Pészach küszöbén: macesz, széder, szombat és a mindennapi halacha kérdései
Már Purim is mögöttünk van, Pészach pedig szinte karnyújtásnyira. Nem csoda, hogy Oberlander Báruch rabbi legutóbbi kérdezz-felelek estjén a peszáchi előkészületek vitték a főszerepet. A kérdésekből mégis az derült ki: az ünnepi készülődés mellett ugyanúgy foglalkoztatja az embereket a szombati gyógyszerszedés, a zsidó közösségi élet rendje, vagy épp az, mitől lesz valóban „zsidó” egy otthon.
Gyógyszer szombaton és Pészachkor
A legelső kérdés rögtön egy gyakorlati dilemmát vetett fel: szabad-e szombaton fájdalomcsillapítót bevenni? A rabbi szerint alapesetben nem, mert ez rabbinikus tilalom: a bölcsek attól tartottak, hogy az ember végül maga kezdene gyógyszert készíteni vagy őrölni. Ugyanakkor, ha a fájdalom már annyira erős, hogy az embernek le kell feküdnie, és nem tud rendesen működni, akkor megengedett a gyógyszer bevétele. Hasonló peszáchi kérdésként az is előkerült, hogyan lehet ellenőrizni a gyógyszerek összetételét: a kapszulás, íztelen készítmények általában megengedettek, a jó ízűekkel viszont vigyázni kell, és amihez van peszáchi kóser változat, ott azt kell előnyben részesíteni. A torma kapcsán is elhangzott: gyógyszernek nem számít, inkább azért kell figyelni rá, nehogy valamilyen chámec-tartalommal kerüljön a szájba.
Kézi vagy gépi macesz?
A közelgő széder miatt több kérdés is a macesz körül forgott. Ha nincs kézi smurá macesz, hanem csak gépi, akkor a gépi smurá macesz is alkalmas a micva teljesítésére, ha megfelelő rabbinikus felügyelettel készült. A rabbi ugyanakkor hangsúlyozta: a kézi macesz „jobb”, és a széder estéjén különösen érdemes azt használni, a haszid hagyományban pedig sokan egész Pészach alatt ragaszkodnak hozzá. Szóba került a teljes kiőrlésű macesz is: ezzel nincs probléma, a rabbi maga is ilyet használ. Más közösségekben eltérő a maceszgombóc megítélése: van, ahol már az ünnep elején eszik, míg haszid körökben sokan épp azért kerülik, mert attól tartanak, hogy a maceszban maradhatott olyan lisztrész, amely csak a levesben találkozik először vízzel. „Macszesz gombóc vagy anélkül – ez nem akkora eltérés” – hangzott el, egyben azzal a személyes megjegyzéssel, hogy a rabbi sosem értette igazán, miért övezi akkora lelkesedés ezt az ételt.
A széder: egyedül is lehet, de jobb közösségben
Felmerült a kérdés, hogy egyedül is meg lehet-e ülni a szédert. A válasz egyértelműen igen: a Talmud még arra az esetre is kitér, ha nincs gyermek, aki feltegye a má nishtánát, akkor a feleség kérdez, a férj válaszol, sőt ha valaki teljesen egyedül van, akkor maga teszi fel magának a kérdéseket. Mégis, a rabbi szerint ma kár volna egyedül maradni a széderrel, hiszen mindig lehet olyan zsidó ismerős, akit meg lehet hívni. A széderasztalnak közösséget kell építenie. A szédertál összetevői „amióta széder van”, részei a hagyománynak, bár az, hogy pontosan hogyan rendezik el őket, már különböző – például kabbalisztikus – rendek szerint változhat. A széderest öltözete is szóba került: a rabbi szerint az illendő megjelenés ünnepi, de ez nem jelentheti azt, hogy akinek nincs külön ünneplő ruhája, az inkább maradjon távol. Mindenkinek helye van az asztalnál.
Kivonulás, szamár, vörös tehén
A kivonulás időzítésére azt a midrási magyarázatot idézte, hogy az Örökkévaló szándékosan kellemes évszakra időzítette azt, nem a forróságra. A szamár elsőszülöttjének kiváltásáról szóló micva kapcsán a Talmud magyarázatát idézte: a szamár különös szerepe abból fakad, hogy erre az állatra rakták az Egyiptomból kivitt ezüstöt és aranyat. Az aranyborjú és a vörös tehén kapcsolatáról pedig azt mondta: érdemes Rásit olvasni, mert ott világosan megjelenik a két téma összefüggése.
Betérés, Tóraolvasás és a zsidó közösség határai
Felmerült, felhívható-e a Tórához az, aki nem zsidó anyától született, de halachikusan betért. Erre a rabbi határozottan azt válaszolta: igen. Aki rendes ortodox vagy haszid betérésen ment keresztül, az teljes jogú zsidó, és ugyanúgy felhívható a Tórához. Ezért egy olyan kijelentéssel sem értett egyet, amely szerint a betértet nem lehetne felhívni. Ugyanígy szó esett arról is, miként lehetne egy közösségi széder jelentkezői között kiszűrni azokat, akik valójában nem zsidók. A rabbi itt inkább a helyi szervezőkre bízta a választ, de jelezte: nem tartja helyesnek, ha nem zsidók ülnek be olyan széderre, amelyet zsidó közösségi alkalomnak szánnak.
Börtönrabi, betegekért mondott zsoltárok, cedáká Pészach előtt
A börtönrabbik kérdésére azt válaszolta: az ókorban nem biztos, hogy volt rá intézményes lehetőség, de maga a micva – törődni a börtönben levőkkel – nagyon fontos. Ugyanez a gondoskodás jelenik meg abban is, hogy Pészach előtt gyűjtést szerveznek a szegényebb zsidók javára. A betegekért mondott zsoltárok kapcsán megemlítette, hogy készül új Tehilim-kiadása, amelyben ezek a fejezetek is össze lesznek gyűjtve. Saját családi hagyományként pedig azt idézte, hogy a 90. zsoltártól a 100.-ig különösen alkalmas ilyenkor imádkozni.
Elhunytak tárgyai, tisztátalanság és a „turkálós” kérdés
Érdekes gyakorlati kérdésként hangzott el: van-e rituális jelentősége annak, ha valaki elhunyt ember tárgyait érinti meg, illetve mi a helyzet a turkálóban vagy régiségboltban vásárolt holmikkal. A rabbi különbséget tett a halott testéből fakadó rituális tisztátalanság és az elhunythoz tartozó tárgyak között. Az, ami az elhunyté volt – cipő, ruha, használati tárgy –, önmagában nem tesz tisztátalanná. A hagyományos óvatosság inkább arra vonatkozik, hogy a síva idején nem visznek ki semmit a halott házából. A mai világban a rituális tisztátalanságnak egyébként nincs gyakorlati következménye, hiszen a Szentélybe úgysem lépünk be. A használt tárgyakat természetesen ki lehet tisztítani – „elég a Domestos” –, de ez nem vallásjogi tisztulás kérdése.
Hogyan kezdjen újra valaki zsidó életet?
Különösen hangsúlyos volt a kérdés: ha valaki vissza akar térni a zsidósághoz, mivel kezdje, hogy ne szakadjon rá egyszerre túl sok minden? A válasz érzékeny és gyakorlatias volt. A rabbi hangsúlyozta: a micvák alól nincs felmentés, de az ember sokszor nem tud egyszerre mindent vállalni. Ilyenkor azon az úton kell elindulni, amihez belső öröme és kapcsolódása van – valakinél a szombat, másnál a tfilin, az ima, a kóser étkezés vagy a családi tisztaság törvényei lesznek a belépési pontok. A Rebbe által kiemelt tíz micvára is utalt, mint olyan alapgyakorlatokra, amelyek sokak számára kézzelfogható kezdést adnak. A fontos az, hogy senki ne mondja magának: „ez a micva már nem vonatkozik rám”. Legfeljebb még úton van felé.
Zsinagógai rend: helyjegy, ülésrend, szemüveg, mások szokásai
A közösségi élet apró kérdései is előkerültek. Ha egy zsinagógában nincs fizetős helyjegy, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy bárki bárhová ülhet; sok helyen ilyenkor is kialakul egy szokásos vagy szervezett ülésrend. Ugyanezért tartotta jónak a megjegyzést is, hogy újonnan érkezőként illik megkérdezni, mely helyek szabadok. Szombati problémaként szóba került az olvasószemüveg is: ha nincs éruv, az olvasószemüveget nem lehet egyszerűen hazavinni, ezért vannak, akik külön „zsinagógai szemüveget” tartanak. A rabbi egy családi történetet is megosztott: nagybátyja annyiszor elvesztette az olvasószemüvegét, hogy végül egyszerre húsz-harminc darabot vett belőle.
Mükce, tfilin, sakterkés
A szombati mükce-törvényekről hosszabb magyarázat hangzott el. A rabbi két „legszigorúbb” kategóriát különített el: az egyik az, aminek nincs rendes használata, ezért az ember teljesen félreteszi; a másik a drága, kényes eszközöké, amelyeket rendes körülmények között sem használna más célra. Ilyen például a mohel vagy a sakter kése: mivel hétköznap sem vágnak vele kenyeret, szombat bejövetelekor az ember eleve kizárja annak ilyen használatát. Ezzel szemben a tfilin nem ebbe a legszigorúbb kategóriába tartozik: szombaton ugyan nem rakjuk fel, de ha útban van, el lehet mozdítani a helyéről. Azt is hozzátette: tfilint szombaton és ünnepnapon tilos rakni, és éjjel sem tesszük fel.
A főpap melldísze, a kövek és a második Szentély
A melldísz, a chosén témája is több kérdésben visszatért. A rabbi szerint a második Szentély idején a főpapnak természetesen volt melldísze, hiszen enélkül nem lehetett volna a szolgálatot szabályszerűen végezni. Ami hiányzott, az a működéséhez szükséges isteni elem volt. Ezért nem lehetett már ugyanúgy kérdéseket feltenni rajta keresztül, mint korábban. A kövek szerepe ugyanis nemcsak díszítés volt: mindegyiken egy törzs neve szerepelt, és a hagyomány szerint a főpap ezen keresztül kaphatott útmutatást.
Kóser technológiák: kapszulás kávé és laborhús
A kapszulás kávéról a rabbi óvatosan fogalmazott: mivel nem használ ilyen rendszert, nem mondott egyértelmű ítéletet, de arra rámutatott, hogy ha maga a kapszula valóban kóser, akkor a kérdés, hogy miért kellene a gépet külön kóserolni. A laboratóriumban előállított, sertéssejtből származó hús témája is szóba került. Erre emlékeztetett: már írt róla tanulmányt, és bár vannak olyan vélemények, amelyek szerint az eredeti sejt annyira csekély, hogy a végeredmény más megítélés alá eshet, a kérdés messze nem lezárt. Ugyanígy a hússal főtt leves és a tej keveredésének 1:60-ad szabályánál hangsúlyozta: ilyenkor a leves egésze húsosnak számít, nemcsak a benne levő húsdarab.
Kézirat, tinta, kalligráfia
A Tóra-írás kapcsán elhangzott: a Tórát fekete tintával kell írni, mert az előírás így szól, és ez Mózestől eredő hagyomány. Kék tinta ezért nem jöhet szóba. Régi tekercseknél előfordulhat, hogy a betűk kissé vöröses árnyalatot kapnak; ha ez csak enyhe, még elfogadható, de ha túl erős, az már problémás. A zsidó „kalligráfia” megnevezéseként végül a ktáv asuri került elő – bár a rabbi maga is jelezte, hogy ezt inkább a betűforma hagyományos neveként ismeri, nem a modern „kalligráfia” szóval azonosítva. Mindenesetre a gondolat igaz: ez valóban szép, előírt íráskép.
A Báál Sém Tov neve és a cádikok tárgyai
Egy szómagyarázó kérdés nyomán a rabbi tisztázta: a Báál Sém Tov nevében a „báál” nem bálványt jelent, hanem „tulajdonost”, a „sém tov” pedig jó nevet – vagyis a név értelme: „a jó név birtokosa”. Egy másik kérdés azt vetette fel, van-e jelentősége egy cádik egykori tárgyainak vagy könyveinek. A válasz szerint van ennek hagyományos alapja: különösen azok a tárgyak hordozhatnak különleges jelentést, amelyek micvához vagy Tóra-tanuláshoz kapcsolódtak. Ugyanakkor a rabbi megjegyezte: egy dedikált könyv értékének nemcsak spirituális, hanem történeti, személyes rétege is van.
Kádis, ékszerek, zsidó otthon
Felmerült, mondhatja-e más a kádiszt valaki helyett. A rabbi szerint a legjobb, ha a saját gyermek mondja a szülő után. Ha ez nem lehetséges, meg lehet kérni mást, sőt természetes, hogy ezért fizetséget is kapjon, hiszen ez rendszeres jelenlétet és elköteleződést kíván. Az arany és ezüst ékszerek viseléséről azt mondta: ez inkább hagyomány, különösen a nők esetében, és még bibliai utalása is van. A zsidó otthon jellegzetes berendezéséről pedig azt felelte: igazán tipikus mai építészeti forma nincs, de zsidó könyvek, könyvespolc szinte mindig vannak. Saját mikve ma már ritka kivétel, főleg Budán nem egyszerű ilyet kialakítani.
Az este végére ismét kiderült: a „Kérdezd a rabbit!” ereje éppen abban rejlik, hogy a nagy ünnepek előtti készülődéstől a mindennapi apró döntésekig minden kérdés helyet kaphat benne. Pészach közeledtével pedig különösen igaz lett, amit a rabbi is érzékeltetett: az ünnep nemcsak a széderasztal körül kezdődik, hanem a hétköznapi kérdésekben is, amelyekkel az ember lassan ráhangolódik a szabadság idejére.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
