„Akkor odalépett hozzá Jehuda és mondta: Kérlek, uram, hadd szóljon csak szolgád egy szót…” – Huszonkét év után véget ért a Joszef és testvérei közötti konfliktus. Ehhez arra volt szükség, hogy Jehuda bátran az egyiptomi alkirály elé lépjen, akit Cofnát-Páneách néven ismert és nem is sejtette, hogy ki is valójában, és magát ajánlja a túszként tartott Binjámin helyett. A midrás bölcsei szerint a hetiszakasz címét is adó vájigás (odalépett) ige mutatja Jehuda elszántságát és önfeláldozásra való készségét, mely végül megtörte a jeget és Joszef felfedte magát testvérei előtt. Jehuda rabbi szerint ez a szó a háborúra utal, ahogy Smuel prófétánál találjuk: „És odalépett Joáv meg a vele levő nép, harcra Arám ellen”. Nechemja rabbi szerint inkább a megegyezésre, a kibékülésre utal, ahogy Jehosua és Kálev párbeszédében olvashatjuk, amikor a törzs birtokot kér, majd kap a honfoglaláskor: „És odaléptek Jehuda fiai Jehosuához Gilgálban és szólt hozá Kálev… akkor megáldotta őt Jehosua”. A többi bölcs szerint pedig imára és könyörgésre utal, ahogy a Királyok könyvében áll: „Odalépett Élijáhu próféta és mondta: Örökkévaló, Ávrahám, Jicchák és Jiszráel Istene, ma tudassék meg, hogy te vagy Isten Izraelben és hogy én vagyok a szolgád”. Eliézer rabbi viszont úgy vélte, hogy kollégáinak mind igaza van, mert Jehuda mindhárom eshetőségre felkészült, csak hogy kiszabadíthassa öccsét: „Ha háború lesz, megvívom, ha megegyezés, elfogadom, ha pedig a könyörgés segít, hát könyörögni fogok”. Ez az önfeláldozó hozzáállás volt a kulcs Joszef szívéhez, aki „nem bírta tartóztatni magát … megismertette magát testvéreivel … hangos sírásra fakadt … és megcsókolta összes testvérét”.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 14. szám – 2022. december 29.
