Hetiszakaszunk lefekteti a zsidó háborús morál alapvetéseit. Bár a zsidó gondolkodás a békét tekinti az egyik legfontosabb értéknek, tisztában van azzal, hogy időnként elkerülhetetlen a háború, melynek éppúgy megvannak a maga szabályai, mint az élet minden más területének.
Harcba indulás előtt a háborúra felszentelt pap ezzel állt a sereg elé: „Halljad, Izrael! Ti közeledtek ma a csatához ellenségeitek ellen, ne csüggedjen szívetek, ne féljetek, ne ijedjetek meg és ne rettegjetek tőlük”. Tudvalevő, hogy a Tórában nem szerepelnek felesleges szavak, így szemet szúrhat, hogy a pap az ellenséget említi. Ki más ellen vonulna hadba Izrael, ha nem az ellenségei ellen?
A Talmud ezt így magyarázza: „Ellenségeid, tehát nem a testvéreid ellen”. A Tóra csak az Izraellel szembehelyezkedő idegenek ellen követelte meg a kérlelhetetlen harcmodort, amikor a törzsek között tört ki viszály, könyörületet és jó szándékot írt elő, még fegyveres konfliktus esetén is. Erre találunk szép példát a Krónikák könyvében, amikor a kettévált országban az északi Izrael királysága legyőzte a déli Jehuda seregeit és nagy számú foglyot hurcolt magával. Oded próféta a győztes csapat elé állt, és kegyelmet követelt a fogságba esettek számára. A katonák hallgattak szavára: „Elengedte a fegyveres csapat a foglyokat és a prédát… s támogatták a foglyokat, s a mezíteleneket közülük felöltöztették a zsákmányból, s ellátták őket ruhával meg saruval, s enniük és inniuk adtak”. Ebben az időben a gonosz Ácház király uralkodott Jehudában, ahol bálványokat imádtak és letértek az Örökkévaló útjáról. Az izraeli támadás tehát az isteni büntetés eszköze volt, a próféta mégis fontosabbnak látta az áhávát Jiszráel, a másik zsidó ember iránt érzett szeretet és felelősség parancsát gyakorolni, mint jogos bosszút állni.
Naftali Deutsch
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 52. szám – 2022. szeptember 1.
