejöhessen a teremtés. Ugyanígy, az emberi látás korlátozása révén nyílik lehetőség arra, hogy más formákon keresztül – például az intuíció, ima, belső megértés útján – hozzáférjünk a valósághoz.
A sötétség tehát nem hiány, hanem lehetőség. A vakság Jicháknál nem a világ végét, hanem egy új szakasz kezdetét jelenti: azt, ahol a fizikai világ zárójeleződik, és a spirituális valóság válik meghatározóvá.
Az áldás megmentése: Jákob mint isteni eszköz
A vakság következményeként nem Jichák dönt az áldásról – hanem az Örökkévaló. Jákob, aki belép apja sátrába, és hangja által mégis felismerést hoz, olyan mint egy megbízott eszköz, aki elhozza az isteni akarat beteljesítését.
Oberlander rabbi így fogalmazott: „Amit Jichák nem látott, azt az Örökkévaló látta. A vakság csak a felszínen volt, de a mélyben isteni fény vezette az eseményeket.”
Ezért az áldás nem került tévútra, nem került rossz kézbe – hanem pontosan oda, ahová az öröktől fogva szánták: Jákobhoz, akiből Izrael népe lett.
A tanítás végső üzenete: az igazi látás a lélek szemein keresztül történik. A világ próbára teszi érzékszerveinket, de az igazság – ahogy a Zohár tanítja – nem mindig ott van, ahol nézzük. Hanem ott, ahol belül meghalljuk.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
