Miután a nép kérésére Mózes kémeket küldött Izrael földjére és a többségük dermesztő hírekkel tért vissza, bevehetetlen városokat és hatalmas harcosokat emlegetve, a zsidók elkeseredtek és megingott a sikeres honfoglalásba vetett hitük. „Erre az egész község fölemelte és hallatta szavát, és sírt a nép azon az éjjelen” – áll a szövegben. A Talmud bölcseit érdekelte, hogy vajon melyik lehetett ez a bizonyos éjjel és felettébb érdekes eredményre jutottak. Érdemes velük együtt lapozni a naptárat. Az előző héten olvastuk, hogy a tóraadás után a nép a „második hónapban [ijárban], a hónap huszadikán” vonul tovább a Szináj-hegytől, három napig gyalogoltak, majd egy hónapon át ették a fürjeket, miután elégedetlenek voltak a mannával. Ha ezt mind összeadjuk, már sziván hó 22-nél járunk. Ezt követően várakoztak hét napon át a táborból kizárt Mirjámra, majd 29-én Mózes útnak indította a kémeket, akik negyven napot voltak távol, tehát az egész támuz hónapot Izraelben töltötték, és áv hó 8-án tértek vissza. Mivel a zsidó naptárban a napok este, a sötétség beálltával veszik kezdetüket, látjuk, hogy a nép áv hó 9-én kezdett el siránkozni. Ez pedig nem más, mint tisá beáv, a legtragikusabb nap az egész évben, amikor böjttel és sirámokkal emlékezünk az elpusztított szentélyekre és a száműzetés sanyarúságára. Ezért tanították a Talmud bölcsei, hogy az Örökkévaló a következőt mondta a kishitűségük miatt siránkozó és a honfoglalástól berzenkedő zsidóknak: „Most ok nélkül sírtok, ezért ezt a napot félreteszem az eljövendő nemzedékek számra, hogy okkal zokogjanak”. Valóban, mintegy hétszáz és ezerkétszáz évvel később, ezen a napon, áv hó 9-én dőlt romba az első, majd a második jeruzsálemi Szentély és kezdődött el a zsidók száműzetése, melyet azóta is minden évben meggyászolunk – reményeink szerint már nem sokáig.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 38. szám – 2023. június 15.
