„És volt, midőn elbocsátotta Fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országának útján, mert közel volt az … azért kerültette Isten a népet a puszta útján, a nádastenger felé”. A szabaddá vált zsidók negyven éven át vándoroltak a sivatagban, mire elérték Izrael földjét. Ha Isten a lehető legrövidebb úton vezeti őket, akkor akár néhány hónap alatt célba érhettek volna, ám nem így történt. A midrás egy hasonlattal ad erre magyarázatot, melyben Istent egy király, a kivonuló zsidó népet pedig egy kisgyermek jelképezi. Így szól a király: Át akarom adni a fiamnak a neki szánt örökséget, ám most még nagyon fiatal. Megvárom, amíg elég tudást szerez és képes lesz értékelni, amit kap. Más szóval: az Örökkévaló először átadta a Tórát Izraelnek, majd elegendő időt és megfelelő körülményeket biztosított a számukra, hogy befogadják annak a törvényeit és a magukévá tegyék szellemiségét. Ha a tóraadás után azonnal bevonulhattak volna országukba, a föld megszerzése és megművelése mellett nem szántak volna elég időt a Tórára, ezért így folytatta Isten az elmélkedést: „Mielőtt megkapják az Ígéret földjét, negyven éven át vándoroltatom őket a sivatagban, hogy a mannát egyék, Mirjám kútjának vizével oltsák a szomjukat és átitassa őket a Tóra bölcsessége”. Izrael földjének elfoglalásához és megtartásához ugyanis nem elegendő pusztán a katonai erő a megfelelő spirituális felkészülés nélkül. A zsidóknak le kellett vetkőzniük az Egyiptomban rájuk ragadt mentalitást és világlátást, és a Tóra törvényeivel felvértezve kezdhették csak meg Izrael birtokba vételét és egy ideális zsidó társadalom alapjainak lerakását.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 19. szám – 2023. február 2.
