Amikor a lélek vágyakozni kezd
A Női szakasz legutóbbi tanulásán Feldman Mussie a Tánjá harmadik fejezetének végére ért. Az előadás azt mutatta meg, hogyan születik az értelemből valódi szeretet és istenfélelem, miért nélkülözhetetlen ehhez a dáát, vagyis a tudás és a belső kötődés képessége, és hogyan válhat a tanult gondolat személyes, egész életünket átformáló tapasztalattá.
Az érzelmek irányíthatók
A Tánjá egyik alapvető tanítása, hogy az érzelmek nem teljesen önállóan törnek ránk. Mivel a gondolatainkat képesek vagyunk irányítani, azon keresztül arra is hatással lehetünk, mi ébred fel a szívünkben.
Az ember nem mindig tudja egyszerűen megtiltani magának, hogy valamire gondoljon. Ha azonban tudatosan más témára irányítja a figyelmét, a korábbi gondolat fokozatosan háttérbe szorul. Ez a képesség ad lehetőséget arra, hogy ne csupán várjuk az istenszeretet vagy az istenfélelem megjelenését, hanem tudatos elmélyüléssel felébresszük ezeket magunkban.
A szeretet, amely tűzként lobban fel
Az előző tanulásban arról volt szó, hogy az isteni nagyság szemlélése tiszteletteljes félelmet, jirát kelthet. Ugyanez az elmélyülés szeretetet is ébreszthet. Ha az ember az Örökkévaló jóságán, hatalmán és végtelenségén gondolkodik, a szíve ragaszkodással, vágyakozással és sóvárgással fordulhat felé.
Ezt illusztrálta a berdicsevi Lévi Jichák rabbi története. Amikor egy étkezésnél megkérdezték tőle, szereti-e a borsot, lelkesedésében felkiáltott: „Én az Istent szeretem.” Hasonlóan Reb Icse, a „mászmid”, vagyis a rendkívül szorgalmas tanuló is újra és újra azt ismételte hazafelé menet: „Szeretem, szeretem őt.” A tanulásból és elmélyülésből náluk élő, szívből fakadó érzés született.
A lélek epedése
A szeretet legmagasabb szintjét klot hánefesnek nevezik: a lélek olyan erős vágyakozásának, amelyben szinte ki akar lépni a testből, hogy teljesen egyesüljön isteni forrásával. Ez azonban nem a zsidó élet végső célja.
A léleknek itt, a fizikai világban kell teljesítenie küldetését. Ezért amikor a szív tüze túlságosan magasra csap, az értelem „vizének” kell lehűtenie. Az embernek meg kell őriznie az istenszeretet erejét, miközben visszatér a testéhez, feladataihoz és micváihoz.
A Rebe Rásáb története érzékeltette ennek a szintnek az erejét. Egy alkalommal órákon át annyira elmélyült gondolataiban, hogy amikor visszatért a hétköznapi valósághoz, még azt sem tudta, milyen nap van. Ez rendkívüli szint, de megmutatja, meddig emelkedhet a lélek vágyakozása.
A dáát: tudni annyit jelent, mint kötődni
A Tánjá harmadik fejezete végül visszatér a Chábád harmadik eleméhez, a dááthoz. A chochmá adja az első felismerést, a biná kibontja és részletezi, a dáát pedig hozzákapcsolja az embert a megértett gondolathoz.
A Tóra ugyanazt a szót használja Ádám és Éva kapcsolatára: Ádám „ismerte” Évát. A tudás itt egyesülést, szoros kötődést jelent. A dáát szintjén az ember nemcsak tud valamit az Örökkévalóról, hanem hosszasan és megszakítás nélkül elmélyül benne, amíg személyesen érintetté válik.
E nélkül még a legnagyobb tudás is külső maradhat. Mussie egy levél példáját idézte: a tanító felolvassa, hogy valakinek meghalt az édesapja, de ő maga nem ájul el, mert az elhunyt idegen számára. A fiú azonban összeesik, mert róla és az ő édesapjáról van szó. Ugyanígy lehet a haszid tanítást kívülállóként olvasni, és lehet úgy is tanulni, hogy felismerjük: ez az én lelkemről, az én Istenemről és az én életemről szól.
Tanulni és utána gondolkodni
Egy jesivai történetben egy vőlegény azt mondta, házassága után mindennap egy órát fog haszidizmust tanulni. Barátai azonban megkérdezték: és mennyi időt fog a tanultakon gondolkodni? Amikor úgy válaszolt, hogy erre csak a nagy haszidok képesek, társai tiltakoztak.
A történet üzenete szerint a haszid tanulás nem fejeződik be a könyv becsukásával. Külön időt kell szánni arra, hogy az ember visszatérjen a gondolatokhoz, elmélyüljön bennük és személyessé tegye őket. Csak így kapcsolódik össze a chochmá és a biná a dááttal, és csak így születhet az értelemből valódi szeretet és istenfélelem.
A gyászra adott válasz: több fény
Az óra végén felolvasott rebbei levél egy testvérét elveszítő asszonynak szólt. A Rebe megértéssel írt a fájdalomról, ugyanakkor arra kérte a címzettet, hogy a veszteség ne a cselekvés visszaszorulásához vezessen.
A kapcsolat, amely testvér és testvér között volt, elsősorban a lélekhez kötődött, ezért a halállal nem szűnik meg. Az élő ember Tóra-tanulással, micvákkal és másokat is jó cselekedetekre ösztönző munkával továbbra is örömet és emelkedést adhat az elhunyt lelkének.
A Rebe ezért nem pusztán a korábbi tevékenység folytatását kérte, hanem annak megerősítését mennyiségben és minőségben egyaránt. A lélek fennmaradásába vetett hit így nem elvont vigasz, hanem cselekvésre hívás: a veszteségre több fénnyel, több micvával és mások életére is ható jósággal válaszolni.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
