Mózes harmadik könyvének utolsó fejezete, a Bechukotáj. Egyfajta összefoglaló, amely ismételten lefekteti a korábban már ismertetett szabályokat. „Ha a parancsolataim szerint jártok” – indul a szakasz, amelyből megtudjuk, milyen jutalmakra számíthatunk, amennyiben az Örökkévaló szabályrendszere szerint cselekszünk, és milyen büntetések várnak ránk abban az esetben, ha nem.
Ha a törvényeim szerint jártok és parancsolataimat megőrzitek és megteszitek azokat, akkor megadom esőiteket az ő idejükben és a föld megadja termését, a mező fája megadja gyümölcsét. (3Mózes 26:3-4)
A flóra és a fauna, vagyis a növény- és az állatvilág léte nagyban függ a víztől és az esőtől. Különösen igaz ez Izraelben, ahol a klimatikus és földrajzi viszonyok miatt az eső kulcsfontosságú minden egyes évben a túlélés szempontjából. A zsidó nép, Izrael, a Tóra és a benne foglalt micvák vagyis a tiltások és a parancsolatok mind egyetlen nagy egységet képeznek. Ha a zsidó nép betartja a parancsolatokat, akkor annak természetes folyománya az időben hulló csapadék és ennek következtében a jó termés. Ha azonban másként történik és a zsidók letérnek az Isten által kijelölt útról, akkor annak természetes következményeként nem lesz áldás a cselekedeteiken, elmarad az eső, aszály jön, nem lesz termés…
Nem büntetés ez, csupán a világ rendje a zsidó nép számára, ahogyan az ember keze is megég, ha tűzbe nyúl. Az sem büntetésként történik, hanem azért, mert a világ rendje szerint a tűz éget.
Összeállításunkban az esővel kapcsolatos tényekkel és történetekkel ismerkedhetnek meg olvasóink.
1. Eső és harmat
Az eső (héberül gesem vagy mátár), illetve nyári párja, a harmat (tál) olyannyira fontos, hogy a mindennapi imákban is megemlítik őket. Tavasztól őszig harmatért, ősztől tavaszig pedig esőért imádkoznak az Örökkévalóhoz. Isten több ízben is megígérte a Tórában, hogy abban az esetben hullik csupán elegendő eső az országban, ha a zsidók betartják a parancsolatokat. Amellett, hogy a mindennapokban imádkoznak az esőért, illetve a harmatért, évente egyszer, pészahkor elmondják a harmatért való imát, smini áceretkor pedig az esőért könyörögnek Istenhez. Zájin chesvántól, chesván hó hetedikétől imádkoznak aktívan az esőért, mert ez volt az az időpont a Szentély idejében, amikorra a legkésőbb útnak indult zarándokok is átlépték az Eufráteszt és visszaértek Babilóniába.
2. Jore és málkos
A héber nyelv megkülönbözteti a jorét, ami az első és a málkost, ami az utolsó esőt jelenti. Ez a nyelvi megkülönböztetés is azt mutatja, hogy milyen nagy jelentősége van az esőnek. Mózes ötödik könyvében, a Dvárimban szerepel a Smában, az egyik legfontosabb imában is idézett részlet:
És lesz, ha hallgattok parancsolataimra amelyeket én ma nektek parancsolok… akkor megadom országtok esőjét annak idejében, az őszi esőt és a tavaszi esőt…(5Mózes 11:13-14)
3. Amikor az eső rosszat jelent
Eső képviselte az isteni büntetést Noé nemzedékében, ez volt a mábul, vagyis az özönvíz. Azt mondják, az ijár hónapban hulló eső gyógyulást hoz, ám ha sávuot, a tóraadás ünnepe után is esne még, azt rossz jelnek kellene elkönyvelnünk. Ellentétben az őszi-téli esővel, amelynek neve: gismé bráchá, az áldás esője. Persze csak addig, amíg nem képez hirtelen lezúduló, rendkívül gyors folyású patakokat a sivatag nyáron száraz folyómedreiben, mely esetben ugyanis nem tanácsos az útjába állni.
4. Choni hámeágel
Egy híres történet a misnában Choniról, a polgári időszámítás kezdete előtti első században élt bölcsről, tóratudósról és csodatevőről szól:
Annak jeleként, hogy a zsidók eltértek a parancsolatoktól, szörnyű szárazság sújtotta Izrael Földjét. Súlyos éhínség fenyegetett és a bölcsek elhatározták, hogy a rendkívül istenfélő és tudós ember hírében álló Chonihoz fordulnak, akinek csodás tetteiről több helyen beszámol a Talmud. „Imádkozz, hogy essen az eső” – kérték. Choni imádkozott, ám semmi nem történt. Ekkor Choni egy kört rajzolt maga köré a porba, és így szólt: „Addig nem mozdulok el innen, amíg nem kezd esni az eső”. Ekkor apró cseppekben szemerkélni kezdett az eső. „Örökkévaló Isten, nem ilyen esőt kértem” – mondta Choni, mire hatalmas, ökölnyi cseppekben kezdett hullani az égi áldás. „Örökkévaló Isten, nem ilyen esőt kértem” – mondta ismét, ekkor rendes cseppekben kezdett esni az eső.
Esett és esett, az embereknek már menekülniük kellett. Ekkor Choni megértette, hogy az emberiség nem érdemelte ki a jó esőt annak a megfelelő idejében, ahogy a Tóra ígérte. Azt mondta neki Simon ben Setách, a Szánhedrin (legfelsőbb bíróság) feje: „Ha nem Choni lennél, most bizony bajba kerülnél. De mit tehetnék ellened, amikor tiszteletlenül viselkedsz Istennel és Ő teljesíti az akaratodat, akár a rendetlenkedő gyermek, akinek az apja is teljesíti a kívánságait.”
5. A Baba Száli
Hasonló csodák napjainkban is esnek különösen istenfélő emberek közbenjárására. Az alábbi történet a Baba Száliról (1890-1984) szól, akinek nevéhez számtalan csodatétel fűződik:
Akkor történt, amikor a Baba Száli még Marokkóban élt. A faluban új mikvét (rituális fürdő) készítettek különlegesen pontosan kimért kabalisztikus méretek szerint. A mélyen a földbe vájt medence az alatta feltörő természetes forrásból kapta a vizét. Ám egy nyári napon a forrás elkezdett apadni, és hamarosan kiszáradt a mikve. Természetesen a közösség vezetőjéhez fordultak tanácsért, ő pedig elrendelte, hogy készítsenek egy másik, szintén különleges előírásoknak megfelelően kimért mikvét. A munkások neki is álltak, kiásták a szükséges medencét, ám nyár közepén Marokkóban nem esik az eső, nem tudták, hogyan fogják megtölteni. A medence megtöltéséhez tiszta esővízre volt szükség. A Baba Szálihoz fordultak, aki elment a helyszínre, majd égnek emelte a tekintetét, és így imádkozott: „Világ Ura! Elrendelted, hogy tiszták és szentek legyünk. Mindent megtettünk, amit csak tudtunk, hogy ezt elérhessük, legjobb tudásunk szerint megépítettük ezt a mikvét, most pedig Tőled függ, hogy használni is tudjuk, a Te neved megszentelésére.” A ragyogó kék égen hirtelen felhők jelentek meg, és hamarosan szakadni kezdett az eső. Nemsokára tele volt a mikve medencéje.
Fotó: Thomas Couillard on Unsplash
