Éppen az ómerszámlálás felénél járunk, amikor hetiszakaszunkban elhangzik a parancsolat: „És számláljatok magatoknak az ünnep másnapjától, ama naptól, midőn hozzátok a lengetés ómerjét, hét teljes hét legyen. A hetedik hét után való napig számláljatok ötven napot; azután áldozzatok új ételáldozatot az Örökkévalónak”. Az előírás a frissen aratott árpából hozott áldozatra vonatkozik, melyet a Szentélyben mutattak be a kohénok. Bölcseink felteszik a kérdést, hogy ezzel a micvával kapcsolatban vajon miért az ómer kifejezés szerepel mértékegységként. Más áldozatoknál ugyanis rendre az egytized éfá kifejezés használatos, ráadásul egy ómer éppen egytized éfát tesz ki. A megoldást a sivatagi vándorlás alatt hulló manna csodájában kell keresni, mert ott azt parancsolta Isten, hogy mindenki egy ómernyi mannát gyűjtsön magának: „Szedjetek belőle, ki-ki étke szerint, egy ómert fejenként, lelkeitek száma szerint, ki-ki a sátrában levők számára vegyetek”. A pusztában az Örökkévaló gondoskodott a zsidók megélhetéséről, a honfoglalás után azonban nem hullott több manna és kénytelenek voltak kemény munkával megtermelni az élelmüket, ahogy Jehosuá könyvében áll a bevonulást követő peszáchról: „És megszűnt a manna másnap, mikor ettek az ország terméséből, és nem volt többé Izrael fiainak mannája”. Elkezdték tehát megművelni a földet, ami azonban azzal a veszéllyel járt, hogy talán megfeledkeznek arról, hogy továbbra is Istentől ered a megélhetés, nem elég hozzá a saját erejük. Azzal, hogy az első termés áldozatánál az ómer és nem az éfá mértékegység szerepel, a Tóra arra hívja fel a figyelmet, hogy ugyan többé nem csoda által kapjuk a megélhetésünket, annak továbbra is Isten a forrása. Bár a folyamatos munka több fáradsággal jár, mint az égből hulló manna begyűjtése, az ember megélhetését mindig az Örökkévaló biztosítja.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 36. szám – 2024. május 16.
