A Vájikrá, Mózes harmadik könyvének első fejezete csakúgy, mint a könyv legnagyobb része, a Szentélyben bemutatandó áldozatokról szól.
Ha pedig madárból való az ő áldozata, égőáldozat gyanánt az Örökkévalónak; akkor áldozza gerlicékből vagy galambfiakból az ő áldozatát. (3Mózes 1:14)
A hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban ezért most a gerlékről és a galambokról írunk.
Tor – תור – gerle
Joná – יונה – galamb
A galamb a Tórában először Mózes első könyvében, az özönvíz történetében jelenik meg. Ekkor Noách (Noé) először a hollót küldi ki, majd a galambot, hogy megnézzék, leapadtak-e már a vizek és kiköthet-e a bárka. A galamb a második alkalommal egy olajággal a csőrében tér vissza, jelezve, hogy a fák koronája már kilátszik a vízből. A harmadik alkalommal pedig már nem jön vissza. Ebből Noách megértette, hogy a szárazföld is előbukkant és hamarosan előjöhetnek a hajóból.
A galamb csőrében hozott olajág az egész emberiség számára a béke, a megnyugvás és a gyógyulás általános jelképe lett. A zsidó gondolkodásban a galamb a békét és a nyugalmat szimbolizálja.
A Talmud (Bráchot 53b) arról beszél, hogy a zsidó nép a galambhoz hasonlít:
„Ahogy a galambot csakis a szárnyai védik meg, úgy Izrael népét is kizárólag a parancsolatok tartják meg”.
A galamb úgy védi meg magát, hogy vagy elrepül, vagy csapkodni kezd a szárnyaival. Más madarak inkább a csőrükkel vagdalkoznak. Mivel a zsidók olyanok, mint a galamb, a micvák hasonlatosak a galamb szárnyaihoz, mert megvédik a zsidókat.
Ezt példázza a galambszárnyú Elisa története, amely a Talmud Sábát traktátusában (130a) szerepel: Elisa szerény és vallásos ember volt, mindenhová tfilinnel a fején és a karján ment. Abban az időben azonban a rómaiak rendelettel, halálbüntetés terhe alatt tiltották meg a tfilin viselését.
Elisát meglátta egy római katona, mire a szent életű férfi nyomban a másik irányba kezdett szaladni, hogy megmentse az életét. Rohanás közben lekapta magáról a fejre való tfilint (csak ennek a viselését tiltották meg a rómaiak) és a tenyerébe rejtette, így mire a római katona utolérte, már nem volt rajta a „bűnjel”. Amikor a katona ráparancsolt Elisára, hogy mutassa meg, mi van a kezében, egy pár hófehér galambszárny feküdt a férfi kinyitott tenyerében. Ettől fogva nevezték őt galambszárnyas Elisának, hiszen a tfilin micvája úgy védte meg őt, mint galambot a szárnyai.
Egy másik kapcsolat a galambok és a zsidó nép között: ahogyan az előbbieket elkergetik mindenhonnan, úgy üldözték az utóbbiakat is a sok évezredes történelmük folyamán.
Az Énekek énekét kiegészítő midrás (Sir hásirim rábá) fehér galambról beszél, amely évről évre megjelent a Siratófalon tisá beáv előestéjén, együtt sírva a zsidókkal, akik a fal előtt ültek és gyászolták a pusztulást. Vannak, akik azt mondják, hogy a Sechiná, az isteni Jelenlét jelenik meg a galambokban.
Ávráhám Jicchák Kook rabbi azt is hozzátette, hogy a tórai parancsolatoknak van külső és belső aspektusa is. A micvák belső célja az, hogy erőt adjanak, ahogyan az izmok mozgatják belülről a szárnyakat. A micvák belső jelentése olyan, mint az arany, csakis a legnagyobb tudósok érthetik meg őket. A szárnyakat kívülről ezüstös tollak fedik. Az ezüst olcsóbb és gyakoribb, mint az arany. Ez a micváknak az az aspektusa, amely mindenki számára nyilvánvaló és megérthető. A kettő azonban szorosan kapcsolódik egymáshoz és az egyik nem létezhet a másik nélkül.
A galamb monogám madár, ragaszkodik a párjához és együtt gondozzák kicsinyeiket. Ezzel hűséget és ragaszkodást tanítanak nekünk és példát mutatnak saját kapcsolatainkhoz. Emellett az Örökkévalóhoz való hűségünket is szimbolizálják. A Slomó (Salamon) király által írott Énekek énekében többször szerepel a galamb a menyasszony, vagyis a zsidó nép jelzőjeként. A fent idézett, az Énekek énekét kiegészítő midrás ezt a magyarázatot fűzi ehhez:
„Ahogy a galamb, mely ha egyszer megtalálta a párját, soha többé el nem hagyja…, ahogy a galamb, melynek bár elvették a fiókáit, de a fészkét akkor sem hagyja el… ugyanúgy hűséges a zsidó nép és ragaszkodik Istenhez”.
A zsidó hagyományban az özönvíz története mellett a galamb több helyen felbukkan. Szerepel Ávráhámnak az Örökkévalóval kötött szövetségében, a részek közt kötött szövetség (brit béjn hábétárim) alkalmával és gyakran említik a Szentélyben bemutatott áldozatok között is.
Bár több kóser madárfajt is ismerünk, a galamb volt az egyetlen madár, amelyet be lehetett mutatni áldozatként. A madarakhoz, és így elsősorban a galambhoz, hiszen ez az egyik leginkább elterjedt madár, kapcsolódik a siluách háken, a madár fészekből való elküldésének micvája.
Nem tórai parancsolat, csupán hagyomány a madarak megetetése sábát sirákor, a dal szombatján (illetve a szombat beköszönte előtt). Erről a szokásról többek közt itt és itt írtunk részletesen. A Siratófal élővilágáról, benne a galambokról ebben a cikkünkben olvashatnak.
Izraelben több helyen is feltártak ősi kolumbáriumokat, vagyis galambok nevelésére szolgáló, föld alatti építményeket. Ha egy igazán különleges és nagyszerű építményt szeretnének megtekinteni, Bét Guvrin parkját ajánljuk olvasóinknak, hogy a megszokott kirándulóhelyektől egy kissé eltérve, különleges tapasztalatokkal gazdagodjanak.
