Sávuot nem emléknap, hanem újra megtörténő találkozás
A Női szakasz ezúttal Sávuot közvetlen közeledtében jelentkezett, ezért Feldman Mussie a Tánjá folytatása előtt az ünnep legfontosabb gyakorlati és lelki üzenetéről beszélt. Kiemelte: Sávuotkor nem egyszerűen arra emlékezünk, hogy valaha megtörtént a tóraadás, hanem arra, hogy ez a pillanat minden évben újra megerősödik. Ezért különösen fontos, hogy amikor a zsinagógában felolvassák a tízparancsolatot, minden zsidó ott legyen: férfiak, nők, gyerekek, sőt még a kisbabák is. Ahogy a Szináj-hegynél az egész nép együtt állt, úgy most is ez az ideál.
Mussie arra is felhívta a figyelmet, hogy Sávuot péntek délelőttjén ezért érdemes tudatosan úgy készülni, hogy a család együtt menjen el zsinagógába. A gyerekek jelenléte természetesen zajjal is járhat, de ez nem zavaró mellékes körülményként jelenik meg, hanem annak jeleként, hogy valóban minden korosztály része a tóraadásnak.
Miért eszünk tejeset Sávuotkor?
Az ünnephez kapcsolódó legismertebb szokás, a tejes ételek fogyasztása is szóba került. Mussie több ismert magyarázatot is felsorolt. Az egyik szerint a zsidók a tóraadás után szembesültek vele, hogy a korábban elkészített húsételeik már nem felelnek meg a kóser előírásoknak, újakat pedig rögtön nem tudtak készíteni, ezért tejeset ettek. Egy másik magyarázat szerint a Tóra össze van hasonlítva a tejjel és a mézzel. Emellett még a Szináj-hegy egyik költői elnevezése is kapcsolódik a tejtermékekhez.
A szokás így egyszerre történelmi emlékezés, szimbolikus tanítás és szerethető ünnepi hagyomány. Mussie finoman meg is jegyezte, hogy talán azért tartjuk ezt a minhágot ennyire lelkesen, mert különleges és finom módon emeli az ünnepet.
A „tízparancsolat” valójában nem tíz parancsolat
Az óra egyik érdekes kitérője az volt, hogy Mussie felhívta a figyelmet: a „tízparancsolat” elnevezés nem teljesen pontos. Inkább tíz isteni kijelentésről, tíz mondásról van szó. Nem mindegyik számít önálló micvának, más kijelentések viszont több micvát is magukban foglalnak. Az első kijelentésről például van olyan vélemény, hogy az nem is parancs, hanem az összes többi alapfeltétele. A bálványimádás tilalmáról szóló rész pedig több külön tilalmat foglal magába.
Ez a megjegyzés nem puszta nyelvi finomkodás volt, hanem segített pontosabban látni, mit is hallunk a zsinagógában Sávuotkor: nem egyszerű erkölcsi szabályokat, hanem az isteni megszólítás alapmondatait.
Miért tett az Álter Rebbe külön kiegészítést?
A Tánjához visszatérve Mussie most nem a főszöveget folytatta egyenesen, hanem azt a kis betoldást, „kiegészítést” magyarázta el, amelyet az Álter Rebbe külön illesztett be a második fejezet elejére. Ez a rész első látásra kitérőnek tűnik, valójában azonban alapozó jelentőségű. Mussie szerint éppen azért fontos, mert rengeteg későbbi haszid és kabbalisztikus gondolat megértéséhez ad stabil alapot.
A kiindulópont az volt, hogy korábban szó esett az isteni bölcsességről: a zsidó lélek ebből a magas, isteni bölcsességből ered. Csakhogy rögtön felmerül a kérdés, pontosan milyen értelemben lehet בכלל az Istenről bölcsességként, tudásként beszélni.
Maimonidész és a kabbala mesterei
Mussie elmagyarázta, hogy az Álter Rebbe itt Maimonidészre támaszkodik, aki azt tanítja: az Örökkévaló egyszerre a tudó, a tudás és a tudott. Embernél ez három külön dolog. Van az ember, aki ismer valamit, van a megismerés képessége, és van a tárgy, amit ismer. Az Istennél azonban ez nem válik szét.
Ugyanakkor a kabbala mesterei első látásra vitatják ezt a megfogalmazást, mert szerintük az isteni lényeg annyira végtelen és felfoghatatlan, hogy nem lehet rá ilyen kategóriákat alkalmazni. Az Álter Rebbe azonban itt pontosít: valójában nincs teljes ellentmondás. A kabbala is elismeri, hogy az isteni fény sok-sok összehúzódás, cimcum után eljut egy olyan szintre, ahol már érvényes lehet Maimonidész nyelvezete. Ez a szint az ácilut világa.
Mit jelent az, hogy az Isten „összehúzta” a fényét?
A kiegészítés egyik legfontosabb fogalma a cimcum, vagyis az isteni fény összehúzása. Mussie ezt úgy magyarázta, hogy az Örökkévaló a maga végtelenségében teljesen túl van minden világon és minden fogalmon. Ahhoz, hogy egyáltalán létrejöhessenek spirituális világok, majd végül a mi fizikai valóságunk, az isteni fénynek újra és újra „össze kellett húzódnia”, egyre inkább korlátozott formában kellett megjelennie.
Mire ez a fény eljut az ácilut világáig, ott már megjelenik a chochmá, biná, dáát, vagyis a bölcsesség, értelem és tudás struktúrájában. Ezen a szinten már lehet azt mondani, hogy az Isten a tudó, a tudás és a tudott. De csak ezen a szinten. Az isteni esszencia még ennél is végtelenül magasabb.
Miért fontos ez a lélek szempontjából?
Azért, mert ha a zsidó lélek az isteni bölcsességből ered, akkor meg kell értenünk, mit is jelent ez az isteni bölcsesség. Nem emberi okosságról van szó, nem egyszerű szellemi képességről, hanem egy olyan szintről, amely már önmagában is a legmagasabb spirituális világokhoz kapcsolódik. Ez csak tovább erősíti azt az állítást, hogy a zsidó lélek rendkívül magas forrásból származik.
Mussie szerint ezért lehetett fontos az Álter Rebbének ezt a látszólag nehéz, filozofikus kiegészítést ide beilleszteni. Mert nélküle nem értenénk igazán, mennyire magasan van az a forrás, amelyből a lélek ered.
Ha minden lélek ugyanonnan jön, miért ennyire különböznek?
Az óra végén Mussie már a következő nagy kérdést készítette elő. Ha minden zsidó lélek ugyanabból a magas isteni bölcsességből származik, akkor miért látunk mégis hatalmas különbségeket a lelkek között? Hogyan lehet, hogy Mózes lelke, az ősatyák lelke és a mi generációnk lelkei ennyire eltérő szinten vannak?
A kérdés még nyitva maradt, de Mussie előkészítette a terepet azzal, hogy a zsidó népet egy testhez hasonlította. Egy testen belül is vannak fejhez hasonló részek és vannak sarokhoz hasonló részek. A mi generációnkat a haszid hagyomány ezért nevezi a „Messiás sarkának”: a legalsó, legkésőbbi, legdurvább szintnek a történelmi testben. A válasz majd ezután következik, de a kérdés már most megmutatta, hogy a lelkek közötti különbségek nem véletlenek.
Hogyan lehet „szélesebbé tenni” a megélhetés csövét?
A rebbei levél ezúttal a megélhetésről szólt. Egy üzlettulajdonos azt kérdezte, érdemes-e nagyobb helyre költöztetnie a vállalkozását, amihez kölcsönre is szüksége lenne. A Rebe válasza nem gazdasági tanáccsal indult, hanem lelki alapelvvel: ha valaki több áldást szeretne a megélhetésében, először a micvák oldalán kell „tágítania a csatornát”.
A hasonlat szerint az áldás egy csövön keresztül érkezik. Ha a cső szűk, kevesebb fér át rajta. Ha szélesebb, több. A Rebe ezért azt tanácsolta, hogy az üzlet bővítése előtt vagy azzal együtt a dolgozók és az üzlet környezetében élők is vállaljanak valamilyen megerősödést a micvákban. Csak ezután következhet a gazdasági bővítés. A levél különlegessége az volt, hogy a Rebe egy kis összeget is küldött az üzletbe való befektetésként, mint áldást és jelképes részesedést.
Sávuot, Tánjá, megélhetés: minden összekapcsolódik
Az óra végére szépen összeért a három nagy téma. Sávuot arra emlékeztetett, hogy a Tóra minden évben újra adatott. A Tánjá-kiegészítés arra, hogy a lélek forrása és az isteni bölcsesség világa sokkal magasabb, mint amit hétköznapi fogalmakkal megragadunk. A rebbei levél pedig megmutatta, hogy a legföldibb kérdésekben, a megélhetésben és üzleti döntésekben is a רוחניות oldal megnyitása az első lépés.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
