Autentikus, nem kozmetikázott

 

Oberlander Báruch rabbi előszava

Áldott emlékű bölcseink megadták nekünk a Talmudban (Szotá 49b.), a Messiás eljövetele előtti korszak ismertetőjeleit. Sok negatívumot találunk ott: „a szemtelenség a tetőfokára hág; nagy lesz a drágaság… az istenfélőket lenézik… az ifjú gyalázza az apját, a lány fellázad anyja ellen, és a meny anyósa ellen… Kire támaszkodhatunk? Csakis Égi Atyánkra (az Örökkévalóra)!”

Az idézett passzus egyszerű, szó szerinti (psát) értelme szerint azt tanácsolják nekünk bölcseink, hogy a – napjainkban, szemünk előtt játszódó – sok rossz, negatív dolog kivédésére nincs más megoldás, mint az Örökkévalóra hagyatkozni, Ö majd megment bennünket a korszak romlásától; csak Ö képes arra, hogy semlegesítse a sok negatívumot.

Azonban Mesterem, Mesterünk, a lubavicsi rebbe, Menáchem M. Schneerson rabbi, szent emléke legyen áldott, gyakran idézte apósát, az előző lubavicsi rebbét, aki a talmudi passzus utolsó mondatát – nagyon eredeti módon – úgy értelmezte, hogy az Örökkévalóra való kizárólagos hagyatkozás szintén a negatívumok közé tartozik!

Miért?

Azért – mondja a lubavicsi rebbe –, mert nem elegendő, ha a sok negatívum láttán ölbe tett kézzel ülünk, megadjuk magunkat, és egyfajta önáltatásként azt mondjuk, hogy „majd a Jóisten mindent elintéz”. Neki kell gyürkőznünk, és amennyi csak telik tőlünk, tennünk kell a helyzet megjavításáért!

Példa erre az egyiptomi kivonulás. Amikor Izrael fiai kiszabadultak Egyiptomból, és hirtelen maguk mögött látták az üldöző egyiptomi hadsereget, elkezdtek imádkozni és könyörögni, hogy az Örökkévaló mentse meg őket. Erre jött az isteni válasz Mózesnek: „Mit kiabálsz (vagyis: minek imádkozol most?!), szólj Izrael :fiainak, hogy induljanak!” (2Mózes 14:15.).

Ez azt jelenti, hogy még a legsúlyosabb, legkilátástalanabb helyzetben sem elég csak imádkozni és könyörögni, hogy a Teremtő mentsen meg, hanem „indulni” kell, menni kell, tenni kell valamit a helyzet megjavításáért.

* * *

Erre gondoltam, amikor elért a baráti kérés e mű szerzőjétől, hogy írjak előszót könyvéhez. A szerző, reb Naftali Kraus, pesti születésű, de életének nagy részét, Izraelben, a Szent Földön éli, immár a nyugdíjkorhatáron jóval túl. Ennek ellenére nem tudja feledni azt az ezernyi, tízezernyi magyarországi zsidót, aki a zsidóság megismerésére szomjúhozik. Annak szenteli tehát idejét, erejét és tehetségét, hogy fordítson, szerkesszen és írjon, ezeknek a zsidóknak – nyelvükön, érthetően. Hogy közvetítse nekik Isten szavát, az imákat, a micvákat, a szokásokat. Sok más Magyarországon működő szervezet vezetői, akik ismerik az itteni zsidók és az itteni zsidóság helyzetét – már lemondtak róluk, leírták őket, reményt vesztettek, és „Istenre bízzák”, hogy Ő majd tesz valamit a magyar zsidóság maradékának megmentéséért.

Reb Naftali nem így gondolkozik. Ő megértette és magáévá tette a lubavicsi rebbe fenti üzenetét, hogy a reménytelen helyzetben Istenre hárítani a kizárólagos cselekvést – ez maga is a negatívumok közé tartozik. Az alternatíva: tenni, megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy visszatérítsük az elveszett zsidókat az Örökkévalóhoz és Tórájához. Ehhez természetesen Isten segítsége is szükséges.

Aki e könyvet, a Zsidó fogalomtárat forgatja, közel ezer, a zsidósággal kapcsolatos fogalmat talál benne, lexikális, ábécé sorrendben. Ezek a fogalmak meglehetősen pontos képet adnak a zsidóság fontos dolgairól, mint az ünnepek, a kásrut, a szombat, a háláchá, a szokások, a folklór; az ima világa, a gyermeknevelés, a zsidó családi élet, a kabbala, a misztika stb. Két Függelék, a kötet végén, a zsidó ünnepekkel, illetve a kóser vágás, konyha, a kaserolás, főzés és ételek részletes ismertetésével foglalkozik – mindezt ötvözve a chaszid folklór mesevilágával. Itt van minden, vagy majdnem minden, amit a magyar zsidók valamikor jól ismertek és betéve tudtak, és a könyv célja, hogy a mai olvasó is megismerje, értse és magáévá tegye ezeket a fogalmakat.

Lehetett volna még csatolni a könyvhöz sok olyan talmudi fogalmat és kifejezést, amelyeket fontos megismernie annak, aki érdeklődik a háláchá, a zsidó jog és a zsidó filozófia iránt – talán ezt a hiányt a szerző következő műve pótolja majd.

* * *

Ami magában állóan érdekes és fontos az Ősi forrás sorozatban -az az a tény, hogy a szerző nem ad nekünk „kijavított”, modernizált, az „idők szellemének megfelelő” zsidóságot, hiszen a modem idők hordaléka, mint a szélfútta törek, ugyanolyan gyorsan tűnik el, mint ahogyjött. Az autentikus zsidóság ereje abban rejlik, hogy az idő vasfoga nem fog rajta, nem tűnik el, és nem változik, ahogy a próféta mondja magáról az Örökkévalóról (lásd Máláchi 3:6.). A Tóra és törvényei öröklétűek, ahogy az Öökkévaló, aki parancsolta azt – örök.

Aki fiatalokkal foglalkozik és (fel)ismeri érdeklődési körüket, tudja, hogy azokat a zsidó fiatalokat, akik napjainkban a zsidóság iránt érdeklődnek – miután sajnos otthon, különböző okokból, nem kaptak zsidó nevelést -nem érdekli az „instant” zsidóság. Kizárólag az eredeti, autentikus dolgokat keresik.

Ez pedig megtalálható ebben a könyvben, amely az Ősi forrás sorozat 19. kötete, ahogy megtalálható volt az előző kötetekben is. Reb Naftáli nem adja ki magát az akadémia emberének, aki a zsidóságot a saját „tézisei” szerint alakítja-formálja. Reb Naftáli nem rabbi és nem adja ki magát rabbinak, ő „csak” író, tősgyökeres zsidó író, szajfer, ahogy nálunk mondták, a bölcsek tanítványa, aki nevelését a chéderben, majd magyar és izraeli jesivákban kapta.

Az a szép, a megkapó, a különleges ezekben a könyvekben, hogy az olvasó azzal a szináji, autentikus zsidósággal találkozik bennük, ami nem változott. Ahogy a Misna mondja (Atyák 4:20.): „óbor -új kannában”. Már a könyv címe – Ismerd meg atyád Istenét! – megfogja az olvasót, aki itt valóban megismerheti az örök Istent és az örök zsidóságot, amelyben és amelyért atyáink éltek, és nem egyszer meg is haltak!

* * *

Manapság, hála érte az Örökkévalónak, lehet látni Magyarországon egyéneket, csoportokat és családokat, fiatalokat és nem annyira :fiatalokat, akik visszatérnek a zsidóság ösvényére, és megerősödnek hitük gyakorlásában – legyen ez a napi tfillin, a szombattartás és a zsidó családi élet szentsége -és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik.

Kétségtelen, hogy az Ősi forrás sorozat könyveinek jelentős szerepük van ebben a pozitív változásban. Remélem, hogy a magyarországi zsidók tankönyvnek fogják használni, ugyanakkor élvezni is fogják ezt a könyvet, ahogy élvezték az előzőeket; egyre inkább megismerik atyáik Istenét, és a tanulást gyakorlattá téve beviszik a zsidóságot mindennapi életükbe. Ezzel, biztosak lehetünk benne, valóra válik a magyarországi rabbik legnagyobbikának, a híres Schreiber Mózesnek (a Chátám Szófernek), reményteljes kívánsága, amit kevéssel elhunyta előtt (1839. október 3-án) írt: Adja az Örökkévaló, hogy a forrás ne száradjon ki és a fa ne vágassék ki!

A szerzőnek pedig tiszta szívből kívánom, hogy még sok éven keresztül szentelje magát a Tórának, jó egészségben és nyugalomban, ahogy azt a zsoltáros királyunk mondja: „Magas korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és frissek maradnak, és hirdetik: Igaz az Örökkévaló, erősségem ő, nincs benne igazságtalanság!” (Zsoltárok 92:15–16.).

Barátsággal, nagyrabecsüléssel és köszönettel

Oberlander Báruch

a budapesti Chábád Lubavics közösség rabbija