„Áldások harcmezője” – Jákob, Ézsau és a sátáni erők viadala a Zohár tanítása szerint
Mit jelentettek Jákob áldásai a zsidó nép múltjára és jövőjére nézve? Miért kellett Jákobnak nemcsak Ézsauval, hanem annak angyalával is megküzdenie? Miért épp egy keddről szerdára virradó éjszakán zajlott le a viadal, és mi köze ennek a Hold teremtéséhez? Oberlander Báruch rabbi újabb mélyenszántó előadásában a Zohár, a Kabbala alapműve alapján világította meg a Toldot hetiszakasz záró tanításait, különleges misztikus szemszögből.
A bűnbeesés második köre
A Zohár tanítása szerint a Tóra történetei nemcsak egyszerű családi események, hanem kozmikus küzdelmek lenyomatai is. „Amit Ádám és Éva vétkezésként elrontott, azt kellett Jákobnak és Rebekának kijavítani” – hangsúlyozta Oberlander rabbi. A kígyó, vagyis a sátáni erő egykor becsapta Évát, és az élet energiáit magához vonta. Most, generációkkal később, Ézsau – a kígyó spirituális örököse – szintén isteni áldásokhoz akar jutni. Ám ezúttal Rebekának és Jákobnak sikerül ezt megakadályoznia.
Rebeka az, aki – az első nő bűnével szemben – most a jót képviseli: „Megakadályozza, hogy a sátán újra isteni erőhöz jusson. Jákob megszerzi az áldásokat, méghozzá nemcsak okosan, hanem szentséggel is.”
A két kecskebak titka
A Zohár egy különös párhuzamra is rámutat: a két kecskebak, amelyet Rebeka készíttet Jákob számára, hogy apja, Izsák megáldja – ezek megfeleltethetők a Jom Kippuri két baknak. Az egyik az Örökkévalónak, a másik az ázélnak – a pusztába küldött, a sátáni erőknek adott áldozatnak.
„Jákob ezzel a két bakkal szimbolikusan legyőzte Ézsau erejét, éppúgy, ahogy Jom Kippurkor a bűnöket eltávolítjuk.”
Az éjszakai harc az angyallal
Miért kellett Jákobnak még külön is megküzdenie Ézsau angyalával, Smáéllel? A Zohár szerint, „amit az alsó világban történik, az tükröződik a felső világban is – és fordítva. Az áldások megszerzése után még hátra volt a spirituális csata”. Ez a híres jelenet a Jabók-folyónál történt, egy egész éjjelen át. Az angyal célja az volt, hogy „kiiktassa Jákobot a világból”.
De nem akármilyen éjjelen történt mindez. A Zohár kifejezetten kiemeli, hogy ez keddről szerdára virradó éjszaka volt – az az idő, amikor a Hold „megszégyeníttetett”, vagyis kisebbé vált, és ezzel a sátáni erők felerősödtek. „A sötétség ideje a gvurá, a szigor ideje. És Jákob egyedül maradt, ami tovább fokozta a támadás lehetőségét.”
A test szentsége és sebezhetősége
A Zohár mély szimbolikával magyarázza, hogy az emberi test megfeleltethető a tíz szférának – az isteni kisugárzások rendszerének. A jobb kéz a heszed, a szeretet – Ábrahám tulajdonsága. A bal kéz a gvurá, a szigor – Izsák tulajdonsága. Jákob, aki „jószándékú ember, aki sátrakban lakik”, mindkettőt magában egyesíti. Ezért nem tudta az angyal sem jobb, sem bal oldalról legyőzni.
Végül „csak a csípőjét tudta megérinteni” – amely a necách szférát jelképezi, és már nem a központi része a testnek. „Egy pillanatnyi sebezhetőség – de nem vereség.”
A négy áldás titka
A Zohár szerint Jákob nem kevesebb, mint négy áldást kapott életében:
-
Az első – Izsáktól, amikor Ézsaunak adja ki magát.
-
A második – Istentől, amikor visszatér Lábántól.
-
A harmadik – Ézsau angyalától, miután legyőzi őt.
-
A negyedik – az első kronológiailag: amikor elindul Lábánhoz, Izsák megáldja.
Ám a legmeglepőbb a következő gondolat: Jákob ezeket az áldásokat „tartalékolta” a történelem nagy pillanataira.
A Zohár szerint Jákob azt mondta: „Most nem akarom mindet egyszerre érvényesíteni. Előbb túl kell élni a Gálutot – az elnyomás és szétszóratás idejét. A legkisebb, legkevésbé uralkodó jellegű áldás most elég – a többit elteszem a Messiás idejére.”
A három támadás – a három válasz
A Zohár a zsoltárok könyvére (118) alapozva három világméretű támadást említ, amely a jövőben éri Izraelt:
„Körülvettek engem… körülvettek, mint a méhek…” – mindegyik egyre fokozódó fenyegetés. Ezekhez Jákob külön-külön egy-egy áldást „rendel”, amelyek akkor lépnek érvénybe. Ez a jövő háborúira utal – az utolsó próbákra a Messiás eljövetele előtt.
A végső kép Dániel könyvéből származik: „És láttam, hogy egy kő elvált a hegyről… és elpusztította a szobrot.” Ez a kő – mondja a Zohár – „Izrael közössége, a Kneszet Jiszráél”, amely majd végül minden más uralmat maga alá gyűr.
És Ézsau sírása…
A Zohár érzékenyen és misztikusan értelmezi Ézsau sírását, amikor kiderül, hogy elveszítette az áldásokat. „Olyan őszintén sírt az apja előtt, hogy ennek érdeme lett, hogy ideiglenesen uralkodhatott a világban.”
Ám a végső szó Jákobé lesz – pontosabban a zsidó népé, amikor könnyekkel tér vissza az Örökkévalóhoz. „Bi-váó bi-dmáót – sírással fognak visszatérni.” Ezek a könnyek ellensúlyozzák Ézsau sírását – és végül az áldások örökre érvénybe lépnek.
„Boldog hánukát!”
Az előadás végén Oberlander rabbi visszatért az aktualitáshoz – Hanuka második estjéhez. A hanukai fények szimbolikája, az isteni jelenlét apró, de makacs lángja tökéletesen illeszkedik Jákob stratégiájához: „Most egy kis fény, de tartalékolva a nagy világosságra. Egy áldás most, három a jövőre – amikor eljön az ideje.”
Az előadás a Toldot heti szakasz lezárása volt – és a jövő héten a Vájéjécé szakasz tanulmányozásával folytatódik.
„Bárech Hasém le’olám – Áldott legyen az Örökkévaló örökké. Ámen, ámen és ámen.”
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
