Hetiszakaszunk Jáákov menekülésével kezdődik. Az elsőszülöttnek járó áldástól megfosztott Észáv (Ézsau) bosszúja elől Jáákov a távolban élő rokonaihoz indult, majd „elérkezett egy helyre és meghált ott”. Bölcseink szerint a Tóra azért emlékezik meg itt egy teljesen hétköznapi cselekedetről, az alvásról, mert Jáákov ekkor hajtotta először álomra a fejét azóta, hogy útnak indult. Ez az álmatlan időszak az a tizennégy esztendő, amely Jáákov menekülésével vette kezdetét – amikor elhagyta a szülői házat ikertestvére fenyegetése miatt –, és az ősatya Cháránba érkezésével ért véget, ahol menedékre lelt anyja családjánál. Vajon mi tartott tizennégy évig? Jáákov Beer Sevából indult útnak és az onnan ezer kilométerre, a mai Törökország déli részén fekvő Cháránba ment. Ezt a távolságot még az ókori útviszonyok mellett is le lehetett küzdeni néhány hét alatt. A hagyomány szerint ezekben az években Jáákov titokban Sém és Éver jesivájában ült és Tórát tanult szünet nélkül, még alvásra sem pazarolta idejét. Jáákov ugyanis tudta, hogy dolgoznia kell majd azért, hogy feleséget szerezhessen magának, hiszen üres kézzel érkezett Láván házába. Emellett az is világos volt a számára, hogy hosszú időt kell majd a gonosz rokon házában eltöltenie, ahol a Tóra előírásait sem lesz könnyű megtartania. Ezért döntött úgy, hogy útját (egy legenda szerint az Észak-Izraelben fekvő Cfátban) megszakítva Sém és Éver jesivájába kér bebocsátást, hogy megerősödjön hitében és tóratudásában, mielőtt Lávánnál telepedne le. Mivel tudta, hogy abban az időben az volt az egyetlen hely, ahol Tórát tanultak, s csak korlátozott idő állt rendelkezésére, ezért minden erejét és idejét a tanulásra fordította, még aludni sem feküdt le az ott töltött évek során.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 11. szám – 2023. november 23.
