A közösség imája és Jákob küldetése Láván házában

A Zohár tanítása szerint az ima nem magányos vállalkozás: az ember akkor áll biztonságban az Örökkévaló előtt, ha a közösség részeként szólal meg. Oberlander Báruch rabbi legutóbbi tanításában a sunémi asszony példájától Jób kérdésén át Jákob küldetéséig vezetett az út: hogyan lehet egyszerre kérni, bízni, cselekedni, és közben nem elveszíteni a szent cél irányát.

„Én a népem közül lakom”

Oberlander Báruch rabbi a virtuális Beitmidrásban folytatta a Zohár tanulmányozását, ezúttal is a Vájécé hetiszakaszhoz kapcsolódva. Az óra elején a rabbi visszautalt az előző tanításra: egy tökéletes cádik imádkozhat egyes számban, mert amikor az égi bíróságon „előveszik az aktáját”, jámbor embert találnak. Egy átlagos ember számára azonban veszélyes lehet önállóan kiállni az Örökkévaló elé.

Ezért fogalmazódnak az imák többes számban. Az Ámidában is így kérünk: adj nekünk értelmet, gyógyíts meg minket, áldj meg bennünket megélhetéssel. A rabbi így fogalmazott: „A közösség az mindig jó. Az egyes ember maximum vannak benne hibái.”

A Zohár ezt a sunémi asszony történetéből tanulja. Amikor Elisa próféta felajánlja neki, hogy közbenjár érte a királynál vagy a hadsereg vezetőjénél, ő azt válaszolja: „Én a népem közül lakom.” A Zohár szerint ez nem udvarias visszautasítás, hanem mély spirituális állásfoglalás. Ros hásáná, az ítélet napja áll a háttérben, és az asszony nem akar külön ügyként megjelenni az égi ítéletben. A nép része szeretne maradni, mert a közösségben az ember jó oldala erősödik fel.

A magánkérés helye az imában

A rabbi idézte a Ramak, Rábi Mose Cordovero magyarázatát is: ha mindig a közösség nevében kell imádkozni, kérhet-e az ember saját szükségleteire? A válasz: igen, de a közösségi ima szerkezetén belül. Az Ámidában először a többes számban megfogalmazott, közös ima hangzik el, és ehhez kapcsolódhat a személyes kérés.

Ez a gondolat a hétköznapi imarendben is megjelenik. Aki útra indul, elmondja a tfilát háderechet, az úti imát, amely szintén többes számban kéri az oltalmat. A személyes kérés így nem elszigetelt igény, hanem a közösség imájába illeszkedő hang.

Jób és a halál kapui

A Zohár ezután Jób könyvéhez fordult. Az Örökkévaló így kérdezi Jóbot: vajon ismeri-e a halál kapuit? A rabbi magyarázata szerint Jób kérdése a halottak feltámadásához vezet. Ha a halál büntetésként érkezik, lehet-e még remélni, hogy ugyanattól az Istentől élet és feltámadás jön?

A Zohár válasza finom, de nagyon erős: a rossz nem az Örökkévalóból fakad úgy, mintha Ő küldené az embert a halálba. A halál abból következik, hogy az ember eltávolodik Istentől, és átadja magát a véges természetnek, a tisztátalanság rendjének. Mindez Ádám történetére vezethető vissza: a tiltott fa evése után megjelent a halál.

Ugyanakkor az Örökkévaló uralkodik a teljes rendszer fölött. Jesájá próféta szava szerint a messiási korban Isten „eltünteti a halált örökre”. A rabbi értelmezésében ez nem csupán azt jelenti, hogy a jövőben nem lesz több halál, hanem azt is, hogy a feltámadás által a halál visszamenőleg is elveszíti végső hatalmát.

Ráchel emlékezete és József neve

A tanítás ezután visszatért a Vájécé hetiszakaszhoz, Ráchel meddőségéhez és József születéséhez. A Tóra kétszer használja az Elokim nevet: az Örökkévaló megemlékezett Ráchelről, majd meghallgatta őt. A Zohár ezt a kettősséget a férfi és női spirituális oldalakhoz kapcsolja.

Ráchel fiát Joszéfnak nevezi, mert a név a hozzáadás, kiegészítés gondolatát hordozza: azt kéri, hogy az Örökkévaló adjon neki még egy fiút. Jákob ebből megérti, hogy közel a tizenkét törzs teljessége. A tizenkét fiúval létrejön az a teljes, szent családi rend, amelyben Ábrahám és Izsák történetével szemben minden fiú a szövetség útján marad.

Ezért válik sürgetővé a visszatérés Erec Jiszráélbe. Ráchelnek a Szentföldhöz kell kötődnie, még akkor is, ha végül az úton temetik el. Sírja később a száműzetésbe induló zsidó nép imájának helye lesz.

„Én leszek veled”

Amikor az Örökkévaló azt mondja Jákobnak: térjen vissza atyái földjére, és „veled leszek”, a Zohár ezt különleges módon érti. Eddig Ráchel volt Jákob házának lényege, a málchut megjelenése. Ráchel halála után azonban Jákob magasabb állapotba kerül: a Sechiná lesz vele. Nem egyszerű családi fordulatról van szó, hanem arról, hogy Jákob küldetése beteljesedik, és a tizenkét törzs megszületésével a zsidó nép alapja kialakul.

A rabbi érzékeltette, hogy Jákob már nem maradhat Láván házában. Láván a szitrá áchrá, a tisztátalan oldal képviselője, aki mindent megpróbál, hogy Jákobot magánál tartsa. Amikor Láván jutalmat ajánl, a Zohár szerint a szavai rejtett csábítást is hordoznak: mintha azt sugallná, Jákob újabb nőkkel, újabb földi kötésekkel maradhatna nála.

Jákob válasza világos: nem testi vágyak vezetik, hanem isteni küldetés. Feleségei és gyermekei a tizenkét törzs létrejöttéhez tartoznak, nem Láván világához.

Hit és cselekvés külföldön

Az óra végén a rabbi a pöttyös és csíkos állatok történetével foglalkozott. Jákob, az igazság embere, mégis botokat állít fel, hogy az állatok mintázata az ő javára alakuljon. Miért nem bízik egyszerűen az Örökkévalóban?

A Zohár válasza szerint Jákob külföldön van. Erec Jiszráélben közvetlenebb az isteni gondviselés, ott más a hit gyakorlati formája. Külföldön azonban az embernek meg kell tennie a maga lépéseit, és abból ismeri fel, van-e ott számára folytatás. Jákob a sikerből látja, hogy egy ideig még maradhat, de küldetése végső iránya továbbra is a Szentföld.

Oberlander Báruch rabbi tanítása így az ima, a feltámadás, Ráchel emlékezete és Jákob munkája között teremtett kapcsolatot. A Zohár nyelvén mindez egyetlen kérdés köré rendeződik: hogyan marad az ember a szentség oldalán akkor is, amikor kér, amikor szenved, amikor dolgozik, vagy amikor Láván világa maradásra csábítja.

Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

www.facebook.com/Zsidocom/

#Oberlander