Likuté Szichot – Hetiszakaszok

Trumá

Az elkötelezett alázat és a korlátjaink legyűrése

I.

Az egyéni és a kollektív felajánlások

A felajánlások három típusa

1. A trumá, azaz a felajánlás kifejezés három alkalommal kerül megemlítésre hetiszakaszunk elején:

a) „hozzanak nekem: felajánlást;

b) …akit szíve arra ösztönöz, vegyétek el a nekem szánt felajánlást;”

c) „és ez a felajánlás, melyet tőlük elvegyetek: Arany, ezüst és réz…”^[1]a.

A Talmud^[2] értelmezése szerint [a három felajánlás, valójában] három különböző adományra utal:

a) beká, azaz a fél sékel adomány, amit mindenki köteles volt beszolgáltatni, és amiből a Miskán alapzatának az alját csinálták;^[3]b

b) beká, azaz a fél sékel adomány, az „oltár áldozata”, amit szintén mindenkinek be kellett nyújtania, és amiből a közösségi áldozatokat vásárolták [az év során];

c) a „Miskán áldozat”, amin keresztül mindenki azzal járulhatott hozzá a Miskán felépüléséhez és edényeihez, amivel kedve kívánta [és anyagi lehetősége engedte].

Min múlott a különbség az egyedi és az egyenlő mértékű adományok között?

Ezen hozzájárulások között volt egy nyilvánvaló különbség. Azon hozzájárulások, amelyeket a közösségi áldozatokért, illetve az alapzat aljáért szolgáltattak be, egy „beká fejenként”, azaz fél sékel volt, mindenki részéről egyenlő mértékű, [függetlenül attól, hogy anyagi lehetőségeik mit engedtek volna].^[4]c A Miskán és az edényei érdekében megtett felajánlásoknak azonban nem volt meghatározott mértéke, mindenki annyit ajánlott fel, amennyit kívánt.

Meg kell hogy értsük, vajon miért volt ez a különbség a Miskán alapzatáért valamint a közösségi áldozatokért tett felajánlások, és a Miskán többi kellékért tett felajánlás között.

Kollektív vétekért kollektív jóvátétel

2. Az, hogy miért kellett az „oltár áldozatnak” mindenki számára egyenlőnek lennie, könnyen érthető, ugyanis ezen áldozat volt az, amelyet a „lélek vezekléseként” mutattak be (amint azt Rási^[5]d magyarázza, hogy ez az „oltár áldozatra” utal, a közösségi áldozatok megvételére, ugyanis az „áldozatokat jóvátételként mutatták be”), azaz az arany borjú vétkének jóvátételeként, amint azt a Jeruzsálemi Talmud és a különböző Midrások is megjegyzik.

Az arany borjú vétke az egész közösség által elkövetett vétek volt, és az nem csak az abban résztvevőkre hatott ki, hanem bizony még Lévi törzsére is, amely pedig részt sem vett ezen kihágásban. Sőt! A vétek még Mózesre is kihatott, aki abban az időben ott sem volt, s így nem is eshetett a „kinek erejében van megakadályozni a másikat a vétekben [és nem teszi, büntetést érdemel]”^[6]e kategóriájába. [Az, hogy még Mózes spirituális integritásán is csorba esett látszik abból a megfogalmazásból is,] amely írva van: „eredj, menj le,”^[7]f amit Bölcseink úgy kommentáltak:^[8] „ereszkedj le magaslatodból”, [azaz szellemi emelkedettségedből].

Az arany borjú vétke Izrael egészére kihatott, vagyis egy olyan kollektív bűn volt, amely a zsidó nép kollektíváját érintette. Az egész közösséget érintő vétek volt, így az abból való jóvátételnek és megbocsájtásnak is egy kollektív közösségi erőfeszítésen keresztül kell megtörténnie: mindenkinek ugyanazt kell beszolgáltatnia, mivel Izrael kollektívájához kapcsolódott a dolog.

A tudás fájának és az aranyborjúnak a bűne

3. Részletesebb megvilágításban, ez a következőképpen néz ki:

Közismert [az az ezoterikus magyarázat, amely szerint] az arany borjú vétke ugyanolyan [kollektív bűn] volt, mint a tudás fájának a vétke. A tudás fájának a vétke erkölcsi tisztátlansággal árasztotta el a világot. Ez a tisztátalanság a Tóra-adás által elkopott, de az arany borjú vétke által újra visszatért.^[9]

Ha tehát jobban meg akarjuk érteni mi is történt az aranyborjú vétke által, jobban el kell mélyednünk a tudás fája bűnének és a tóra-adás eseményének jelentésében.

Eredendően a „világ annak teljességében lett megteremtve”,^[10] és „a Söchiná elsődleges lakhelye az alanti világban volt.”^[11] A tudás fájának a vétke erkölcsi tisztátalanságot hozott aztán a világba, ami ezáltal alkalmatlanná vált az isteni abbeli manifesztációjára.^[12]g

Ebből kifolyólag pedig, az ősapák hiába őrizték a Tórát, még annak odaadása előtt,^[13]h a Tórának ezen megtartása, nem volt valódi hatással a világnak a fizikai részére: ekkor még a spirituális és a fizikai [létezés] egymástól messze elkülönülten létezett, és a spirituális képtelen volt az anyagba hatolni, részévé válni annak.^[14]

A Tóra-adás eredménye az volt, hogy általa ezen tisztátalanság eltávozott. A világ megtisztulást nyert. Ettől a ponttól fogva, a Tóra, és a micvák képesek voltak a fizikai entitásokba is behatolni, így az anyagi az isteni eszközévé válni. Az arany borjú vétke azonban visszavezette a világ kollektívájába a tudás fája vétkének a tisztátlanságát.

A Tóra-adás eseményének a hatása a mai napig érezteti a hatását, még az arany borjú vétkét követően is.^[15] Ez tetten érhető a mai napig, abban a különbségben, amely a Judaizmust követők és a világ népei között van [az isteni parancsolatok tekintetében]. A zsidók ugyanis jelen korban is a fizikai világban manifesztálódó, a fizikai cselekménnyel és anyaggal kapcsolódó micvákat tartanak, amelyeknek a lényege, hogy a fizikait és a spirituálist egyesítsék. [Ezzel szemben Noé hét törvénye csak az általános morális szabályokat rendezi, de nem irányul a fizikai anyag megváltoztatására.]

Mindazon által a tisztátalanság [az aranyborjú vétke által] bizonyos mértékben visszatért, és nem csak egyedi szinten befolyásolja az egyént és [a létezés] különböző dolgait, hanem az egész világ kollektívájára hatással van.

A fél sékel jóváteszi az aranyborjú vétkét

Az arany borjú vétkének a kijavítását azon fél-sékelen keresztül sikerült elérni, amelyről az Írás a következőképpen fogalmaz: „ze – ezt adja mindenki”.^[16]i Az ezt szó az isteni kinyilatkoztatásra utal, ahogy azt Bölcseink is mondták: „mindenki ujjával mutatott rá és mondta: „ez az én Istenem.”^[17] Ez azt jelenti, hogy a tisztátalanság a fél sékel és az áldozat bemutatás által távolíttatik el, amelyeket manapság az imádság helyettesít. [A rendszeres napi imádságot] az áldozat bemutatás intézményét pótolva vezették be.^[18]j Így azon keresztül isteni kinyilatkoztatást hozunk a világra [ezzel is eliminálva a tisztátalanságot.]

Ezek alapján már érthetővé válik, hogy mind az arany borjú vétke, mind az abból való megtisztulás kollektív jellegű kérdés.

Fél-sékel: a kollektív felajánlás

4. Fentiek alapján érthetővé válik néhány, a fél-sékelhez kapcsolódó törvény is:

a) Azon felajánlás, amelyet minden egyes zsidó tett közpénzzé változott. Mindenkinek a saját pénzével kell hozzá járulnia, de azt olyan módon kell beszolgáltatnia, hogy az a továbbiakban megszűnjön az ő pénze lenni, vagy akár egy csoporté, bizonyos egyének közti társulás útján; annak [végérvényesen] a közösség tulajdonává kellett válnia.

A négy féle áldozat

b) A fél-sékelekből összegyűlt alapot, csak is a közösségi áldozat vásárlására használhatták fel.

Maimonidész, a Széder Kodásimra írt Misna kommentárjának Bevezetésében magyarázza, hogy az áldozatoknak négy csoportja létezik: 1. közösségi áldozatok; 2. egyéni áldozatok; 3. közösségi áldozat, amely hasonlít az egyéni áldozatra; és 4. egyéni áldozat, amely hasonlít a közösségi áldozatra.

A közösségi áldozatok jellemzője, hogy egy adott, rögzített időben, az egész közösség nevében mutatják be. Így például a tömidim (a napi égő áldozat), és a muszáfim (a szombati, ros chodesi, és ünnepnapi extra áldozat).

Az egyéni áldozatnak ezzel szemben nincs rögzített ideje, és azt mindenki egyénileg mutatja be.

A közösségi áldozat, amely hasonlít az egyéni áldozatra, az a korbán, amelyet az egész közösség nevében mutatnak be, de nem egy meghatározott időpontban, ilyen pl. a tulok, amelyet a téves ítélkezés következtében kell bemutatni.^[19]k

Az egyéni áldozat, amely hasonlít a közösségi áldozatra, az a korbán, amelyet az egyén mutat be, de rögzített időhöz kötődik, ilyen pl. a Peszách ünnepi áldozata, [amelyet mindenkinek személyesen kellett bemutatni, az ünnep előtti nap délutánján].

A fél sékel csakis a közösségi áldozatoknak szolgálhatott fedezetül

Az egyéni áldozatokat – beleértve azt is, amely hasonlít a közösségi áldozatra – nem a fél-sékeles közösségi alapból vásárolták. Azon közösségi áldozatot illetően, amely hasonlít az egyéni áldozatra, vita van,^[20] azonban a végső szabályozás erre vonatkozólag is úgy szól, hogy ezt sem a közösségi alapokból fedezték. Egyedül a teljes értékű közösségi áldozat (a fenti a) kategória az, amelynek megvásárlásához használták a fél-sékelekből összegyűlt közösségi alapot.

Ezek alapján már érthetővé válik az említett két törvény valódi jelentése:

Figyelembe véve, hogy a fél-sékel egy kollektív felajánlás volt, így annak a közösségi alap részévé kellett válnia, amelyet kizárólag közösségi áldozatokra lehetett felhasználni.

Miért különbözött a Miskánhoz kapcsolódó és az alapzathoz tartozó felajánlás?

5. Ezek alapján érthetővé válik, hogy a közösségi áldozatok szükségletéhez használt felajánlás miért volt mindenki részéről egyenlő mértékű. De vajon miért kellett a Miskán alapzatának aljához használt felajánlásnak ugyancsak egyenlő – fejenkénti egy beká – értékűnek lennie?

Sőt, az alapzat a Miskán részét képezte, ebből következően pedig, mind az alapzathoz, mind magához a Miskánhoz használt felajánlást kizárólag a Miskánhoz és az edényeihez használták fel. Ha ez így van, akkor viszont felvetődik a kérdés, hogy ezen egymástól különböző két hozzájárulás miért különbözött a szabályozásában is – a Miskán érdekében használt trumá menyisége mindenkinek az egyéni bőkezűségén múlott, míg az alapzathoz használt trumának mindenki esetében egy bekának kellett lennie?

A három felajánlás részletezése

6. A Jeruzsálemi Talmud részletezve kibontja, hogy a hetiszakaszunkban szereplő három felajánlás kifejezés közül, melyik-melyik mire vonatkozik:

a) „Hozzanak nekem ajándékot” – az alapzathoz használt trumára utal,

b) „Vegyétek el a nekem szánt ajándékot” – [a közösségi áldozatokra használt] oltár áldozatra utal;

c) „És ez az ajándék, amelyet tőlük elvegyetek…” – a „Miskán áldozatra” [utal, amelyet a miskán építésére használtak fel].

Ezek a vonatkozások a következőképp vezethetők le az Írás szövegéből:

Amikor a Tóra úgy fogalmaz, hogy „és ez az ajándék, amelyet tőlük elvegyetek” rögtön így folytatja: „arany, ezüst és réz..,” megemlítve tizenhárom vagy tizenöt [lehetséges] adomány fajtát.^[21]l Így világos, hogy ez a Miskán [építéséhez] való hozzájárulásra utal, [hiszen csak ott volt lehetséges megválasztani az adomány mennyiségét és fajtáját].

Amikor azt mondja, hogy „Vegyétek el a nekem szánt ajándékot,” azt az Írás a következőképpen határozza meg: „minden embertől, akit szíve arra ösztönöz.” Ez nyilvánvalóan azon áldozatokra utal, amelyekre igaz, hogy „a szív gondolatai” számítanak.^[22]m (Csakúgy, mint az ima esetében – „amelyet a napi égő-áldozat megfelelőjeként rendeltek el”, és – amelyet ugyancsak a „szív szolgálatának”^[23] szoktak nevezni, mivel az ima esszenciája a gondolat, a szándék^[24]n).

Ez közvetlenül a „hozzanak nekem ajándékot” versrészlet után következik, amely pedig az alapzatra való utalásként jelenik meg.

A „nekem”-mel megjelölt alapzat örökké tart

[Így a különböző versrészleteket szétszálazva,] láthatjuk, hogy a „nekem” szócska kizárólag a Miskán alapzatához beszolgáltatandó áldozat esetében szerepel az Írásban.

Valójában a „nekem” határozószó, mindhárom áldozathoz kapcsolódik. Sőt, az valójában a teljes Tórára és az összes parancsolatra vonatkozik, ahogy azt a Tánjá is megfogalmazza, a Zohárra hivatkozva,^[25] hogy a Tórán keresztül valójában a „hozzanak nekem” „hozzanak engem”-é válik, [ugyanis a Tóra és a parancsolatok megtartása által magát az Örökkévalót érinthetjük meg]. Mindazonáltal, a „nekem” szó explicit, csak a Miskánhoz mellérendelve kerül megemlítésre.

Ebből következően pedig van egy további különbség is az alapzat, és a Miskán (és az áldozatok) egyéb részei között, nevezetesen az, hogy csak is az alapzat esetében kerül a „nekem”, vagy „engem” explicit megemlítésre, – és „bármikor amikor az áll, hogy nekem, az valami olyanra utal, ami soha nem múlik el.”^[26]

Mindenkinek van egy belső Szentélye

7. A Miskán alapzata, és egyéb részei közti eltérés lényegét akkor érthetjük meg igazán, ha előbb megismerjük ezen fogalmak jelentését az emberi lélek működésének dimenziójában.

A „készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam bennük”^[27]o verssel kapcsolatban Bölcseink a következőt mondják: az, hogy [a versben] nem [egyes számban fogalmaz, így:] „[lakjam] benne (a Szentélyben)”, hanem [többes számban, úgy], hogy „bennük”, arra utal, hogy [valójában itt nem csak konkrétan a Szentély építményéről van szó, hanem] Izrael népének minden egyes tagjáról.^[28]

Ez alapján pedig kijelenthetjük, hogy az egyes zsidóban fellelhető spirituális Miskán magában foglalja annak minden részletének [spirituális megfelelőjét], így a Miskán alapzatát is.

Az alapzat alázat – az Isten-szolgálat fundamentuma

8. Az alapzat volt a Miskán legalacsonyabban levő része. Habár, amikor megépítették az egész Miskán alapzatát, benne a krásimmal (deszkák és panelek) és a jöriottal (függönyök, fedő elemek), azok magasabban voltak az alapzat aljánál, az alapzat mégis csak bázisát adta az egész építménynek.

Az ember Isten-szolgálatát illetően, az alapzat alja szimbolizálja az alázatot, és a bitult (önmegtagadás).

A krásim (deszkák) az ember lelkére vonatkoztatva, a belső ismérveket jelenítik meg, tehát az intellektuális és érzelmi csoportokat. Hosszuk is ezért volt tíz amma hosszúságú,^[29]p a tíz lélek-ismérvnek analógiájaként.^[30] A jöriot (függönyök) pedig a lélek mindent átfogó ismérveit szimbolizálják.^[31]q

Az alapzat, alacsonyabb szinten van, mint az egyéni Isten szolgálat bármely formája [a belső és a mindent átfogó ismérvek útján], ugyanis éppen ez a lényege az alázat, bitul és a kábálát ol aspektusainak. Mindazonáltal, éppen ez képezi az egész Miskánnak az alapját, ahogy azt mondjuk „legyen lelkem olyan, mint a por, mindenkihez” – ami pedig előfeltétele annak, hogy „nyisd meg szívemet a Tórádra, és engedd lelkemet, hogy parancsolataidat üldözze.”^[32]r

Isten-szolgálat alapja: az alázat és a vallomás

9. Ez arra is magyarázatot ad, hogy az alapzatra szánt áldozat miért csak az első évben volt, míg a többi felajánlás ezt követően is. Az alázat és a bitul ugyanis az Isten-szolgálat kezdő pontja kell hogy legyenek. Ennek kell a legelsőnek lennie. Azonban, ha ezen alap már létrejött, egyénileg mindenkinek magasabb szintre kell törnie Isten-szolgálatában.

Ezért is kezdődik a napi Isten-szolgálat a Mode anival, és a Hodu láHásemmel,^[33]s ugyanis a vallomás, és a bitul jelentik az Isten-szolgálat alapját, és kezdő pontját, és csak ezt követhetik a Pszuké dözimrá és a Kriát smá áldásainak, valamint magának a Kriát smának a szintje, stb.^[34]t

Az isteni esszenciát csak az önmegtagadáson keresztül érhetjük el

10. Ezek alapján már tisztán kiviláglik a Miskán alapzata és egyéb részei közötti különbség.

Az Isten-szolgálat „belső” egyéni formáit illetően – amelyeta krásim (deszkák) és a jöriot (függönyök) szimbolizálnak – mindenkinek a saját egyéni tehetsége és képessége szerint kell szolgálnia Istent. A kábálát olt illetően azonban, mindenki egyenlő.

Miként képes valaki megérinteni az isteni esszenciát, az „engem”-et? Csak is a bitulon, az alázaton keresztül. [Ahogy a próféta is megfogalmazza:] „Nem a szélben az Örökkévaló… nem a földrengésben az Örökkévaló… nem a tűzben az Örökkévaló.” – hanem csakis – „halk suttogás hangjá”^[35]u-ban. [Egyedül] oda megy a Király.^[36]v (Amint az ember Isten-szolgálatának ezen négy aspektusa nyer magyarázatot hosszabban, az 5672-es év máámárjaiban).^[37]w

A „gazdag” nem maradhat meg az alázat szintjén

11. Az alázat és a bitul valóban az Isten-szolgálatnak az alapjai, azonban nem is többek az alapnál. A teljes Isten-szolgálat többet követel az embertől. Az az elvárás, hogy a belső lélek ismérvein keresztül, az intellektuális és az érzelmi csoportokon át is kapcsolódjon hozzájuk. Utóbbi szemléletében azonban nem elég csupán egy fél sékel erejéig megtenni azt. Ebben az esetben ugyanis, az egyéni áldozatok törvénye áll fenn, hogy „ha egy gazdag ember egy szegénynek az áldozatát mutatná be, azzal még nem tenne eleget a kötelezettségének.”^[38] Azaz Istent mindenkinek saját egyéni elméjével és érzelmeivel kell szolgálnia, annak teljes összeségében.

A „szegény” túlteljesíthet

Másfelől azonban, ugyanezen forrás mondja azt is, hogy „ha egy szegény ember mutatja be egy gazdag hozzájárulását, azzal eleget tett kötelezettségének.” A kommentátorok megjegyzik, hogy ez a döntvény nem csak az ilyen esetek utólagos elbírálására vonatkozik, hanem eredendően is igaz. Sőt! [Az ilyen eljárás] „áldást hoz arra”^[39]x, [aki így, erején felül mutat be áldozatot].

Elemi kötelességünk, a pönimiut háTorá tanulmányozása

Az ember spirituális Isten-szolgálatának természetében ez a következőt jelenti: vannak olyanok, akik „szegények tudásban”,^[40]y nem tanulmányozzák a Tóra kifejtett részét, sőt, még a parancsolatok maximális megtartására sem képesek.^[41]z Azonban még ebben az esetben is törekedniük kell a pönimiut háTorá, a Tóra ezoterikus filozófiai tanításának elsajátítására, más szóval a gazdag ember hozzájárulására. Gazdagítsd magad, olyannyira, hogy még jobban meggazdagodj,”^[42]aa és „senki sem gazdag, csak az, akinek tudása van.” Az ilyen ugyanis spirituálisan gazdagszik meg, érzékeiben és képességeiben, és ez még az anyagi létében is tükröződni fog, a gyermekei, az egészsége, és a vagyona képében.

(5715–1955. és 5718–1958. Mispátim hetiszakasz szombatjának szichájából)

II.

Túl kell lépnünk korlátainkon!

Az ellenkező oldal-, és a Szentség ostobaságai

12. Írva van: „Készíts deszkákat a hajlékhoz sittimfából, egyenesen állókká.”^[43]bb A Rebbe, az apósom magyarázza, hogy a sittim szó az [útról való] letérés (הטיה) kifejezéssel rokon.^[44]

Van egy középút, amely az értelemnek és ésszerűségnek az útja.^[45]cc Az erről az útról való letérést hívjuk sittimnek, vagy máshogy stutnak, őrültségnek.^[46]dd

Ennek a letérésnek két módja lehetséges:

a) Az irracionális, amely az „értelem alatt” van, ami az „ellenkező oldal ostobasága” (a szentséggel ellentétesé). Ahogy [a bűn és az ostobaság kapcsolatát] fogalmazták meg Bölcseink: „az ember nem fog kihágást elkövetni egészen addig, amíg az ostobaság szelleme beléje nem hatol.”^[47]

b) Az, ami a racionális felett áll, ami a „Szentség őrültsége,” ahogy azt bölcseink fejezték ki „az ő őrültsége segítette az öreg embert.”^[48] A Miskán és a Szentély Isten-szolgálata segítette azt a célt, hogy az ellenkező oldal ostobasága a szentség ostobaságává váljon.”

A vétek kijavításához, nem elég az arany középút

13. Nem lehetünk elégedettek csupán azzal, hogy a középúton járunk, a szentség őrültségének állapotára kell törjünk. Arra, amely felülmúlja a racionálist és az ésszerűt.

Ha nem létezne „világi ostobaság”, akkor bizony már a középút szintje is elegendő lenne. A tudás fájának a vétke azonban az egész világot kollektív tisztátalansággal szennyezte be, az „ellenkező oldal ostobaságával.” Ezen pedig csakis a „szentség őrültsége” által jelentett ellensúlyozással lehet felülkerekedni.

Éppen úgy, ahogy ez igaz a makrokozmosz, azaz a világ kollektívája szintjén, ugyanígy van a mikrokozmosz, tehát az egyén szintjén is. Ha valaki vétkezett, hibázott, és valamilyen kihágást követett el, vagy ezen három közül akár csak az egyiket, többet már nem elégedhet meg azzal, hogy a középúton halad. Felül kell teljesítenie az eddigieket, és amint az kifejtésre került az Igeret hátsuvában,^[49] az eredeti köteléket csak egy kétszeres és négyszeres csomóval lehet visszaállítani.

Ezen premisszát már Maimonidész is megfogalmazta:^[50] általában a középutat kell követnünk; de ha már letérünk arról az egyik irányba, azt csak az ellentétes irányba való letéréssel lehet helyre hozni.

Az igazi terjeszkedés – a falak lebontása

14. Ebben a megközelítésben már érthetővé válik, hogy a Talmud miért az ufáráctá („terjeszkedj szét”) kifejezést használja a [szellemi örökség] legmagasabb szintjének jellemzésére. [Bölcseink a három ősatya örökségét jellemezve, arra a következtetésre jutnak, hogy Jákobé a legvégérvényesebb szellemi hagyaték]: „Nem olyan, mint Ábrahám, akiről írva van »Kelj fel, menj…«; nem is olyan, mint Izsák, akiről az van írva »neked és magzatodnak fogom adni…”; hanem olyan, mint Jákob, akiről az van írva »ufáráctá« – terjeszkedj szét, nyugatra és keletre, északra és délre.”^[51]

Ez azonban nem teljesen világos. Mi pontosan az ufáráctá („terjeszkedj szét”) előnye a másik három Talmudban említett szinttel szemben?

Fenti kérdésre a választ könnyebben megérthetjük az ufáráctá aspektusának egy másik részletének magyarázatát követően.

Az ufáráctá kifejezés nem pusztán szétterjedést jelent, hanem kifejezetten egy olyan gyarapodásra utal, amely falak és határok omlanak le. Egy nyitott térben, például nem alkalmazható ezen kifejezés. Ez csak egy olyan épületre, illetve falra vonatkozhat, amelynek (legalább) egy részén rést ütünk, és így igazolódik az ufáráctá (ופרצת) „terjeszkedés” szó rokonsága a pircá (פירצה) „rés” kifejezéssel.

Mi értelme van egy „szent építmény” lerombolásának?

[Ha tehát Jákob szimbolizálja a falak ledöntését, felmerül a kérdés, hogy milyen építmény faláról van szó?] Kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy azon épület, vagy kerítés, amellyel kapcsolatban meg kell valósulnia az ufáráctának, egy szent építmény. Ha ugyanis az az ellenkező (tisztátalan) oldal épületéről lenne szó, akkor azt valójában [– a Tóra nyelvén –] nem nevezhetnénk „épületnek”; Ugyanis [a tisztátalanság fogalmaira a Tóra nem az „építmény”, hanem] a „rom” és „omladék” kifejezést használja.

(Mint ahogy például azt Bölcseink mondták „Cur városa Jeruzsálem romjaiból vált teljessé).”^[52] Egy ilyen [„tisztátalan] építményt” elpusztítani nem is annyira rombolásnak, mint építésnek minősül. Ebből következően pedig, ha az igazság Tórája használja az ufáráctá kifejezést, annak egy valódi rombolással kell kapcsolódnia.

Ez azonban felvet egy kérdést. Milyen célt szolgál az, amikor egy olyan épületet rombolunk le, amelyre a Tóra is épületként hivatkozik?

A „szentség őrültségével” a szentség határain is túl kell lennünk

Erre a kérdésre a válasz könnyebben érthetővé válik a fent említettek fényében. A „szentség őrültségének” ezen fajta megnyilvánulása túlmutat a középúton. Annak ellenére, hogy a középút az, amely a legmegfelelőbb a Tóra szerint, mindazonáltal, a „szétterjedés” útját is követnünk kell, amely egyet jelent azzal, hogy meghaladunk minden korlátot, még a szentség azon korlátait és határait is, amelyekre „épületként” hivatkozunk.

A szentség ezen „őrültsége”, amely meghaladja az értelmet és az intellektust, valamint mindenféle korlátot, ebbe beleértve a szentségéit is, nos ez „Jákob öröksége”,^[53]ee az „ősapák kiválasztottjáé,”^[54]ff amely a legmagasabb szinten van, magasabban mint Ábrahámnak és Izsáknak az öröksége.

Tóratanulás határok nélkül

15. Ennek a gyakorlati jelentősége a következőkben fejeződik ki:

A tanulók a jesivában, és azok, akikről általában véve elmondható, hogy a „Tóra sátrában laknak”, nem elégedhetnek meg a rögzített idejű Tóra-tanulmányaikkal. Sőt, még ha ezen rögzített idő a mehádrim min hamehádrin kategóriájába is esnek,^[55]gg az sem elégséges. Az ufáráctának, tehát az „őrültsége segítette az öreget” aspektusának is jelen kell lennie, hogy túllépjen az ésszerűségen és az intellektuson, és bármely berögződésen.

Adakozás korlátok nélkül

Azok az üzletemberek, akiknek meghatározó Isten-szolgálata a micvák megcselekvése, ezen belül is főleg a cödaka micvája, amely minden más micvával együttesen ér fel.^[56]hh Meg kell érteniük, hogy minden olyan dolog, amely a cödakára vonatkozólag korlátként van szabva, még a cödakának a legmagasabb szintjén is – amint azt a törvények, és későbbi szaktekintélyek is meghatározták,^[57]ii – még akkor is [ha való igaz, hogy a jótékonyságnak ezt a szintjét] a Tóra nevezi „kiválónak”, számukra mindez nem lehet elégséges, [és nem elégdhetnek meg a jótékonyságnak korlátozott szintjével].

Ennek mentén fejti ki az Igeret hátsuvá^[58] és az Igeret hákodes,^[59] hogy „mindenét, amije az embernek van, odaadja életéért.”^[60]jj Vannak, akik azt gondolják, hogy ezen útmutatás rájuk nem vonatkozik, ugyanis ők semmiben sem követtek el hanyagságot; azonban nyilvánvalóan ők sem tökéletesek a Felső jichudimra^[61]kk vonatkozólag, ugyanis ezekben nincsenek korlátok, és ebből kifolyólag pedig, nekik is az ufáráctá (a „szétáradás”) módján kell adniuk a cödakát.

A valódi Áttörés eljövetele

16. A Messiást úgy is szokták hívni, mint porec (az, aki keresztül tör).^[62] Annak érdekében, hogy ezt az áttörést mihamarább életre hívjuk, a jelen pillanat követelménye a Tóra tanulása, és a parancsolatok megtartása, különösen a cödakáé – annak az ufáráctá módján.

A korlátlan Tóra tanulás, mindazok által, akik tanulják a Tórát, különösen a jesiva tanulók, valamint a micvák korlátlan megcselekvése – különösen a cödákáé – az üzletemberek által, fogja előidézni az állapotot, amikor a „tető és a földszint valóban eggyé válnak”;^[63] azaz, amikor a Tóra, amely a tetőt szimbolizálja, és a micvák [fizikai dolgokat bevonva azok teljesítéséhez], amelyek a földszintet jelenítik meg, eggyé válnak, ugyanis ekkor minden nemű különbség, határvonal és korlát eltöröltetik, és az „úttörő előttük, áttörnek és elvonulnak,”^[64]ll nagyon hamar.

Kiegészítés^[65]*

A Tóra-tanulás és a cödaka micvája, az ufáráctá módján

17. Már beszéltünk róla, hogy mindenben az ufáráctának kell uralkodnia. Most, hogy az új évnek, és egy új rendnek is vagyunk az elején^[66]mm – az isteni energia fentről lefelé hívásának a rendjében. Ebből fakadóan pedig az ufáráctá aspektusának először a Tórával kapcsolatban kell megjelennie. A Tórát bőségesen kell tanulmányozni, anélkül hogy közben az óránkat néznénk. Ha ezt szükséges a Tóra-tanulók figyelmébe ajánlani, tehát azoknak, akik a „Tóra sátrában laknak,” mennyivel inkább igaz ez még a laikusokra vonatkozólag? A laikusnak sem szabad, hogy Tóra tanulmányainak a hosszát aszerint időzítse, ami saját megítélése szerint elegendő, hanem bizony az ufáráctá elvével összhangban kell azt megtennie.

Az Álter Rebbe egyik haszidja értelmezte a következő módon az egy fejezet este (perek echád árvit) mondását:^[67]nn a Tóra tanulásának a perek echád módján kell megtörténnie – az Echád fogja darabokra szedni, majd sáchritkor – a hajnal fénye fog rásütni; uperek echád – és amikor az Echád darabokra szedi, majd árvit – a dolgok édesek lesznek.^[68]oo

Ezt a megközelítést kell folytatni, egészen addig, hogy a Tóra az Isten-szolgálatra is kiterjedjen, tehát az imádságra. Mindazoknak, akik a Tóra sátrában laknak, hosszasan és elmélyülten kell töprengenie az ima előtt, alatt és után is.^[69]pp

A laikusok rendelkezésére álló ezen töprengés bár korlátozott, ám ezen korlátozásnak önmagában véve is korlátoltnak kell lennie. Tehát mégse legyen olyan gyors és rövid, hogy „még a tűbe se lehessen behúzni fonalat” – a tű, amelyről azt mondják „készíts egy nyílást számomra, olyant, mint a tű szeme, én meg olyan nyílást készítek neked, mint a csarnok bejárata.”^[70]qq

Tapasztalati szinten megfigyelhető, hogy olykor valaki egy perc alatt többre jut, mint mások több óra alatt. Ez az imádsággal sincs másképp. Lehet, hogy éppen nincsen sok időnk rá, de ezen korlátozott idő alatt kell erőfeszítést hoznunk imánkban, amire válaszul az Örökkévaló is olyan sikerrel fogja megáldani, hogy azon kevés, számára rendelkezésre álló idő is hasznosnak bizonyuljon.

Ha élvezzük…, adhatunk egy ötödnél többet

Az imádság a ráco (futás) aspektusa,^[71]rr és innen kell, hogy előidézzük az ufáráctá aspektusát a gömilut hászodimra, azaz a jótéteményekre vonatkozólag is. Ez kapcsolódik egyben az „azok, akik támogatják, szerencsések”^[72]ss írásvers hosszas taglalásához: „Azok, akik támogatják” a Tóra támogatóira való utalás. A tizedelés is egy kötelesség, és az, hogy azt egészen ötödig növeljük, Usha rendelte el.^[73]tt Az ötödnél is többet adva, magyarázza az Igeret hátsuvá és az Igeret hákodes, nos azt a helytelen dolgok helyre hozása végett kell megtenni.^[74]uu Ezekben a forrásokban, tehát az Igeret hátsuvában és az Igeret hákodesben ez az elkövetett kihágások javításának kontextusában fordult elő, stb.; hát még mennyivel inkább igaz ez, amikor az egy jó célt szolgál.^[75]

Báál Sém Tovról mondták,^[76] hogy ő még az ötödnél is többet adott cödakaként. Amikor pedig ezzel kapcsolatban kérdezték, nevezetesen hogy nem szegi-e meg ezzel a „hámövázbez – a pazarló adakozás”^[77]vv szabályát, Ő a következőt felelte: A mövázbez szó a bizára utal – kifosztás, kirablás (mint háborús helyzetben); ez azt jelenti, amikor olyan emberről beszélünk, aki nagyon nem akar adni, olyannyira, hogy ezért magával vív belső háborút, hogy rákényszerítse magát, és hogy eltépje magától az ajándékot, csak úgy, mint a háborús zsákmány esetében, az ilyenről mondják, hogy nem szabad többet költenie az ötödnél. Azonban annak esetében, aki kifejezett örömét leli abban, hogy másoknak adjon, és valóban élvezi azt [nem tilos, hogy többet adjon egy ötödnél.] (Hiszen miért is kéne a cödakának különböznie bármely más örömtől, és szükséglettől, amik érdekében pénzt költünk mindenféle törvényi korlátozás nélkül?).

Ha pedig nem élvezzük, akkor ufáráctá…

És persze ekkor érvelhetünk azzal, hogy még nem értük el azt a szintet, hogy valódi örömöt és élvezetet leljünk a cödaka adásában, de éppen itt jön a képbe az ufáráctá elve. Sőt, amint éppen a „tégy próbára most ezzel”^[78]ww ígéretében biztosítva nyugodhatunk, nos, ez fogja segíteni az [ebből fakadó valódi] öröm és élvezet elérését.

Az ufáráctá elve hasonló módon alkalmazható így azokra, akik Tóra-intézményekben dolgoznak. Csak úgy, mint ahogy a tanulóknak sem szabad az órájukat nézniük, hasonló módon a tanáraiknak sem stb. Nem elég, ha egyszerűen csak teljesítik a kijelölt munkaórát, azt minden egyéb számítgatás nélkül kell, hogy megtegyék.

Ha az előbb említett minden kontextusban követjük az ufáráctá elvét, az Örökkévaló is az ufáráctá módján fog megáldani mindannyiunkat, személyes ügyeinkben is, egészen a „korlátok nélküli örökség” eléréséig.”^[79]28*

(5719–1959. Szimchát Tóra szichájából)

1. a 2Mózes 25:2–3. ↑

2. Jeruzsálemi Talmud, Skálim 1:1. [Rási idézetében a 2Mózes 30:15-höz.] ↑

3. b Lásd uo. 38:26-27. ↑

4. c Lásd uo. 30:15., és Rási uo. ↑

5. d Uo. ↑

6. e Ávodá zárá 18a.; lásd még Sábát 54b. ↑

7. f 2Mózes 32:7. ↑

8. Bráchot 32a. [lásd Rási ehhez a vershez.] ↑

9. Sábát 146a.; Zohár 1:52b. ↑

10. Lásd Midrás Brésit rábá 12:6. ↑

11. Brésit rábá 19:7. ↑

12. g Lásd Brésit rábá uo.: „Kezdetben a Söchiná lényegi lakhelye a mi alanti világunkban volt. Amikor Ádám vétkezett, az eltávozott (a földről felszállt) az első mennyországba”; amikor Káin vétkezett, felszállt a „menny második szintjére” [és így tovább hét kollektív vétek által, egészen a legmagasabb hetedik szintjére a mannynek]… de ezek ellenében hét cádik kelt életre… és visszahozták azt a földre… Mózes (a hetedik) hozta végül vissza a mi alanti világunkba.

    (Isten, a legalacsonyabb fizikai világban ugyanúgy megtalálható, mint a legmagasztosabb mennyekben. A paradigma itt a Söchiná-ról, azaz az ő manifesztációjáról és jelenlétének a tudatosításáról szól. Ádám vétke előtt, Isten jelenléte nyilvánvaló, világos tény volt mindenki számára. A vétek azonban beszennyezte az embert és a teremtést is, olyannyira, hogy az Isten közelségére való érzékenység, s annak tudása, teljesen szertefoszlott. A teremtés nem volt képes továbbra is az isteni megnyilvánulás fogadó edényeként működni: s bár továbbra is jelen van, de takarásban.) Lásd Báti lögáni 5710, 1. fejezet; és Báti lögáni 5711, különösen a 2-4 fejezetek. ↑

13. h Lásd Jomá 28b.; Kidusin 82a.; Midrás Vájikrá rábá 2:10. ↑

14. Lásd Likuté szichot, 1. kötet, Chájé Szárá 16. bekezdés.

    [A Tóra-adás előtt, radikális különbség, válaszfal volt a menny és a föld között, a spirituális és a fizikai között. Ezen két [valóság] ekkor még nem volt összekapcsolva azon micvák által, amelyeknek megtartásában fizikai tárgyak is szerepet kapnak. „Az ég az Örökkévalónak ege, de a földet az ember fiainak adta.” (Zsoltárok 115:16). Isten úgy teremtette meg a világegyetemet, hogy a felső valóság a felső, spirituális lényeké, az alanti valóság, pedig az alsó világok lényeié legyenek (Midrás Dvárim rábá 10:2.). A micvákat fizikai tárgyakon keresztül, fizikai környezetben is meg lehetett cselekedni (és meg is cselekedték ilyen módon), de a micva teljesítésben részt vevő anyag spirituálisan érintetlen maradt, nem szentelődött meg. A micvának ekkor még tisztán spirituális jellege volt, és a fizikai entitások így továbbra is megmaradtak eredeti, [„pusztán”] fizikai állapotukban. A Tóra-adás eseménye volt az, amely felszámolta ezt a dichotómiát, és hidat képzett a spiritualitás és az az anyagi között. Ez úgy valósult meg, hogy „azok akik alant vannak, emelkedjenek fel a magasba, s azok, akik a magasban vannak, ereszkedjenek le az alantba” (Midrás Smot rábá 12:3.). Ennek eredményeként a spirituális és a fizikai interakcióba tudott lépni: a spiritualitás behatolt és [isteni energiával] töltötte fel a fizikait, hogy azt egyszerre szentté és spirituálissá változtassa. Lásd még Likuté szichot, 1. kötet, Vájécé 12. bekezdés, és 26. lábjegyzet ott; és Vájislách 11. bekezdés.] ↑

15. Lásd Nicucé orot a Zohár 3:14b-n [„Habár megépítették az arany borjút, a tisztátalanságnak így sem tért vissza az egésze, amint azt a Talmud is közölte, hogy a tisztátalanság eltávozott azon izraelitákról, akik a Szináj-hegy lábánál álltak.”] ↑

16. i 2Mózes 30:13. ↑

17. Midrás Smot rábá 23:15.

    [A 2Mózes 15:2 kommentárjában – Lásd feljebb, Smot 10. és k lábjegyzet. A ze („ez”) szó ezen interpretációja szintén alkalmazható, annak egyéb megjelenéseire az Írásban, és hasonló kontextusokban; lásd Rási a 2Mózes 12:2-höz, és 30:13-hoz; 3Mózes 11:2.; 4Mózes 8:4.; és 30:2.] ↑

18. j Lásd Bráchot 26a-b. ↑

19. k Lásd 3Mózes 4:13-tól: Ha a Szánhedrin hibázott, s egy tiltott dolgot megengedhetőnek ítélt, és ennek az ítélkezésnek köszönhetően az emberek vétkeztek, és szabályszegést követtek el, egy tulkot kellett felajánlani vétek-áldozatként. Lásd Rási ezen passzusra, valamint Maimonidész, A nem szándékos vétkek engesztelésére hozott áldozatok szabályai 12:1.] ↑

20. Mönáchot 52a. ↑

21. l A 2Mózes 25:3–7. tizenöt felajánlható anyagot említ meg. Midrás Tánchumá, Trumá 5., és más midrások (lásd még Rási a 2Mózes 25:2-höz), tizenhárom tételt tartanak számon a Miskán felépítésével kapcsolatban, és ezen számnak azzal adnak nyomatékot, hogy az egyezik ilyen módon ugyan ezen szám más kontextusaival. A kommentátorok (különösen azok, akik Rásit kommentálják) úgy értelmezik a látszólagos eltérést, hogy ha elvesznek két speciális kategóriába tartozó elemet a tizenötből. Zohár 2:135a., és Báhájá rabbi a 2Mózes 25:7-hez írt Tóra-kommentárjában hangsúlyozza mind a tizenötöt, különböző szimbólumokat és párhuzamokat ajánlva ezen szám egyediségére. Valójában olyan források is léteznek, amelyek mindössze tizenegy, s olyanok is, amelyek tizenhat tételről számolnak be, de az uralkodó számok e-tekintetben a tizenhárom, illetve a tizenöt. ↑

22. m Lásd Tánchumá, Trumá 3. (Lásd még Jeruzsálemi Talmud, Trumot 1:1.), hogy a „akit megindít a szíve” kifejezés menti fel azon embert, aki híján van a „szív gondolatainak” (pl. az értelmi sérült), s így nem képes szíve által megindulni. ↑

23. Táánit 2a. ↑

24. n Lásd Maimonidész, Az ima szabályai 4:15–16: „Az ima káváná (gondolat, szándék) nélkül nem ima…”; lásd ott. ↑

25. Tánjá, 47. fejezet. Zohár 2:140b. [Lásd még Midrás Tánchumá, Trumá 3.; Tánchumá-kádum, Emor 24.; Midrás Vájikrá rábá 30:13.] ↑

26. Vájikrá rábá 2:2. Lásd még Likuté Torá, Bámidbár 9c. oldal. ↑

27. o 2Mózes 25:8. ↑

28. Lásd Résit chochmá, Sáár hááhává 6. fejezet; Sné luhot hábrit, Sáár háotijot, Lámed kezdőszóval; uo. Mászechet Táánit (méinján háávodá kezdő szóval), és Trumá, Torá or kezdő szóval. [Lásd még korábbról, Bösálách x lábjegyzet.] ↑

29. p 2Mózes 26:16. ↑

30. Lásd Tikuné Zohár 19:41a.

    [Lásd Zohár 2:162b: „Az emberi testben megannyi szerv van, magasabb és alacsonyabb rendű, néhány belső, néhány pedig külső, mindezek együtt, egy testet formálva, egy ember, egy szerkezet. Hasonlóképpen a Miskánnal… A Miskán rejtélye, ami szervekből és részekből épül fel az, hogy mind felemelkednek az ember rejtélyébe.” Szintén Tikuné Zohár, Bevezetés 13a: „A testnek és a Miskánnak a szerkezete egymással analóg.” A Tikuné Zohár 19:41a. ebben a kontextusban értelmezi még specifikusabban a tíz ámá hosszúságú deszkát, ami ez esetben az emberi testnek felel meg: a két kéz mindegyike két könyöknyi, a két láb hasonlóképpen, és a test is két könyök hosszú. Hasonló módon, az öt rekesszel „mert a Miskán egyik oldalán lévő deszkák, és az öt retesz a deszkákhoz a Miskán másik oldalán” (2Mózes 26:26–27.) ami a két kéz öt-öt ujjának felel meg, stb.

    Ezen szövegek szerint, ez a tízes szám az isteni attribútumok tíz szférájának is megfelel, és ennek értelmében pedig analóg az ember lelkének tíz attribútumával, vagy lélek-ismérvével: a három intellektuális ismérvvel – nevezetesen a chochmával, binával és dááttal, valamint a hét érzelmi ismérvvel – nevezetesen a cheszeddel, gvurával, tiferettel, necáchchal, hoddal, jöszoddal és málchuttal (lásd Tánjá, 3. fejezet; Igeret hákodes, 15. fejezet; Mystical Concepts in Chassidism, 3:4-től).] ↑

31. q Éppen úgy, ahogy van tíz belső lélek ismérv, az előző lábjegyzetben kifejtett módon, létezik ezzel egyező módon tíz átfogó lélek ismérv – amelyek meghaladják az emberi értelmet, és amelyek túlmutatnak a szokásos emberi képességeken, amelyet fel lehet tölteni az isteni áldással, amikor totálisan meghódolunk Isten előtt (amikor követjük az „érvénytelenítsd akaratodat az Ő akaratával szemben.” A tíz átfogó lélek ismérvet a jöriot jeleníti meg, amiről azt mondják: „A hajlékot pedig készítsd tíz szőnyegből” – amely a tető és a fal takarására is szolgált a deszkák külső oldalának (2Mózes 26:1., és Rási uo.), tehát takarva, és felülmúlva azt. A jöriotnak ezen, a tíz átfogó lélek ismérvre vonatkozó szimbólumáért lásd a Cemách cedek Or háTorája, Trumá, 1497. oldaltól; és lásd még Midrás Tánchumá, Pinchász 14.; Midrás Bámidbár rábá 21:22.; és Zohár 2:164b. ↑

32. r Az Ámidá utolsó bekezdése. Lásd még Likuté Torá, Bámidbár 15b-c, és Szukkot 79c-d oldal. ↑

33. s A Mode ánit (Köszönöm neked…) minden reggel el kell mondani, közvetlenül ébredést követően. Hodu láHásem (Adjatok hálát az Örökkévalónak…) pedig azon bevezető rész, amelyet a szokásos Sáchárit ima előtt mondunk. ↑

34. t A formális sáchárit ima két különböző részre oszlik: Pszuké dözimrá (dalos ének versek) – a Boruch seámártól a Borchuig; a Smát megelőző és követő áldások; a Smá, az Ámidá, és az Ámidát követő részek. (Ezen felosztás nem önhatalmú, hanem halachikus (azzal összefüggésben, hogy vészhelyzet esetén melyik bír kisebb vagy nagyobb fontossággal; hol és miért lehet azt megszakítani, vagy válaszolni, stb.; lásd Sulchán áruch, Orách chájim, 51:4., 59–60., 66. és 68. fejezetek stb.) és misztikus jelentőséggel bíró (lásd Zohár 2:215b.; Sáár hákávánot, Inján tfilot sáchárit kezdő szavakkal; és tovább.) ↑

35. u 1Királyok 19:11–12. ↑

36. v Zohár 3:223b. és 227b.; Tikuné Zohár, Bev. 3b. ↑

37. w Bösáá sehikdimu 5672, 2. kötet, 398-400. fejezetek. ↑

38. Nögáim 14:12. [Jomá 41a–b.] ↑

39. x Lásd Ovádjá Bártenurá rabbi komentárját a Nögáimra. Az „áldást hoz saját fejére” kifejezés egyfajta jóváírást jelez, egy olyan aktusért, amely túlmutat a kötelező szolgálaton, lásd Eruvin 29b. ↑

40. y Lásd Nödárim 41a: „Senki sem szegény, csak az, ki a tudásban szenved hiányt;” és lásd még Zohár 2:93a., 3:273b. stb., a szegénységet a Tóra és a micvákban való hiányosságként értelmezve. ↑

41. z Lásd még korábbról, Mispátim, gg lábjegyzet. ↑

42. aa „Ászer töászer – tizedeld, tizedelned kell…” (5Mózes 14:22.).

    A Talmud (Táánit 9a.) ezen dupla kifejezést úgy értelmezi, hogy a második szót töásernek és nem töászernek olvassa, amely által értelme a következő lesz: „Tizedelj, hogy meggazdagodj.” Ezen szójáték itt arra terjed ki, hogy az első szóban az sz betűt s-re változtattuk, ez által a következőt kifejezve: gazdagítsd magad – tudásodat gyarapítva, különösen a pönimiut háTorá gazdagságára szert téve, a még nagyobb gazdagodás érdekében. ↑

43. bb 2Mózes 26:15. ↑

44. Báti lögáni 5710, 3. fejezettől. ↑

45. cc Lásd Maimonidész, Smoná prákim, 4. fejezet; és Az emberi magatartás szabályai 1:2-től, 2:7, és 3:1. Lásd még Jeruzsálemi Talmud, Chágigá 2:1. (valamint Toszeftá, Chágigá 2:6.): „A Tóra olyan mint két út – az egyik tűzből van, a másik pedig hóból. Az egyik oldal felé fordulva a tűz, a másik felé fordulva meg a hó emészti el az illetőt. Hogy mit kell tenni ilyen helyzetben? Hát középen menni!”

    A középút egy általános szabály, de ahogyan azt Maimonidész is megjegyzi, vannak olyan esetek, amikor igenis kezdetben az egyik extremitás irányába kell, hogy elhajoljunk (Az emberi magatartás szabályai 1:5.), vagy egy szélsőséges irányba elmozdulnunk – akár azért, mert a másik extremitás tiltott (pl. gőg és düh, uo. 2:3.), vagy, mert már egyszer az illető elhagyta az arany középutat (uo. 2:1-2). ↑

46. dd Lásd Midrás Tánchumá, Trumá 10., a sittimet a stut szinonimájaként értelmezve, azt mondva, hogy a Miskán sittim fája egyensúlyozta ki. Ezzel jóvátéve Izrael vétkének stutját. Lásd még Szánhedrin 106a; és lásd még Rási a 4Mózes 5:12-höz. ↑

47. Szotá 3a. ↑

48. Ktubot 17a.

    [Az „ellenkező oldal ostobasága” (tehát a gonoszé) az embernek azon ösztönére utal, amely vétkezésre ösztönzi, ugyanis a vétek az végső soron nem más, mint ostobaság, irracionalitás. Ahogy a Talmud tanítja: „az ember addig nem vétkezik, amíg az ostobaság szelleme beléje nem költözik” (Szotá 3a.): Nem töpreng szent lelkén, és minden amit tesz, olyan mint azon állatoké, amelyek nem gondolkodnak és nem mérlegelnek (Zohár 1:121a.).

    Ezzel egyező módon létezik a „szentség őrültsége”, amikor pl. valaki olyan nagyon lelkes a micvákban és a szentségben, hogy az túlmutat a kötelessége keretein, egészen addig a pontig, hogy már az értelmet meghaladó módon kezd viselkedni – ami kívülről talán őrültségnek tűnhet. A Talmud ezért is meséli: Izsák rabbi fia, Sámuel rabbi három vesszővel táncolt a menyasszony előtt, amelyeket feldobott a levegőbe, majd egymás után kapott el (hogy teljesítse a menyasszony és vőlegény megörvendeztetésére vonatkozó micvát.). Zeira rabbi így kommentálta az esetet: „Az öreg ember szégyenbe hoz minket (helytelen, őrült viselkedésével). Ám amikor Sámuel rabbi meghalt, egy tűzoszlop jelent meg előtte, ami elkülönítette őt a többiektől – ami a hagyomány szerint csak egy vagy két emberrel esik meg egy nemzedékben (tehát a különleges cádikokkal). A Talmud arra a következtetésre jut, hogy Sámuel rabbi furcsa viselkedésével érdemelte ki azt a kitüntetést, ahogy azt a Talmud is mondja: „Őrültsége segítette az öreg embert”; más szóval, a micvában való aktív, őrültségig lelkes részvétele, valójában javára volt abban, hogy egy még magasztosabb szintre emelkedjen általa.

    Az „ellenkező oldal” ostobaságát, ami ténylegesen irracionális, és alsóbb rendű az intellektusnál, annak kitépésével vagy megváltoztatásával kell megtisztítani – „mértéket mértékért” – a „Szentség őrültségévé”, amely az értelem felett áll, az ésszerűséget meghaladva, még a szentség intellektusának az ésszerűségét is, ami az embert arra irányítja, hogy a Tóra és a micvák szellemének szentsége felé vezesse magát. Lásd Likuté szichot, 1. kötet, Toldot 24. bekezdés.] ↑

49. Kilencedik fejezet. [Lásd még ott, 5. fejezet.] ↑

50. Smoná prákim, 4. fejezet. [Lásd még korábbról, cc lábjegyzet] ↑

51. Sábát 118b.

    [Összevetve az 1Mózes 28:14-et az 1Mózes 13:17-et és 26:3-at: „Az, aki örömét leli a szombatban, kötetlen örökséget kap, ahogy írva van: »Akkor gyönyörködni fogsz az Örökkévalóban… és enned engedem Jákob atyádnak örökségét« stb. (Jesájá 58:14.). Nem, mint Ábrahám… nem is mint Izsák… hanem mint Jákob, akiről írva vagyon, ufáráctá.”] ↑

52. Pszáchim 42b; Mögilá 6a.

    [Lásd szintén Rási az 1Mózes 25:23-hoz. Jeruzsálem a szentség épülete. Cur– tehát az ellenségeink valósága – az „ellenkező oldal” épülete. Mivel Cur, teljesen csak Jeruzsálem romjain keresztül épülhet fel, az világosan nem tudhat magáénak abszolút létezést; az nem egy valódi épület, hanem inkább valami olyan, ami a rombolást, és a romokat jelképezi – a romjait Jeruzsálemnek. Ahhoz, hogy részt üssünk, vagy hogy megsemmisíthessük Curt, tehát gyakorlatilag egy épület formát – mivel Cur lerombolása maga után vonja Jeruzsálem újraépítését.] ↑

53. ee A Sábát 118b idézett Talmudja, amely a „Jákob öröksége” (Jesájá 58:14) kifejezést értelmezi. ↑

54. ff Midrás Brésit rábá 76:1; Zohár 1:119b. ↑

55. gg Mehádrin – a hidur módján való kivitelezés, amikor meghaladjuk a jogi keretek által megszabott minimumot (lásd még korábbról, Mispátim gg lábjegyzet). Mehádrin min hámehádrin (a hidur hidurja)azt jelenti, hogy még a hidur elvét is meghaladjuk. Ezen kifejezések további taglalását lásd Likuté szichot, 1. kötet, Mikéc, 15. bekezdés és y, z, valamint aa lábjegyzetek ott. ↑

56. hh Bává bátrá 9a. ↑

57. ii Lásd Sulchán áruch, Jore déá, 249. fejezet: „Amennyiben megengedheti magának, a szegénynek szükségletét kielégítően adjon. Ha pedig nem olyan gazdag, akkor ideális esetben – tulajdona egyötödéről mondjon le (azaz eredeti tőkéjének egyötödéről, ezt követően pedig éves bevételének egyötödéről). Tizedet adni a norma, annál kevesebbet pedig már rosszindulatnak számít.” Lásd még ott, 6. bekezdéstől. ↑

58. Harmadik fejezet. ↑

59. Tizedik és tizenhatodik fejezetek. ↑

60. jj Jób 2:4. – A jótékonyságnak a törvény által előírt mértéke (lásd feljebb ii lábjegyzetben) csak arra vonatkozik, aki nem vétkezett, vagy aki már teljesen megtisztult a vétkéből. Azonban az, akinek még mindig meg kell gyógyítania a lelkét, minden módját ki kell használnia a „váltsd meg vétkeid jótékonysággal” előnyének – még akkor is, ha az a bizonyos egyötöd fizetésén is túlmutatna; hiszen bizonyosan a lélek gyógyulása sem alsóbb rendű a test gyógyulásánál, ahol a pénznek nincs semmiféle jelentősége, és „mindenét, amije az embernek van, oda adja életéért.” ↑

61. kk Jichudim (egyesítés) egy misztikus fogalom, amely a minden szinten megnyilvánuló univerzális harmónia megteremtésére utal, amelyet a Tóra és a micvák önmagukért való megcselekvésének útján érhetünk el, tehát ezek magasztosabb, spirituális céljaiért, szemben azzal, amikor csupán azok hatását váltjuk ki az emberben és a szárazföldi valóságban általában. ↑

62. [Michá 2:13.] Midrás Ágádát brésit 64. (63.) fejezet vége; Rási a Brésit rábá 85:14-hez – [az 1Mózes 38:29-hez írt kommentárban]. ↑

63. Báti lögáni 5710, 9. fejezet eleje. ↑

64. ll Michá 2:13. parafrázisa. ↑

65. *A 15-16. bekezdések teljesebb magyarázatért, itt van nyomtatásban a következő szicha. ↑

66. mm Ezen szichát 5719-es év Szimchát Tórájakor hozta a Rebbe, tehát az új év kezdetén. Az új év kezdete egyben egy „új rendet” is jelöl: „A fény (az isteni energia kiáramlásáé) minden évben visszahúzódik a forrásába Ros hásáná estjén…és akkor, a sófár fújás és az imádságok által egy új, még eddigieknél is magasabb szintű isteni fény válik ki, hogy beragyogja…mind a fenti, mind az alanti világokat.” (Igeret hákodes, 14. fejezet). Ezt a fajta új kiáramlást kell előidéznünk, hogy az manifesztált formájában nyilvánulhasson meg. ↑

67. nn„Egy fejezet (Tóra) reggel, és egy fejezet este”, a laikusoktól megkövetelt minimális mennyiségű napi Tóra tanulás. Mönáchot 99b; Álter Rebbe: A Tóra-tanulás szabályai 3:4. ↑

68. oo A pereket páráknak (elválaszt, elveszett, szétszedett) olvasva. Echádnak, tehát az Egynek (Istennek) a tudása el kell, hogy veszítse, darabjaira kell, hogy szedje [a minket a világhoz kötő] fizikai kötelékeinket, s engedni, hogy Isten tudása járja át és töltse fel teljes lényünket. Ilyen módon pedig világosságot nyerünk (sáchárit-hajnal, pirkadat), és létünket édessé és élvezetessé tesszük (az árvitot az árév gyök értelmében használva, kellemes-et, édes-et jelent). ↑

69. pp Lásd még Bráchot 30b. és 32b., valamint Sulchán áruch, Orách chájim 93:1., hogy ima előtt és után el kell időzni gondolatban az ima jelentőségén. ↑

70. qq Midrás Sir hásirim rábá 5:2.; Zohár 3:95a. ↑

71. rr Ráco – szó szerint futás (Jechezkél 1:14.), ami egyfajta előrehaladást jelez, vad szeretettel és szenvedéllyel, hogy Istenhez kapcsolódjon; lásd Torá or, Brésit 1d-2a., és Vájislách 25b. oldal. ↑

72. ss Példabeszédek 3:18. ↑

73. tt Sulchán áruch, Jore déá 249:1. Lásd még később, vv lábjegyzet. ↑

74. uu Lásd a hivatkozásokat feljebb a 23–24. lábjegyzetekben. A jótékonyság jóvátételként hat (Midrás Dvárim rábá 5:3; lásd Igeret hákodes, 16. bekezdés, és 13. lábjegyzet uo.); így azoknak, akik lelkének szüksége van ezen gyógyulásra és orvosságra a vétkeikből és kihágásaikból fakadóan, szabadon jótékonykodva kellene hozzájárulniuk – „vétkeidet igazság által váltsd meg” (Dániel 4:24.) – még akkor is, ha annak mértéke meghaladja az egyötödét, hiszen „nyilván, a lélek gyógyulása sem alacsonyabb rendű a testénél, ahol pedig a pénz nem számít, valamint „mindenét, amije az embernek van, oda adja életéért.” (Jób 2:4.) ↑

75. Lásd Kötubot 67b.; Zohár 3:9b.; Nimuké Joszef a Bává kámá 9b-hez; Sulchán áruch, Orách chájim, 656. fejezet, és uo. a kommentátorok.

    [Ezen források olyan eseteket idéznek, amelyek megengedik, hogy a jótékonyság, meghaladja az egyötöd fizetését, hogy amikor teljesítik, érdemet szerezzenek általa, és külön hálát fejezzenek ki, vagy egyéb kihágást előzzenek meg.] Azonban itt nincs elegendő hely ezen téma mélyebb kifejtésére. ↑

76. Az Orách löchájimban idézve, Trumá, és a Vöcivá hákohén, 15. fejezet. ↑

77. vv Lásd Kötubot 50a. (és 67b.): Ushában lett elrendelve (egy Ushában tartott rabbinikus zsinaton, a Második Szentély pusztulását követően) hogy az, aki nagyobb mennyiségben szeretne pénzt költeni jótékonyságra, azt csak vagyonának egyötöd részéig teheti meg, mert máskülönben ő maga válik a [a jótékonysága által] nélkülözővé, akinek szüksége lesz ez által mások támogatására. ↑

78. ww „Ne kísértsétek meg az Örökkévalót, a ti Isteneteket” (5Mózes 6:16.). A tizedelés, tehát a cödaka adás azonban mentesül ezen tiltás alól, amint az írva van (Máláchi 3:10.): „Hozzátok el az egész tizedet a kincstár házába, hogy eleség legyen házamban és próbáljatok csak meg engem ezzel, mondja az Örökkévaló a seregek ura, nem nyitom-e meg nektek az égnek ablakrácsait, hogy kiöntsek nektek áldást az elégnél is többet.” Táánit 9a. ↑

79. 28* A Talmud szövegében (Sábát 118b.) tűnhet fel, hogy a „kötetlen örökség” különbözik az ufáráctá elvétől. Az 5719-es év Tisré 13-i szichájában azonban maga a szöveg által nyer igazolást és magyarázatot – mint az feljebb volt állítva. ↑