Sok-sok évszázaddal ezelőtt élt Izrael földjén egy nagy tudós, akit rabbi Akivának hívtak. Sokat utazott, sok földet bejárt, és mindenfelé tömegek hallgatták a tanítását, mert az egész Tórát ismerte és számtalan magyarázatot is tudott. Volt Akiva rabbinak egy híres mondása: bármi, ami történik velem, az jót hoz a számomra, hiszen az Isten mindig jót tesz. Erről szól ez a történet.

Hosszú utazásaira Akiva rabbi mindig magával vitt egy mécsest, egy kakast és egy szamarat. A mécsest, hogy legyen mivel világítania éjjel, a Tóratanuláshoz, a kakast, hogy kukorékolásával reggel időben felébressze és végül a szamarat, hogy ne kelljen magának cipekednie, hanem a szamár vigye a terhet. Egyszer útja egy városon át vezetett. Esteledett már, amikor a városba ért, és szállást keresett magának. De minden fogadó tele volt vendégekkel, és hogy, hogy nem, a város lakói közül egy sem akadt, aki befogadta volna őt éjszakára.

Azt mondta rabbi Akiva: „gám zu letová” – ez is jót hoz a számomra, az Isten mindig jót akar. Azzal a közeli, erdős hegyhát felé vette útját, hogy a fák között találjon menedéket éjszakára. Mellette poroszkált a szamara, hátán a málhával. Hamarosan talált is magának egy megfelelő ligetes részt, ahol felver­het­te a sátrát. Épp csak elkészítette fek­he­lyét, elköltötte szerény vacsoráját, és ne­kilátott a Tóratanulásnak, amikor hir­telen hatalmas szél kerekedett, és el­fújta a mécsesét. Ahányszor megpróbálta újra meggyújtani, annyiszor oltotta el a légáramlat újra és újra. Rabbi Akiva végül azt mondta: ez is jót hoz a számomra. Azzal lefeküdt aludni.

Egyszerre csak rettenetes ordításra riadt fel: egy óriási, vérszomjas oroszlán ugrott elő az erdő sötétjéből, és egy falásra bekapta a teherhordó szamarat. Mire a rabbi felocsúdhatott volna, a fenevad már el is tűnt, egy szempillantás alatt, ugyanúgy, ahogyan érkezett. Már éppen vissza akart aludni, amikor nyávogva kiugrott a sűrűből egy villogó fogú, éles körmű macska, és elragadta a kakast. Mielőtt megmoccanhatott volna, rabbi Akivának már se világítása, se ébresztője, se málhás állata nem volt. „Ez is jót hoz számomra” – gondolta az istenfélő ember, azzal oldalára fordult, és nyugodtan aludt reggelig.

Reggel, amikor – kakasa nem lévén – kissé későn felébredt, saját szemével láthatta, mennyire igaza volt, amikor az éj sötétjében azt mondta, hogy minden vesztesége jót hoz a számára. A várost ugyanis, ahol nem kapott szállást éjszakára, rablóbanda támadta meg, a lakókat elhurcolták, pénzüket és kincseiket elrabolták, állataikat elhajtották. A rablók az erdő felé menekültek. Ha este szállást kapott volna ott éjszakára, bizony ő is rosszul járhatott volna! De akkor is, ha a mécses pislákoló fénye, a szamár bőgése, vagy a kakas kukorékolása felhívta volna a gonosz rablók figyelmét arra, hogy valaki az erdőben tanyázik. Az Örökkévaló a veszteségei által mentette meg az életét! Rabbi Akiva most már nemcsak hitte, hanem egészen bizonyosan tudta is, hogy minden, amit az Örökkévaló tesz, a javunkra van.

Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 105. szám – 2018. április 10.

 

Megszakítás