Naftali Kraus

 

Zsidó fogalomtár

 

Függelék 2.

 

CHÁNUKÁ, A FÉNY ÜNNEPE

 

A csodák nyolc napja

 

Mi a Chánuká?

A Talmud erre így válaszol:

„…Kiszlév 25-én…, amikor (miután) a görögök bementek a (jeruzsálemi) Szentélybe, megszentségtelenítették az ott lévő égőolaj-készletet. És amikor felülkerekedtek a Hasmóneusok és legyőzték őket (a görögöket), kerestek, de nem találtak csak egy kis korsó olajat, mely érintetlen volt, és rajta a főpap pecsétje. Nem volt ebben a korsóban csak annyi olaj, amely egy napra volt elég, de csoda történt és (a meggyújtott menóra) nyolc napig égett. Egy évre rá (Kiszlév 25-ét és az ezt követő 8 napot) ünnepnek nyilvánították, hálaimával és dicshimnusszal. „ (Sábbát 21)

 

A zsidó történelem tele van csodákkal. Itt is, egy maroknyi nép elutasítja a rákényszerített hellén kultúrát, nemet mond az erőszakos szekularizációra, végül fellázad az önkényuralom ellen. Matitjáhu, a modiini pap és öt fia, köztük Jehuda (Júdás), a makkabeus – akik győzelemre vitték a zsidók szabadságharcát – nem születtek hősnek, csak a körülmények tették azzá őket.

A csoda azzal folytatódott, hogy ennek a szabadságharcnak a tanulsága 2000 év múltán is érezteti hatását, s nemcsak abban, hogy mindmáig megünnepeljük, hanem annak szellemisége is.

Bölcseink az ünnep szellemi részét, a csodát – miszerint az egy napra elegendő olaj nyolc napig égett – emelik ki, ezt állítják az emlékezés középpontjába. Hiszen katonai vereségek, győzelmek a feledés homályába süllyedhetnek, de a nyolc napig égő Menóra – melyet több, mint kétezer év óta minden évben meggyújtunk – látványa belevésődik az emberi lélekbe.

Felvetődik a kérdés, miért mondjuk azt, hogy a csoda nyolc napig tartott, holott egy napra elég volt az olaj, tehát a csoda csak hét napra vonatkozik?

Ennek az a magyarázata, hogy egyáltalán találtak olyan, nem megszentségtelenített olajat, amit használhattak, ez már maga is csoda volt, s így már érthető a nyolcnapos ünnep.

Mint általában a zsidó ünnepek, ez is bensőséges, családi ünnep, de van egy különleges jellege. Kötelezővé teszi a csoda közhírré tételét (pirszum hánész), ezért a Menórát ki kell tenni az ablakba.

 

A szent lángok fényénél

Chánuká, a zsidó szellemiség szabadságharcának ünnepe, postbiblikus, azaz a bibliai idők utáni ünnep. Ezt az ünnepet a Misna nem említi, aminek több magyarázata is lehetséges.

Az egyiket a zsidó ünnepi szokásokat magyarázó gyűjteményben találhatjuk. Ezt a magyarázatot egyébként Chátám Szófer, neves pozsonyi rabbi adja, aki szerint Jehuda, a Fejedelem, a Misna szerkesztője, Dávid király leszármazottja volt, a Hasmóneusok pedig, akik a szír-görög elnyomók elleni felkelést vezették – és később dinasztiát is alapítottak – leviták voltak, akik nem tartoztak az uralkodó Júda törzshöz. Ilyeténképpen Jehuda, a Fejedelem, trónbitorlóknak tekintette őket, és úgy tett, mintha nem is léteznének.

Ez persze nem von le senunit a Chánuká, mint ünnep fontosságából, és a szabadságharc jelentőségéből.

Matitjáhut és fiait, a zsidó szabadságharc hőseit, Hasmóneusoknak nevezi a hagyomány. Miből ered ez az elnevezés?

Kimchi, a zsoltárokra írott kommentárjában azt állítja, hogy ez a név a hásmánim szóból ered, jelentése „tiszteletteljes nagyurak”. Mások szerint ez nem más, mint egy összetett szó, ami a vallásüldözés idején használt szavakból és fogalmakból tevődik össze. Mások azt hangoztatják, hogy Mátitjáhu nagyapját Hasmonájnak hívták. A legésszerűbb magyarázat szerint a pap családja egy – a Jehuda törzsének területén található – Chasmon nevű városból származott. Ezt a helységnevet Jósua könyve is említi (15,27).

Chánukakor, a gyertyagyújtást követően, különböző társasjátékokat szoktak játszani, néha kártyáznak is. Ez még olyanoknál is előfordul, akik egyébként a játékot felesleges időtöltésnek tartják, mert elvonja őket a tanulástól.

  1. L. Majmon rabbi szerint ez a szokás onnan eredhet, hogy a görög elnyomás idején Jeruzsálemben sokan élvezték a görög kultúra megjelenését. A makkabeusok könyvében is megtalálható annak leírása, miszerint a görögök stadiont építettek, és a zsidó ifjúságot tanították-kényszerítették az olimpiai játékokra. A Hasmóneusok győzelme után a kényszerítő törvényeket hatályon kívül helyezték, de emlékeztetőül szokássá vált az egykori görög társasjátékok imitálása.

 

A HÁLÁCHÁ SZEMSZÖGÉBŐL

 

Chánuká az egyetlen nem bibliai eredetű ünnep.

  1. Az ünnep nyolc napig tart. Ezalatt minden nap gyertyát gyújtunk, méghozzá minden nap eggyel többet. Általában színes faggyú- vagy viaszgyertyákat használnak, de például a chaszidok az olívaolajat részesítik előnyben, ezzel is emlékezve a Szentély kis olajkorsójára. A gyertyagyújtást különleges módon végezzük, a gyertyákat nem közvetlenül, hanem a kisegítő, az ún. „samesz”-el gyújtjuk meg. A gyertyákat mindig az est beálltakor kell meggyújtani.
  2. Szokás a gyertyákat az ablakba kitenni – az utóbbi években gyakorivá vált a közterületeken való, nagyméretű Chánuká-kandeláberek felállítása –, hogy az egykor megtörtént csodát közhírré tegyék.
  3. Chánukakor olajban sült pogácsát szoktak enni, ezáltal is emlékezve az olaj által létrejött csodára.
  4. Minden nap elmondjuk a hálaadó Hállél zsoltárciklust. A 18 áldásban (Smoné eszré) és az étkezés utáni imában betoldjuk a Csodákra (Ál Hániszim) imát, amelyben dióhéjban, a chánukái történés _van leírva.
  5. Chánuká napjaiban nincs kötelező munkaszünet. Rendszerint az alatt a kb. fél óra alatt, amíg égnek a gyertyák, nők nem szoktak munkát végezni.
  6. Pénteki napon a chánukágyertyákat a pénteki gyertyák előtt kell meggyújtani és ügyelni kell arra, hogy a szombat beállta után legalább még egy fél órát égjenek. Szombaton pedig a szombat kimenetele, a Hávdálá-ima elmondása után, gyújtjuk meg.

A háláchá szerint, akinek nincs pénze chánukágyertyára, az akár menjen el kéregetni, mert sok más micvét – jobb híján – gondolatban is meg lehet tartani, de a Chánuká. csodáját csak valóságos, égő lánggal.

 

CHÁNUKÁ A ZSIDÓ FOLKLÓRBAN

 

Reb Ávrahám Jósua Hesl, az aptai cádik – akit a „zsidók szerelmesének” is neveztek – egy ízben a chánukágyertyák meggyújtása után kiment a szabadba, majd mikor visszatért nagyon szomorúnak tűnt. Egy idő múlva ismét kiment, de amikor visszajött, ezúttal már egész valóján a vidámság lett úrrá.

Hívei kíváncsiskodására elmondta, mi történt:

– Első ízben, amikor kimentem és tekintetem Mezibus felé vetettem, azt láttam, hogy a zsidók már felélték az egész „párnószét” (megélhetést), amit Ros Hásánákor az égben elrendeltek nekik. Arra gondoltam, hogy most még csak Chánuká van, és máris a nyakára hágtak az egész évi megélhetésüknek. Mi lesz ezután? Ettől nagyon elszomorodtam. Később ismét kimentem, felnéztem megint az égre, arra gondolván, hátha az első alkalommal nem láttam jól.

És valóban, nem tévedtem, de aztán rájöttem, hogy tavaly is ugyanez volt a helyzet, és a jó Isten mégis adott a zsidóknak egész évben enni. Ettől aztán megnyugodtam, mert biztosan az idén is ugyanígy lesz.

 

* * *

 

Az alábbi történetet a szentéletű kozsnitzi Mággid, reb Jiszráél mondta el egy alkalommal híveinek:

-7-8 éves koromban az ostrovcai reb Jechezkél jesivájában tanultam.

Gyakran fordult elő, hogy még éjszaka sem hagytam abba a tanulást, egyedül ültem a teremben, s csak tanultam, tanultam.

Chánukakor apám nem engedett a tanházba menni, attól félvén, hogy a többi hasonló korú fiatallal esetleg kártyázni fogok. Otthon nem tudtam tanulni, mivel oly szegények voltunk, hogy nem tellett még gyertyára sem, így megígértem apámnak, hogy elmegyek a jesivába, meggyújtok egy kis gyertyát, s ha az leég, hazamegyek.

Az égieknek azonban úgy látszik, nagyon tetszett az én tanulni vágyásom, és a kis gyertyával, a chánukaihoz hasonlóan, csoda történt. Nevezetesen az, hogy két-három óra helyett egész éjjel égett. Apám persze biztos volt benne, hogy én a fiúkkal játszom ilyen sokáig.

Reggel felé, amikor hazamentem, apám nagyon mérges volt, és se szó, se beszéd jól elvert. Ennek ellenére nem szóltam egy szót sem, mert inkább eltűrtem a verést, minthogy a Tórát, mint kifogást említsem meg, pedig apám biztosan elhitte volna, hogy igazat mondok, hisz sosem hazudtam neki.

 

* * *

 

A dinovi Reb Zvi Elimelech, akit föműve után „Bné Jiszáchár” (Jiszáchár fiainak) neveznek, egyszer elutazott mesteréhez, a lublini Látnokhoz, Jáákov Jichák Horovitzhoz. Útközben azon töprengett, vajon melyik törzsből is származik Jákob fiai közül. Amint a különféle lehetőségeket latolgatta, hirtelen eszébe ötlött, hogy Chánuká tájékán mindig valami fennkölt érzés keríti hatalmába, egy kellemes, édes-bús hangulat, ami egyúttal fokozza a szentség érzését is. Nem lehet – morfondírozott –, hogy ez azért van, mert a Hasmóneusoktól származom, hiszen nem vagyok kohanita. Akkor meg honnan ez az érzés?

Megnyugodva gondolt arra, hogy most úgyis találkozik a Mesterrel, ő biztosan megtalálja erre a helyes választ.

Megérkezvén a Látnok házába, még mielőtt egy szót is szólhatott volna, a Látnok a Következő szavakkal fogadta őt:

– Tudd meg, te Jiszáchár törzséből származol (akik írástudók és bírák voltak). Annak pedig, hogy Chánukakor szent érzés tölt el, az az oka, hogy te annak idején – vagyis a lelked – bíró voltál a Hasmóneusok törvényszékén.

Ez volt az oka, hogy a dinovi cádik könyvének a Bné Jiszáchár nevet adta.

 

* * *

 

A ziditsovi Jichák Ájzik házában igen szegényesek voltak mind a bútorok, mind az edények, a használati tárgyak. Ami ezüst található volt a házban, azok kizárólag szent célokat szolgáltak. Az összes ezüsttárgy nem állt másból, mint egy chánuká-gyertyatartóból, néhány szombat-gyertyatartóból, egy szombat kimenetelekor – illatos fűszer céljára – használatos ezüstszelencéből, valamint egy ezüst zsebórából, melyen a számokat héber betűk helyettesítették.

Történt, hogy egyik gazdag híve sorsoláson egy ezüstasztalkát nyert, amit elvitt ajándékba a cádiknak. Ö nem akarta elfogadni, de fia rábeszélte, és azzal győzte őt meg, hogy micve céljára fel lehet használni; Chánukakor erre az asztalra helyezhetik a Menórát, miáltal teljesíthetik a micvék „megszépítésének” kötelességét.

Ezzel az indokkal végül elfogadta az ajándékot, de az asztal egész évben a fia lakásán volt, ő kizárólag Chánukakor használta azt.

 

* * *

 

Reb Jichák Ájzik, a ziditsovi cádik fiának apósa, a sztrettini reb Ábrahám – szintén ismert cádik – hosszú időt töltött el a chánuká gyertyák gyújtásával, az ezt követő énekléssel. A vő ezt nem egészen értette, mert apjánál azt látta, hogy az mindössze negyedórát tölt el az egész szertartással. Ezért megkérdezte apját, hogy is van ez?

-Valóban kész csoda – magyarázta apja –, hogy amikor meggyújtom a chánuká gyertyákat nem égek el velük együtt. Te pedig azt akarod, hogy órákig tegyem ki magam életveszélynek?

 

* * *

 

Chánukakor szokás a gyerekeknek pénzt adni (chánukágeld), hogy ezzel is ösztökéljék őket a tóratanulásra.

Egyszer a radzini rebbének Chánukakor kellett a fogát kihúzatnia, de az orvos nem akart tőle pénzt elfogadni. Azt mondta, vegye úgy a rebbe, hogy ez az ő chánukágeldje, amit úgyis illett volna adnia.

A rebbe beleegyezett, de hozzátette:

-Aztán nehogy elmeséld ezt a híveknek, mert attól tartok, hogy jó néhányan akadnának, akik inkább kihúznák a rabbinak egy fogát, minthogy chánukágeldet adjanak…