Likuté Szichot – Hetiszakaszok

 

Váetchánán

Útjelzők a menedékvárosokhoz

Széles utak a menedékvárosokba

1. „Akkor különített el Mózes három várost, a Jordánon innen napkeletre, hogy odameneküljön a gyilkos…”^[1]

A fenti vers a nem szándékos gyilkosságot elkövetők menedékvárosaira utal.^[2]

A menedékvárosokba vezető utaknak jó állapotúaknak, valamint legalább 32 könyök szélességűeknek kellett lenniük.^[3] Ezen utak minden egyes kereszteződésében volt egy útjelző, amelyen az állt: „A menedékvárosokba” – ezzel is jelezve az utat.^[4]

Ahogy fizkai-, tehát a szó szoros értelemben léteznek menedékvárosok, hasonló módon azok a spiritualitásban is megjelennek: a Tóra-tanulásról szokás mondani, hogy „a Tóra szavai menedékhelyként szolgálnak”^[5] annak, aki spirituális értelemben követett el gyilkosságot^[6] (ahogy az kifejtésre került az előző máámárban^[7]). Ennek értelmében pedig, a fizikai menedékvárosokra vonatkozó követelmények ugyanúgy vonatkoznak azok spirituális párjaira is.

A Tóra fizikai és spirituális jelentése

2. A fenti tétel azonban, valójában éppen ellenkező sorrendben érvényesül. Nem a fizikai létezés szolgál a spirituális mintájául, [hanem éppenhogy] a spirituális szintű létezés az alapvetés, s ezen spirituális valóság idézi elő a hasonló létezéseket a fizikai létezés szintjén.

A Sné luchot hárbrit^[8] ezzel összhangban magyarázza, hogy „a Tóra földi dolgokról beszél, de közben isteni dolgokra utal”: a valóság az, hogy a Tóra valójában isteni aspektusokról beszél, azonban azt mi a földi dolgokra való utalás szintjén értjük csak meg.

Ezen elv a Tóra valamennyi dolgára érvényes, így a menedékvárosok témájára is, eszerint pedig az utóbbival kapcsolatos valamennyi részlet a spirituális menedékvárosokra is érvényes, sőt valójában éppen abban gyökeredzik.

3. Ha kitüntetett helyzetben lennénk, a földi valóságot is [először] annak igaz perspektjvájában látnánk, isteni, spirituális forrásában, s onnan következtetve értenénk meg az abból fakadó fizikai valóságot [és nem fordítva].

A világon mindent meg lehet érteni felülről lefelé is, azaz a spirituálistól a fizikai felé haladva. Először megértve a spirituálist és onnan következtetve a fizikaira.

Az „égi” és a „földi” ember agyműködése

(A Rebbe, az apósom mesélte egyszer, hogy az ő apja, a Rebbe RáSáB, helytelenített minden olyan dolgot, amely étkezés előtti kézmosás, és a kenyér megszegése közötti időben teszünk. Habár halachikus értelemben csak a kimondott szó, illetve az említett két aktus között eltelt nagyobb mennyiségű idő számít megszakításnak,^[9] a Rebbe azonban még a gondolatait sem engedte elterelődni a kézmosás és a kenyér megszegése közt.

AZ 5654-55-ös (avagy a polgári időszámítás szerinti 1894-95-ös) esztendő környékén, az orvosi kutatások egy új eret fedeztek fel az agyban, amely a memóriáért és a koncentrációs készségért felel. A Rebbe RáSáB öccsét, Menáchem Mendel rabbit^[10] is nagyon izgatták ezek az új kutatási eredmények, s miközben a Rebbe kezet mosott, azokat meg is osztotta vele. A Rebbe azonban nem reagált rá. Az étkezés után azonban egyszer csak megkért mindenkit, hogy várjanak, s amikor visszajött, a Mitteler Rebbe egyik haszid filozófiai diskurzusának kéziratával jött vissza, s megmutatta, hogy annak egy rövidebb 6-7 soros bekezdése éppen az említett eret írja körül. Egész pontosan azt írta, hogy az agyban van egy ér, amelyben több a pára, amelyek ide-oda cikáznak benne, s ez az ér felelős az ember emlékező tehetségéért, s összpontosítási készségéért. Amikor az ér a „chochmá-biná-agy” irányába mozdul el^[11], az az illető memóriáját segíti, amikor pedig a „dáát-agy” irányába, az a koncentrációt segíti. Iméntiek már abból a tényből is egyértelműen kiderülnek, hogy amikor valamire emlékezni próbálunk, akkor a fejünket feljebb vonjuk, míg amikor valamire erősen összpontosítunk, a fejünket is lejjebb hajtjuk.

Miután ezt elmondta, valaki azt kérdezte a Rebbe RáSáBtól: „Ez viszont azt jelenti, hogy a Mitteler Rebbe egy nagy professzor volt!” A Rebbe erre azt felelte: „A Mitteler Rebbe azért lehetett tisztában ezzel, mert tudta, hogy a magasztos spirituális dimenziókban, az „égi ember” szintjén ez a működés érvényesül, így lent, a földi emberben is ennek kell érvényre jutnia.”^[12])

A Tórában megjelenő eszméket, tehát még inkább képesek kell hogy legyünk felülről lefelé szemlélni, azaz a spirituális dimenzió szintjén felfogni és onnan eljutni a fizikai dimenzióban adott jelentésükhöz. Ezzel összhangban találjuk a Tánjá harmadik részében, az Igeret hákodesban,^[13] hogy a messiási korban, a jogi szabályozáshoz is [a felső valóságból lefelé haladva fogunk eljutni], a spirituális valóság ismeretében fogjuk megtudni, hogy annak miképpen kell zajlania a fizikai szinten.

Egyelőre alulról felfelé haladunk

A valóságban azonban, [egyelőre] nem vagyunk olyan kiváltságos helyzetben, hogy a világ működési rendjét képesek legyünk ezen sorrendben meglátni, így mindent fordított, ellenkező sorrendben közelítünk meg, alulról indulva: a fizikai létezés síkjáról szemlélve a dolgokat, leszünk képesek arra következtetni, hogy azok miként működnek a spirituális szinten.

A Tóra mindig menedék a vétkes számára

4. A mi földi szintünkön, [a törvény fizikai, gyakorlati értelmében] a menedékvárosok nemcsak azoknak nyújtottak védelmet, akik szándék nélkül öltek, hanem azoknak is, akik szándékosan követtek el gyilkosságot. Annak, aki szándékosan követett el gyilkosságot, először a menedékvárosba kellett mennie, mialatt a hatóságok az ügyét kivizsgálták az ítélet hozatal előtt,^[14] hogy ezáltal védve legyen időközben az áldozat rokonainak haragja elől. Ez a spirituális szinten is így van: a Tóra szavai a szándékos gyilkos – ebben az értelemben a szándékosan vétkező – lényébe is képesek behatolni, és védelmet nyújtani számára.

A menedékhez vezető út ki van táblázva

Továbbá! Csak úgy, ahogy a fizikai értelemben vett menedékvárosokba vezető utak jó karban voltak, megfelelő szélességgel rendelkeztek, és jelzésekkel segítették ezen városokba való eljutást, hogy ezzel is könnyítsék a gyilkosok helyzetét, a menedékhez való eljutásban, hiszen minden útkereszteződésben volt egy iránytábla, amely mutatta, hogy merre kell tovább futni. Az ugyanis, hogy az utak jó karban vannak és eléggé szélesek, még nem elégséges, ha nem tudjuk merre van a menekülési irány. Mindez a spirituális szinten is így működik:

A Tórát könnyen, és széles utakon [tehát számos módon] közelíthetjük meg, és az Örökkévaló az irányt is megmutatja, hogy miként járjunk azon. Isten a szabad választás lehetőségével ruházott fel minket, ahogy azt az Írás is mondja: „Lásd, eléd tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat”^[15], így tehát iránymutatás nélkül könnyen a rossz útra tévedhetünk, a „halált és a rosszat” választva. Éppen ezért, az Örökkévaló mindig ott áll mellettünk, mintegy kezében az iránymutató táblával: „Menekülj! Menekülj!” Ezzel hívva fel figyelmünket, hogy mindig a jó utat válasszuk, ahogy az Írás is mondja: „Válaszd tehát az életet”^[16]. Ahogy azt a Tánjá is írja:  „Ő odaáll a szegény pártjára, hogy megmentse lelke bíráitól” [hogy felül kerekedjen a rossz ösztönén].^[17]

Minden embernek szabad választása van, hogy a rosszat válassza, Isten ments, éppen ezért van szükségünk az Örökkévaló segítségére, hogy figyelmeztessen: „Menedék! Menedék! Az élethez és a jóhoz vezető utat válaszd!” Ha maga, Jochánán ben Zákkáj rabbi is odaáig jutott kétségeiben, hogy azt mondja: „Nem tudom melyik utat válasszam”^[18], akkor ezen kétség értelemszerűen másokban sokszorosan ott lapul, különösen azokban, akik olyan korban élnek, amikor rendkívüli sötétség uralkodik. Ezek alapján pedig már érthetővé válik, hogy az Örökkévaló segítségére mindnyájunknak szüksége van, hogy tudjuk, merre tartsunk, melyik utat válasszuk.

Nekünk is az útkereszteződésbe kell állnunk!

5. Azoknak azonban, akik Isten útmutatását várják, maguknak is ebben a szellemben kell eljárniuk. Az Örökkévaló mértéke ugyanis a „mértéket mértékért” elv szerint működik^[19] [más szóval Ő is annak megfelelően viseltetik irányunkban, ahogy mi az Ő irányában].

Ez az egyén szintjén azt jelenti, hogy nekünk is ki kell mennünk azokba az útkereszteződésekbe, ahol olyan zsidók tévelyegnek, akik nem tudják merre haladjanak. Feléjük kell forduljunk, és oda kell kiáltanunk: „Menedék! Menedék! Fordulj a helyes útra, ami a menedékhez vezet, menedékhez a vérbosszú elől, a sátántól, „aki a földre szállt le kísérteni, s a mennyekbe száll majd vissza vádolni”!^[20] Ne fordulj balra, mert az a szakadékba és végzetbe vezet! Isten ments!”

Ezen feladat mindnyájunkra nézve kötelező. Mindnyájunknak ott kell állnunk az útkereszteződésben, és azt kiáltani: „Menedék! Menedék!” – ezzel jelezve mások számára a helyes utat. Még akkor is, ha ez azzal jár együtt, hogy folyamatosan az útkereszteződésben kell álljunk, olyan helyen, ahonnan az út a rossz irányba is vihet. Azonban ez nem szabad, hogy elbizonytalanítson minket, ugyanis éppen ez által teljesítjük azt a küldetést, amellyel megbízattunk.

70 évnyi élet, egyetlen jótettért

A szentéletű Mordechái rabbi idézte a Báál Sém Tov szavait: „A lélek kizárólag annak érdekében száll alá hetven-nyolcvan évre a mi világunkba, hogy egyetlen egyszer egy másik zsidó jólétéért – különösen a spirituális jólétéért – tegyen.”^[21] Kötelességünk tehát folyamatosan az útkereszteződésben állni, hogy akár csak egyszer is a Tóra menedékébe vezető utat mutathassuk meg egy másik zsidónak.

Ha mi irányt mutatunk, Isten is irányt mutat nekünk

6. Ha így teszünk, az Örökkévaló is elénk tárja az életbe és jóba vezető utat.

Amikor élő útjelző táblaként állunk egy kereszteződésben, a „Menedék! Menedék!” szavakat kiáltva, még nem tudhatjuk, hogy az arra haladók felfigyelnek-e majd kiáltásunkra. Sőt, még azt se tudhatjuk, hogy egyáltalán eljut-e hozzájuk a hangunk, hogy hallanak-e minket egyáltalán. Még az is megeshet, hogy míg ott állunk, senki sem fog elhaladni mellettünk. Mindez azonban nem szabad, hogy kedvünket szegje, ugyanis teljes lényünkben feladatunkkal kell azonosuljunk, a menedékbe vezető utat, más szóval a jécer hárá (az emberben lakozó rossz ösztön), a sátán előli menedékhez vezető utat kell jeleznünk.

Talán ott állva, végül azt érezzük majd, hogy semmit sem értünk el, azonban küldetésünket teljesítve az Örökkévaló is elénk tárja majd a „te pedig válaszd az életet” útját. Ugyan vagyunk többek „Isten szolgálóinál”, és még nem értük el az „Isten szolgái” szintet, [ami azt jelentené, hogy passzív állapotban is Isten szolgái vagyunk,] hiszen még a küldetésünk, feladatunk közepén vagyunk.^[22] A jécer hárá ekkor még mindig a szerves részünk, s a kötelességeinkben való elmélyedés még csak meg sem gyengíti azt, hanem az továbbra is annak eredeti, életteli állapotában munkálkodik bennünk. Sőt! A valóság az, hogy „az idők folyamán még jobban megerősödött bennünk, mivel sokat „alkalmaztuk” azt evésre-ivásra és más világi hívságokra.”^[23] A jécer hárá befolyása tehát, még azt szülhetné meg bennünk, Isten ments, hogy a halált és a rosszat válasszuk, de az Örökkévaló az élet és a jó irányába terel bennünket, ahogy azt az Írás-vers is tanusítja: „Mert ott áll jobbjánál a szükölködőnek, hogy megsegítse lelkének biráitól.””^[24]

A Báál Sém Tov nem várta meg, hogy felkeressék

7. A Rebbe, az apósom fejtette ki egyszer^[25] a Báál Sém Tov, s azon korabeli bölcsek közti különbséget, akik kizárólag a nigle (a Tóra kifejtett tanításai) tanulmányozására törekedtek. Ezek a bölcsek mindig a helyükön voltak, az emberek pedig jöttek hozzájuk, hogy tanuljanak tőlük. A Báál Sém Tov, és követői ezzel szemben nem várták, hogy mások keressék fel őket, hanem ők maguk járták azokat a városokat, amelyekben más zsidókra lelhettek.

(A fenti két attitűd közti különbséget [tehát a Báál Sém Tov és a korabeli bölcsek közt] fejtegeti az Álter Rebbe és a Mitteler Rebbe is, amely magyarázat írásos formáját már publikálták is.^[26])

Nem elég élettelen, mozdulatlan táblának lenni!

Ezen, a Báál Sém Tov és a korabeli bölcsek közti különbségtételre szolgáló hasonlatot a menedékvárosok eszmeiségére is alkalmazhatjuk:

A nigle (a Tóra kinyilvánított tanai) szerint, egykoron egy oszlop, vagy szikla jelezte a menedékbe vezető utat, amelyen a következő felirat állt: „Menedék! Menedék!” Ezen oszlop, bár senkihez sem szólt, azonban ha valaki elhaladt mellette, és elolvasta a rajta álló feliratot – feltételezve, hogy az illető legalább el tudta olvasni – tudta, hogy melyik úton kell továbbhaladnia.

Ez hasonló módon nyilvánul meg a spirituális szinten: Van úgy, hogy otthonunkat elhagyva útkereszteződésnek vesszük az irányt, hogy ott más zsidókkal találkozzunk. Ha útmutatást kérnek tőlünk – feltéve, hogy az illető legalább „olvasni” tud – még a mendeékhez vezető utat is megmutatjuk.

Már önmagában véve az a tény, hogy ott állunk, hogy irányt mutathassunk másoknak, arról árulkodik, hogy a möszirut nefes eszmeisége jár át minket. Mindazonáltal, ekkor még nem mozdultunk a másikért, hanem mozdulatlanul, élettelenül állunk egyhelyben.

Haladnunk is kell, nem csak mozognunk!

(Az óráról szokták ehhez hasonló módon mondani, hogy „folyamatos mozgásban van”, mégsem mozdul egyik helyről a másikra”…)

A haszid filozófia ezzel szemben azt tanítja, hogy nem állhatunk élettelenül. Előre kell törnünk, s folyamatosan mozgásban maradnunk.^[27] Vitalitást, életteliséget és melegséget kell sugároznunk magunkból, s nem megvárni, míg mások fordulnak hozzánk. Tettrekésznek és ébernek kell maradnunk, hogy bárhol is fussunk egy másik zsidóba, képesek legyünk neki segíteni bármiben, amiben csak kell. Szó szerint elébe kell futnunk, hogy a menedékhez vezető utat mutassuk neki.

Ezen feladat volt az, amit a Rebbe, az apósom, kifejezetten a jesiva tanulókra hárított, hogy heteken keresztül utazva, folyton csak azt kiáltsák: „Menedék! Menedék! Itt az út, amely az élethez, a jóhoz vezet!” Útjelző táblaként mutatták az irányt, egyfajta élő jelző szerkezetént, s nem, mint egy [feliratozott] kő, amely mindig mozdulatlan. Élő útjelző táblaként kell megmutatniuk mindenkinek az utat, ami a menedékhez vezet.

Az élő utitáblák

8. A Talmudban^[28] van egy tanítás, amelyet Maimonidész, mint háláchá szabályt is idéz:^[29] Az embernek mindig úgy kell magára – és a világra – tekintenie, mint ami éppen egyensúlyban van. Minden egyes emberre úgy kell tekinteni, mint aki morális egyensúlyban van, s mint akinek a következő cselekedete fogja elbillenteni a mérleg nyelvét az érdemeknek – vagy az ellenkezőnek – az irányába. Sőt! A világot is ehhez hasonlóan kell szemléljük, mint ami éppen egyensúlyban van, minden őt követő, és minden múltbeli nemzedékkel együtt. Ennek értelmében tehát az ő következő cselekdete, az egész világ egyensúlyát fogja eldönteni.

Az a fiatalember tehát, aki éppen kereszteződéseknek veszi útját,^[30] hogy ott útmutatást adjon, s a zsidók szívét mennyei Atyjuk felé fordítsa, ezen elvet mindig szem előtt kell tartsa: az egész világ – tehát a múlt és a jövő összes nemzedéke együttesen – tökéletes egyensúlyban van, így bármit is cselekedjék, amely egy másik zsidóban megmozdít valamit, már át is billentette a mérleg nyelvét pozitív irányba. Ezen elv önmagunkban való tudatosítása mellett már nem lehetséges, hogy csupán élettelen és mozdulatlan jelzőtáblákként éljünk. Ekkor minket is az élet jár át: vidáman és vitalitással telve azon lehetőségtől, hogy egy másik zsidóra esetleg pozitív hatást gyakorolhatunk, s hogy ezáltal az egész világra nézve mozdítottuk el a mérleg nyelvét [az érdemek irányában].

Ezen „élő útjelző táblák” mindenhová eljutnak majd, s amikor egy másik zsidóval találkoznak, neki is el fogják tudni magyarázni, hogy jelen állapotától függetlenül, teljes egyensúlyban van. Hogy bármennyi vétket is követett el, azokat képes megbánni, s akár egyetlen tettel, egyetlen órával, vagy akár csak egyetlen pillanat alatt, állapotának mérlegét a jó irányba képes fordítani.^[31] Másfelől azt is el kell magyarázni neki, hogy úgyanígy, akár ,csak egyetlen tettel is képes a mérleg nyelvét a másik irányba fordítani. Isten ments! A szabad választás lehetőségével felruházva ugyanis még az is megeshet, hogy az illető a rosszat választja, Isten ments. Neki tehát különös aggódással kell megcselekdnie azt, ami az élethez, a jóhoz vezet, s a jesiva diák lesz az, aki a „válaszd az életethez” vezető utat ki fogja jelölni számára.

Aki keres… mindenképp talál

9. Vannak, akik azt gondolják, hogy a megannyi utazás alatt semmilyen eredményt sem értek el, semmit sem képesek felmutatni. Az igazság azonban az, hogy legyen akár igazuk, akár nem, az valójában irreleváns.

A cháméc eltávolításának kötelezettségét tekintve, a törvény azt írja elő, hogy míg a chámécot keressük, azt mindenhol kutatnunk kell.^[32] És ha ennek ellenére sem találtunk végül chámécot, az előtte rá mondott áldást még sem mondtuk feleslegesen, ellenkezőleg, teljesítettük az arra vonatkozó kötelességünket. A parancsolatot ekkor is helyesen teljesítettük, függetlenül attól, hogy látszólag talán semmi kézzel foghatót sem produkáltunk.^[33]

Persze dicsekedni sincs okunk: egész éjszaka fenn voltunk, anélkül hogy Tórát tanultunk-, vagy aludtunk volna, az egész házat teljesen felforgattuk, s mégsem találtunk semmit. Az egész aktus tehát olybá tűnhetne, mint ami csak egy nagy idő pazarlás lett volna. Mindazonáltal, a ránk háruló feladatot még így is teljesítettük.

Ugyanezek vonatkoznak a chamec spirituális keresésére. Előfordulhat, hogy megannyi helyre utazva, egy idő után azt érezzük, hogy semmi eredményt sem értünk el: időnket egy kihalt helyen töltöttük időnket, valahol az út közepén, egy olyan kereszteződésben, ahonnan „balra” is fordulhatnánk, Isten ments, s ráadásul még semmi kézzel fogható eredményt sem produkáltunk. Ezek alapján világos, hogy ilyenkor nincs mire dicsekedni. Mindazonáltal, még ekkor is megtettük, amit meg kellett tenni, és mint ismert, „A jó cselekedet legszebb jutalma, hogy másik jó cselekedet következik utána”^[34], más szóval kapcsolódás, kötődés [Istennel].^[35]

Egyetlen erőfeszítés sem hiábavaló

10. Sőt: még az is megeshet, hogy nem csak az illető fogja úgy érezni, hogy hiába fáradt, semmi eredményt sem ért el, de vissztérve még barátai is kritikával és gúnnyal fogják illetni. Mindezek ellenére, ahogy azt már korábban mondtuk, a lényeg az, hogy próbálkozott, és a valóság az, hogy biztosan el is ért valamit, még ha neki magának erről nincs is tudomása. Tevékenysége egyértelmű és világos eredményt vont maga után, ahogy azt a Rebbe, az apósom is gyakran mondta az ő apja nevében: „A tapasztalat azt mutatja, hogy egyetlen erőfeszítés sem hiábavaló.”^[36]

A spirituális eredményeken túl, valós eredmények is történnek

11. Van azonban valami, amit bizonyosan elértünk:

Amikor a micva küldetésének az útján megyünk,^[37] vagy akár futunk, a kövek és a föld amin lépkedünk már tisztábbak, mint voltak, és általábanvéve az egész atmoszféra is.^[38]

Persze ez nyilván nem egy olyan tisztulás, amit szemünkkel is képesek vagyunk látni, s még csak nem is olyan, mint amit egy sliáchnak érdemes leírnia a jelentésében, hiszen küldetésében valami kézzelfoghatót szeretne felmutatni, azt, hogy más zsidókat vitt közelebb mennyei atyjukhoz. A valóság azonban az, hogy még ezt a célt is teljesíteni tudta. Talán éppen vele egy időben, [amikor terepen van, hogy küldetését teljesítse], egy másik zsidó a lakásában ül, s az ablakon kikémlelve látja, hogy egy szakállas fiatalember halad el előtte, aki apjára, vagy a nagyapjára emlékezteti. Ekkor talán saját apja vagy nagyapja is eszébe jut, amikor azt mondta neki: „Amikor reggel felkelsz, mondd el a mode anit…és amikor pedig este lefekszel, a Smá iszráelt mondd el…” S amikor ezen emléket idézi fel magában, ő maga is óhatatlanul el fogja ismételni – gondolatban, vagy akár szavakban – a Smá jiszráelnek vagy a mode aninak a szavait, amik majd megmozdítanak benne valamit.

Ehhez hasonló az, amikor egy gyermek tér haza, s meséli el szüleinek, hogy aznap találkozott egy szakállas emberrel, aki a Talks and tales^[39] egy példányát akarta neki adna, amit ő viszont visszautasított. Amikor az anya vagy az apa fogja ezt meghallani, talán saját szüleik is eszükbe jutnak majd ekkor, és ki tudja, talán egy óvatlan pillanatban… [ez bennük is megmozdít valamit.]

A jelenlét önmagában eredmény

12. Persze az, hogy a fiatalember csalódott küldetése kézzelfogható eredményeinek hiányában, nagyon is helyénvaló. Ha kellően érdemes lett volna arra, talán azt is megélhette volna, hogy erőfeszítései valós, kézzel fogható eredményekben tükröződjenek, és ne csak a transzcendens szinten. Azonban még ennek dacára sem mondhatjuk, hogy semmit se ért volna el. Önmagában véve az a tény, hogy egyszer csak egy szakállas fiatalember tűnt fel, hogy a jiddiskájthoz nyújtson inspirációt más zsidóknak, bizonyosan elért valamit, mégha csak transzcendens formában is.

A haszid, aki csak megmutatta magát

13. Egyszer egy jesiva tanulónk mesélte el nekem, hogy egy konzervatív rabbi, aki egy iskolának is volt egyben a tanára, vagy igazgatója, egy fárbrengent látogatott meg. Bár nem lett belőle haszid, de nagyon élvezte az összejövetelt, és érdekelte a haszidizmus és a haszid közösség. Amikor történeteken keresztül igyekezett tanulói érdeklődését felkelteni, ezen élményét is belefoglalta, s elmesélte nekik, hogy vannak zsidók, akiket haszidoknak hívnak, majd elmesélte pár szokásukat. Azt, hogy miként tanulnak a reggeli ima előtt, a hosszú, elmélyült imáikat, s hogy ez ima után miként folytatják a tanulást, valamint azt, hogy csak ezek után fogyasztják el első reggeli dzsúszukat…

A tanulók feszülten hallgatták a beszámolót, majd kérdéseket intéztek felé. Hogy ez régen történt-e, és hogy Európában éltek-e ezek az emberek. A rabbi ezt követően elmondta nekik, ezek az emberek mind a mai napig léteznek, ráadásul nem valami távoli helyen, hanem itt, az Egyesült Államokban. A gyerekek nem akarták elhinni, hogy még manapság, Amerikában is élnek ilyen emberek.

A rabbi azonban mindenképp szeretett volna hitelt kölcsönözni szavainak. Ekkor hirtelen egy ismerőse jutott eszébe, aki maga is haszid (az az illető, aki ezt a történetet megosztotta velem), s elhatározta hogy őt fogja felkeresni. Miután találkoztak, a rabbi elmesélte neki dilemmáját, majd arra kérte a haszidot, hogy egyszer kísérje el az iskolába: „Semmit se kell tenned. Csak gyere el, és mutasd meg magad!” – mondta.

A haszid végül beleegyezett. Amikor eljött az iskolába, a rabbi a következő szavakkal mutatta be az osztálynak: „Emlékeztek, amikor a haszidokról beszéltem nektek, és nem hittetek nekem? Nos, ez a fiatalember egy közülük!”

A gyerekek tágra nyílt szemekkel ámultak rajta, szemügyre vették hosszú szakállát, s egyéb jellegzetes külső jegyeit. Amikor bemutatkozott nekik, s elmondta, hogy ő is egy haszid, mindenféle kérdést kezdtek feltenni a haszidokról és a szokásaikról. Iskola után a gyerekek izgatottan mentek haza, s otthon mesélni kezdtek iskolai élményeikről, s elkezdték mindenféle kérdéssel ostromolni a szüleiket stb. stb.

(5712–1952. Mátot-Másze szombat hetiszakaszának a szichájából)

1. [5Mózes 4:41-től.] ↑

2. [Lásd 2Mózes 21:12-13.; 4Mózes 35:9-től; 5Mózes 19:2-től; Maimonidész, A gyilkosság és az élet védelmének szabályai, 5. fejezet.] ↑

3. Bává bátrá 100a.; Maimonidész, uo. 8:5. ↑

4. Mákot 10b; Midrás Bámidbár rábá 23:13.; Tánchumá, Mászé 11. [Maimonidész uo.] ↑

5. Mákot 10a. ↑

6. [A vétkezés tulajdonképpen a lélek megsértése. Sőt, az istenségtől való elkülönülést is eredményezi: „bűneitek választottak el benneteket Istenetektől” (Jesájá 59:2.), aki „a te életed” (5Mózes 30:6. és 30:20; lásd „The Dynamics of Tsuvah”, Deep Calling Unto Deep, 105. és 123. oldalaktól). A vétek tehát egyfajta spirituális halált von maga után; lásd még később, Elul B rész, 7. bekezdés, és Softim, 3. bekezdés.] ↑

7. [Széfer hámáámárim 5712, 261. oldal, valamint lásd mág ott, 264. oldal.] Lásd még később, Elul B. ↑

8. Sné luchot hábrit, Bev.: Bájit neemán, 14a. oldal [jelen kiadásokban, 10d. oldal, ubeemet kezdő szóval. Lásd még Midrás Smot rábá 33:4.; Zohár 1:197a.; a Mágid Or Torája, 24. bekezdés. Lásd Mystical Concepts in Chassidism 1:1., különösen az 5. lábjegyzet.] ↑

9. [Lásd Sulchán áruch háráv, Orách chájim 166. bekezdés.] ↑

10. 5627-ben (1867), Ádár hónap 6. napján született. A Széfer hátoldotban tűnik fel róla egy rövid életrajti leírás – MáHáRáS 22. oldal [Glitzenstein kiadás, 48. oldal. Franciaországban halt meg, a második világháború korai éveiben, 1956-ban Izraelben temették el, Cfát városaában. Lásd Széfer hászichot 5690, 96. oldal 45. lábjegyzet.] ↑

11. [Az agy különböző részei, annak különböző funkcióihoz kapcsolódnak. Ennek értelmében beszélünk általában véve a „chochmá agyról” (bölcsesség), a „biná agyról” (megértés) és a „dáát agyról” (tudás), amelyekhez az intellektus előbb említett funkciói kapcsolódnak. Lásd Zohár 3:262a.; Tikuné Zohár 70:126a. vége (és lásd ott a kommentárokat); Torá or, Tecáve 83d. oldal, valamint Eszter 122d. oldal; Széfer hámáámárim 5704, 163. oldal. Lásd még Náchmánidész a 2Mózes 13:16-hoz.]

    Úgy tűnhetne, mint ha a „biná agy” ebben az esetben csak mellékesen került volna említésre, tekintve hogy a memória feladata a chochmá aspektusából ered, ami meghaladja a bináét (Likuté Torá, Énekek éneke 33a. oldal eleje). Ezek mindegyikében azonban különböző szintek vannak, „külsők” és „belsők”; lásd a Jáir nötivnek a Möoré orhoz írt magyarázatában idézett forrásokat, záchor, és sikchá kezdő szavakkal. ↑

12. Széfer hámáámárim 5700, 140. oldal [a Rösimotban publikált Rebbe naplója szerint javítva, 69. fejezet 5.oldal.] ↑

13. Tánjá, Igeret hákodes 26. fejezet vége [145b. oldal; valamint lásd ott a 117. lábjegyzetet az angol fordításban. Lásd még Biuré háZohár, Vájislách.] ↑

14. Mákot 9b. [Lásd 5Mózes 19:11.; és Szifré, Softim 187. uo.; Maimonidész, A gyilkosság és az élet védelmének szabályai 5:7.] ↑

15. 5Mózes 30:15. ↑

16. Uo. 30:19. ↑

17. [Szukká 52b.] Lásd Tánjá 13. fejezet eleje. ↑

18. [„Nem tudom melyik utat válasszam – ami az Éden-kertbe vezet, vagy ami a Gehinnomba”;] Bráchot 28b. ↑

19. [Szánhedrin 90a.] Lásd Szotá 8b-től. [„A mérték, amelyet az ember mér, az éppen rá szabatott.” A Báál sém tov ennek megfelelően értelmezte a következő Zsoltár-verset: „Az Örökkévaló a te árnyékod” (Zsoltárok 121:5.): az Örökkévaló úgy kapcsolódik hozzánk, mint a saját árnyékunk. Csak úgy, ahogy az embert árnyáka követi mindenhová, Isten is ilyen módon bánik velünk, valamennyi tettünkre árnyékként reagálva, s ahhoz mérten viseltetve irányunkban. (Keter sém tov, Kiegészítések 60. paragrafus). Ugyanezen kontextusban értelmezte a misnai tanítást (Az atyák bölcs tanításai 2:1.): „Tartsd állandóan szem előtt, hogy mi van feletted.” Más szóval tudd, hogy Isten mindig úgy viseltetik, irántad, ahogy te Isten iránt. Azt, hogy mit kapunk Istentől, a mi viselkedésünk határozza meg. (Cváát háRIBáS 142. fejezet, és lásd uo. a lábjegyzeteket.)] ↑

20. Bává bátrá 16a.; lásd az Éjn Jákov változatát, valamint uo. lásd még Széfer hámáámárim 5700, 159. oldal. ↑

21. Hájom jom Ijár 5., 51. oldal. [Lásd Keter sém tov, Kiegészítések, 130. bekezdés, és uo. 137. lábjegyzet; Igrot kodes – MáháRJáC, 3. kötet 174. oldalon, valamint 281. és 295. oldalaktól.] ↑

22. [Tánjá 15. fejezet eleje.] ↑

23. Tánjá 13. fejezet. ↑

24. [Zsoltárok 109:31., a Tánjá 13. fejezetének az elején idézve.] ↑

25. [Lásd Széfer hászichot 5700, 83. oldaltól.] ↑

26. [Uo. 84. oldal.] ↑

27. [„Adok neked járást ez itt állók közt” (Zchárjá 3:7.). Ezen vers az angyalokat veti össze az emberekkel. Az angyalokat „állóknak” nevezi (Jesájá 6:2.), míg az embereket „járónak” – ami egy egy folytonosan mozgásban, feljődésben lévő entitást testesít meg. Az angyalok ezzel szemben alapvetően egyhelyben állnak, s mindig ugyanabban a minőségben, szinten maradnak. Az embernek ezzel szemben az a lehetőség adatott meg, hogy fejlődjön, s hogy akár drámai módon is képes legyen magán javítani, mindig feljebb és feljebb emelkedve. Ezen képesség egyben kötelességünk is. Lásd Chochmát ánoch a Zchárjá 3:7-hez, Torá or, Vájésev 30a. oldaltól; Likuté Torá, Böchukotáj 45a. oldal, valamint Széfer hálikutim – Cemách cedek, máláchim kezdő szóval, 468. oldaltól. Lásd még Tánjá, A hit és az egység kapuja, Bevezetés.

    Ezen elv kifejtéséért lásd Likuté szichot – Bámidbár, Másze 241. és 248. oldalaktól.] ↑

28. Kidusin 40b. ↑

29. A megtérés szabályai 3:4. ↑

30. A Merkoz Löinjáné Chinuch (Központi Szervezet a Lubavicsi Zsidó Oktatásért) városról városra küldte a diákokat, hogy azok általában véve, és részleteiben is megismerkedjenek az jiddiskájt eltérő helyi körülményeivel, hogy bátorítást adjanak a zsidó közösség tagjainak, fiatalnak és idősnek egyaránt, s hogy különböző kiadványokat terjesszenek. Gyakran különleges küldetést telejsítettek, a jiddiskájt és a megfelelő zsidó oktatás erősítése végett. [Ezt a gyakorlatot a Rebbe RáJáC vezette be, nem sokkal az Egyesült Államokba érkezését (1940) követően.] ↑

31. [A tsuvának (megbánás, Istenhez való visszatérés) azonnali hatása van: „báálé tsuvá (bűnbánók) érdemesekké válnak általa; ugyanis akár egy pillanat leforgása alatt képesek közel kerülni az Örökkévalóhoz…!” Zohár 1:129a-b. Psziktá rábáti, Suvá Jiszráél, 45:9. Lásd Likuté szichot – Smot, Bo 41. oldal, valamint „The Dynamics of Tsuvah”, Deep Calling Unto Deep 60. oldalon elszórva és 114-115. oldal.] ↑

32. [Sulchán áruch, Orách chájim 431. és 433. fejezetek.] ↑

33. [Uo. 432:2, a RöMÁ glosszája; valamint lásd] Sulchán áruch háráv uo. 432:11. ↑

34. Az atyák bölcs tanításai 4:2. ↑

35. [„A micva szó a cávtára utal – ami kapcsolódást jelent (lásd Széfer cháredim, Tsuvá, 7. fejezet; Or háchájim a 4Mózes 27:23.hoz; Likuté Torá, Böchukotáj 45c. oldal). Egy micva megcselekvésével az Örökkévaló eszenciájához kapcsolódunk, ahhoz aki „parancsba adta a parancsolatokat”. Ezek alapján pedig érthetővé válik a „micva jutalma maga a micva” elve is: az Éjn szof fényének az esszenciájához, tehát a micvák elrendelőjéhez való kapcsolódás, az maga a jutalom.” Hájomjom, Chesván 8., 102. oldal, valamint lásd még ott a folytatást. Ezen elv részletesebb kifejtéséért lásd Likuté szichot 7. kötet 30. oldaltól.] ↑

36. Hájom jom Tisré 12., 95. oldal. ↑

37. [A micva megcselekvésének irányába haladhatunk sétálva, és futva is. A helyes megközelítés az, ha futva haladunk felé, ahogy mondják: „Az ember mindig fusson a micva elébe” (Bráchot 6b.; az Álfászi és a ROS változata (valamint lásd ott a Máádené jom tov glosszáit); lásd még Az atyák bölcs tanításai 4:2.); amennyiben így teszünk, azzal a micvák megcselekvésére való törekvésünket és tetrekészségünket fejezzük ki – más szóval a személyes elismerésünket, értékelésünket – az Isten szolgálat iránt.] ↑

38. [Izrael azért szóratott szét a népek között, hogy a prozeliták is csatlakozhassanak hozzá (Pszáchim 87b.). A szó szerinti jelentés mellett, ez a szentség világban szétszóratott szikráira is utal. Amikor a fizikai valóságot és annak tárgyait a Tóra és a parancsolatok megőrzésének érdekében használjuk, azokat a szentésgbe emeljük (Likuté Torá, Váetchánán 9d. oldal). Ennek értelmében tanította a Báál Sém Tov, hogy amikor Izrael szétszóratott a világban, egészen a messzi szigetekig, egyik helyről a másikra vándoroltak, néha országutakat, máskor apró ösvényeket átszelve, hogy megtisztítsák ezeket a helyeket. (Keter sém tov, Kiegészítések, 137. bekezdés; Máámáré Ádmor házáken – Hákecárim 256. oldal). Lásd még Hájom jom 1Ádár 15., 28. oldal.] ↑

39. [Gyermekeknek szóló havi magazin, a Merkoz Löinjáné Chinuch kiadásában.] ↑