Rabbi Akiva, Joszef fia rendkívüli tudású misnai bölcs és minden idők egyik legnagyszerűbb tóratudósa volt. Olyan mélyen magyarázta a Tórát, hogy nemcsak minden egyes betűre tudott magyarázatot, de még a betűket díszítő koronák mindegyikéhez is külön kommentárt fűzött. A második Szentély pusztulása előtt két évtizeddel, a polgári időszámítás szerinti 50-ben született és 135-ben halt mártírhalált.

Lág báomer napja hozzá is kapcsolódik, hiszen i. sz. 120-ban ezen a napon szűnt meg az a járvány, amely nem kevesebb mint 24 ezer tanítványának halálát okozta. Cikkünk a chabad.org írása alapján készült.

Lág báomer – hagyományok és szokások

 Ijár hó 18-án köszönt be az ómerszámlálás 33. napja, azaz lág báomer. A “lág” szó a héber lámed (ל) és gimel (ג) betűk összeolvasása, melyek számértéke 33-at tesz ki. Az ómerszámlálás a peszách és sávuot közötti 50 napos időszak neve, melynek első, gyászszokásoktól terhelt szakasza lág báomerkor ér véget. Ettől a naptól fogva (a szfárádi … Olvass tovább

Rabbi Akiva nem csupán saját magának köszönhette tudását, hanem feleségének, akit a hagyomány Ráchelnek nevez és aki annyira szerette a Tórát, hogy mindenét feláldozta érte. Akiva ugyanis, aki kezdetben még nem volt se rabbi, se tudós, csak egy nincstelen és tanulatlan pásztor, a rendkívül gazdag Kálbá Szávuá nyáját őrizte. A gyönyörű Ráchel Kálbá Szávuá egyetlen gyermeke és örököse volt, ám ő nem a kezére (és vagyonára) áhítozó tehetős és tudós ifjak közül választott férjet magának, hanem apja utolsó pásztorát szemelte ki házastársul.

Az éles elméjű és istenfélő lány meglátta ugyanis az iskolázatlan Akivában a csiszolatlan gyémántot, így azzal a feltétellel, hogy tanulni kezd, felajánlotta, hogy hozzámegy feleségül. Kálbá Szávuá ellenezte a házasságot és minden vagyonából kitagadta egyetlen lányát. Ráchel nem ellenkezett, hozzáment Akivához és a legnagyobb szegénységben éltek: egy rozoga kunyhóban szalmán aludtak és Ráchelnek keményen kellett dolgoznia, hogy férje Tórát tanulhasson. De még ebben a nélkülözésben sem feledkeztek meg másokról, és amikor egy még náluk is szegényebb ember tért be a viskójukba egy marék szalmáért könyörögve beteg felesége számára, boldogan osztották meg vele, amijük volt.

„Látod, gyermekem, vannak, akiknek még nálunk is rosszabb a sora”

– mondta Akiva.

A bölcsek azt mondják, hogy a koldus nem volt más, mint Élijáhu (Illés) próféta, aki próbára akarta tenni Akivát. Ő pedig természetesen kiállta a próbát.

Akiva gyakran emlegette, hogy életét egy csepp víz változtatta meg. Hogyan lehetséges ez? A mezőn, míg a nyáj legelt, egy sziklát vett észre, melybe mélyedést vájt a víz. Akiva elgondolkozott a víz nagyszerű erején: az apró vízcseppek évek kitartó munkájával a legkeményebb követ is kivájják. Ha ez így van, gondolta Akiva, akkor az én elmém is képes lesz lassan-lassan a Tóra befogadására. Nekilátott, megtanult olvasni, megismerte a Tórát és egyre feljebb lépett a tudásban. Amikor már nem volt a környéken olyan iskola, ahol tanulni tudott volna, felesége beleegyezett, hogy tizenkét évre elmenjen tanulni rabbi Eliézer iskolájába.

A zsidók számára olyan a Tóra, mint a halaknak a víz

Nem növényt vagy állatot mutatunk be, hanem azt az anyagot, amelyikre mind a növényeknek, mind az állatoknak szüksége van.

Míg rabbi Akiva egyre magasabbra emelkedett, Ráchel nagy szegénységben élt. Tizenkét év elteltével rabbi Akiva vissza akart térni, ám éppen meghallotta, amint felesége azt mondta egy másik asszonynak, hogy ő nem bánná, ha még tizenkét éven át távol maradna a férje, ha az idő alatt Tórát tanul. Rabbi Akiva erre sarkon fordult és további tizenkét év elteltével tért csak haza. 24 ezer tanítványa kísérte haza és mindenhol a legnagyobb tudósoknak kijáró tisztelettel illették. Amikor egy rongyokba öltözött asszony közel akart kerülni a nagy rabbihoz, a tanítványok el akarták kergetni őt, legnagyobb meglepetésükre azonban rabbi Akiva utat nyittatott neki és így szólt:

„Minden tudásomat ennek az asszonynak köszönhetem.”

Az emberek tisztelettel hajoltak meg az önfeláldozó Ráchel előtt és apja, Kálbá Szávuá megbocsátásért könyörgött vejének.

Rabbi Akiva éjjel-nappal tanult és tanított. Akkor is így tett, amikor a rómaiak halálbüntetés terhe mellett megtiltották a tóratanulást. Rabbi Akivát elfogták, megkínozták és kivégezték. A halála előtti utolsó pilanatban még elmondta a zsidó ember legutolsó mondatát: Smá Jiszráél Hásem Elokénu Hásem echád – Halljad, Izrael, az Örökkévaló az Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy. Olyan rettenetesek voltak azonban a fájdalmai, hogy kezével eltakarta a szemét, ennek emlékére mi is jobb kezünket a szemünk elé emelve mondjuk el nap mint nap ezt az imádságot.

Minden idők egyik legnagyobb tóratudósáról számos történet maradt fenn a Talmudban és elmés mondásai is ismertek. Ezekből éles elméjén kívül kitűnik humorérzéke, szerénysége és zsidó testvérei iránt érzett végtelen szeretete.

Rókákat láttak a Templom-hegyen

Az elmúlt napokban, éppen a jeruzsálemi szentélyek pusztulásának gyásznapját jelentő tisá beáv előtti héten, rókákat láttak a Siratófal közelében. Valóra válik a bibliai prófécia. A tisá beáv estéjén felolvasott Échá (Siralmak) könyvében olvasunk a Szentély pusztulását követő időszakról: “Ezért lett sínylővé a szívünk, ezek miatt sötétültek el szemeink: Cion hegyéért, hogy elpusztult, rókák kószálnak rajta.” (Échá … Olvass tovább

Egyszer egy hitetlen ember látogatott el rabbi Akivához és megkérdezte tőle: „Ki teremtette a világot?” „Isten” – felelte a rabbi. „Bizonyítsd be nekem” – válaszolta a hitetlen. „Gyere vissza holnap” – mondta rabbi Akiva. A hitetlen ember vissza is tért másnap. Beszélgetni kezdtek és rabbi Akiva megkérdezte: „Mi van rajtad?” – „Köntös, mint láthatod.” – „Ki készítette?” – „A takács, természetesen” – mondta a hitetlen, mire rabbi Akiva rávágta: „Nem hiszem, bizonyítsd be!”. A hitetlen ember azt mondta: „Milyen bizonyítékra van szükség? Hát nem látod, hogy takács készítette a kelmét?” Rabbi Akiva így felelt: „Te vajon miért követeled annak a bizonyítékát, hogy a világot Isten teremtette? Hát nem látod, hogy az Egyetlen Szent alkotta a világot?” A tanítványaihoz pedig így szólt: „Gyermekeim, ahogy a ház bizonyítja, hogy van építője, a kelme bizonyítja, hogy létezik a takács, az ajtó pedig azt, hogy van asztalos, úgy hirdeti a világ, hogy Isten teremtette azt.”

Rabbi Akiva tudta, hogy a Tóra végtelen, mivel Isten bölcsességét tartalmazza. Azt mondta: „A tanulásom nem több, mint az etrog illata. Aki megszagolja, élvezi, ám az etrog semmit sem veszít ezáltal. Vagy olyan, mint az, aki vizet húz a forrásból vagy meggyújt egy lángot egy már égő lángról”. Ám azokról, akik csak saját fontosságuk és dicsőségük hangsúlyozására tanulják a Tórát, azt mondta: „Olyan, akár az úton fekvő tetem, aki elmegy mellette, befogja az orrát, és igyekszik minél messzebb menni tőle”.

A rengeteg tanítványa közül 24 ezren odavesztek a járványban, amely azért tört ki, mert nem volt meg köztük az áhávát Jiszráel, a zsidók egymás iránti szeretete. Ezt a szeretetet rendkívül fontosnak tartotta és leggyakrabban idézett mondásai közé tartozik az, melyet a Tórából emelt ki: „Veáhávtá leréechá kámochá” – szeresd embertársadat, mint saját magadat.

A szamár, a mécses meg a kakas

Sok-sok évszázaddal ezelőtt élt Izrael földjén egy nagy tudós, akit rabbi Akivának hívtak. Sokat utazott, sok földet bejárt, és mindenfelé tömegek hallgatták a tanítását, mert az egész Tórát ismerte és számtalan magyarázatot is tudott. Volt Akiva rabbinak egy híres mondása: bármi, ami történik velem, az jót hoz a számomra, hiszen az Isten mindig jót tesz. … Olvass tovább

Az ő iskolájából kerültek ki a következő nemzedék legnagyobb bölcsei, például rabbi Simon bár Jocháj, akinek halálozási évfordulója egybeesik a járvány megszűntének napjával. Rabbi Akiva nagyszerű tanítványaival együtt szerepel a pészahi hágádában: a mester Bnéj Brák-i házába zárkózva fejtegették az egyiptomi kivonulás részleteit – vagy tervezték a rómaiak elleni felkelést.

Rabbi Akivának volt egy lánya, akiről szintén fennmaradt néhány történet. Egy napon a piacra ment és a jövendőmondók és tenyérjósok összesúgtak a háta mögött: „Micsoda tragédia várja ezt a csodás lányt! Az esküvője napján fog meghalni.” A lány meghallotta, amit mondtak, de nem foglalkozott vele. Apjától megtanulta, hogy aki betartja a Tóra parancsolatait, annak nincs mitől félnie.

Eljött az esküvője előtti nap, és a lány lefekvés előtt arany hajtűjét szokása szerint a fal egyik repedésébe dugta. Amikor másnap reggel kihúzta, hogy a hajába tűzze azt, azt találta, hogy a hajtűvel előző este megölt egy kicsi, ám rendkívül mérges kígyót. Hirtelen eszébe jutott a jövendőmondók beszélgetése és felkiáltott. Rabbi Akiva odasietett hozzá, hogy lássa mi történt. Amikor meglátta a halott kígyót, azt kérte, mesélje el a lánya, hogy pontosan mit történt.

„Nagy csoda történt” – vonta le a következtetést rabbi Akiva, miután figyelmesen meghallgatta a lányt. – „Mondd, mit csináltál tegnap? Minden bizonnyal valami különleges micvát hajtottál végre, és annak érdemében menekültél meg.” A lány így felelt:

„Csak egyetlen dologra tudok gondolni. Tegnap este, amikor mindenki az esküvői előkészületekkel volt elfoglalva, egy szegény ember kopogtatott az ajtón. Bejött, ám senki nem foglalkozott vele. Láttam, hogy nagyon éhes és nekiajándékoztam a részemet az ünnepi lakomából”.

Rabbi Akiva erre kijelentette:

„A cedáká [adomány, adakozás] megvéd a haláltól”.

Rabbi Akiva már igen idős volt, amikor a rómaiak elfogták és bebörtönözték őt azért, mert Tórát tanított. A börtönőrök megengedték egyik tanítványának, Jehosua Hágárszinak, hogy vizet vigyen reggelente a rabnak. Észrevették azonban, hogy igen nagy mennyiségű vizet visz magával és azt mondták: „Senki nem iszik meg ennyi vizet. Talán csak nem arra készül, hogy kiöntse a vizet a padlóra és azzal ássa alá a börtön alapozását?” Elvették a vizet, kiöntötték a felét, majd visszaadták a korsót a tanítványnak. Amikor elmagyarázta mesterének, mi történt, rabbi Akiva így szólt: „add ide a vizet, hogy megmoshassam vele a kezem”.

A tanítvány elhűlt: ha a rabbi kézmosásra használja a vizet, nem marad elegendő, amivel a szomját olthatná. „Mit tehetnék?” – kérdezte a rabbi. – „Kézmosás nélkül enni bűn. Jobb szomjan halni, mint bűnt elkövetni.” Amikor később a bölcsek meghallották, mi történt, azt mondták: „Ha ilyen istenfélő módon viselkedik most, hogy idős ember, mennyivel inkább odafigyelhetett a micvákra akkor, amikor fiatalabb és erősebb volt. És ha minden micvát betart még most, a börtönben is, mennyivel szigorúbban tarthatta be azokat, amikor otthon volt!”

Fotó: Wikipédia

A cháruv fa csodája

Simon bár Jocháj rabbi hatalmas bölcs volt, a tórai törvényeket magyarázó, elemző Misna egyik legnagyobb tudósa. Szorgalmasan tanult híres iskolában, tudós mesterektől, nem csoda, ha belőle is nagy rabbi lett. Azonban igencsak nehéz idők jártak akkor: a római császár, a gonosz Hadrianus megtiltotta a zsidóknak, hogy a Tórát tanulmányozzák, és akit rajtakaptak, hogy megszegte a … Olvass tovább