Miért dicséri meg a Tóra pont Noét – és nem Ábrahámot vagy Mózest?
A Tóra szűkszavú könyv. Ábrahámot, Izsákot, Jákobot, sőt Mózest sem nevezi egyértelműen cádiknak, igaz embernek. Noét viszont igen – méghozzá kétszer is. Vajon miért? Oberlander Báruch rabbi legutóbbi előadásában ennek a különös kivételezésnek járt utána. A válasz: a Tóra nem csak a múltat meséli el – a jövőt is formálja vele. A szavaival teremti meg Noét – és minket is.
A csendes visszajelzés ereje
Az előadás egy rövid, tanulságos történettel kezdődött: egy fiatal kertész végighívja a környék összes házát, hátha valahol szükség van virágápolóra. Mindenki elutasítja. Ám kiderül: ő az, aki eddig is dolgozott náluk – csak soha senki nem mondott neki semmi jót. „Az emberek kritikát szívesen osztanak – dicséretet annál ritkábban.”
Ebből a gondolatból indul ki a rabbi: vajon miért éppen Noét dicséri meg ilyen nyíltan a Tóra?
Egyedül Noé kapja meg a „cádik” címet
A Tóra így ír: „Noé igaz ember volt, tökéletes a nemzedékei között. Istennel járt Noé.” – majd később: „Téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.” Ezek a mondatok különösen szokatlanok: a Tóra más nagy alakjairól – még Ábrahámról, Mózesről, Áronról sem – nem mond ilyen nyílt dicséretet.
„A Tóra többnyire tényszerűen mesél: ezt tette, azt tette. Dicséret szinte soha. Noé az egyetlen, akit ilyen módon emel ki.”
Pedig előtte is éltek jámbor emberek. Ott van például Metusélach – annyira igaz ember volt, hogy halála után az Örökkévaló még hét napot adott a világnak gyászidőként az özönvíz előtt. Vagy Chánóch, akit Isten egyszer csak „elvitt” – sőt, a hagyomány szerint ő lett a mennyei Metátron, a legnagyobb angyal. Mégis: róluk a Tóra szinte hallgat. Miért?
Miért pont Noé?
Rási idézi a bölcsek vitáját: vajon a „nemzedékei között” kitétel dicséret vagy épp ellenkezőleg, kritika? Egyesek szerint ha Noé más korszakban élt volna – például Ábrahám mellett –, még nagyobb lett volna. Mások szerint viszont éppen hogy csak a saját nemzedékében tűnt ki – a romlottság általános szintjéhez képest.
„Noénak támaszra volt szüksége, hogy megmaradjon igazságában” – írja Rási. – „Ábrahám ezzel szemben egyedül is képes volt erényes maradni.”
Ráadásul Noé nem törődött a környezetével. Nem próbált közbenjárni az elpusztítandó nemzedékért, nem alkudozott, mint Ábrahám Szodomáért, nem könyörgött, mint Mózes a bűnbeesett népért. Ő csendben elfogadta a küldetést, és elkezdte építeni a bárkát.
A föld embere lett
A Meséch Chochmá nevű klasszikus kommentár egy érdekes ívet rajzol fel:
„A szakasz elején Noé még igaz emberként jelenik meg – a végére viszont már csak a föld emberének nevezi őt a Tóra.”
Ezzel szemben Mózes az elején csak „egyiptomi ember” – a végére viszont „Isten embere” lesz. A különbség? Mózes a közösséget szolgálta, kockáztatta az életét a népért. Noé ezzel szemben önmagát mentette – de másokért nem tett.
„Aki elvonul, hogy csak Istennek éljen, látszólag magasabb szinten van. De aki másokkal foglalkozik, aki közösséget vállal – az fejlődik igazán.”
Miért dicséri mégis a Tóra?
A Lubavicsi Rebbe szerint a Tóra dicsérete nem egyszerű elismerés – hanem teremtő szó. Noé nem volt nagy cádik – de azzá kellett válnia, hogy teljesíteni tudja küldetését. Hogy képes legyen megmenteni a világot. Ehhez kellett az isteni megerősítés.
„A szép szó, a dicséret nem csak beszámol – hanem épít. Erőt ad, hogy az ember elhiggye: képes rá. A Tóra azért dicséri Noét, hogy Noé elhiggye: ő tényleg képes rá.”
Egy chászid történet is erről szól: egyszer egy rablót fosztogatás közben egy jó szó térített jobb belátásra. Egy másik történetben egy megalázott lány sírása – és egy rabbi dicsérő, szeretetteljes hozzáállása – döntötte el az égiek ítéletét a zsidó nép javára.
A példakép, aki „nem volt különleges”
Noé éppen azért lehet példa számunkra, mert nem volt különleges. Nem volt olyan hatalmas, mint Ábrahám. Nem volt olyan vezető, mint Mózes. Olyan volt, mint mi – és mégis, más volt, mint a környezete.
„Noé egy közepes ember volt – de nem lett romlott, mint a többiek. Ez az igazi példa: ha ő képes volt rá, én is képes vagyok.”
Ezért nevezi a Tóra Noét kétszer is cádiknak. Mert a világ megmentéséhez előbb Noét kellett megmenteni – saját magától, a kishitűségtől, a középszerűségtől. És ezt csak egy szóval lehetett: bátorítással.
Mit tanulhatunk ma Noétól?
A rabbi végül a gyermeknevelésre is kitér. „Ha azt mondjuk a gyereknek, hogy rossz, akkor tényleg rossz lesz. Ha azt mondjuk: te jó vagy, csak ez nem illik hozzád – akkor igyekszik jobb lenni.” Ez nem hízelgés – ez nevelés.
És ugyanez igaz ránk is. A Tóra nem tökéletes hősöket állít elénk, hanem élő példákat. Olyanokat, akiken keresztül megérthetjük: nem kell rendkívülinek születni ahhoz, hogy valaki rendkívüli dolgokat vigyen végbe.
„Noé nem volt különleges – de különlegessé vált. Mert hitt benne az Örökkévaló. Most rajtunk a sor, hogy elhiggyük: velünk is ez történhet.”
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
