Hetiszakaszunk egyik központi témája a sivatagi hajlék, a Miskán felavatása. A Tóra korábbi fejezeteiben igen részletesen taglalt, a nép felajánlásaiból, tehetséges művészek által összeállított pusztai szentély végre elkészült, és Mózes vezetésével használatba vehették. A ceremónia természetesen áldozatbemutatással indult: „Végy magadnak egy fiatal borjút vétekáldozatnak … Vegyetek egy kecskebakot vétekáldozatnak” – szólt az isteni utasítás. Vajon miért éppen egy borjúval és egy kecskebakkal kellett tisztára mosni a nép vétkeit, hogy az isteni jelenlét visszatérhessen közéjük? A fiatal borjú a Színáj-hegy lábánál imádott bálvány, az aranyborjú bűnéért hozott engesztelést. A kecskebakra pedig Joszef tőrbe csalása miatt volt szükség, ugyanis testvérei, Izrael törzseinek ősatyjai, miután a gödörbe taszították, majd eladták Joszefet, csíkos köntösét egy kecske vérébe mártották, hogy így hitessék el apjukkal, Jáákovval: kedvenc gyermekét egy vadállat tépte szét. Ez a bűn nem csupán Joszefet és Jáákovot taszította kétségbeesésbe, hanem az egyiptomi fogság előjátéka is volt egyben, melytől azután az egész nép szenvedett. A Szentély felavatásakor a zsidóknak rendezniük kellett megtépázott kapcsolatukat az Örökkévalóval, ehhez volt szükség a két szimbolikus vétekáldozat bemutatására. Miközben az emberek – az isteni jelenlét megjelenésére várva – összegyűltek a Miskán körül, Mózes elmondta nekik, hogy az Istennel való kapcsolat helyreállításához először az egymáshoz való viszonyukat kell kijavítaniuk. A féltékenység és a megosztottság, amely Joszef eladásához vezetett, valójában az aranyborjú bűnének kiváltó okait is jelentik egyben. Ahhoz, hogy ismét közel kerülhessenek Teremtőjükhöz, először a közöttük lévő szeretet és összetartást kellett helyreállítaniuk. Erre emlékeztette őket a vétekáldozatként bemutatott borjú és kecske.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 30. szám – 2024. április 4.
