A zsidók rabszolgaságba süllyedését és megváltásuk kezdetét elbeszélő hetiszakaszban az Örökkévaló Mózest állítja a meggyötört zsidók élére, bár „nehéz ajkú és nehéz beszédű” volt. A midrás szerint a királyi udvarban nevelkedő Mózest még kisgyermekként próbára tették a fáraó tanácsadói, mert attól tartottak, hogy ő lesz az a héber fiú, aki majd elpusztítja Egyiptomot, ahogy arra egy ősi prófécia utalt. Aranyat és izzó parazsat tettek elé és azt mondták: ha az aranyért nyúl, belőle lesz a rettegett vezér, ezért meg kell ölnünk, ha azonban a parázsért, nem kell tőle tartanunk. A héberek előre megjövendölt megmentője persze Mózes volt, ezért az aranyat választotta, ám ekkor megjelent Gávriel angyal és a parázs felé irányította a kezét. Mózes megfogta az izzó parazsat és a szájához emelte. Az ekkor szerzett sérülés miatt vált egész életére beszédhibássá. Amikor az égő csipkebokor mellett Isten közli vele küldetését, ő éppen erre a fogyatékosságára hivatkozik: „Kérlek, Uram, nem vagyok én a szónak embere sem tegnapról, sem tegnapelőttről, sem amióta te szóltál szolgádhoz, hanem nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én”. Az Örökkévaló erre így felel: „Én leszek a te száddal és megtanítalak arra, hogy mit beszélj”. De vajon mi szükség volt minderre? Miért nem válhatott Mózesből karizmatikus szónok, akinek szavai magukkal ragadják és cselekvésre ösztönzik a népet? A geronai Niszim rabbi szerint az Örökkévaló nem akarta, hogy a zsidók kimagasló orátori tehetsége miatt hallgassanak Mózesre. Azt kívánta elérni, hogy kizárólag a prófétán keresztül megszólaló isteni üzenet miatt kövessék, a tartalomra figyeljenek és ne a formára.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 16. szám – 2023. január 12.
