„Amikor Köves Slomó rabbi eldöntötte, hogy mindenképpen szeretne egy zsidó gimnáziumot, megkeresett engem, és megkért, hogy kezdjük el együtt felépíteni”
– idézi fel a kezdeteket Szilánk Zsuzsa, az intézmény igazgatója.
2017-ben indult Maimonidész
A munka 2016-ban indult, azzal a céllal, hogy a következő tanévben már megnyíljon az iskola. Ez végül sikerült is, a 2017–18-as tanévben elindult az első osztály. Egyetlen osztály, mindössze tizenegy diákkal.
„Egy nyelvi előkészítős osztállyal kezdtünk, és nagyjából több tanárunk volt, mint diákunk”
– meséli Zsuzsa. Az indulás azonban korántsem volt zökkenőmentes. Az akkreditáció késve érkezett meg, amikor máshol már lezajlottak a felvételik, így a szülőknek szinte ismeretlenbe kellett ugraniuk.
„Gyakorlatilag a két szemünk szépségéért kellett eldönteniük, hogy hozzánk íratják a gyerekeiket. Tizenegy család mondott igent
– így indult a Maimó.”
Szilánk Zsuzsa az iskola élén
Ez a kezdeti, szinte „startup-szerű” időszak egyszerre volt nehéz és meghatározó. „Nagyon családias volt, és nekem is egy egészen új világ kezdete. Ekkor ugrottam fejest az intézményes oktatásba.” Szilánk Zsuzsa korábban ugyan már dolgozott gyerekekkel és családokkal az EMIH különböző programjaiban, de egy iskola felépítése más léptékű feladat volt. Ebben kulcsszerepet játszott az a szakmai háttér, amelyet az EMIH biztosított. Mentorok, pedagógusok és egy hosszú távra tervező szervezet segített neki.
Szilánk Zsuzsa szerint az egyik legnagyobb eredmény az, hogy mára egy valóban egyedi intézmény jött létre.
„Egy olyan gimnázium, amely kifejezetten azoknak a zsidó gyerekeknek szól, akik szeretnék megismerni a gyökereiket, és kapcsolódni egy olyan közösséghez, amely egész életükön át elkíséri őket.”
Az iskola nemcsak tudást ad, hanem biztonságot is, a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt.
„Az a célunk, hogy minden gyerekből kihozzuk a maximumot, de úgy, hogy közben ne törjenek bele.”
Ebben meghatározó a pedagógusi közösség szerepe. „Egy nagyon stabil, kiszámítható és támogató csapattal dolgozom” – mondja az igazgató, aki ma már nemcsak szakemberként, hanem szülőként is része az intézménynek.
„A második gyermekemet nevelem ebben a rendszerben, és pontosan tudom, hogy jó helyen van.”
A magyarországi zsidó jövő visszaépítése
Az iskola szorosan kapcsolódik az EMIH küldetéséhez is. „A Chábád és az EMIH hosszú távon gondolkodik. A zsidó jövőt építjük vissza Magyarországon” – fogalmaz Szilánk Zsuzsa. A holokauszt után ugyan nem tűnt el a zsidóság, de az oktatás, a vallási élet és a hagyományok átadása sok helyen háttérbe szorult. „Mi ezen dolgozunk, hogy ez újra élővé váljon.”
Ebben kiemelt szerepet kap az áldott emlékű Lubavicsi Rebbe szemlélete, amely az asszimilált, szekuláris családok megszólítását tartja kulcsfontosságúnak.
„El kell jutni ezekhez a családokhoz, és a gyerekeken keresztül őket is visszakapcsolni a micvákhoz és a zsidó élethez. Ebben hiszek, és látom a működését. Nincs jövő oktatás nélkül.”
Az elmúlt években az iskola köré egy teljes oktatási rendszer épült. Ma már a gyerekek a bölcsődétől egészen a gimnázium végéig tanulhatnak ugyanabban a szellemiségben, a zsidó tanulmányokkal a kerettantervbe integrálva. Ez nemcsak tudást, hanem folytonosságot és ezzel biztonságot is ad az új generációknak.
Az eredmények a diákok életútjában is jól láthatók. Szilánk Zsuzsa több példát is említ. Olyan tanulókat, akikről korábban azt mondták, nem jutnak el az érettségiig, ma pedig már diplomát szereztek vagy egyetemen tanulnak. Van, aki politikatudományból végzett, majd az ELTE jogi karán folytatta tanulmányait, mások az EMIH szervezetében dolgoznak, vagy éppen nemzetközi egyetemeken tanulnak, például a Yeshiva University vagy a Lauder Business School hallgatóiként. A legutóbbi végzős osztály diákjainak fele külföldön folytatta a tanulmányait.
De talán ennél is többet mond az, ami a végzés után történik.
„Folyamatosan kapcsolatban maradunk. Amikor hazajönnek külföldről, az első útjuk hozzánk vezet. Írnak, hívnak, beszélgetünk. Ez azt jelenti, hogy valódi közösséget sikerült létrehozni.”
Az igazgató szerint a mindennapokban számtalan „kis csoda” történik, de van egy történet, amely különösen megmaradt benne. Egy tu bisvát ünnepségen, a már hagyománnyá vált nagyszülőnapon történt, hogy egy idős hölgy könnyekben tört ki, miközben a gyertyagyújtásról és az áldásokról beszéltek.
„Először megijedtem, hogy valamit rosszul mondtam” – meséli Zsuzsa. „Aztán odajött hozzám, és azt mondta, hogy eszébe juttattam, hogy ezt az áldást még az édesanyjával mondta a háború előtt. És nem hitte volna, hogy ezt valaha újra átéli, ráadásul az unokájával.”
Ez a pillanat talán mindent összefoglal.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.