KOS – héberül: ájil – איל

A Vájérá hetiszakaszban olvasható Jicchák (Izsák) feláldozásának története. Az esemény jól ismert: Isten arra kéri Ávráhámot, hogy áldozza fel neki szeretett fiát, Jicchákot. Ávráhám el is indul és a Morija-hegyen, a későbbi jeruzsálemi Szentély helyén, egy oltárra kötözi gyermekét, hogy bemutassa az áldozatot – az utolsó pillanatban azonban Isten angyala fogja meg kezét és a bokorba akadt kos kerül végül az áldozati oltárra Jicchák helyett.

Ábrahám pedig fölvetette szemeit és látta, hogy íme, egy kos mögötte megakadt a bozótban szarvaival; és odament Ábrahám, elvette a kost és föláldozta égőáldozatul fia helyett. (1Mózes 22:13)

A Tórában számtalan helyen találkozni bárányokkal, nyájakkal. E tórai szövegrész különlegessége, hogy kifejezetten kosról, hím állatról beszél. A zsidó nép ősatyái mind állattenyésztéssel foglalkoztak, nyájaik juhokból, kecskékből, marhából, tevéből, szamarakból álltak. Ezek az állatok a Tórában és a zsidó hagyomány egyéb részeiben is rendszeresen felbukkannak.

Ez a bokrok között hirtelen megjelenő kos azonban különleges volt.

A Misna Pirkéj Ávot című, nagyrészt etikai tanításokat tartalmazó része egy helyen felsorolja azokat a különleges és csodálatos dolgokat, melyeket az Örökkévaló a teremtés hatodik napján, szürkületkor, közvetlenül az első szombat beállta előtt teremtett (Pirkéj Ávot 5:8).

E felsorolásban szerepel többek között a sámir bogár és az egyszarvú (táchás) is, és itt olvasható „Ávráhám atyánk kosa” is, mely éppen ott és akkor jelent meg, amikor szükség volt rá. De úgy is magyarázható, hogy a kos mindig is ott volt, hiszen Isten egy pillanatra sem akarta igazából, hogy Ávráhám megölje a fiát, de ahhoz, hogy az első ősapa meglássa a kost, képesnek kellett lennie arra, hogy „felemelje szemeit” és a pillanatnyi feladatnál messzebbre nézve észrevegye a csodát és felfogja a helyzet mélyebb értelmét. Ha ezt a megközelítést követjük, akkor a kos fontos példával szolgál. Ez az állat ugyanis a teremtés hatodik napjától fogva várakozott türelmesen a bozótban, hogy teljesíthesse Isten akaratát. Az embernek mindig tudnia kell: a kos mindig ott van, csak fel kell emelnünk a pillantásunkat.

A zsidó vallásgyakorlatban a mai napig kiemelt szerepet tölt be a kos, egészen pontosan a szarva, mégpedig a ros hásánákor használt sófár formájában. A Talmud leírja, hogy minden kóser állat szarva megfelelő sófárkészítésre, kivéve a bika szarvát, mely a héber terminológiában nem „sófár”, hanem „keren”. Emellett az agancs sem megfelelő sófárkészítésre, mivel az nem üreges. A sófárkészítéshez első sorban a kos szarvát használják fel, egyrészt mivel a Jicchák helyett feláldozott állatra emlékeztet, másrészt pedig azért, mert hajlított alakja szimbolizálja az alázatot, melyet Isten előtt állva érzünk. (Ezzel együtt a jemeni zsidók a nagy kudu igen hosszú és csavart szarvából készítik a sófárt.)

A sófár készítéséhez a levágott szarvat kitisztítják, majd a vékonyabb felén lyukat készítenek (fűrésszel és/vagy fúrással). Gyakran ki is fényesítik, és nagyon magas hőmérsékleten meg is formázzák, így kapja egyenletes és jellegzetes alakját.

A sófár hangjának emberi lélegzettől kell származnia, ám a bevonat, vagy díszek, illetve lyukak, (még a befoltozott lyukak is) érvénytelenné tehetik a fújást, vagyis a sófár dísztelen, egyszerű hangszer.

A dolgok természeténél fogva minden sófár különbözik, és a mérete, alakja és egyéb faktorok alapján más-más hangot produkál. Ha sófárt vásárol, keresse meg azt, amelyik a legjobban illeszkedik igényeihez.

A régi időkben a sófárfújás a szentélyszolgálat rendszeres alkotóeleme volt, és csatában is felhangzott a jellegzetes, félelmetes hang. Ma ros hásánán, a zsidó újéven kívül az azt megelőző elul hónapban fújják meg a sófárt, illetve a ros hásáná utáni tizedik napra eső jom kipuri böjt kimenetelekor.

Egy hagyomány szerint Ávráhám kosának két szarva eltérő méretű volt. Az egyikből, a kisebből készült sófárt a Szináj-hegyi tóraadásnál fújták meg. A másik jóval nagyobb, erőteljesebb hangú sófár a végső megváltás kezdetét, a messiás eljövetelét jelzi majd, vágyaink és imáink szerint minél hamarabb, még a napjainkban.

 

Megszakítás