Az izraeli zászlót a diaszpórában találták ki, a címert viszont már a szuverén Izrael államban hozták létre.

A zsidó népnek számos ősi szimbóluma van. Ilyen a pálmaág, vagyis a luláv, Júda oroszlánja és a hétágú menóra is. Ez utóbbi volt talán a legismertebb a Szentély berendezési tárgyai közül, és számtalan használati, illetve dísztárgyat ékesítettek vele az évezredek folyamán. A menóra megjelenik rengeteg ősi leleten, többek között kerámiákon, illetve zsinagógák mozaikjain, vagy falfestményein. Ez az az ősi zsidó jelkép, az örökké égő, soha ki nem hunyó mécses, amely megjelenik a modern kori Izrael Állam címerében.

1948 májusában, két nappal az újjáalakulóban lévő állam kikiáltása előtt döbbentek rá a cionista mozgalom vezetői, hogy még nem hoztak hivatalos döntést az ősújország hivatalos nevéről. Mint ismeretes, végül az Izrael megnevezést választották, mely olyan versenytársakon kerekedett felül, mint Júdea vagy Cion. A zászló és a címer kérdését sem kapkodták el: három héttel a függetlenség kikiáltása után hirdettek pályázatot a nemzeti szimbólumokról.

Az ideiglenes kormány nem sok megkötéssel élt a pályamunkákat illetően. Csupán azt várták el, hogy az égszínkék és a fehér szín mindenképpen jelenjen meg a pályaművekben, de megengedett volt további színek alkalmazása is. A címerrel kapcsolatban a menóra és hét csillag megjelenítését javasolták, de közölték azt is, hogy nyitottak más ötletek elfogadására, ahogy fenntartották a jogot arra is, hogy eredménytelennek nyilvánítsák a kiírást, ha egyik benyújtott terv sem nyeri el végül a döntőbizottság tetszését. A menóra azért volt különösen fontos, mert egyértelműen zsidó szimbólum, és egyenesen a Szentélyre utal, kifejezve az ősi országhoz való kapcsolódást.

A leadási határidő 1948. június 14. volt, mely időpontig 164 pályázó összesen 450 munkát nyújtott be. A bizottság mindegyiket visszautasította, és még egy fordulót írt ki. A hosszadalmas eljárást sokan nehezményezték, de Dávid Ben-Gurion miniszterelnök így vette védelmébe a bizottság tagjait: „Nem minden nap választunk nemzeti zászlót és címert”. Igaza is volt: míg a zászló a diaszpóra terméke volt, addig a címert a szuverén Izrael állam hozta létre, és ezért a kontinuitást kellett képviselnie. Ráadásul egy másik ellentétpár is egymásnak feszült a tervezési folyamatban: a vallásos és a szekuláris meggondolások. A második fordulóban mindenesetre győztest is hirdettek: egy testvérpár, Gávriel és Maxim Sámir tervét fogadták el. A címeren szerepelt az előírt menóra és a hét csillag. A tervezők két olajágat adtak még hozzá, és a pajzs alakot választották. “Az volt a célunk, hogy modern szimbólumot hozzunk létre és hanyagoljuk a hagyományos formát. Az olajágat azért választottuk, mert az fejezi ki a legjobban az Izrael népe közötti szeretetet és békét” – magyarázták művüket a tervezők. A Sámir testvérek elmondták, hogy áttanulmányozták a világ összes országának címerét és ennek alapján a pajzs formát azért választották, mert ez a címerek legelterjedtebb alakja szerte a világon.

Attól függetlenül, hogy a bírálóbizottság elfogadta a Sámir testvérek pályaművét, mégis arra kérte őket, hogy módosítsanak egy kissé a nemzeti címer tervén. E kérésnek eleget téve adták hozzá az „Jiszráel” (Izrael) feliratot és a modern formájú menóra helyett a Rómában álló Titusz-féle diadalíven ábrázolt menórát használták végül. Ezen kívül nem ragaszkodtak a hét csillag feltüntetéséhez, és az el is maradt a véglegesen elfogadott változatból, melyet a bizottság egyhangú igen szavazata mellett 1949. február 10-én tették meg hivatalos államcímerré.

A végleges címer kapott hideget és meleget is. Sokan dicsérték klasszikus egyszerűségét és tömörségét, mások ugyanakkor, bár a tartalmat és üzenetet helyeselték, a megformálás módjával nem értettek egyet. Mint mondták, a menóra a zsidó nép legyőzését és a jeruzsálemi Szentély elpusztítását ünneplő Titusz-diadalíven használt alakban jelenik meg, mely ráadásul eltér a Tórában leírt formától. “Úgy tűnik, idegen hatások befolyásolták [a tervezést], és a forma nem követi a Szentírásban leírtakat” – mondta Chájim Hálévi Herzog, Izrael főrabbija. A tervező testvérek mentségére szolgál e vádakkal szemben, hogy – ahogy fentebb írtuk – eredetileg nem a diadalíven szereplő menórát választották, mert, mint mondták: „Úgy gondoltuk, hogy maga a menóra ősi szimbólum, és a puszta jelenléte elegendő tradicionalitást kölcsönöz a címernek. Alakjának azonban modernnek kell lennie.” A bírálóbizottság nyomására alkalmazták végük a világszerte ismert ábrázolást.

A címer elemei tehát a következők:

  • olajágak – az állam békés szándékai. A két ág közül az egyik a vallást, a másik a szekuláris államot jelképezi, melyek közösen, együtt képesek az álom megvalósítására, Izrael újjáépítésére.

  • menóra – a zsidó nép kapcsolata fényes múltjával saját földjén és az állam visszatérése korábbi nagyságához. További üzenete, hogy az állam létrejöttével megkezdődött a diaszpóra korszakának végső időszaka

  • Jiszráel – Izrael (felirat) – az állam neve, emellett utal a más terveken szereplő sálom ál Jiszráel – béke Izraelnek kifejezésre.

Az olajfa és a menóra együttes használata egyébként nem új keletű motívum, már Zechárjá (Zakariás) próféta könyvében is együtt szerepelnek.

És szólt hozzám [az angyal]: Mit látsz? Mondtam: Láttam, és íme egy lámpás, egészen aranyból, csészéje pedig a tetején és a hét mécsese rajta, hét meg hét öntőcső a tetején levő mécsesek számára. És két olajfa mellette, egy a csésze jobbjáról és egy a baljáról. (4:2-3)

Kellemes ünneplést kívánunk!

zsido.com