Amikor az élet távozik – és amikor vissza kell térni hozzá
Oberlander Báruch rabbi a Tázriá–Mecorá hetiszakasz kapcsán ezúttal a tumá és tahará, vagyis a tisztátalanság és tisztaság nehezen megragadható világáról beszélt. Az előadás középpontjában az a kérdés állt, hogyan lehet ugyanazzal a fogalommal leírni a halott érintését, a lepra spirituális állapotát, a havi vérzést vagy akár a szülést. A rabbi gondolatmenete végül egyetlen alapelv felé tartott: ahol az élet eltávozik, ott jelenik meg a tisztátalanság, és ahol az ember ebből ki akar kerülni, ott újra az élet felé kell fordulnia.
Mit jelent egyáltalán a tisztátalanság?
Oberlander Báruch rögtön az elején leszögezte: a tisztátalanság nem piszok, és a megtisztulás nem egyszerű lemosás. A Tóra tame és tahor kategóriái nem higiéniai állapotot jelentenek, hanem olyan spirituális helyzetet, amelyet az emberi értelem csak részben tud megközelíteni. Ahogy idézte is: ez a parancsolatoknak ahhoz a köréhez tartozik, amelyet a Tóra nem magyaráz meg teljesen.
Az előadás mégis megpróbálta körbejárni, mi a közös azokban az állapotokban, amelyek tisztátalanságot hoznak létre. Az egyik oldalon ott van a halál: az emberi holttest, az elhullott állat, a dög. A másik oldalon pedig olyan dolgok, amelyek épp az élethez kötődnek: a szülés, a magömlés, a havi vérzés. Első látásra ez ellentmondásosnak tűnik. Hogyan lehet ugyanabba a kategóriába sorolni a halált és egy újszülött világra jöttét?
Ahol az élet távozik
A rabbi szerint a kulcs az, hogy ezekben az esetekben valamilyen módon az élet távozik el. A halálnál ez nyilvánvaló. A szülésnél viszont az anya testéből kilép az az élet, amely addig benne formálódott. A havi vérzésnél és a magömlésnél pedig olyan életlehetőség távozik, amelyből új élet születhetett volna.
Ezért idézte a Kuzárit is, amely szerint a tumá ott jelenik meg, ahol az élet valamilyen formában visszahúzódik, megszakad, hiány keletkezik. A hiány pedig nem semleges állapot: vákuumot teremt, és ebben a vákuumban jelenik meg a tisztátalanság.
A rabbi külön kiemelte az Ohr Hájim gondolatát is: amikor az emberből eltávozik az élet, a megmaradt „űrre” rögtön rákapcsolódik valami negatív. Nem maga a test a probléma, hanem az, hogy már nincs benne az a szentség, amelyet az élet hordozott.
Miért tisztátalan az, aki szül?
Az előadás egyik legerősebb kérdése éppen ez volt: hogyan lehet, hogy egy nő, aki új életet hozott a világra, tisztátalanná válik? Hiszen ennél nagyobb teremtő pillanat aligha van az emberi életben.
A Talmud egyik magyarázatát is idézte, amely szerint a vajúdás fájdalmában az asszony olykor meggondolatlanul fogadkozik, és ezért hoz később áldozatot. A rabbi azonban érzékeltette: ez a magyarázat önmagában nem oldja fel a kérdést. A mélyebb megközelítés inkább az, hogy a szülés pillanata egyszerre hordozza az élet beteljesedését és az élet eltávozását is: a gyermek már nincs az anyában, az addigi állapot megszűnt, és éppen ez a megszűnés hozza létre a tumá állapotát.
Miért más a fiú és a lány?
A Tóra szerint fiúgyermek születése után hét napig, lány után tizennégy napig tart a tisztátalanság első szakasza. A Talmud erre egy emberközeli választ ad: fiú születésénél hamarabb jön az öröm, hiszen nyolcadik napon következik a brit milá, a körülmetélés. Lány esetében nincs ilyen azonnali közösségi esemény, ezért hosszabb a „bánkódás” ideje.
Oberlander Báruch azonban idézte Samson Raphael Hirscht is, aki ennél mélyebbre megy. Hirsch szerint az anya különösen erős mintát ad a lányának, ezért itt hosszabb a felkészülés ideje. Nem azért, mert a lány kevésbé értékes, hanem mert az anyai példa ebben az irányban még közvetlenebbül formál.
A halál mint kérdés az élők számára
Az előadás végére a rabbi egyre inkább a halál tumájára szűkítette a témát. Nem véletlenül. A halott érintése a legmélyebb tisztátalanság, és nemcsak azért, mert az élet teljesen eltávozott, hanem azért is, mert a túlélő ember lelkében is hiányt, törést, sőt olykor lázadást okoz.
Itt idézte a Rebbe gondolatát: amikor Mózes azt kérdezi, hogyan lehet megtisztulni a halál tumájából, az nemcsak technikai kérdés. Hanem az emberi szív kérdése is: hogyan lehet egy veszteség után úgy továbbélni, hogy az ember ne veszítse el a bizalmát az Örökkévaló jóságában? Hogyan lehet kimászni abból az állapotból, amelyben a halál élménye beszűkíti a lelket?
Visszafordulni az élet felé
A rabbi végső következtetése egyszerű volt és erős. Az élet a legnagyobb szentség. A tisztátalanság mindig valamilyen életveszteséghez kapcsolódik, és a megtisztulás lényege az, hogy az ember visszaforduljon az élet felé. Nem maradjon benne a hiányban, ne ragadjon benne a sötét állapotban, hanem keresse a visszatérést: az élő Isten szolgálatához, a teremtéshez, a folytatáshoz.
Ezért lett az előadás végén a tumá-tahara témája több, mint egy nehéz halachikus fejezet. Oberlander Báruch rabbi olvasatában ez valójában az élet melletti döntés tanítása volt: még akkor is, amikor az ember a hiánnyal, veszteséggel vagy saját törékenységével találkozik.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
