A Mikéc szakaszban szerepel Fáraó híres álma a hét tehénről és a hét búzakalászról.

A hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban most a tehénről olvashatnak (a búzáról az előző szakasszal kapcsolatban, József álmával összeköttetésben írtunk). Fáraó a szakasz legelején álmot lát, majd elmeséli Józsefnek, az álomfejtőnek, hogy mit álmodott:

„Álmomban, íme, én álltam a folyam partján. És íme, a folyamból feljön hét tehén, kövér húsúak és szép alakúak, és legelnek a nádasban. És íme, más hét tehén jön fel utánuk, hitványak, igen rút alakúak és sovány húsúak; nem láttam olyanokat Egyiptom egész országában rútságra nézve. És fölfalták a sovány és rút tehenek az első hét tehenet, a kövéreket; és bejutottak belsejükbe, de nem látszott meg, hogy bejutottak belsejükbe, és ábrázatuk oly rút volt, mint kezdetben…” (1Mózes 41:2-4)

A Nílusból feljövő hét tehén Fáraó álmában a Nílus által termékennyé tett ország gazdagságát jelképezi, az utánuk jövő jószágok pedig, melyek rútak és elnyelik az első hetet, azt jelképezik, hogy a hét szűkös, száraz év a megelőző hét év minden tartalékát felemészti majd.

A szarvasmarha egyike a kóser állatoknak: párosujjú, hasított patájú kérődző állat.

Így ír erről a Tóra (3Mózes 11:1-2)

„Ezek az állatok, melyeket ehettek minden barom közül, mely a földön van. Mindazt, aminek hasadt patája van és pedig kettéhasadt patája, meg kérődző a barmok között azt ehetitek.” 

A marha húsa – megfelelően levágva és kivéreztetve, a tiltott zsírok és a szökőín nélkül – kóser: ehető és számos áldozat bemutatásához használták. Teje szintén kóser és iható, bőréből kláf, vagyis pergamen készül, melyre a Tórát, a mezuzát vagy a tfilinbe helyezett szöveget írják, illetve maga a tfilin tokja is marhabőrből készül.

A hagyományban a bikának és a tehénnek is külön szerep jut a különféle szertartásokban és áldozatokban. A tehénnel kapcsolatban a legismertebb ceremónia a vörös tehén (párá ádumá) hamujával való rituális tisztasági szertartás, mely napjainkban egyébként, amíg fel nem épül a Szentély, szünetel. A vörös tehén azon parancsolatok közé tartozik, melyeket sem magunktól kitalálni, sem megérteni nem tudunk, egyszerűen azért tartjuk be, mert az Örökkévaló így parancsolta. Olyan, teljesen vörös szőrű állat kell hozzá, melynek legfeljebb két fehér szőrszála van az egész testén, hibátlanok a szervei és soha nem volt még járomba fogva. A pusztai Szentély és a két jeruzsálemi Szentély fennállásának időszakában összesen kilenc vörös tehén hamuját használták, és a hagyomány azt mondja, hogy a következő, tizedik párá ádumá lesz az, melynek a hamuját örök időkig használják majd az örökké álló Szentélyben.

Izraeli tehenek/Fotó: Joel Deutsch

Az állatot az arra kijelölt helyen, a jeruzsálemi Olajfák hegyén, a Szentélytől nem messze levágták, elhamvasztották, és az így keletkezett hamut vízzel és bizonyos gyógynövények (cédrus, izsóp, karmazsin) hamujával keverve használták bizonyos tisztátalanságokból való megtisztuláshoz.

A tehén külön szombatot is kapott, ez a sábát párá, a tehén szombatja. A purimot követő szombaton olvassák fel a párását párát, vagyis a tehén szakaszát a Chukát hetiszakaszból, hogy niszán hónap és azzal együtt pészáh ünnepének közeledtével emlékeztessék a népet a megtisztulás fontosságára. Mivel tisztátalan ember nem vehet részt a peszách áldozatban, a felolvasás által emlékeztették a zsidókat, hogy aki még tisztátalan, tisztuljon meg. A tehén még több helyen szerepel a Tórán kívül. Prófétáink például az eljövendő világot írják le az állatvilág békés együttélésével. „És lakozik a farkas a báránnyal és a párduc a gödölyével heverész; borjú, oroszlánkölyök és hízóbarom együtt, és egy kisfiú vezeti őket. Tehén és medve legelésznek együtt heverésznek kölykeik; az oroszlán pedig, mint az ökör, szalmát eszik.” (Jesája 11:7-7)
Megszakítás