Naftali Kraus

 

Zsidó fogalomtár

 

D

 

DÁJJÁN – (héber) bíró, aki a háláchá alapján bíráskodik. Bizonyos szempontból több mint rabbi: Nem minden rabbi D., de minden D. – rabbi.

 

DÁRKÉ HÁEMORI – (héber) szó szerint: az emoriták útjai. Goj szokások, főleg olyanok, amelyek valamilyen fajta pogány bálványimádással vannak egybekötve. Az emoriták az ősi Kánaán egyik népe volt (a hét közül), amely különösen kitűnt embertelen, barbár és frivol idolkultuszával. A D. E. egy sor olyan viselkedési normát tartalmaz, amelyek babonákat és idegen vallási elemekből álló szokásokat hordoznak (pl. „lekopogni” valamit, ami angolul („touch wood”) a keresztfára emlékeztet. Rokon értelmű fogalom: a Chukát Hágój (l. o.).

 

DÁRKÉ SÁLOM – (héber) szó szerint a béke ösvényei. Van egy sor dolog, amit a D. S. miatt és alapján rendeltek el, pl. a nem zsidókkal való viszony több eleme. „A béke kedvéért.”

 

DÁVENOLNI – (jiddis, a latin devotióból) imádkozni.

 

DINÁ DÖMÁLCHUTÁ – DINÁ – (arameus) „az állam törvényei – (érvényes) törvények. A Talmudban lefektetett háláchá, melynek értelmében a (nem zsidó) állam törvényei érvényesek egy zsidóra nézve – feltéve, hogy anyagiakról van szó (adók, illetékek), és a törvény nem tartalmaz hitéleti, illetve bálványimádással összefüggő dolgokat.

 

DIN TORÁ – (héber) a háláchá (l. o.) alapján történő bíráskodás, ahol a dájján (rabbinikus bíró) dönt a Tóra törvényei alapján.

 

DOHÁNY UTCAI TEMPLOM – Budapesten, a Wesselényi utca és Dohány utca sarkán, a magyar neológia (l. o.) zászlóshajója, Európa egyik legimpozánsabb és legnagyobb zsinagógája. Építésekor (1859) még nem rendeztek benne koncerteket, ezzel szemben az alagsorban kóser mikvét építettek, a nők helye az emeleti karzaton volt. 1933-ban felújították. A nyilas hatalomátvétel után (1944 október) a nyilas pribékek ideiglenes koncentrációs tábort rendeztek be benne. 1945 óta a nagyünnepekkor megtelik, hétköznapokon és a szombatok legtöbbjén fájdalmasan üres. Annak idején híres neológ rabbik, neves szónokok működtek a D.-ban.

 

DÖORÁJTÁ – (arameus) tórai eredetű. A szó maga arameusul tórait jelent – vagyis a parancsolat, rendelet, szokás nem a Bölcsek által lett elrendelve (lásd Dörábbánán), hanem a Tórában gyökerezik.

 

DÖRABBANAN – (arameus) szó szerint „rabbinikus”, a döorájtá ellentéte. Nem közvetlenül tórai eredetű rendelkezések, utasítások, micvák (l. o.), hanem Bölcseink intézkedései, néhol ad hoc Tákkánái (l. o.).

 

DRÁS – az Írás szavaiból (néhol fölöslegesnek tűnő betűiből) kifejtett következtetés (lásd Midrások). Kiegészítője a Psátnak (l. o.), amely ragaszkodik a szövegszerű, logikus értelmezéshez.

 

DREI WOCHEN – (német-jiddis) a három hét Támuz hó (l. o.) 17. és Áv hó (l. o.) 9. között. Három gyászhét, amelyben nem járnak szórakozni, nem rendeznek ünnepségeket, esküvőket, nem borotválkoznak és nyiratkoznak stb. – a két Szentély pusztulásának emlékére. A kezdete böjt és a befejezése is böjt – lásd a Böjtöket. A három héten belül az utolsó kilenc nap (lásd nein tég) súlyosabb: ekkor húst sem esznek, és bort sem isznak – szombat kivételével.

 

DRÓSE – (héber: drásá) hitszónoklat, prédikáció, rabbinikus fejtegetés.

 

DRÓSE-GESCHENK – (német-jiddis) nászajándék, amit a vőlegény kap, kvázi a Dróse (l. o.) ellenében, amit az esküvői lakomán mond.

 

DÜCHENOLÁS – (héberből magyarított fogalom). A Duchán emelvényt jelent, és a fogalom a kohanita áldást jelzi, amikor a kohaniták felmennek az emelvényre és megáldják a jelenlévő hívőket. Izraelen kívül csak a nagyünnepeken van D., míg a Szentföldön naponta. A D. lényege: a kohaniták kezet mosnak a leviták közreműködésével, levetik cipőjüket, felmennek a frigyszekrény előtti emelvényre (vagy elé állnak, ha nincs emelvény), elmondják az áldást („…megparancsolta, hogy megáldjuk népét, Izraelt, szeretettel”, majd elmondják – eléneklik – a „hármas áldást”, amely így szól:

„Áldjon meg téged az Örökkévaló, és vigyázzon rád! / Ragyogtassa rád az Örökkévaló dicsfényét, és legyen kegyes hozzád! / Fordítsa feléd arcát az Örökkévaló, és adjon neked békességet!” (4Mózes 6:24–26.)

Az áldó kohanitának szeretnie kell azokat, akiket megáld. Ha nem szereti őket – vagy a közösség nem szívleli őt – ne menjen fel! (Zóhár, Nászó 147b.)