Bilám titka: amikor a tudás nem változtatja meg az embert
Oberlander Báruch Rabbi a Bálák hetiszakasz különös alakját, Bilámot állítja középpontba. A pogány próféta egyszerre látja az isteni akaratot, ismeri „a legfelsőbb gondolatát”, mégis kész lenne elpusztítani Izrael népét. A tanítás fő kérdése ezért nagyon személyes: hogyan lehet valaki spirituálisan magas szinten, miközben cselekedeteiben mélyre süllyed? A válasz a zsidó élet egyik alapelvéhez vezet: az embert végül a micvák, a konkrét cselekedetek formálják át.
A próféta, aki átkozni indult
A hetiszakaszban Bálák, Moáv királya megijed Izrael népétől. Karddal nem mer szembeszállni velük, ezért a szavak erejét hívja segítségül: felkéri Bilámot, hogy átkozza meg Izraelt.
Bilám alakja az egész Tánách egyik legellentmondásosabb személyisége. Egyik oldalról a Tóra különleges prófétaként mutatja be. Saját szavaival így hangzik róla a leírás: „aki hallja Isten szózatát, és ismeri a legfelsőbb gondolatát”. A Midrás még Mózessel is összeveti, és több ponton olyan szellemi képességet tulajdonít neki, amely rendkívüli közelséget jelez az isteni világhoz.
Másik oldalról Bilám erkölcsi mélysége is nyilvánvaló. Vállalja, hogy megátkozza Izraelt, később pedig azt tanácsolja, hogy Moáv lányai csábítsák bűnbe a zsidó férfiakat. Ennek következtében járvány tör ki, és huszonnégyezer ember meghal.
Ábrahám tanítványai és Bilám tanítványai
Oberlander Rabbi a Pirké Ávot tanítását idézi: három tulajdonság jelzi Ábrahám tanítványait, és három másik Bilám követőit. Ábrahám útját a jó szem, az alázatos lélek és az önmegtartóztatás jellemzi. Bilám útját a rossz szem, a gőgös szellem és a telhetetlen lélek.
Ez a szembeállítás megmutatja, hogy a prófécia önmagában nem teszi jobbá az embert. Bilám tudása hatalmas volt, mégis irigység, vágy és tiszteletvágy uralta. Látta az istenit, de saját életének középpontjában továbbra is ő maga állt.
A Rabbi szerint ezért különösen fontos Bilámmal foglalkozni. A Talmud is azt mondja, hogy róla érdemes mindent megmagyarázni, amit csak találunk. Bilám nem távoli ókori figura csupán: annak a veszélynek a példája, amikor a tudás és a viselkedés között szakadék nyílik.
A szamár kérdése és a három ünnep
A történet egyik legkülönösebb része, amikor Bilám szamara megszólal. A Tóra szerint azt kérdezi: „Mit tettem veled, hogy megvertél engem immár három alkalommal?” A héber kifejezés, sálos regálim, a három zarándokünnepre is utal.
Rási a Midrás alapján úgy magyarázza: a szamár mintha ezt kérdezné Bilámtól: miért akarod kiirtani azt a népet, amelynek három zarándokünnepe van? Oberlander Rabbi a Sém Misemuél magyarázatát idézi: ez a három ünnep éppen Bilám három rossz tulajdonságával áll szemben.
Pészách a szegénység kenyerével az alázatot tanítja. Sávuot a Tóra ünnepeként a rossz vágyak ellen ad erőt, mert a bölcsességgel teli szív kevésbé enged a romboló ösztönöknek. Szukot, a luláv és az etrog egységével, az irigység ellen nevel: különböző zsidók egy csokorban, egy közösségben állnak az Örökkévaló előtt.
Bilámnak éppen ez fájt. A zarándokünnepek a cselekvő, testet-lelket fegyelmező zsidó élet ünnepei. Ezek adják azt az erőt, amely szembeszáll a rossz szemmel, a gőggel és a vágyak uralmával.
Az ember, aki elfelejtette a helyét
A Rabbi egy népmese segítségével világítja meg a kérdést. Egy király felfigyel egy egyszerű pásztorfiúra, bölcsessége miatt palotájába viszi, majd magas tisztségbe emeli. A miniszterek irigykednek rá, és gyanakodni kezdenek, hogy biztosan lop. Kiderül, hogy a fiú minden nap bemegy egy zárt szobába. Amikor a király kinyittatja a szobát, nincs benne kincs, csak a régi pásztorruha és a bot.
A fiú azért tér be oda naponta, hogy emlékezzen: honnan jött, és mindene a király ajándéka. Ez az emlékezés tartja tisztán.
Bilámnál ez hiányzott. Tudása volt, de alázata nem. Látomása volt, de nem szoktatatta rá magát arra, hogy mindent az Örökkévaló ajándékának lásson. Aki saját egóját teszi a középpontba, annak még a spirituális tudás is az önmaga építésének eszközévé válhat.
Én vagy Isten van a középpontban?
Oberlander Rabbi megfogalmazásában két út áll az ember előtt: vagy saját énje kerül az élet közepére, vagy az Örökkévaló. Ha az ember saját magát teszi középponttá, a tanulás, a misztika, a kabbala és a nagy tudás is könnyen az egót táplálja.
A chászid történet szerint egy filozófus azt hitte, dicséretet kap, amikor a chászid azt mondta neki: te egész nap Istenről gondolkodsz, én pedig egész nap magamról. A magyarázat azonban más volt. A chászid számára Isten léte bizonyosság; ő azt kutatja, marad-e hely saját énjének az isteni valóság mellett. A filozófus ezzel szemben saját létezéséből indul ki, és Isten létezését vizsgálja.
Ez a különbség döntő. A zsidó élet célja, hogy az ember megtanulja: „Rajta kívül nincs semmi”, és saját vágyait, büszkeségét, irigységét az isteni akarat szolgálatába állítsa.
A micvák finomítják az embert
A Rabbi egy megrendítő történetet is idéz Izrael Meir Lau rabbitól. Egy idős ember évtizedekkel a holokauszt után kereste fel, hogy bocsánatot kérjen: 1942-ben, bujkálás közben, gyerekként ellopott tőle egy almát. Évtizedekig nem hagyta nyugodni ez a tett.
A történet azt mutatja, hogy az ember nyers természete erős, de a Tóra és a micvák lépésről lépésre finomítják. A változást nem a szép gondolatok hozzák el, hanem a mindennapi cselekedetek.
Ezért zárul a tanítás a Rabbi mondatával: „Ne felejtsetek el, a legfontosabb a cselekedet.” Bilám tragédiája az volt, hogy tudott, látott és beszélt, de nem formálta át önmagát micvákkal. Ábrahám útja ezzel szemben a cselekvő alázat útja: a hitből tett lesz, a tudásból erkölcs, az isteni közelségből emberség.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
