A Tóra leghosszabb, 176 mondatból álló szakaszában találjuk a papi áldás szavait: „Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrizzen meg téged. Világíttassa az Örökkévaló neked az arcát és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd az Örökkévaló az arcát és adjon neked békét”. Így áldották meg egykor a népet a kohénok, a bibliai Áron leszármazottai a Szentélyben, napjainkban pedig így áldják meg a Szentély papjainak utódai a zsinagógákban megjelenteket – Izraelben minden reggel, a diaszpórában pedig nagyünnepek alkalmával, a muszáf ima során. Vajon mi az oka ennek a különbségnek? Miért nem emelik a kezüket áldásra a kohénok a Szentföldön kívül is minden egyes nap? A választ az öröm meglétében kell keresnünk. A kohénoknak örömteli szívvel kell megáldaniuk a zsidókat, ám ezt az érzést az Ígéret földjétől távol, a száműzetés országaiban csak a nagyünnepek során érzik át igazán, amikor maga a Tóra írja elő a vidámságot. Izrael országában azonban állandóan, még a szürke hétköznapok során is érezhető egyfajta különleges spirituális öröm, mely abból a puszta tényből fakad, hogy az ott élő zsidók kiérdemelték azt, hogy őseik földjén élhessenek, egy olyan országban, melyen „állandóan rajta vannak az Örökkévaló, a te Istenednek szemei, az év elejétől az év végéig”. Az öröm mellett még egy érzelem játszik szerepet a papi áldás során: a szeretet. A kohénnak szeretettel kell fordulnia a közösség felé és a közösség tagjainak is szeretniük kell a kohént. Ha ez a feltétel nem teljesül, mert például a kohén haragban áll a zsinagóga tagságának egy részével, nem áldhatja meg őket, hiszen a szertartásra vonatkozó áldás így szól: „Áldott vagy te Örökkévaló … aki megparancsolta, hogy megáldjuk népét, Izraelt szeretettel”.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 36. szám – 2023. június 1.
