Likuté Szichot – Hetiszakaszok

A lélek: Isten mécsese

I.

A szeretet, mint hozzáállás, és nem csak végcél

A menóra lámpásai, a zsidó nép lelkei

1. Eheti szakaszunknak, a Beháálotchának a háftárájában a következőt olvassuk: „Láttam, és íme egy lámpás, egészen aranyból.”^[1] Ez a vers Izrael közösségére utal, ugyanis a zsidók, együtt „egy lámpás(t) egészen aranyból”^[2] alkotnak.

A menórának hét mécsese volt. A zsidók közt is ennek megfelelően hétféle attitűd létezik, ahogy azt a haszid filozófia részletesen is kifejti: vannak, akik a cheszed (jóság) attitűdjét képviselik, míg mások a gvuráét (szigor), és így tovább. Ezen hétféle út tükrözi a menóra hét mécsét.^[3]

A Szentély fénye

Ezek mindegyike azonban osztozik egy közös nevezőben. Abban, hogy mindegyik fényt sugároz, és mindegyik a Szentélyt világítja. Sőt, fényük nem csak a Szentély megvilágítására korlátozódik: azok onnan kilépve az egész világot járják át fénnyel. Ez a magyarázata annak is, hogy a Szentély ablakai „kifelé tágult.”^[4] [A Szentély ablakainak ugyanis az volt a szerepe, hogy belülről kifelé árasszák a fényt.]

Az épületeket általában úgy építik meg, hogy azok minél több fényt eresszenek be magukba. A Szentélyt ezzel szemben úgy építették, hogy minél több fény juthasson ki onnan a környező világra.^[5] Ebben leledzett ugyanis a Szentély valódi rendeltetése.

És hogy mi idézte elő [a Szentélynek ezt a belső] fényességét? A [benne lévő] mécsesek, más szóval Izrael lelkei.

Egyéni alkatok – egyedi formái az isten-szolgálatnak

Persze sokféle zsidó létezik, így mindenkinek a saját, egyéni tehetségén keresztül kell szolgálnia az Örökkévalót. „Kizárólag azért teremtettem, hogy az Örökkévalót szolgáljam.”^[6] Mindenki saját, egyéni tehetséggel teremtetett, hogy azzal az Örökkévalót szolgálja, habár mindegyik egyformán osztozik abban, hogy a lámpának az alkotó részei, azaz fényt árasztanak magukból.

Bármi is legyen köztük a különbség, az csak is az egyéni Isten-szolgálatukra korlátozódik. Vannak, akiknek a cheszed szellemében kell szolgálniuk Istent, mert ez felel meg leginkább egyéni alkatuknak, tehetségüknek. Másoknak a gvurá szellemében kell Istenhez közel kerülniük, a szigor tekintetében, és az ítélkezés attribútumán keresztül, az egyéni alkatuknak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy attitűdjüket a gvurá hatja át, de a cél számukra is ugyanúgy a fény sugárzása.

A végső cél tehát mindenki számára ugyanaz, habár az egyéni attitűdöket tekintve nagy eltérések vannak, hogy a nevezett célt a gvurá, vagy a cheszed attitűdjén keresztül érik-e el. Utóbbi esetben nincs szükség túlságosan hosszú elmélkedésre, ugyanis annak célja önmagától értetődő; hiszen az még az empirikus, gyakorlati szinten is a „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”^[7] módján jelenik meg.

Áron: „szerette a teremtményeket és közel hozta őket a Tórához”

Ez volt Áron főpap Isten-szolgálata, aki a menórát gyújtotta meg.^[8] Áron „szerette a teremtményeket és közel hozta őket a Tórához!”^[9] A teremtmények kifejezés olyan létet takar, amely önmagéban véve semmiféle érdemet nem birtokol, s legfeljebb hiányosságokat jelenít meg. Egyetlen érdemük abban leledzik, hogy az Örökkévaló teremtményei, ahogy azt az Álter rebbe részletesen kifejti.^[10] Áron még ezek irányában is szeretetteljes volt.

Áronnak ez a magatartása nem csak a célt testesítette meg, hanem az annak eléréséhez vezető utat is. Más szóval, még a felszínen megnyilvánuló szinten is az „emberszerető”, és „közel hozza őket a Tórához” attitűddel viszonyult másokhoz, hogy Tóra-őrző zsidókká változtassa a többi zsidót.

A Rebbéknek nem csak célja, hanem habitusa is a szeret volt

Vezetőinknek, a Rebbéknek a viszonyulását is ez az attitűd jellemezte, beleértve apósomat, a Rebbét is, akinek szinten a lámpagyújtás volt a feladata.^[11]

Minden zsidóról elmondható, hogy „mécsese az Örökkévalónak az ember lelke,”^[12] de vannak olyanok, akik arra várnak, hogy valaki azt meggyújtsa bennük. Ebben áll Izrael vezetőinek a munkája: lángra lobbantani az Örökkévaló hét féle mécsesét, tehát az ember lelkét, amely ott szunnyad minden zsidóban.

A Chábád rebbék attitűdje általában, és kiváltképpen apósomnak, a Rebbének, a megnyilvánult szereteten keresztül történt. A „fény” esetükben nem csak az elérni kívánt célt jelentette, hanem az annak eléréséhez használt eszközt is. A legkülönbözőbb zsidókban lobbantotta lángra lelküket, amely az Örökkévaló mécsese, azzal, hogy kedvesen, és finom ráérzéssel közeledett feléjük.

(5716–1956. Svát 10. szichájából)

II.

A lélek mécsesének meggyújtása

Áron feltétel nélküli szeretete

2. A haszid filozófia szellemi forrásainak a világ minden szegletébe el kell jutniuk. Ez pedig semmiképpen sem azt jelenti, hogy addig várunk, amíg a „kívül állók” a forráshoz érnek, hanem éppen ellenkezőleg: „az utcára omoljanak forrásaid”^[13] , nekünk kell kilépni a megszokott környezetből, hogy az ismeretlenbe engedjük forrásainkat.^[14]

Fenti viszonyulást Áron főpap követte legelőször, aki „békeszerető, békére törekvő” volt. Szerette a teremtményeket és közel hozta őket a Tórához.”^[15] Áron nem várta meg, hogy mások menjenek oda hozzá. Ehelyett magához ragadta a kezdeményezést, s ő maga ment mások elébe.^[16]

Ezt még a teremtményekért is megtette, más szóval az olyan emberekért is, akiknek semmi más érdeme nem volt azon kívül, hogy ők is elmondhatták magukról, hogy az Örökkévaló teremtményei. Áron még az ilyenekhez is elment, és közelebb vonta őket a Tórához.^[17]

Az embert közelíteni a Tórához, és nem fordítva

A fenti megfogalmazásnak azonban érdemes odafigyelni nüánszaira: „közel hozta őket a Tórához”. [Áron közelebb hozta őket a Tórához, és] nem a Tórát vitte közel hozzájuk. Az igaz, hogy Áron valóban közelebb ment másokhoz, azonban ezzel együtt sem az ő kívánalmaikhoz igazítva tálalta a Tórát. Sosem ajánlott megalkuvást, vagy engedékenységet a Tórával kapcsolatban. Nem a Tórát hozta le a az emberek szintjére, hanem az embereket emelte fel, és hozta ezáltal közelebb a Tóra valóságához, annak sértetlen, tökéletes formájában.

Amikor a lélek lángja önmagától is égve marad…

3. Áron Isten-szolgálatának ezen aspektusára már a heti szakaszunkban is történik utalás: „midőn fölteszed a mécseket.”^[18] A mécsesek Izrael lelkeit szimbolizálják,^[19] ahogy azt az Írás is tudatja: „mécsese az Örökkévalónak az ember lelke.”^[20] Általában véve, a zsidó lelkeknek hét fajtáját különböztetjük meg egymástól, ahogy azt a Likuté Torá is kifejti a menóra hét mécsesével kapcsolatban.^[21] Áron munkája az volt, hogy meggyújtsa, és feltegye ezeket a mécseseket. Az isteni fény ott szunnyad minden egyes zsidóban, de előfordulhat, hogy az még egy nem érzékelhető, látens állapotban bújik meg benne. Éppen ezért Áron feladata volt, hogy lángra lobbantsa ezeket a mécseseket, hogy azok a felszínre emelkedhessenek rejtekükből.

Amikor Áron felszínre emelte az egyes zsidók lelkét, ezt olyan szinten művelte, hogy végül „[a lelkek] önmaguktól lobbantak lángra.”^[22] Addig ugyanis, amíg „Áron” folyamatos lángjára van szükség ahhoz, hogy a lélek mécsese égve maradjon, még nem értük el végső célunkat. A mécsest úgy kell meggyújtani, hogy azt ne kelljen többet lánggal táplálni, mert már önmagától is ég és ragyog.

A menóra előkészítése, meggyújtása és helye

4. A Szentélyben a menóra meggyújtása három törvényt foglal magába: a) a menóra meggyújtása akkor is érvényes, ha azt egy nem kohén végzi; b) a mécseket csak a kohén teheti fel; és c) a menóra mécsesek meggyújtásának helyét kifejezetten a Szentély héchál csarnokában jelölték ki.^[23]

Az imént említettek a spirituális menóra meggyújtásával kapcsolatban is érvényesek. Más szóval, a zsidó lelkek lángra lobbantása is ugyanennek a három feltételnek a tárgyát kell hogy képezze.

a) „A menóra meggyújtását egy nem kohén is végezheti.”

A másokra való hatás feladata, illetve a haszid filozófia forrásainak terjesztése nem csupán kijelölt egyénekre korlátozódik. Ez egy olyan érdem és kötelesség, amely minden zsidóra nézve egyformán érvényes. A Misna világosan fogalmaz, amikor minden zsidót megszólítva mondja: „Légy Áron tanítványai közül való…”^[24] Minden egyes zsidónak Áron útját kell járnia: közelebb hozni a teremtményeket a Tórához. Mindazonáltal –

b) „A mécseseket csak kohén teheti fel.”

Tévesen azt gondolhatnánk magunkban: „A végső cél az, hogy hassunk másokra. Így tehát annak nincs jelentősége, hogy mi az odavezető út. A saját belátásom szerint úgy fogom magyarázni nekik a Tóra egyes témáit, ahogy azt hozzájuk illőnek érzem. Kiválasztom a parancsolatok megcselekvéséhez számomra és számukra is megfelelő kompromisszumot, s ennek megfelelően fogok rájuk hatni.”

A fenti téves gondolatmenetet elkerülendő, mindig szem előtt kell tartanunk a „mécsesek feltevésének” az elvét, más szóval, hogy az olajat és a kanócot, tehát a mécsesek meggyújtásának alapkellékeit, csak is a kohén teheti fel. Nem mindenki képes vagy alkalmas arra, hogy kiválassza, illetve elkészítse azokat a kellékeket, amikkel egy zsidó lelkét kell lángra lobbantani. Erre csak egy „kohén” alkalmas.

A kohén egy olyan ember, akinek saját jogán nincsen részesedése, vagy öröksége, mivel „az Örökkévaló az ő birtoka.”^[25] Maimonidész^[26] a következő szavakkal írja őket körül: „Az, akit lelke előrevisz… távol a földi dolgoktól, hogy Isten előtt álljon, hogy őt szolgálja és neki feleljen.” Azaz olyan valaki, aki annak szentelte életét, hogy teljes mértékben Istenhez láncolja magát, hogy Őt szolgálhassa. Csak az ilyen ember alkalmas arra, hogy előkészítse azokat a dolgokat, amik egy lélek lángra lobbantásához szükségesek.

Azonban, amint a kohén előkészítette az olajat és a kanócot, onnantól kezdve minden egyes zsidónak kötelessége használni azokat, hogy lángot gyújtsanak vele, s hogy elterjesszék a [haszid filozófia] forrásait a környező világban is.

c) „A menóra mécsesek meggyújtásának a helyét kifejezetten a héchálban kell kijelölni.”

„A szentségnek tíz szintjét különböztetjük meg”^[27] (Szentek Szentje, héchál, és így tovább). A később említett, és ennél fogva a héchálnál alacsonyabb szintet képviselő szintek is szentek. Mindazonáltal, ha a menóra mécsesek meggyújtását egy, a héchálnál alacsonyabb szintet képviselő helyen végezzük, nos, olybá vétetik, mintha nem teljesítettük volna a micvát. Minden egyes feladatnak megvan a maga kijelölt helye, a menóráé pedig az, hogy a héchálban világítson.

Ne mulasszuk el küldetésünket!

5. Mindez a következőket vonja maga után a mi Isten-szolgálatunkra vonatkozólag:

Nem szabad, hogy azt mondjuk: „Az igaz, hogy csak úgy, mint a magamét, a másik lelkét is lángra kell, hogy lobbantsam; de ki mondja, hogy ezt mindenképp a szentség ezen emelkedett szintjén kell megtennem? Rengeteg zsidó van, akinek nincsenek ilyen magas szintű elvárásai; akkor meg miért kell nekem mindezt megtennem?”

És erre a [téves] érvelésre jön a fentiekből a válasz [és útmutatás]:

„Mindenkinek megvan a maga feladata. Ha olyan képességekkel és lehetőségekkel vagy felruházva, hogy még egy szentebb helyre is képes vagy fényt hozni, akkor ez önmagban bizonyíték arra, hogy ez a te küldetésed, amit az Örökkévaló is elvár tőled. Ha azonban nem teszel erőfeszítést ennek megvalósításáért, küldetésed teljesítését buktad el azzal, hogy nem teljesítetted a Teremtőd akaratát.”

Az akarat nem osztható részekre.^[28] Éppen ebben rejlik az intellektus és az akarat közti különbség. Az intellektus és az értelem tekintetében lehetséges, hogy a lényegnek csupán egy részét értjük meg. Ha azonban az akaratunkat nem tudjuk annak tárgyának valamennyi részébe eljuttatni, nem mondhatjuk később, hogy legalább „akaratunk felét” teljesítettük.” Ebben az esetben ugyanis akaratunkat egyáltalán nem tudjuk beteljesíteni, még a legkisebb mértékben sem. Sőt, valójában azzal, hogy azt megszegjük, éppen a szándékolt eredmény ellentétére jutunk.

A haszid filozófia tanulmányozásának jelentősége

Az emberek különböznek egymástól.^[29] Mindenkinek megvan a maga külön feladata, amit más nem tudna elvégezni.^[30] Ugyanez az állítás a nemzedékekre vonatkozólag is megállja a helyét.^[31] A korábbi nemzedékekben megannyi érdemes és Isten-félő ember volt, akik nem tanulták a Tóra rejtett részeit, [a Kabbalát és a haszid filozófiát]. A mostani nemzedékekben azonban, azzal, hogy ezek az rejtett tanok megnyilvánulást nyertek, s a felszínre emelkedtek, az bizonyosodott meg, hogy annak tanulása a nemzedékünk kötelességét képezi. Ennek értelmében tehát nincs más alternatíva, mivel az „akarat nem osztható részekre”. [Vagyis, ha ez Isten akarata, akkor kötelességünk azt teljeséggel megvalósítani.]

A menóra mécsesek meggyújtása valójában azt tanítja számunkra, hogy a rejtett tanok tanulmányozásába is el kell mélyednünk. A tűz elméletének kontextusában^[32] tudnunk kell, hogy nem elég, ha csak a „sötét tűz” világít bennünk, azaz a gáljá döTorá, más szóval a Tóra kifejtett része. A „világos tűz” elvének is jelen kell lennie lelkünkben, tehát a Tóra rejtett tanainak, a pönimiut háTorának.^[33] A pönimiut háTorá tanulása ruház fel ugyanis azzal a képességgel, és erővel, hogy bármilyen akadályon felülkerekedjünk, valamint, hogy plusz életerővel járja át a Tóra megnyilvánult részének tanulását és a micvák megőrzését.

* * *

A gyermekek nevelésében nem köthetünk kompromisszumot

6. A zsidó nők magaviseletének egyik fő aspektusa, amellyel nagymértékben hatnak fiaikra és lányaikra, a cniut (szemérmesség) elve: „A királynak minden vagyona odabent van (szemérmében).”^[34] A Talmud^[35] ezzel összhangban mesél Kimchit különleges szemérmességéről, akinek haját még házának falai sem látták soha; ezen erényének érdemeként pedig hét fia is főpapként szolgálhatott a Szentélyben.

Nem lenne helyes azt a gondolatot követni, hogy „Miért kellene olyan különleges szemérmességgel élnem, csak hogy fiaim főpapok legyenek? Már azzal is elégedett leszek, ha simán papok lesznek. Végül is, minden egyes zsidó szent!”

Ezért tanítja számunkra a menóra meggyújtása, hogy a menórának kifejezetten a héchálban kell égnie. Ez pedig a már fentebb említettet vonja maga után, nevezetesen, hogy ha lehetőségünk van egy nagyobb szentségű helyen is gyújtani, akkor élnünk kell ezzel a lehetőséggel. A mi kontextusunkban ez a következőt jelenti: ha egy nőnek lehetősége van arra, hogy fiaiból „főpapot neveljen”, az már önmagában bizonyíték arra, hogy kötelessége így tenni. Ha ugyanis nem ennek megfelelően jár el, kötelessége teljesítésében bukik el, abban hogy Isten akaratát teljesítse.

Felebarátunk mécsesét a legmagasabb szentségbe kell tenni

7. Ezek alapján már érthetővé válik, miért fogalmaz úgy az Írás, hogy „Szólj Áronhoz… Midőn felteszed a mécseseket,” ami azt vonja maga után, hogy Áronnak kellett meggyújtania a mécseseket. Idézett vers azonban egy kérdést von maga után: tudjuk, hogy a menórát egy nem kohén is meggyújthatta volna. Sőt! Még a mécsesek előkészítéséhez sem kellett a főpap, hanem elég volt egy egyszerű kohén; Akkor miért fogalmaz itt az Írás úgy, hogy ezt Áron végezze?

Mint azt már feljebb kifejtettük, mindannyiunk kötelessége lángra lobbantani a felebarátja lelkében nyugvó lángot. És ennek a meggyújtásnak a „főpap” szentségében kell történnie. Nem elég a szentségnek egy alacsonyabb szintű eszközével előidézni, hanem kifejezetten a főpap szentsége által kell megtenni.

A főpap jelentősége abban rejlett, hogy az év egy napján ő lépett be a legbelső kamrába, a szentek szentjébe. A szentek szentjében csak és kizárólag a frigyszekrény volt a kőtáblákkal (amelyekbe a Tíz Parancsolat vésetett). Így tehát a főpap egy olyan személyt jelenít meg, akinek nincs semmije a Tórán kívül.

Sőt: A szentek szentjében lévő kőtáblákba vésetett a Tóra. Az írott betűk, szemben a vésettekkel különválnak a pergamentől, amire íródtak. A vésett betűk azonban, magába a tábla anyagába vésettek, így annak szerves részét képezik.^[36] Ezek alapján már érthetővé válik a főpap szerepe: ő egész létében a Tórát testesítette meg.

Ezek alapján pedig már érthetővé válik a „Szólj Áronhoz… Midőn felteszed a mécseseket,” vers jelentése. Minden egyes zsidónak érdeme és kötelessége, hogy lángra lobbantsa magában és másokban Isten mécsesét, egészen addig a szintig, hogy egész lényében a Tóra ragyogjon. Ez pedig minden egyes zsidóra fennáll, ugyanis a mécsesek meggyújtását egy nem kohén is végezheti.

A zsidó asszonyok fokozott felelőssége

Ez kiváltképpen érvényes a zsidó asszonyokra, ugyanis elsősorban tőlük függ fiaiknak és lányaiknak megfelelő taníttatása. Rá kell ébredniük, hogy saját életüket is olyan módon kell élniük, hogy az gyermekeik számára lehetővé tegye, hogy felnőttként főpapokká válhassanak.

A főpapokról szokták mondani: „gádléhu – neveld fel, tedd naggyá.”^[37] A fent részletezett eljárást követve tudunk elhárítani minden zavaró tényezőt és akadályt, ami csak gyermekeink útját keresztezheti életük során, hogy utódokban, valamint egészségben és anyagi értelemben is bőséges áldás övezze életüket, a szó legszorosabb értelmében.

(5713–1953. Támuz 12. szichájából)

1. Zchárjá 4:2. ↑

2. [Midrás Pösziktá rábáti 8:4. Lásd még Bámidbár rábá 13:8. és Sir rábá 4:7.] ↑

3. Lásd Likuté Torá, Böháálotchá 29c. oldal. [Lásd még uo. 32d. oldal; valamint lásd még Széfer Báál sém tov, Böhár 3. bekezdés és 1. lábjegyzet.] ↑

4. 1Királyok 6:4. Lásd Mönáchot 86b. [„”tágas” kívülről és „keskeny” belülről, ugyanis nekem (Istennek) nincs szükségem fényre], és Rási ott [„tágas kívülről, hogy a fényt belülről kiengedje”]. ↑

5. Midrás Vájikrá rábá 31:7.; Midrás Tánchumá, Tecávé 6. és Beháálotchá 2. ↑

6. Kidusin 82a. ↑

7. [3Mózes 19:18.] ↑

8. [4Mózes 8:3; és Midrás Ágádá ott.] ↑

9. Az atyák bölcs tanításai 1:12.; valamint lásd ott a kommentárokat. [Lásd Ávot dörábi Nátán 12:3. és Midrás Élijáhu rábá 13. fejezet.] ↑

10. Tánjá 32. fejezet. ↑

11. [Lásd „The Philosophy of Lubavitch Activism,” Chassidic Dimensions 4. és 6. fejezet. Lásd még Midrás Bámidbár rábá 21:15; Midrás Tánchumá, Pinchász 11. ] ↑

12. [Példabeszédek 20:27. Lásd Tánjá 19. fejezet.] ↑

13. [Példabeszédek 5:16.] ↑

14. [Lásd „az utcára omoljanak forrásaid,” The Mystical Tradition 11. oldaltól.] ↑

15. [Az atyák bölcs tanításai 1:12.] ↑

16. Lásd feljebb, 9. lábjegyzetben. ↑

17. [Lásd feljebb, 1. bekezdésben.] ↑

18. [4Mózes 8:2.] ↑

19. [Lásd feljebb, 2. lábjegyzet.] ↑

20. Példabeszédek 20:27. ↑

21. Lásd feljebb, 3. lábjegyzet. ↑

22. [Sábát 21a. és Rási a 4Mózes 8:2-höz.] ↑

23. [A héchál egy lezárt csarnok volt a Szentek Szentje előtt.] Lásd Jomá 24b.; Maimonidész, A Szentélybe lépés szabályai 9:5. és 7. [Lásd még Szifrá a 3Mózes 24:4-hez; Mönáchot 98b.; Jomá 33b.; Maimonidész, A Szentély szabályai 1:7. és 3:17.] ↑

24. Az atyák bölcs tanításai 1:12. ↑

25. [5Mózes 18:1-2; lásd ott szintén 10:9.] ↑

26. A smitá (hetedik) és a jovél (ötvenedik) év szabályai 13:13. ↑

27. Kélim 1:6. ↑

28. [Lásd Széfer hámáámárim-Kuntreszim 2. kötet 312a. oldal.] Lásd még Likuté diburim 4. kötet 1540. oldal. ↑

29. [Bráchot 58a.; Maimonidész, Az emberi magatartás szabályai 1:1. és Tévelygők útmutatója 2:40.] ↑

30. [Lásd Tánjá, Igeret hákodes 7. fejezet, a Sábát 118b. magyarázatában; valamint még ezt követően Pinchász, 7. bekezdéstől, valamint az ott idézett források.] ↑

31. [Lásd Tánjá, Igeret hákodes 7. fejezet vége.] ↑

32. A lángban kétféle (színű) tüzet különböztetünk meg egymástól: a sötétet (amelyik közel van a kanóchoz), és a világosat („fehéret”). [Lásd Zohár 1:51a.; valamint lásd még Bráchot 52b. Lásd Derech micvotechá, Cicit 3. fejezet: „A „fehér” tűz, adja a tűz esszenciális színét; a „sötét” tűz pedig a kanóchoz van közel, ahol a tűz esszenciális színe megváltozik azáltal, hogy egy másik anyaggal vegyül.”]

    Ez a Tórára vonatkoztatva is érvényes, amelyet a tűzhöz is szokás hasonlítani [Midrás Möchiltá, Jitro, Báchodes 4. fejezet;] Szifré, Böráchá 343. bekezdés vége; Tánchumá, Jitro 12.; valamint lásd még Bráchot 22a. Lásd még a következő lábjegyzetben.] ↑

33. [Lásd még Zohár 1:23b. és 252b. (Zohár chádás, Tikunim 115a.), és Tikuné Zohár 56:90b., hogy a Tórában a sötét tűz és a világos tűz is jelen van, „a világos belül (belső rész), a sötét pedig kívül (külső rész).”] ↑

34. Zsoltárok 45:14. ↑

35. Jomá 47a. ↑

36. Likuté Torá, Böchukotáj, 45a. oldal. [Lásd Likuté szichot-Brésit, Chájé Szárá 10. bekezdés.] ↑

37. Jomá 18a. [más szóval tehát naggyá kell, hogy váljon, olyan képességekkel felruházva, hogy pap társai közül ő lehessen a legnagyobb, a legmagasztosabb mind közül, mind spirituális, mind anyagi értelemben.] ↑