Tisá beáv kapcsán – ami a zsidó év legszomorúbb napja – a hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban a rókát mutatjuk be.
A tisá beáv estéjén felolvasott Échá (Siralmak) könyvében olvasunk a Szentély pusztulását követő időszakról:
„Ezért lett sínylővé a szívünk, ezek miatt sötétültek el szemeink: Cion hegyéért, hogy elpusztult, rókák kószálnak rajta.” (Échá 5:18)
A Talmudban (Mákot 24b) olvasható az alábbi történet, mely a polgári időszámítás szerinti második század első felében történt meg: három bölcs, rábán Gámliel, rabbi Elázár ben Ázárjá és rabbi Akiva felmentek Jeruzsálembe. Amikor elérték a Hár Hácofimot (Scopus-hegy, ahonnan látszik a Templom-hegy), a gyász és a szomorúság jeléül megszaggatták ruháikat. Amint tovább mentek, és elérték a Morija-hegyet, vagyis a Szentély helyszínét, hirtelen egy rókát pillantottak meg. Az állat éppen onnan bújt elő, ahol egykor a Szentély legszentebb része, a Szentek szentje helyezkedett el.
Míg két társa keserű könnyeket hullatott a romba döntött Szentély miatt, addig rabbi Akiva nevetni kezdett. Azt kérdezték tőle: „Miért nevetsz?” Ő pedig azt kérdezte: „Miért sírtok?” Így feleltek rabbi Akivának: „Ez a hely annyira szent, hogy az van írva róla [a Tórában, 4Mózes 1:51]: ‘az idegen, aki megközelíti, meghal’, most pedig rókák mászkálnak rajta, hát hogyne sírnánk?”
Rabbi Akiva azonban így felelt nekik:
„Éppen ezért nevetek. Ha beteljesedett a Szentély pusztulásának próféciája, akkor beteljesedik majd az újjáépítésről szóló jövendölés is.
Rabbi Akivának egy másik története is a rókákhoz kötődik
A Talmud (Bráchot 61b) meséli el a következő történetet: a római császár megtiltotta a zsidóknak, hogy Tórát tanuljanak. Papusz ben Jehuda látta, hogy rabbi Akiva, korának egyik legkiemelkedőbb alakja nyilvánosan tanítja a Tórát. Azt kérdezte tőle: „Akiva, te talán nem félsz a kormánytól?” Rabbi Akiva egy példázattal felelt: „Egy róka sétált a folyóparton és figyelte az ide-oda cikázó halakat. Megkérdezte tőlük: Mi elől menekültök? – Az emberek hálói elől, mondták. Azt kérdezte erre a róka: Miért nem jöttök hát ki a szárazra? Együtt élünk majd, ahogy az elődeink tették. – Azt mondták erre a halak: És még téged neveznek a legbölcsebb állatnak a világon? Nem bölcs vagy te, hanem bolond! Ha abban a környezetben, ami táplál és életet ad, félnünk kell, mennyivel inkább kellene félnünk abban a környezetben, ahol bizonyosan meghalunk? Ugyanez vonatkozik ránk is: ha most, amikor Tórát tanulunk, ilyen a helyzetünk, mennyivel rosszabb lenne akkor, ha elhanyagolnánk?”
A róka
A rókák kis méretű ragadozók, a kutyafélék családjába tartoznak. A Föld legelterjedtebb ragadozó emlősei között tartják számon. Legismertebb fajuk a vörös róka, mely Izrael szinte egész területén honos. Igen gyakori Izraelben a sivatagi róka, mely kicsi, törékeny termetéről és hatalmas, szétálló füléről ismerhető fel. Nagyon ritka, de néhány helyen – például a Júdeai-sivatagban – megtalálható továbbá az afgán ezüstróka is. A rókák elsősorban éjszakai állatok, az embertől általában félnek, de Izraelben egyre gyakrabban merészkednek be a lakott településekre.
Slomó (Salamon) király így írt az Énekek Énekében (2:15):
Fogjátok meg nekünk a rókákat, a kis rókákat, szőlőrontókat, hisz a mi szőlőink virágban állanak.
A róka vegyes táplálkozású állat, szívesen fog magának kisebb madarakat, pockot, egeret, de nem veti meg a bogarakat, sőt, a gyümölcsöt sem. Ugyanakkor ebben az allegorikus költeményben a róka nemcsak mint állat van jelen, hanem metaforaként is és ebben a minőségében a bimbódzó szerelmet megzavaró problémákat jelképezi. A szöveg tehát azt mondja, hogy ezeket a fenyegető kis veszélyeket kell eltávolítani. A róka kicsi állat és sokszor éppen a kis dolgok azok, melyek tönkreteszik az értékes helyzeteket. A jó kapcsolat fenntartásához idő és energia kell. Nem söpörhetjük a szőnyeg alá a kicsi, zavaró, idegesítő dolgokat, hanem éppen ellenkezőleg: fel kell ismernünk őket és okosan, átgondoltan, adott esetben tanulva tőlük meg kell tőlük szabadulni.
A zsidó irodalomban máshol is szerepel a róka, mégpedig a nagy erejű Simson történetében
Elment Sámson, összefogdosott háromszáz rókát, vett fáklyákat és farkot farkhoz fordítván, tett egy-egy fáklyát két fark közé középütt. Ekkor meggyújtotta a fáklyákat és rábocsátotta a filiszteusok álló gabonájára, és felgyújtott mind asztagot, mind álló gabonát, mind olajfakertet. (Bírák 15:4-5)
Egyes vélemények szerint itt nem rókáról, hanem sokkal inkább sakálról van szó. A héber suál – שועל – róka szó helyenként felcserélhető a sakállal (a mai héberben tán – תן). A rókák magányos állatok, mondják e magyarázat hívei, nagyon nehéz belőlük háromszázat összefogdosni. Ezzel ellentétben a sakálok csapatokban élnek, sokkal könnyebben elképzelhető, hogy ez a különleges erejű ember sakálokat fogott magának.
Visszakanyarodva a nyitó talmudi történethez, néhány évvel ezelőtt éppen ezekben a gyászos hangulatú napokban láttak rókát a Templom-hegyen. A kis állat látványa napjaink emberét éppúgy reménykedéssel tölti el, mint annak idején rabbi Akivát. Adja az Örökkévaló, hogy minél hamarabb elérkezzen a végső és teljes megváltás.
