A működésének immáron negyedik évét lezárni készülő Maimonidész Gimnáziumban megtartották az első ún. előrehozott érettségiket.

„Ez azt jelenti, hogy a most 11. évfolyamos diákjaink egy része angol nyelvből állt a vizsga elé” – magyarázza Szilánk Zsuzsa, a Maimonidész Gimnázium operatív igazgatója.

„Iskolánk felmenő rendszerben kezdte meg működését négy évvel ezelőtt. Akkor indítottuk el az első, 9. évfolyamunkat, majd a következő évben, amikor az első osztály 10-be lépett, újabb 9. évfolyamot indítottunk. Így jutottunk el oda, hogy már 11-es osztályunk is van, akik, Isten segítségével, jövőre fognak érettségizni” – mondta az igazgatónő, aki hozzátette: „több diákunk is már idén megpróbálkozott az angol nyelvi érettségivel, erre a hatályos szabályok adnak lehetőséget. Annak, aki így sikeres vizsgát tesz, jövőre, amikor amúgy is nagy az érettségi miatti hajrá, ebből a tárgyból már nem kell majd vizsgáznia”.

„Rendkívül jó és felemelő érzés látni, hogy hogy múlik az idő és milyen komoly fiatalemberekké váltak a diákjaink, akik nemrég még félve és izgalommal léptek be intézményünk ajtaján. Ez lesz jövőre az első érettségiző osztály, bevallom, kicsit elérzékenyültünk mi tanárok, de a diákok is, akik e fontos mérföldkövet elérték” – fogalmazott Szilánk Zsuzsa.