Hogyan kapcsolódik a „sarok” a fejhez? – A lélek útja a Tánjá tanításában
A Női szakasz legutóbbi tanulásán Feldman Mussie a Tánjá második fejezetének várva várt válaszához érkezett. Hosszú kérdésfelvetés után most derült ki, miként lehet, hogy minden zsidó lélek ugyanabból a magas isteni forrásból ered, mégis óriási különbségek vannak közöttük. A válasz a test példáján keresztül válik érthetővé: a fej, a kéz, a láb és a köröm mind ugyanabból a kezdetből fejlődnek ki, mégis más szerepük, más szintjük és más feladatuk van.
Ugyanabból indul, mégis mássá válik
A korábbi tanulások egyik fő kérdése az volt: ha minden lélek a hochmá iláá, a felső isteni bölcsesség forrásából származik, akkor miért nem egyformák? Hogyan lehet, hogy Mózes lelke, az ősatyák és ősanyák lelke, valamint a mai ember lelke között ennyire nagy a különbség?
Mussie az Álter Rebbe példáját bontotta ki: a gyermek minden testrésze ugyanabból az apai eredetből indul ki, mégis a kilenc hónapos fejlődés során különböző szervekké, végtagokká, hajszállá vagy körömmé formálódik. Mind ugyanabból a forrásból ered, de mire megszületik a gyermek, már nincs azonosság a fej és a lábköröm között.
Ugyanez történik a lélekkel is. A lelkek közös forrásból indulnak, de a histálselut, a spirituális alászállás láncolata során különböző szinteken haladnak át, és más-más formát öltenek. A lényegük megmarad, de a világba érkezve már eltérő spirituális minőségben jelennek meg.
A négy világ lépcsőin keresztül
A tanítás egyik fontos fogalma a négy spirituális világ rendszere volt: ácilut, briá, jecirá és ászijá. Ezek rövidítése az ÁBiJÁ. Az ácilut a legmagasabb, legspirituálisabb világ, amely még nagyon közel van az isteni fényhez. A briá már a teremtés világa, ahol megjelenik valamiféle különállóság. A jecirá az alakot öltés világa, az ászijá pedig a cselekvés világa, amelynek legalsó szintje a mi fizikai világunk.
Ez a láncolat mutatja meg, hogy az isteni eredet és a fizikai élet között hosszú út húzódik. A lélek nem egyetlen lépésben kerül a testbe, hanem fokozatos alászálláson keresztül. Minden állomás hat rá, és ezért érthető, hogy a világba érkező lelkek között nagy különbségek vannak.
A kapcsolat még a „körömben” is megmarad
A példában azonban van egy másik fontos rész is. A gyermek lábkörme, bármilyen alacsony szintű testrésznek számít a fejhez képest, mégis ugyanannak a testnek a része, és életét végső soron az agyon keresztül kapja. Ez a kép magyarázza meg, hogyan kapcsolódhat a legalacsonyabb szintű lélek is eredeti forrásához.
Mussie hangsúlyozta: a lélek akkor is kapcsolatban marad a felső bölcsességgel, ha nagyon messzire került tőle. Ez a kapcsolat a generáció cádikján, spirituális vezetőjén keresztül válik élővé. A cádik olyan, mint a fej a testben: nem helyettesíti a többi szervet, és nem áll az ember és az Örökkévaló közé, hanem segít, hogy a test minden része kapcsolatban maradjon az élet forrásával.
Ragaszkodni a cádikhoz, ragaszkodni az Örökkévalóhoz
Ebből érthető meg a bölcsek tanítása is: hogyan lehet beteljesíteni azt a tórai felszólítást, hogy ragaszkodjunk az Örökkévalóhoz? A Talmud válasza szerint azáltal, hogy az ember ragaszkodik a Tóra bölcseihez, a cádikokhoz.
Ez első hallásra kérdést vethet fel: hogyan hasonlítható ember az Örökkévalóhoz? A Tánjá magyarázata szerint nem arról van szó, hogy a cádik lenne a cél. A cádik inkább olyan, mint egy tiszta csatorna: segít az embernek kapcsolódni a saját isteni forrásához.
Mussie világosan különbséget tett: a Rebbe nem áll az ember és Isten közé. A zsidóságban mindenki közvetlenül fordulhat az Örökkévalóhoz. A cádik szerepe az, hogy segítsen megtalálni a belső kapcsolót, amelyen keresztül az ember saját lelke világítani kezd.
Hol van a kapcsoló?
Az előadás egyik emlékezetes történetében diákok kérdezték a Rebbét, mi a feladata egy Rebbének. A válasz egy elektromos hálózat példájával érkezett: az erőműben ott van az energia, kábelek viszik tovább, az izzó is készen áll, de meg kell találni a kapcsolót, és fel kell kapcsolni a fényt.
A Rebbe feladata ebben a képben nem az, hogy ő maga legyen az energia, hanem hogy segítsen megtalálni és megnyomni a kapcsolót. Vagyis minden zsidóban ott van a hatalmas spirituális erő, csak gyakran nem tudja, hogyan férjen hozzá. A cádik ebben segít.
A liszt és a víz egysége
Mussie egy haszid farbrengen történetét is felidézte, amelyben a lélek és az Örökkévaló kapcsolatát különleges képpel magyarázták. Ha száraz anyagot keverünk szárazhoz, még megkülönböztethetők a részek. Ha folyadékot folyadékkal, erősebb az elegyedés. De ha lisztet és vizet keverünk, tészta lesz belőle: olyan egység, amelyben már nem lehet külön rámutatni az egyikre és a másikra.
Ezzel a hasonlattal próbálták érzékeltetni, milyen erős a kapcsolat a zsidó lélek és isteni forrása között. A gondolat olyan mélyen érintette meg az egyik haszidot, hogy sírva fakadt: az isteni bölcsesség egy fizikai testben, „hússal, csonttal, forró vérrel” jelenik meg. Ez a Tánjá egyik nagy üzenete: az isteni nem távoli marad, hanem leereszkedik a fizikai ember életébe.
A gyászban is van feladat
Az óra végén felolvasott rebbei levél a halálról és a gyászról szólt. A Rebe egy rokonának írt, és abból indult ki, hogy az Örökkévaló jó, és a jó természete az, hogy jót tesz. Ezért még a legnehezebb eseményekben is keresni kell azt a pontot, amelyből cselekvés fakadhat.
A gyász nem tétlenséget jelent. Ha egy közeli ember lelke eltávozott, akkor az élők feladata, hogy valamennyit átvállaljanak abból a jóból, amit ő tett volna a világban. Nem a saját micváik helyett, hanem azokon felül. Ezek a jó cselekedetek örömet és emelkedést adnak az elhunyt lelkének is.
A levél üzenete így kapcsolódott az egész tanuláshoz: a lélek nem szűnik meg a fizikai kapcsolatok megszakadásával. A világban maradóknak pedig mindig van feladatuk. A kérdés az, hogy az ember képes-e a fájdalmat is cselekvéssé, micvává és több életté formálni.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
