Likuté Szichot – Hetiszakaszok

Pinchász

A cselekvés és az egyéni küldetés felelőssége

I.

Az egyéni küldetés felelőssége

Pinchász, az egyetlen, aki felismerte…

1. Hetiszakaszunkban, a Pinchászban olvassuk [az előző szakaszunk végén megkezdett történet folytatását, amikor is Zimri, Simon törzsének prominense nyilvánosan fajtalankodott egy midjanita nővel, Pinchasz pedig a cselekvést magához ragadva, önbíráskodva végzett mindkettőjükkel.]

Zimri esete Mózes és Áron, valamint Áron fiainak és a véneknek szeme láttára történt,^[1] s mégis mindahányan bizonytalanok voltak, hogy mitévők legyenek. Pinchász viszont meghallotta a cselekvés hívó szavát, annak ellenére, hogy ő volt közülük a legfiatalabb.^[2] Ez a Talmud azon elbeszéléséből is következik, amelyben azt veszi sorra, hogy Mózes hogyan tanította a Tóra egyes törvényeit: először Áronnak, majd [Áron két fiának,] Elázárnak és Itámárnak, aztán a hetven bölcsnek, és végül az egész népnek.^[3] Ebből világosan kiderül, hogy Pinchász is a nép többi részével együtt tanulta a Tórának azon törvényét Mózestől, miszerint [vannak olyan szélsőséges esetek, amikor az erkölcstelenség megállítása érdekében elkerülhetetlen az önbíráskodás és] a „a zelótáknak kell támadniuk ilyenkor”. [Pinchász felismerte, hogy Zimri esete ezen törvény hatálya alá tartozik.] És ezen felismerés kapcsán mondták neki a többiek: „Az végezze be a törvényt, aki annak betűjét olvassa”.^[4]

Mindenkinek megvan a saját küldetése

Ebben egy fontos erkölcsi tanítás rejlik:

Vannak olyan szituációk, amikor a nemzedék nagyjai is tétlenek maradnak, de ez nem mindig jelenti azt, hogy mi is tétlenségre vagyunk kárhozva. Azt se jelenti, hogy ezen csendet felhasználhatjuk okoskodó érvként ahhoz, hogy távol tartsuk magunkat a felelősségtől. Ellenkezőleg: ha tudjuk, hogy módunkban áll tenni is valamit, akkor egyenesen kötelességünk ennek megfelelően cselekedni. Az a tény, hogy egy ilyen helyetben még nálunk nagyobbak sem tesznek semmit, lehet hogy éppen annak kedvéért történik, hogy „Pinchász a papságra törhessen.”^[5] Más szóval, egy ilyen esemény éppen hogy különös felelősséget ruházhat ránk: felismerni, hogy ez is azon dolgok közé tartozik, amelyet éppen személy szerint nekünk kell megtisztítani és rendbe tenni, hogy ezen keresztül magunkat is tökéletesítsük.

A fizikai szinten mindenkinek megvan a maga része, s ennek értelmében „senki sem sértheti a másik megélhetését.”^[6] Ez hasonlóképpen s magától értetődően még hangsúlyosabban igaz spirituális szinten is: mindenkinek megvan a saját, személyes része és küldetése a Tórából, és a parancsolatok megőrzéséből, amit neki személyesen kell bevégeznie. És amelyről ugyancsak az áll [átvitt értelemben], hogy „senki sem sértheti a másik megélhetését”.

(Ezért fogalmazunk úgy [fohászunkban], hogy „add meg saját részünket szent Tórádban.”^[7] Ez nem csak a Tóra megértésére vonatkozik, hanem a benne rejlő újdonságok felfedezésére is.^[8] A Talmud^[9] meséli ezzel kapcsolatban, hogy Akiva rabbi is egyszer egy olyan törvénymagyarázatot mondott, amit még Mózes sem ismert.)

A saját részünket csakis mi teljesíthetjük

Az pedig, amikor Bölcseink azt a megfogalmazást használják, hogy „ha kiérdemli, saját részét, akkor megkapja felebarátja részét is”^[10], nem a Tórában és parancsolatokban rá vonatkozó részt jelenti, hanem az azért járó (túlvilági) jutalmat. A parancsolatok pedig felülmúlják az értük kapott jutalmat.^[11] Mindenkinek megvan a maga része, [amit csakis ő tud teljesíteni], és ha egy adott dolognak senki nem fog neki, akkor az éppen azért van, mert a niénk az adott feladat.

Pinchász valójában Elijáhu

2. Pinchászról a következő áll: „Pinchász valójában Élijáhu”.^[12] Ezen állítás megfogalmazásával kapcsolatban azonban felmerül a kézenfekvő kérdés: Pinchász [élt] korábban, és csak utána Elijáhu? Ennek értelmében pedig az állítás fordítva lenne helyes. Inkább úgy kellene fogalmaznunk, hogy „Élijáhu valójában Pinchász”^[13]!?

Ezt a látszólagos ellentmondást a Zohár^[14] oldja fel, amely azt tanítja, hogy Élijáhu próféta valójában Pinchász előtt is élt, csak akkori életében még nem egy anya és apa fiaként, nem emberként, hanem angyalként volt jelen. Ezért tartja úgy a mondás: „Pinchász nem más, mint Élijáhu.”^[15]

Emberfeletti képességek a küldetésünk érdekében

Isten-szolgálatunkra vonatkozólag ennek a magyarázatnak a következő a tanulsága: feljebb már taglaltuk, hogy – mások hozzáállására való tekintet nélkül – ha lehetőségünk van tenni valamit egy olyan helyzetben, ahol arra szükség van, akkor cselekednünk kell.

S ha azon kétség gyötörne bennünket, hogy „vajon honnan meríthetnénk erőt ehhez?”, akkor fel kell idézzük magunkban: „Pinchász nem más, mint Élijáhu.” Amikor az Örökkévaló olyan helyzetet teremt számunkra, ami a möszirut nefes szükségéért kiált, akkor ez esetben az ahhoz szükséges képességekkel is bizton ellát bennünket,^[16] sőt, akár egy emberfeletti reinkarnáció szikrájával is felruház ennek érdekében.

Önfeláldozás a mindennapok szintjén

3. A fentiek korunk ifjúsága minden tagjának szolgálnak tanításul. Sosem szabad úgy gondolkodnunk, hogy „majd ő, vagy más valaki megteszi helyettem.” Bármi, ami az utunkba kerül, egyben annak a jele, hogy az a mi feladatunk részét képezi. Nekünk van meg hozzá a képességünk, hogy azzal megbírkózzunk, s ezt is kell tegyük, egészen a möszirut nefes szintjéig.

A Rebbe tanította, hogy a möszirut nefes nem kell, hogy azt jelentse, hogy a tetőre felmászva vetjük le magunkat, Isten ments. A möszirut nefesnek csendben, észrevétlenül kell megtörténnie, ugyanis, „nem a viharban az Örökkévaló.”^[17] A möszirut nefesnek a mindennapi életünk valamennyi cselekedetét kell áthatnia, „betömi fülét…és behunyja szemeit…”^[18]. A Tórát illetően, ugyanis szintén jelen kell lennie a möszirut nefesnek. Ahelyett tehát, hogy a Tórát vonnánk magunkhoz, nekünk kell magunkat a Tórához vonni. És ha ez irányú szándékunk igaz, és komoly, akkor erőfeszítéseinket is siker fogja koronázni.

A Pinchász által tanusított möszirut nefes példáját követve, a „Pinchász nem más mint Élijáhu” [aki a Megváltás hírét fogja bejelenteni]^[19] hatását fogjuk előidézni. Más szóval, minden jelenlegi Isten-szolgálatunk, a Messiásra való felkészülést hivatott segíteni, hogy világunkat Isten hajlékává alakítsuk.

(5714–1954. Támuz 12. szichájából)

II.

Amikor a tűz pusztít, cselekedni kell!

Pinchász történetének tanulságai

4. Eheti szakaszunkban olvassuk Pinchász történetét, aki zelóta módjára vette magára Isten méltóságának ügyét.

„Egyetlen okítás sem érvényes valamilyen új tanulság következtetése nélkül.”^[20] Ezt a Szóbeli Tannal kapcsolatban tanítják Bölcseink. Mennyivel inkább igaz mindez az Írott Tan esetében, amelynek akár csak egyetlen betűjéből teljes törvényeket vezetünk le.^[21] Kétségtelen tehát, hogy amikor egy teljes tórai történetről beszélünk, mint amilyen például Pinchász elbeszélése, akkor az feltétlen tanulsággal szolgál.^[22]

Vannak helyzetek, amikor önállóan kell cselekedni

Mi ennek a történetnek az újító tanítása? Az, hogy [vannak esetek, amikor nem a bíróság és jogrendszer, hanem] a „Zelóta feladata, hogy megbüntesse [a vétkest]”^[23], de ugyanakkor [az is igaz, hogy bár] „ez a törvény, de azt mégsem szabad közhírré tenni”^[24].

Ez azt jelenti, hogy vannak olyan esetek, amikor ha a bét dinhez folyamodnánk útmutatásért, akkor ők nemleges útmutatással szolgálnának, mert ez a Sulchán áruch (zsidó törvény-tár) törvénykezése.^[25] Ugyanakkor ugyan ez a Sulchán Áruch azt is kimondja, hogy a „Zelóta feladata, hogy megbüntesse [a vétkest]”

Más szóval, ha az illető nem a bét dinhez folyamodik, hanem belső sugallatra hagyatkozva kezébe veszi a cselekvést, akkor helyesen fog eljárni. Ennek értelmében pedig cselekedete egybe fog esni az isteni akarattal. (De ennek dacára az is törvény, hogy [az ilyen jellegű önbíráskodó eljárást] „nem szabad közhírré téve” tanítani.)

„Aki kérdezősködik, olyan mint aki vért ont”

Persze főszabályként, mindig, mindenben a bét dinhez kell folymodnunk. Ha azonban Isten méltóságának ügyéről van szó, akkor [az aki kérdezősködni kezd] olyan, mint amikor valaki egy életveszélyes helyzetben [bizonytalanodik el, és] fordul útmutatásért, és ezzel olyanná lesz, mint aki maga is vért ont.^[26] Annyira át kellene éreznünk ebben a szituációban a helyzet kritikusságát, hogy magunktól kellene cselekednünk, nem pedig a bét dintől tanácsot kérnünk.

Ehhez hasonló módon, amikor az isteni méltóságon esik csorba, nem kezdhetünk a bét din útmutatására várni. Ilyen helyzetben nem kereshetjük a szilárd híd biztosítékát, nem konzultálhatunk ezt megelőzően a bét dinnel, mivel ilyen esetben minden egyes másodperc számít. Sőt! Még ha tudjuk is előzetesen, hogy a bét din úgy döntene, hogy ne tegyünk semmit az ilyen helyzetben, nekünk a „zelóta büntesse meg” elvét kell követnünk. Ebben az esetben, ugyanis ez lenne Isten akarata, mivel a „zelóta büntesse meg” a Sulchán áruchnak az egyik explicit törvénye.

Ha az egót félretesszük, csak az isteni lélek marad

Ezt az alábbiakon keresztül érthetjük meg még világosabban:

„Az ember egészen addig nem vétkezik, amig az ostobaság szelleme belé nem költözik.”^[27] Az Álter rebbe tanításával összhangban, egy zsidó legelemibb, veleszületett tulajdonsága, hogy nem akar – és nem is tud – az Isten kötelékétől külön válni.^[28] Az a tény, hogy időnként mégis állatiasan viselkedik, az „ostobaság szelleméből” fakad, tehát a benne lakozó állatból (az állati ösztönlélekből). Ha tehát cselekedetét színtiszta módon, a zelótasága ösztönözte – „Isten méltóságáért lettem nagyon zelóta…”^[29] – és nem pedig „saját és családja dicsőségéért,”^[30] és annyira szívén viseli az ügyet, hogy még csak fel sem merül benne a kérdés, hogy fellépésével nem szegi-e meg a törvényt, mert saját egóját és számításait teljesen annulálja, [akkor nem marad más, mint isteni lelkének színtiszta akarata és cselekvése]. A testet és az állati ösztönlelket figyelmen kívül hagyva ugyanis nem marad más, csak az isteni lélek, ami „mindig hűséges marad Istenhez”^[31], és amelyből ilyekor előtörik az isteni méltóságot védelmező zelóta. Kétségtelen ugyanis, hogy egészen addig, amig az állati ösztön-lélek el nem kezd zavarni, az isteni lélek önmagában véve mindig az isteni szándéknak megfelelő irányba fog haladni.

Pinchász tettének érdeme

Ezek alapján pedig már érthetővé válik, hogy amikor Pinchász kivégezte Zimrit, „megszűnt a járvány csapás.”^[32] Ezzel több ezer zsidót mentett meg, hogy a legsúlyosabb vétekbe, Báál Peor bálványimádásának bűnébe süllyedjenek. A Midrás^[33] tanítja, hogy Báál Peor vétke egyike azoknak, amelyek örökké isteni dühöt és haragot gerjesztenek, s ez [az isteni harag] csak azért nem nyilvánul meg napjainkban, mert Mózes [sírhelye évről évre] megfékezi az isteni düh kitörését. Ilyen súlyos szavakat semelyik másik bűnnel kapcsolatban sem találunk. Pinchász pedig ettől a bűntől mentette meg a zsidókat. Ezen cselekedete által pedig kiérdemelte, hogy „íme adom neki békeszövetségemet,”^[34] hogy „Pinchász nem más, mint Élijáhu,” aki valamennyi brit milá (rituális körülmetélés) fővendége,^[35] s aki a Megváltást is hírül fogja vinni.^[36]

Amikor a tűz pusztít, cselekedni kell!

5. A mi időnkben és életünkben is tapasztalunk időnként csapásokat, az Örökkévaló mentsen meg minket tőlük. Apósom, a Rebbe mondta, hogy „az Örökkévaló meggyújtotta a gálut falait”.^[37] Ez annyira világos és egyértelmű, hogy nem is igényel semmilyen bizonyítékot vagy magyarázatot. Láthatjuk, hogy mennyi zsidó – mind a diaszpórában, mint a Szent Földön (épüljön és alapíttasson újra mihamarább) – veszik el a jiddiskájt számára. Ferde úton járnak, ami Istennel és Tórájával ellenkező irányba vezeti őket – Isten ments.

Ilyen időkben, amikor a tűz pusztító dühe tombol, amikor zsidó fiúk és lányok vesznek el a jiddiskájttól – Isten ments – nem szabad a bét dinnel való konzultációra várnunk, vagy a megfelelő forrásokból ellenőriznünk, hogy vajon felfüggeszthetjük-e a tanulmányainkat egy órára, vagy, hogy ehhez hasonló kérdéseket tegyünk fel. A veszély ott van a közelben, egy pillanatot sem lehet késlekedni. Cselekedni kell.

Ilyen időkben minden egyes zsidó felelőssége, hogy lelkében a zelóta tüzét lobbantsa lángra. Ezt a Tóra rejtett tanaiból erőt merítve lehet megtenni, elhagyva otthonunkat, felkeresve zsidó társainkat, hogy kedves, törődő, meleg szavakkal szóljunk hozzájuk. Ilyen esetben nem kell, hogy filozófiai jellegű vitákba bonyolódjunk, annak ugyanis semmi helye akkor, amikor tudjuk, hogy kint tombol a tűz.^[38] Sőt! Amikor a pikuách nefes helyzetével állunk szemben, észérvekkel, logikával nem is jutunk semmire. Ehelyett szavainkat az érzések kell, hogy áthassák, azoknak egyenesen lelkünk legmélyéről kell fakadniuk. Csak így lobbanthatjuk fel a lángot mások lelkében is – „hevei tűznek hevei, Istennek lángja”^[39] – hogy a pusztító járvány megszűnjön.

Fentiek pedig végső soron a „Pinchász nem más mint Élijjáhu” manifesztációjához fognak elvezetni, aki itt lesz már akkor is, még „mielőtt jönne az Örökkévaló napja, a nagy és félelmetes… És visszatéríti az atyák szívét a gyermekekhez…”^[40] és igaz Messiásunk által ki nem hirdeti a Megváltást, mihamarább, még a mi időnkben.”

(5713–1953. Támuz 12. szichájából)

III.

Mindenkinek személyes küldetése van

A földosztás törvénye

6. Az öröklés [(és földosztás)] rendjével foglalkozó törvény, egyike, a Pinchász hetiszakasza által szolgáltatott témáknak.

Az áldozatok témája, csak úgy, mint a népszámlálásé más hetiszakaszokban is fellelhetők, még részletesebb taglalásban is. Az öröklés rendje általában véve, és különösen Izrael földjének a felosztását azonban kizárólag hetiszakaszunk fejti ki részletesen.

Sorsolás – az értelem fölötti eljárás

Izrael földjének a felosztása sorsolás útján ment végbe, ahogy írva van: „A sors útján osztassék neki birtoka.”^[41] A Talmud^[42] és a Midrás^[43] kifejti, hogy a felosztás sorsolás útján ment végbe, valamint az urim vötumim [isteni sugallatának] segítségével.

Izrael földjének fizikai felosztása annak spirituális megfelelőjét tükrözi vissza. [Ez pedig nem más, mint] az Isten-szolgálat felosztása,^[44] amelynek tehát ugyancsak sorsolás útján kell végbe mennie. Ez azonban egy igen nyilvánvaló problémát vet fel: az Isten-szolgálat felosztásának az elme és az értelem képességein kellene nyugodnia; a sorsolás ezzel szemben nem az értelmen nyugszik, hanem túlmutat azon?^[45]

Való igaz, hogy az Isten-szolgálat alapját a kábálát ol képezi, más szóval a mennyei járom alázatos elfogadása, magunkra vállalása; azonban ez még csak az Isten-szolgálat megalapozása. Magának az Isten-szolgálatnak a kezdete azonban, tehát annak felosztása, hogy miként cselekedjünk, annak tudása, hogy mi a megengedett, és mi a tilos, ezek mind-mind a Tóra útmutatásának függvényei. A Tóra pedig az elme és a megértés logikájában érvényesül. Amennyiben azonban ez így van, miként mondhatjuk, hogy a felosztás, tehát az ember Isten-szolgálatának kategorizálása, meghatározása, és életvezetése sorsolás útján döntetik el?

Sőt! Az Írás azt tanítja, hogy „a felosztást [kizárólag] sorsolás útján végezzük.” Az eredeti héber szöveg az אך ách kifejezést használja, a kizárólagosság érzékeltetésére,^[46] ami által hangsúlyozza, hogy a földet csakis és kizárólag sorsolás útján végezhetjük. Miként fogadhatjuk ezt el, ha logikusan pedig éppenhogy csak az elme és értelem logikája alapján kellene, hogy az történjen?

Az egyedi kötelességek

7. A Cemách cedek máámárjában^[47] – csak úgy, mint a többi Rebbe haszid diskurzusaiban^[48] – találunk magyarázatot arra, hogy szövegünk – „a földet kizárólag sorsolás útján osszuk fel” – miként kapcsolódik a lélekhez, és az Isten-szolgálathoz. Ezen magyarázat kérdésünkre is válasszal szolgál:

A sorsolás túlmutat az értelmen. Az ország felosztását kizárólag sorsolás útján lehetett elvégezni, mivel a felosztás az értelem és a felfogás feletti szintben gyökeredzik.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, a következő felvezetést kell megértenünk:

Minden zsidónak követnie kell valamennyi parancsolatot. Mindazonáltal, minden egyes zsidó rendelkezik [a parancsolatoknak és a világ jobbá tételének] egy olyan szeletével, ami különösen hozzá kötődik. Ennek értemében magyarázza a Tánjá negyedik könyve, az Igeret hákodes,^[49] hogy több talmudi bölcs esetében találjuk azt a megfogalmazást, hogy bizonyos micvák tekintetében „különösen buzgók” voltak.^[50] [Ez nem azt jelenti, hogy egyes micvákat megtartottak, másokat pedig elhagytak, hiszen] minden parancsolatot megtartottak, de bizonyos micvák irányában különös törődést és gondot fordítottak, mivel azon parancsolatok személyesen jobban kötődtek hozzájuk.

Az ezen parancsolatok irányában tanusított különös óvatosság pedig, a többi micvájukat is többlet inspirációval és emelkedettséggel járta át.^[51]

Az egyén személyes egyedi [micva-]kötődései nem a kognitív intellektus mérlegelésének tárgyai, amely alapján az ember megérti [és úgy dönt], hogy egy adott dolog az ő személyes egyedi feladatai közé tartozik, hanem az ilyen kapcsolat túlhaladja az értelmet. Ezt [szimbolizálja] a sorsolás eszmeisége.

Ahol a legnehezebb, ott kell cselekedni!

8. Azon tény, hogy bizonyos parancsolatokkal kapcsolatban alkalmanként szokatlan akadályokat és nehézségeket tapasztalunk, azt bizonyítja, hogy éppen ezen parancsolathoz különleges kötelék köt minket.^[52] Az ilyenekkel kapcsolatban tapasztalt erős ellenállás ugyanis éppen azt mutatja, hogy ezen micva még sokkal erősebb hatást gyakorol ránk.

Mindezek mellett megeshet, hogy az ilyenek esetében semmi logikus érvet sem tudunk felsorakoztatni annak fontossága mellett. A valóságban ilyenkor azt tapasztaljuk, hogy az ilyen micva több nehézséget gördít az utunkba, mint bármelyik másik. Vagy, ha a tóratanulás egy adott szakmai területéről van szó, amelyben semmi örömet vagy sikert sem vagyunk képesek fellelni. Mindezek dacára, ezen szegmens éppen és különösképpen hozzánk kötődik, egy nagyon is személyes módon, s ez lesz az, amely felemeli a Tórához és a parancsolatokhoz kapcsolódó valamennyi egyéb részvételünket is.

Mindez ellen persze a jécer hárá egyre hevesebben tiltakozik majd, éppen azon okból fakadóan, mert az számára az ilyen pozitív cselekvés kritikus jelentősséggel bír.

Ilyen esetben, tehát nem szabad az adott nehézséget félvállról venni, s új vizekre evezni. Éppen ellenkezőleg: ekkor többlet erőbedobással kell a cél irányába haladjunk, mivel az elemi jelentőséggel bír a számunkra. Ekkor ugyanis éppen az a tény vet gátat a micva megcselekvésének, hogy abban képtelenk vagyunk meglátni saját személyes kötelékünket, illetve annak jelentőségét.

Az örökségünk túlmutat az értelmen

9. Ezek alapján pedig már érthetővé válik, hogy „a föld kizárólag sorsolás útján osztandó fel,” a sorsolás elvére utal, ami pedig egy értelmen túlmutató dolgot jelenít meg.

Izrael földje egymástól eltérő jellegű tájakra tagolódik: hegyek és alföldek, völgyek, kukorica- és gyümölcsföldek egymásutánjából épül fel.^[53] Amikor valaki a dombos vidéket kapja örökségül, más valaki pedig a völgyet, vagy amikor valaki a kukorica földet kapta részül, míg a másik a gyümölcs földet, nos a fizikai föld ezen felosztása mind visszatükröződik az illetőnek a spirituális Izrael földjéhez kötődő kapcsolatában.

Éppen ezért mondjuk: „Csak sorsolás útján osztassék fel a föld”: egyéni, személyes kapcsolatunk az örökségünkkel, a részünkkel, nem korlátozódik kizárólag az értelemre, hanem bizony túlmutat azon. A mi, emberi szintünkön pedig, ezt a sorsolási rendszer képes visszatükrözni

Az ellenállás inspirál

10. Önmagában véve az a tény, hogy a fenti elv a Tóra egy szerves részét képezi, azt is jelzi, hogy az valamennyiünkhöz kapcsolódik. A Tóra ugyanis örök, az minden korban, és mindenhol érvényes.^[54]

Mindannyiunk rendelkezik valamivel, ami kifejezetten az övé, ami különösen hozzá kapcsolódik. Ennek elérése érdekében figyelmen kívül kell hagynunk minden akadályt és zavaró tényezőt. Sőt! Ahogy már korábban mondtuk, éppen a jécer hárá, és a környező világ irányából érkező vehemens ellenállás lesz az, ami még nagyobb erőbedobásra kell hogy késztessen. Ezen személy számára ugyanis éppen ez bír a legnagyobb jelentőséggel, s ez fog inspirálni és felemelni mindent, ami hozzá kötődik.

(5712–1952. Támuz 16. szichájából)

1. [Lásd Rási a 4Mózes 25:6-hoz; Szánhedrin 82a.; Pirké dörábi Eliezer 47. fejezet (és uo. Biur háRáDáL 24. lábjegyzet).] ↑

2. [Lásd Midrás Bámidbár rábá 20:25., és uo. Pérus MáHáRZáV, vájákám kezdő szóval. Lásd még Korbán háédá a Jeruzsálemi Talmud, Szánhedrin 10:2-höz, mitoch szánhedrin selo kezdő szavakkal.] ↑

3. Éruvin 54b. ↑

4. Szánhedrin 82a. [Rási idézetében a 4Mózes 25:7-hez]. ↑

5. Midrás Bámidbár rábá 20:24. [Midrás Tánchumá, Bálák 20.] ↑

6. Ahogy a mondás is tartja, „Senki sem érintheti azt, amely felebarátjának lett szánva…”; Jomá 38b. ↑

7. Az atyák bölcs tanításai 5:20. [Lásd a következő lábjegyzetben idézett forrásokat.] ↑

8. [Chájim Vitál rabbi, Sáár ruách hákodes, 1963, Tel aviv-i kiadás, 108b. oldal; uo. Sáár hágilgulim, 17. fejezet, valamint Éc hádáát tov, Jitro a 2Mózes 20:1-hez (12d. oldal); Tánjá, Igeret hákodes 26. fejezet (145a. oldal). Lásd még Jehudá háchászid rabbi, Széfer chászidim 530. fejezet, és uo. Brit olám.] ↑

9. Mönáchot 29b. ↑

10. Chágigá 15a. ↑

11. [Lásd Tánjá 37. fejezet eleje, és uo. 39. fejezet (53a. oldal), a Likuté Torá kontextusában, Röé 28d. oldaltól.] ↑

12. Tárgum Jonatán a 2Mózes 6:18-hoz; Jálkut Simoni, Pinchász 771. fejezet; Zohár 2:190a. [Lásd még Zohár 3:215a. (és lásd még uo. 124a.); Jölámdénu az Áruch idézetében, zeroá címszóval; Rási a Bává möciá 114b-hez, kohen kezdő szóval; ReDáK az 1Királyok 17:1-hez és 19:4-hez; valamint RáLBáG az 1Királyok 17:1-hez. Néhány kommentár megjegyzi, hogy a Pinchász név gemátriája (héber betűk szerinti számértéke) megegyezik az Élijáhu számértékének a négyszeresével (lásd még Bráchot 4b. és uo. Sááré Zohár).] ↑

13. [A Zohár 3:215a. úgy fogalmaz, hogy „Élijáhu nem más mint Pinchász.” Általában véve azonban, mindig a „Pinchász nem más mint Élijáhu” kifejzést használjuk, ami viszont a szóban forgó kérdést veti fel; lásd Joszef Káró, Mágid mésárim, Pinchász; valamint Chidá, Chomát ánoch az 1Királyok 17:1-hez, és Midbár ködémot, álef kezdő szóval, 27. bekezdés.] ↑

14. Zohár 1:46b. Lásd ott Derech emet 8. lábjegyzet. ↑

15. [Chomát ánoch és Midbár ködémot a 13. lábjegyzet idézetében. A Mágid mésárim ettől eltérő válasszal szolgál.] ↑

16. [Lásd még korábbról, Sávuot 251. lábjegyzet.] ↑

17. 1Királyok 19:11. ↑

18. Jesájá 33:15. Lásd Kuntresz háávodá, 2. fejezet. ↑

19. Tárgum Jonatán a 2Mózes 6:18-hoz. [Midrás Psziktá rábáti 36:4., a Jesájá 52:7. kommentárjaként (és lásd még Máláchi 3:23.); Éruvin 43b.] ↑

20. Chágigá 3a. ↑

21. [Lásd még Chágigá 1:8.; és Mönáchot 29b.] ↑

22. [Lásd még Zohár 149a-b. és 152a. (a The Mystical Tradition idézetében és fordításában, 31. oldaltól).] ↑

23. [Szánhedrin 81b-től; Sulchán áruch, Chosen mispát 425:4.] ↑

24. [Szánhedrin 82a; Sulchán áruch, uo. 425:4.] ↑

25. [Lásd Encyclopedia Tálmudit, Háláchá vöén morin kén.] ↑

26. Jeruzsálemi Talmud, Jomá 8:5. [Sulchán áruch, Orách chájim 328:2.] ↑

27. Szotá 3a. ↑

28. [Lásd Tánjá 24. fejezet; Széfer hámáámárim 5710, 115. oldal; a Széfer hámáámárim Báti lögáni, 1. kötet taglalásában, 46. oldalon elszórva, valamint 48. oldaltól.] ↑

29. [Élijáhu szavai az 1Királyok 19:10-ben és 19:14-ben.] ↑

30. [Lásd még Táánit 20a.; Mögilá 3a.] ↑

31. Tánjá, 24. fejezet. ↑

32. [4Mózes 25:8.] ↑

33. Toszáfot idézetében, Szotá 14a.; mipné kezdő szóval. Lásd még Pirké dörábi Eliezer 45. fejezet. ↑

34. [4Mózes 25:12] ↑

35. Pirké dörábi Eliezer 29. fejezet, az Ábudráhám Sáár 9. idézetében. [Élijáhut itt „málách hábritnek – a szövetség hírnökének” hívják; Máláchi 3:1; valamint lásd uo. ReDáK. ↑

36. [Lásd még korábbról, 19. lábjegyzet.] ↑

37. [Az előző lubavicsi rebbe: Igrot kodes 6. kötet 372. oldal (és lásd ott szintén 307. oldal), Hájom jom előszavának idézetében. ↑

38. [Lásd Az előző lubavicsi rebbe: Igrot kodes 6. kötet 306. oldal.] ↑

39. Énekek éneke 8:6. [Lásd még Tánjá 9. fejezet és 43. fejezettől.] ↑

40. Máláchi 3:23–24. ↑

41. [4Mózes 26:55.] ↑

42. Bává bátrá 122a. ↑

43. Midrás Bámidbár rábá 21:9. [Midrás Tánchumá, Pinchász 6.; Rási a 4Mózes 26:54-hez.] ↑

44. Torá or, Vájésev 26c. oldaltól, valamint Torát Chájim, Vájésev 57a. oldaltól. ↑

45. [Lásd Tánjá, Igeret hákodes 7. fejezet vége.] ↑

46. [Jeruzsálemi Talmud, Bráchot 9:7.; Rási idézetében a 3Mózes 23:27-hez.] ↑

47. Or háTorá, Pinchász, 1059. oldaltól. ↑

48. Torát Smuel – 5626, 171. oldal [és lásd uo. 14. oldal az utána következő Rebbék diskurzusaira a hivatkozások]. ↑

49. 7. fejezet. Lásd még Chájim Vitál rabbi, Bevezetés a Sáár háhákdámothoz (a Kuntresz Éc Chájimban újra nyomva, lásd ott 73. oldal vége). Széfer hászichot 5700, 22. oldal. [Lásd még Éc Chájim 49:5.; és Széfer hágilgulim 4. fejezet.] ↑

50. [Sábát 118b. Lásd még Széfer chászidim 529. fejezet; és Sááré Zohár az Ávodá zárá 5a-hoz.] ↑

51. [Lásd Keter sém tov, Kiegészítések, 74. bekezdés, és ott a 75. lábjegyzet. Lásd még Likuté szichot – Smot 46. oldaltól, és ott az i lábjegyzet.] ↑

52. Lásd Kuntresz háávodá 6. fejezet [különösen 41. és 43. oldaltól.] ↑

53. Lásd Bává bátrá 122a., a Torát Smuel 5626, 205. oldalán kifejtve. ↑

54. [Lásd Keter sém tov, 393. bekezdés, és az én lábjegyzeteim ott; valamint a Mágid Likuté Ámárimja, 4. fejezet, és Torá or 38. és 406. bekezdés. Lásd még Likuté szichot – Brésit 14. oldal.] ↑