Egy gyermekkori tréfa indította el azon az úton, amely a magyar színháztörténet egyik legmeghatározóbb alakjává tette a zsidó származású Keres Emilt.
1925. július 9-én, Szombathelyen született Keres Emil, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező és színházigazgató. Jellegzetes orgánuma, kivételes versmondói tehetsége és emlékezetes alakításai generációk számára tették felejthetetlenné, miközben a magyar színházi élet meghatározó vezetőjeként is maradandót alkotott.
Keres Emil apai nagyapja is komédiás volt
Keres Emil már gyermekkorában színpadra termett, azonban attól eleinte mégis próbált távol maradni. Apai nagyapja, Kreisler Egbert (eredetileg ő is Kreisler néven látta meg a napvilágot) komédiás volt. Egy több mint 100 évvel ezelőtti, szentgotthárdi cikkben pedig így jellemezték a nagypapát:
„Negyven arcú ember. Sauerteig József ezermester társulatával városunkba érkezett s érdekes mutatványokkal élvezetes előadás mellett mulattatja közönségünket.”
Egy csínynek és egy apai jó tanácsnak indult
Bár az iskolában hiába próbálták rávenni a szavalásra, esténként a házuk előtt összegyűlt szomszédokat szórakoztatta saját előadásaival. Rögtönzött társulatokat szervezett, még szerződéseket is írt a környékbeli gyerekeknek, de akkor még maga sem gondolta, hogy egyszer az ország egyik legismertebb színésze lesz.
A fordulat egy baráti csínynek köszönhető. Egy ismerőse tréfából benevezte egy helyi tehetségkutatóra, ahol olyan nagy sikert aratott, hogy a közönség szinte nem akarta leengedni a színpadról. Édesapja ekkor azt tanácsolta neki, próbálja meg a színészi pályát, ez a döntés pedig egész életét meghatározta.
Több színház direktora is volt
A Színiakadémia felvételijén már megmutatkozott különleges tehetsége. Goethe Faustjából az Úr és Mephisto párbeszédét egyedül adta elő: az egyik szereplőt mély hangon, bal lábon állva, a másikat magasabb hangon, jobb lábon alakította. A bizottság számára felejthetetlen volt, amikor az Úr vasi tájszólásban szólalt meg, nem is volt kérdés, hogy felveszik.
1950-ben szerzett diplomát, pályáját a Honvéd Színházban kezdte, majd a Nemzeti Színház társulatához került. Alig négy évvel később már a szolnoki Szigligeti Színház igazgatójává nevezték ki, ezt követően pedig a Vígszínházban, a Jókai Színházban, majd a Thália Színház élén dolgozott több mint egy évtizeden át. Később a Radnóti Színpad igazgatójaként is meghatározó szerepet játszott a magyar színházi életben, miközben a Színházművészek Szövetségének előadóművész tagozatát is vezette.
Keres Emil hangja még most is sokak fülében csilingel
Színészként elsősorban karakterszerepeiben nyújtott emlékezetes alakításokat. Minden figuráját aprólékosan elemezte, szövegkönyveit saját megjegyzésekkel és rendezői instrukciókkal töltötte meg. Úgy vallotta, hogy egy színész önmagáról a legtöbbet a szerepein keresztül mondhatja el.
Legalább ennyire ismert volt legendás versmondóként is. Jellegzetes, összetéveszthetetlen hangja miatt a Költészet napján évről évre nagy várakozás övezte fellépéseit. Nemcsak a színpadon adott sokat a közönségnek: művészeti körökben rendszeresen szerepelt, és olyan stúdiót is létrehozott, ahol ingyen tanította a pályakezdő előadókat.
1985-ös nyugdíjba vonulása után sem szakadt el a színháztól: továbbra is rendszeresen fellépett a Radnóti Színházban és a Karinthy Színházban. Nyolcvanéves korán túl is aktívan dolgozott, bizonyítva, hogy számára a színház nem egyszerűen hivatás, hanem életforma volt.
Keres Emil 2016. április 1-jén hunyt el Budapesten. A Kozma utcai zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra.
Források: Szenkovits Péter, „Gyávaságból változott bátorrá”, Fejér Megyei Hírlap, 2011. 56. évf. 159. szám, 13. old.; Sztannay Ádám, „A többszörös direktor – Keres Emil vendégkönyve”, 168 óra, 19. évf. 10. szám, 40–43. old. (borítókép is innen: Keres a Konyec – Az utolsó csekk a pohárban című filmben)
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.