Likuté Szichot – Hetiszakaszok

Mispátim

Isten, az égi hitelező

I.

Elvesztett önbizalmunk visszanyerése

A letét törvényei spirituális dimenzióban is léteznek

1. Eheti szakaszunkban olvassuk: „Minden vétség ügyében, akár ökör, akár szamár, akár juh, akár ruha, akár elveszett dolog, amelyre azt mondja (a károsult), hogy ez az, a bíró elé jöjjön mindkettőjük ügye; akit elmarasztalnak a bírák, az fizessen kétszer annyit az ő felebarátjának.”^[1]a

A Talmud^[2]b tanítja, hogy ez a vers arra az esetre utal, amikor a letéteményes azzal érvel, hogy a letétbe rábízott dolog olyan körülmények között veszett el, ami felmenti őt a kárpótlás kötelezettsége alól. Ilyen például annak az „ingyenes letéteményesnek” az esete, aki azt mondja, hogy lopás, illetve a letét nyomvesztése, valamaint a „fizetett letéteményes” esetében vis major volt a letét elvesztésének oka. Majd esküt tesz ezen állításának megerősítésére,^[3]c később azonban kiderül, hogy a letéteményes részéről kifogásolható gondatlanság játszott szerepet az elvesztésben, így esküje hamisnak bizonyult.^[4] A Tóra erre az esetre mondja, hogy „a bíró elé jöjjön mindkettőjük ügye…fizessen kétszer annyit az ő felebarátjának”.

Gyakran tettünk róla említést, hogy a nigle, azaz a Tóra [a mindennapi cselekedeteinket szabályozó] kifejtett része, minden aspektusában megtalálható a színtisztán spirituális dimenzióban is. Sőt, a valóság az, hogy éppen a spirituális dimenzió valóságából ereszkedik alá [a fizikai világban értelmezhető] kinyilatkoztatott valóságba.

A [fent taglalt eset szabályozásának törvényi fogalmai, mint] a hanyagság, az önkényes használat, vagy a hamis eskütétel, és a „bíró elé jöjjön mindkettőjük ügye…”, mind-mind ugyancsak megtalálhatóak a spirituális dimenziók szintjén is.

Az isteni letét: a lélek

2. A Rebbe, a Cemách cedek magyarázza egy máámárban, hogy a „Minden vétség ügyében…” vers miként kapcsolódik a spirituális Isten-szolgálatunkhoz. Ennek a máámárnak bizonyos részeit fogjuk újra górcső alá venni, néhány lehetséges magyarázattal kiegészítve.

Az Örökkévaló minden zsidónál letétbe helyezi önön lelkét,^[5] amelyet úgy kell őriznie, hogy teljes maradjon, s hogy nehogy megsérüljön, Isten ments. Sőt, fel kell emelnie a lelkét egy olyan spirituális szintre, ami még magasabban van annál, mint amin volt, még mielőtt alászállt volna; ugyanis a léleknek a testbe való alászállása nem más, mint egy „leereszkedés egy későbbi felemelkedés érdekében.”^[6]d

A léleknek ezen őrzése, egy esküt is magában foglal, ahogy azt Bölcseink is mondták, hogy mielőtt a lélek alászállna a testbe, megesketik őt: „Légy jó és ne légy rossz.”^[7]

Az állati ösztön-lélek veszejti el a ránk bízott letétet

[Ha tehát az isteni lélek a letét, akkor a letétek elvesztésével foglalkozó fent idézett tórai törvény is ebben a kontextusban értelmezendő: „Minden vétség ügyében, akár ökör, akár szamár, akár juh, akár ruha, akár elveszett dolog, amelyre azt mondja (a károsult), hogy ez az, a bíró elé jöjjön mindkettőjük ügye; akit elmarasztalnak a bírák, az fizessen kétszer annyit az ő felebarátjának.”]

„Minden vétség ügyében”: [a „vétség a letét – tehát a ránk bízott isteni lélek – elvesztését jelenti”.] Vajon mi lehet a kiváltó oka annak a jelenségnek, amikor egy ember hanyag a [rábízott] letétet illetően, vagy hűtlen az esküjéhez? Az Írás magyarázza „egy ökör, egy szamár, egy bárány, egy ruha esetében.” Ezek az állati ösztön léleknek a különböző típusai, amelyek az „elveszett dologhoz”, azaz az isteni lélek elvesztéséhez vezetnek.

Amikor az „ezt” és az „azt” összetévesztjük

[Az isteni lélek elveszejtése] egészen odáig fajulhat, hogy [megborul értékrendje és tisztánlátása, és] azt mondja „ez az”. [Vagyis az „ezt” „annak” nézi, az „azt” pedig „ennek”.] ^[8]e

Az „ez” – valódi jelentése – a szentséghez és az istenihez kapcsolódik. Ugyanis egyedül Istenre hivatkozhatunk úgy, mint „ez”. Két okból kifolyólag is:

a) Csakis Istenről, [az egyetlen feltétel nélküli létezőről], mondható, hogy „ez az, ami”. A teremtett dolog valójában nem létezik önmagában, hanem csak az isteni életerő az, ami folyamatosan, a semmiből a valamibe, létezésbe hozza. Maimonidész megfogalmazását idézve: „Nincs valódi létezés rajta kívül.”^[9]f

b) Az „ez”, más szóval annyit jelent, hogy „itt van ez”. Vagyis, hogy bárki, függetlenül attól, hogy éppen mikor és hol van, minden időben, kijelentheti: „itt van.” Ez azonban egyedül Istenről mondható el. Minden egyes teremtmény korlátokkal rendelkezik, így nem lehet mindenhol, és ebből fakadóan nem is hivatkozhatunk rá az „ez” megnevezéssel. Istent azonban „mindenki a száján viseli”^[10]. Isten mindenható, „nincs olyan hely, amely nélküle lenne;”^[11]g így egyedül őrá lehet az „ez” jelöléssel utalni – hogy: „itt van.”

Azonban az állati ösztön lélek [negatív], félrevezető hatására, könnyen összezavarodhatunk, olyannyira, hogy az „azt” tekintjük „ez”-nek. [Arra a téves következtetésre jutunk, hogy az „az”, tehát a teremtett létezés, „ez”, vagyis feltétel nélkül létező, önálló entitás, ahelyett, hogy felismernénk, hogy ez egyedül Isten.]

Az állati ösztön-lélek különböző típusai

3. Versünk [folytatása] négy különböző csoportba sorolja az állati ösztönlelket: ökör, szamár, bárány, és ruha. A Cemách cedek kifejti a máámárjában, hogy

– az ökör az „öklelő ökröt”^[12]h jelenti,

– a szamár azt a szamarat, amelyik még a támuzi napfordulókor is fázik;^[13]i

– a ruha a „hűtlenséggel hűtlenkedtek a hűtlenek”^[14]j jelenségére utal,

– a bárány pedig az „elszéledt juh Izrael”^[15]k képét szimbolizálja.

Nemzedékünk kísértése: Ne légy bárány!

Az állati ösztönlélek minden rossz tulajdonságával szemben védenünk kell magunkat, ugyanis azok mindegyike az isteni lélek elvesztését eredményezheti. Emellett azonban [fontos szem előtt tartani, hogy] minden egyes nemzedéknek megvan a maga klipája (gonosz aspektusa), amivel szemben [az adott korban] kiemelt fókusszal kell megvívni a harcot.

Ebből fakadóan mi elsősorban a bárány aspektusával fogunk foglalkozni, hiszen ez az [a romlott tulajdonság], amely kifejezetten a mi nemzedékünkben érvényesül.

Izrael: az angyalok felett győzedelmeskedő, vagy a másokat birka módon követő?

4. [Jeremiás próféta fent említett] „elszéledt juh Izrael” [allegóriája a zsidó népet a birkákhoz hasonlítja. Ez a hasonlat azonban] az alábbi kérdést vonja maga után:

Az „Izrael” szó egyfajta megkülönböztetést^[16]l jelent, míg az „elszéledt juh” egy hiányra enged következtetni; akkor vajon miért együtt kerül említésre ezen két [ellentétes] megnevezés?

Valójában éppen ez az, amit a próféta is számonkér: a zsidó népet Izraelnek hívják, amely név a „mert küzdöttél Istennel, [illetve az általa küldött angyallal], meg emberekkel és győztél”^[17]m vers tartalmi mondanivalójából ered. Ez azt tanítja számunkra, hogy az izraeliták nemcsak a többi népen, de bizony még az angyalokon is képesek felülkerekedni.^[18]n Ha azonban ez így van, akkor miként lehetséges, hogy annyi lelki erejük se legyen, hogy végül ne kövessenek mindenki mást, s ne váljanak olyanná, mint az „elszéledt juh”?

Az „Egység” népe félve „szóródik szét a népek között”

[A kabbala értelemzése szerint, a purimi történetet elbeszélő Eszter könyvében lejátszódó eseménysor és párbeszéd, valójában egy spirituális „eseménysort ír le”, ahol Hámán, Áchásvéros király és a többi szereplő tulajdonképpen allegorikus megfelelői Istennek, a zsidó népnek, az „égi vádlónak” stb. Ebben a kontextusban, a fenti próféta számonkérő kérdése] hasonlít ahhoz, amivel Hámán – az „égi vádló” – érvelt Achasvéros – az Örökkévaló, akié a vég és a kezdet^[19]o – felé: „Van egy nép, amely elszórva és szétszéledve létezik a többi nép között… és ők nem tartják a király törvényét.”^[20]p

„Van egy nép, ám echád”, amely azt fejezi ki, hogy van egy nép, amelynek esszenciája az echád, az egység, akik képesek az isteni egységet mindenhol életre hívni, még a fizikai világban is, ahogyan az írva van: „egyetlen nemzet a földön.”^[21]q De ennek az adottságnak dacára, [ahelyett, hogy ezen küldetésüket teljesítenék,] „elszórva és szétszéledve léteznek a többi nép között.”: mindenkitől félve és befolyásolva, és így „nem tartják meg a király” – a világegyetem királyának – „törvényét”.^[22]r

Miként bukik el a zsidó a küldetésében?

5. Ideális esetben, amikor egy zsidó valahol feltűnik, neki kellene átvennie a morális és szellemi irányítást, a spirituális vezetés szerepét, amely az igaz valósága az egész városnak, annak környező térségével együtt, és valójában az egész országgal együtt. Ehelyett azonban a gyakorlatban sokszor inkább elveszik a forgatagban. Nemcsak azon küldetésében bukik meg, hogy másokra hatást gyakoroljon, hanem ráadásul hagyja magát befolyásolni, és hatása alá kerül az adott ország, vidék, vagy város szokásainak.

Ahelyett, hogy környezetét rábeszélné, hogy ők is fogadják el a Sulchán áruchot, mint életük minden szegmensét irányító autoritását, ő lesz az, aki el fogja fogadni a környezete fennhatóságát, a szembe szomszédtól, mint végső tekintélytől, aki végül saját háztartása szellemi irányítását is meghatározza ez által.

Ha még Egyiptomban is zsidók maradtunk, akkor ma miért nem megy?

6. Izrael jellemzője az „elszéledt juh,” azaz a büszke öntudat hiánya, amely hiány olyan méreteket ölt, hogy még gyermekeink taníttatásában is megjelenik. Akik pedig egyetlen reménységünk, és akik minden zsidó otthon, és ezen keresztül egész Izrael alapját képezik. És bizony még ebben a témában is hiányzik a határozott önérzetesség.

A zsidó népről az van írva, hogy még a legnehezebb gálut, az egyiptomi száműzetés idején is az izraeliták különböztek, mert nem változtatták meg a nevüket, a nyelvüket és öltözködésüket.^[23] A mi korunkban azonban, valahogy híján vagyunk ennek a méltóságtudatnak, és a zsidók minden létező utat hajlandóak követni, csakhogy gyermekeik nehogy zsidónak nézzenek ki, [vagy zsidónak vallják magukat].

Ideális esetben, amikor egy zsidó gyermek sétál az utcán, messziről jól felismerhetőnek kellene lennie, hogy zsidó, hiszen az „Izrael” szó is a megkülönböztetésre utal. Ehelyett azonban, az emberek szégyellik identitásukat, és mindent megtesznek, hogy azt valamilyen módon elfedjék.

A valódi kihívás az elveszett bárány

7. Ez magyarázattal szolgál egy talmudi résszel kapcsolatban is, amely az elveszett dolgok utáni kárpótlás előírásaival foglalkozik. A Talmud^[24] azt a kérdést teszi fel, hogy mi szüksége van a Tórának külön megemlítenie a bárányt ezek között,^[25]s és arra a következtetésre jut, hogy ezen elveszett bárányra való hivatkozás, egy megválaszolhatatlan nehézség (ugyanis még ezen hivatkozás nélkül is magától értetődő lenne, hogy a bárányt mindenképpen vissza kellett volna adni a tulajdonosának). Az ökörnek, a szamárnak és a ruhának az említése azért volt fontos, hogy megtanítsa számunkra azon külön okokat, amiért azokat pótolni kell, elvesztésük esetén (ahogy az ott, a Talmudban kifejtésre is kerül). Nem így a bárány esetében.

Akkor valójában mi lehet a jelentősége a bárányra való hivatkozásnak?

A fentiek értelmében azonban mindezt meg lehet magyarázni [a vers allegorikus értelmű kontextusában,] az ember Isten-szolgálatának összefüggésében (legalább röviden):

a) Az ökör -öklel;

b) szamár – még a nap melege alatt is fázik – azaz az Örökkévaló [melege] alatt a támuzi napfordulókor;^[26]t

c) ruha – azok, akik hűtlenek a Tórához és a parancsolatokhoz. Az, hogy ezen három dolgot mind pótolni lehet, hogy „megtérjen és meggyógyuljon,”^[27]u a Tóra egy nagy újdonsággal bíró tanítása [tehát nem egy logikusan magától értetődő dolog].

Az „elszéledt juhra” vonatkozólag azonban, az, aki csupán a különbözőségét veszítette el a többi nép között, nos, az ilyet miért is kell külön tájékoztatni arról, hogy ezen veszteség és hiány bizony még pótolható, helyreállítható?! Nyilván, ez önmagában [logikai úton] következik az ökör esetéből – aki pedig valóban Isten ellen lázad!

Az elvesztett önbecsülésünket mindig helyre lehet állítani

A válasz erre a következő: az előzetes feltevéssel ellentétesen, éppen az elveszett bárány esete jelenti a valódi nehézséget,^[28] s azt a legnehezebb helyre állítani. Hiszen miként is venné valaki olyan figyelembe a Sulchán áruch [előírásait], amikor az alapokkal, a Tur és a Sulchán áruch négy könyvének kiinduló tézisével sincs tisztában, nevezetesen azzal, hogy „nem szabad zavarba jönni azoktól, akik gúnyolódnak rajta”?^[29]v És erre jön válaszként [a bárány felsorolása,] hogy bizony még egy nagyon súlyos veszteség esetén is, az elvesztett önbecsülésünket helyre lehet állítani. Semmi sem állhat a tsuva útjába!^[30]w

A tsuvát, Isten mindig többszörösen fizeti vissza

8. Hetiszakaszunk verse azzal az állítással folytatja, hogy azon ítélet és tanács, hogy miként bánjunk a vétséggel a letét esetében – az ökröt, szamarat, ruhát sőt még a bárányt illetően is – a következő: „a bíró elé jöjjön mindkettőjük ügye.” Ez Izrael első bírájára, Mózesre utal, valamint Mózes spirituális utódjaira minden nemzedékben;^[31]7* akik az inspirációt adják, hogy legyen erőnk tsuvát tenni, annak helyes módján, tehát úgy, hogy „kétszeresen térítse azt meg felebarátjának.” A felebarát szó ebben az esetben valójában Istent takarja,^[32] ezzel azt a tartalmat hordozva magában, hogy [nemzedékének Mózesét követve] képes lesz a kétszeres visszafizetésre Isten felé, azaz még a vétke előtti állapotát elérni, ahogy az írva van az Igeret hátsuvában,^[33] „ha eddig egy oldalt tanult, mostantól legyen szokása kettőt tanulni.”

Cserébe, Isten is ennek megfelelően fog vele bánni, a „mértéket mértékért”^[34]x elvének megfelelően, szándékos vétkeit valóságos érdemekké alakítva ^[35]y úgy, hogy még az állati ösztön lélek is csak segítse az Isten-szolgálatát.

Még specifikusabban: az ökör állati ösztön lélek aspektusa fog átváltozni a „termések bősége a marha erejében van”^[36] képére. A szamár aspektusa az „Isszáchár csontos szamár”^[37] lesz – ami a kábálát ol Isten-szolgálatát jelzi, analóg módon a szamárhoz, ami a terhet hívatott cipelni.^[38]z Az „Izrael elszéledt juh” aspektusa szintén kifejezésre kerül az „eltévedtem mint bujdosó bárány”^[39] zsoltár versben, ami azt fejezi ki, hogy úgy tévelyedett el, mint a bárány, aki híján van a lelki erőnek, és ezáltal elveszik – ami pedig előidézi a „keresd szolgádat”^[40]aa és a „vonj engem utánad”^[41]bb versek tartalmi beteljesülését, hogy úgy kövesse az Örökkévalót, hogy az túlmutasson az értelem és logika keretein. A ruha aspektusa pedig a „s ruhád illata olyan, mint a Libánon illata”^[42] jelenségében fog manifesztálódni.

Ez az állati ösztön léleknek, az Isten-szolgálatból kivett részének az elve, ahogy azt Bölcseink is kifejezték „Szeresd tehát az Örökkévalót, a te Istenedet egész szíveddel”^[43]cc – tehát mindkét ösztönünkkel (a jécer tovval és a jécer hárával).^[44]

(5715–1955. Szimchát Tóra és Brésit hetiszakasz szicháiból)

II.

Isten az égi hitelező

Isten sosem kér tőlünk olyat, amit ő maga meg ne tenne

9. Eheti szakaszunkban találjuk a „ha pénzt kölcsönzöl népemnek…”^[45]dd kezdetű verset. Bölcseink tanítják, hogy a „ha” szócska egy feltételes eseményre enged általában következtetni, itt azonban egy parancsolatról lévén szó, kötelességről^[46] beszél a vers.

„Tudtára adja igéjét Jákobnak, törvényeit és rendeleteit Izraelnek”^[47]ee – Bölcseink [a szószerinti értelmezéstől kissé eltávolodva] a következőképp kommentálják ezt a verset: Isten azokat a dolgokat kéri Izraeltől, amelyeket ő maga is megcselekszik.^[48] És ebben a kontextusban értelmezhető a vers „törvényeit” és „rendeleteit” szavai, [amelyek így arra utalnak, hogy azok olyan törvények és rendeletek, amelyek az övék, hiszen] ő maga is „megcselekszi” azokat [valamilyen allegorikus értelemben].

Ez alapján érthető, hogy a „ha pénzt kölcsönzöl népemnek” előírását is „megtartja” az Örökkévaló.

Istentől hitelt kapunk, nem ajándékot!

10. A hitel azt fejezi ki, amikor pénzt adunk a másiknak, holott az nem jár neki [valamilyen érdem alapján], és azért cserébe semmit nem is kapunk. Mindazonáltal a kölcsön nem ajándék. A kölcsönvevőnek végül vissza kell fizetnie a kölcsönt.

Ehhez hasonlóan [működik az allegorikus „isteni kölcsön”]. Isten az embert folyamatosan különböző adottságokkal és képességekkel támogatja. Azonban azt is megköveteli, hogy ezeket arra használjuk fel, hogy ráébredjünk valódi életcélunkra, hogy visszafizessük a „törvényeit és rendeleteit” formájában.

Az Istentől kapott képességeink, olyanok mint a pénzbeli hitel

11. Kétféle módja létezik annak, amikor valakinek úgy adunk valamit, hogy azt majd vissza kell adnia: (a) hitel és (b) kölcsönzés. A kettő közti különbség az, hogy a második esetben a kölcsönvevőnek ugyanazt a tárgyat, dolgot kell visszaadnia, mint amit megkapott. A dolog nem válik a birtokává. A hitelt, azonban mindig elköltésére adják;^[49]ff tehát az valójában a hitelezett tulajdonává válik, így azt úgy használhatja fel, ahogy csak kedve kívánja.

Azokra a képességekre, amelyekkel Isten ruház fel minket, azért a „hitel” allegóriáját használja [a Tóra] – „ha pénzt kölcsönzöl” – , mert ezeket szabadon felhasználhatjuk saját céljainkra is, lett-légyen az akár, bármilyen hétköznapi, földi jellegű elfoglaltság.

A pénz kölcsönt bárhogy hasznosíthatjuk, így haszid filozófiát is szabadon tanulhatunk

12. Ennek gyakorlati jelentősége, különösen a haszid filozófia tanulásának kontextusában, a következő: vannak akik azzal érvelnek, hogy mielőtt haszid filozófia tanulására adnák a fejüket, a lehető legrészletesebb módon kell tisztában legyenek még az aprónak tűnő rabbinikus rendeletekkel is, és a hidur micvával.^[50]gg Az ő álláspontjuk az, hogy nem kell mindenkinek elmélyednie a haszid filozófia tanulásában, az ima Isten szolgálatában, és úgy általában emelkedettebb dolgokban. [Véleményük szerint] addig a pontig, amíg az illető nem teljesen bizonyos abban, hogy elérte azon tudás szintet, hogy mindent a lehető legpontosabban tudjon, nem beszélve arról az esetről, amikor még tudja is hogy időnként eltekint a parancsolat hidur micva módján való végrehajtásától, vagy egy rabbinikus rendelet aprócska részletétől, s még inkább, amikor egy rabbinikus rendelettel, vagy akár a bibliai előírással kapcsolatban hibázik – beszéljünk akár a „kelj fel és tedd”, vagy a „maradj ülve, és ne tedd”^[51]hh helyzeteiről – [nos, szerintük egészen addig] még nem áll készen [a haszid filozófia tanulására].

A fenti érvet hangoztatóknak a következő választ kell adni: a „hitelt arra adják, hogy azt elköltsék”. Ez a haszid filozófia tanulására is vonatkozik, függetlenül annak emelkedettségétől. Az Álter Rebbe ennek értelmében tanítja példázatát a király koronáján lévő drágakőről, ami valójában az egész koronának az esszenciáját és szimbólumát képezi, olyannyira, hogy anélkül a korona nem is korona;^[52] és ennek ellenére minden zsidónak megadatik, hogy magához ragadja a koronát, és azt akár személyes ügyei szolgálatába állítsa.

Azt kérjük számon minden egyes zsidótól, hogy – független attól, hogy éppen milyen alacsony spirituális szinten van – egyetlen nap se mulasztsa el a haszid filozófia tanulását. Még ha meg is botlana egy bibliai előírást illetően, legyen az előíró vagy tiltó parancsolat, a haszid filozófia tanulását még az ilyen alkalmakkor sem szabad kihagynia. Mindez pedig [a haszid filozófiának] nem csak azon területeire vonatkozik, amelyek morális jellegűek, hanem még az anagogikus, [az isteni tudás legmélyebb titkaiba bevezető] mély intellektuális tanulmányokra is, sőt, még azon elmélyült elmélkedésre is, amikről még azt sem tudja, hogy miként tudná azt saját életére vonatkoztatni.

Isten adományai nem fizetségek, hanem az ő végtelen szeretetének megnyilvánulásai

13. Annak oka, hogy Isten miért támogat minket a képességeinkkel – „ha pénzt kölcsönzöl” – magában a vers folytatásában fogalmazódik meg: „népemnek.” Bölcseink véleménye szerint, ez azt jelenti, hogy ha választani kell „népem” és a pogányok között, akkor [Isten a] „népemet” fogja előnyben részesíteni.^[53] Az a tény, hogy külön kell hangsúlyozni, hogy „népem” élvez elsőbbséget, logikusan arra enged következtetni, hogy ennek említése nélkül, más választás is elképzelhető lett volna, és ennek lehetőségét csak a „népem élvez elsőbbséget” elve oszlathatja el.

Ebből pedig az következik, hogy amikor Isten felruház bennünket képességeinkkel, annak olyan szintű forrása van, amely magasabb annál, mint hogy oda bármiféle teremtmény Isten-szolgálata el tudna érni. Ez a forrás pedig nem más, mint a „szilárd uralkodó, a minden gyökerek gyökere”^[54] spirituális szintje.

Ezért is tanították [Bölcseink], hogy „már a világ teremtésének kezdetétől, az Örökkévaló előre látta az igazak és a bűnösök tetteit… de még mindig nem tudom, hogy ezek közül melyekben leli örömét,”^[55] és ahhoz, hogy ez a dilemma feloldódjon, szükség van a válasz levezetésére [a bibliai szöveg utalásaiból]. A tiszta logika szintjén ugyanis felmerülhetett volna, hogy másképp legyen, [itt ugyanis a transzcendens Isten egy olyan szintjéről beszélünk, ahol a „jó” és a „rossz” teljesen szubjektív és egyaránt távol esik a végtelen felfoghatatlantól.] Az pedig, hogy Isten végül is mégiscsak [az „igazakat szimbolizáló”] Izrael lelkeit választotta, csakis azért van, mert az abszolút Isten esszenciális belső választásával úgy döntött, hogy „népem élvez elsőbbséget”.

Ez ugyanazt a spirituális szintet jelöli ki, mint amelyikről azt mondták: „Nemde testvére Ézsau Jákobnak, úgymond az Örökkévaló, és én Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”^[56] [A végtelen Istennek] ezt a felfoghatatlan szintjét az alacsonyabb spirituális szinten lévő teremtmények cselekedetei olyannyira nem képesek befolyásolni, hogy „Ézsau Jákob testvére”, gyakorlatilag egy szinten vannak. És mégis, még ezen a szinten is, az isteni döntés az, hogy „Jákobot szerettem”, Jákob abszolút (mindentől független) szeretete miatt.

Ez már a következő frázisból is kiviláglik: „ha pénzt (keszef) kölcsönzöl;” ugyanis a keszef szó a „mert vágyódtál atyád háza táján” vers tartalmára utal, azaz a szeretetre.^[57] Más szóval a kölcsön, tehát az [ember] képességekkel való felruházása, nem az [Örökkévaló] válasza az [ember] Isten-szolgálatra, hanem az ő Izrael iránti abszolút szeretetének kifejezése.

Isten még követeléseiben is, végül mindig a könyörület mellett dönt

14. Tekintettel arra, hogy az Istentől kapott képességeink, egy olyan szent forrásból származnak, ahol nem számítanak a teremtmények érdemei, így ezen képességek minden egyes zsidónak megadattnak, hiszen egy olyan forrásból származnak, ahol az istenszolgálat hiánya sem tud kárt okozni.

Szövegünk ennek értelmében így folytatja:

„[Ha pénzt kölcsönzöl népemnek,] a szegénynek, aki veled van”: Függetlenül attól, hogy valaki [morálisan] „szegény”^[58]ii, hogy önvizsgálatot tart, és [saját romlottsága elszomorítja, valósággal] összetöri, hiszen valóban van mitől elszomorodnia. Mindazonáltal, még neki is megadatott Fentről a lehetőség, ugyanis [Isten] ezen abszolút szeretet[e] mindenre kiterjed, őt is beleértve. Sőt, valójában éppen az a tény válik az előnyére, hogy szegény, ugyanis Isten éppen a „megtört, zúzott szívekben”^[59]jj lakozik.

[A fent idézett vers a következőképp folytatódik:] „Ne lépj fel zsarolójaként…!”: amikor a kölcsönvevő nem képes tartozását egyenlíteni, akkor a visszafizetést követelni teljesen felesleges, ugyanis az „legjobb esetben” is csak a kölcsönvevő kényelmetlenség érzetét fogja eredményezni. Éppen ezért az ilyen formájú követelés tiltott. Sőt, ilyen körülmények között a hitelezőnek még a kölcsönvevő útját sem szabad, hogy keresztezze bármilyen formában, nehogy jelenlétével a kényelmetlenségét okozza.^[60]

Ahogy azt már az előzőkben kifejtettük: [a hitelezés micvájának, csakúgy mint a többi parancsolatnak, van egy spirituális allegorikus megfelelője Isten és az ember kapcsolatának kontextusában, hiszen] „tudtára adta igéjét Jákobnak…” – „ő maga is megteszi azon dolgokat, amelyeket gyermekeitől megkövetel, hogy megtegyenek.” Így tehát [az uzsoráskodó zsarolás] ezen tilalma az „égiekre” is vonatkozik: amikor az [égi szigort szimbolizáló] „bal oldal”^[61]kk által [az emberre mért] büntetések és kínok nem érik el a kívánt eredményt [és az embert nem fordítják pozitív irányba], akkor minden további ilyen jellegű követelés a „ne lépj fel a zsarolójaként” kategóriájába esik.

Ezek alapján már érthetővé válik a „Hová verjenek benneteket, midőn még növelitek az elszakadást?”^[62] prófétai vers tartalma. Más szóval, mi értelme még tovább ütni téged, ha az látványosan nem hoz eredményt, s csak a fájdalmadat növeli tovább? Amikor az Örökkévaló látja, hogy a „bal oldal” használata nem hoz változást, akkor újra a „jobb oldallal” kezdi, s kegyességgel és irgalommal von közelebb magához, látható és kézzel fogható jóság útján.

(5712–1952. Mispátim hetiszakasz szombatjának szichájából)

III.

A fél sékel parancsolata ma is fennáll

Miben felsőbbrendű a gömilut chászádim micvája a cödakáétól?

15. A Midrás Tánchumá^[63]ll fűz kommentárt a „ha pénzt kölcsönzöl népemnek, a szegénynek, aki veled van,” vershez, hogy a szegénynek pénzt kölcsönözni egyenértékű azzal, mintha Istennek kölcsönöztünk volna. Ezért is őrzi az Írás, hogy „Az Örökkévalónak ad kölcsön, ki könyörül a szegényen, és tettét megfizeti neki.”^[64]mm

Amikor Isten fizet, azt a saját mértékének megfelelően teszi, s mivel Isten végtelen, viszonzását is korlátlanul nyújtja.

[Az 5718-as év] Jud Svát-jának haszid összejövetelén taglaltuk a Cemách cedek Széfer háchákirában^[65]nn lévő magyarázatát, azzal kapcsolatban, hogy a valódi végtelen miért nem lakozhat a teremtményekben; ugyanis a teremtmények végesek, így függetlenül attól, hogy azokban milyen benne szunnyadó erő ébred, [végső soron] mindig végesek maradnak.

Ezen korlátozás azonban csak a valódi végtelenségre vonatkozólag alkalmazható, azonban a potencált illetően, nos, Isten azokkal képes szüntelenül ellátni a teremtményeit, nemzedékről nemzedékre, az idők végezetéig. Egy még mélyebb megközelítésben: bármely entitás, amely időben korlátolt, már jóval végső megszűnése előtt érezteti a kimúlás előjeleit – folyamatos változással és gyengüléssel, ahogy azt a jól ismert mondás^[66] fogalmazza meg: „a teremtmények^[67], teremtésük napjától fogva kezdenek a kimúlás felé hervadni [napról napra].” Ebből kifolyólag tehát, ha olyan energiát vélünk érzékelni, amely nem gyengül az idők folyamán,^[68] sőt, annak éppen, hogy az ellenkezője történik, akkor valójában fel kell ismernünk, hogy a Végtelennel van dolgunk, amely a végesbe [ugyan nem tud megnyilatkozni, de mégiscsak amikor alászáll, potenciálisan továbbra is magában hordja] a végtelent, amely a végesben manifesztálódik.

A cödaka (jótékonyság) micvája az összes többi micvával együttesen ér fel.^[69]oo A cödaka számos szintje közül, a gömilut chászádim^[70]pp szintje a legmagasabb. Bölcseink mondták,^[71] hogy a gömilut chászádim még a cödakát is felülmúlja, mivel a cödakát csak a szegények kapják meg, míg a gömilut chászádim mind a szegényeknek, mind a gazdagoknak egyaránt megadathat. Már a cödaka ténye önmagában véve is azt szükségelteti, hogy legyenek szegények és legyenek gazdagok. Ugyanis, ha mind gazdagok lennének, [akkor minek kérné a zsoltáros, hogy] „szeretet és hűség, rendeld, hogy megóvják”?^[72] Ennek értelmében pedig az is igaz, hogy „nem fog kifogyni a szűkölködő az országból.”^[73]qq A kegyesség (gömilut chászádim) megcselekvéséhez ugyanis nincs szükségünk egy koldusra, azt egy gazdag irányában is ugyanúgy meg lehet cselekedni, úgy, – hogy „nem lesz közepetted szűkölködő.”^[74]rr

Ma este van az Free Loan Association Shomrei Shabbat éves találkozója. (Valójában, a Shomrei Shabbat (szombat tartók) kifejezése nem is helyes ebben a kontextusban. A gömilut chászádim micvája ugyanis, nem tesz különbséget a szegény és gazdag között, így más megkülönböztetést sem kellene, hogy tegyen. Ezen kifejezésnek azonban minden bizonnyal nincs is más szándéka, mint a végső célt kijelölni [tehát a szombat tartást].^[75]ss) Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy vegyen részt ebben, járuljon hozzá a kölcsönalap tőkéjéhez, és lehetőleg minél hosszabb időre tegye be a kölcsönalapnak szánt pénzt, hogy ezzel megadja a lehetőséget az alapnak, hogy minél nagyobb összegeket kölcsönözzön, minél hosszabb időre, s ezáltal minél többen megtarthassák a gömilut chászádim előírását.

A gömilut chászádimot illetően nincs arra vonatkozó korlátozás, hogy szegénynek vagy gazdagnak nyújtunk kölcsönt, így a hozzájárulók kilétét illetően sem szabadna lennie bármi nemű korlátozásnak. Ennek értelmében pedig mindenkinek hozzá kellene járulnia ehhez az alaphoz.

Fentiek összhangban vannak eheti szakaszunk, a Skálim,^[76]tt tartalmával, az Álter Rebbe azon mondásának megfelelően, hogy az idővel együtt kell éljünk. Ez azt jelenti, hogy életvitelünk összhangban legyen az aktuális tórai szakasz tartalmával: [jelen esetben tehát azzal], hogy minden zsidó egyenlő módon járult hozzá [a Szentély kiadásaihoz] a fél sékel felajánlásával.

(5718–1958. Mispátim-Skálim szombatjának szichájából)

1. a 2Mózes 22:8. ↑

2. b Bává kámá 63b. Lásd még Rési ehhez a vershez. ↑

3. c „Ingyenes letéteményes” (somér chinám), aki magára vállalja egy tulajdon őrzését a tulajdonos nevében, minden fajta fizetség nélkül. Felelősséggel tartozik az esetleges hanyag őrzésből vagy az önkényes használatból fakadó károkozásért. Ha panasszal él, hogy a letétet ellopták, vagy önhibáján kívül elveszett, akkor ezen panaszát egy esküvel kell foganatosítania, és ekkor felmentést kap annak pótlása alól. Egy fizetett letéteményes (somér száchár) fizetség fejében vállalja el a letét őrzését, így felelősséggel tartozik annak esetleges ellopásáért vagy elvesztéséért. Azonban még ebben az esetben is, ha a veszteség olyan vis major okán történt, melyre nem volt ráhatása, akkor esküt kell tennie állításának megerősítésére, és felmentést kap a kártérítés alól. ↑

4. Lásd Kicurim vöheárot–Tánjá, Másbiin oto, 57. oldaltól, hogy az eskü (svuá) a jóllakottságra (szává) utal, különösen a „Megnyitod kezedet és jóllakatsz minden élőt jóakarattal” (Zsoltárok 145:16.) értelmében. ↑

5. Lásd Sábát 152b. [„A lélek visszatér Istenhez, aki azt adta” – visszatér Hozzá, abban a formában, ahogy Ő azt neked adta, más szóval tisztán], csak úgy mint más forrásokat. ↑

6. d Lásd Tánjá 37. fejezet. ↑

7. Nidá 30b. ↑

8. e „Ki hu ze – hogy ez az.” A „hu” az egyes szám harmadik személyre utal, s ezen keresztül valami olyanra, ami rajtunk kívül eső, idegen. A „ze”, ezzel szemben valami személyes, és aktuális dolgot jelöl. A vétkező az, aki összekeveri ezt a két kategóriát, s az idegent személyesnek, a kívül esőt pedig hasonlónak érzékeli. ↑

9. f A Tóra alapjainak szabályai 1:3-4: „Minden élőlénynek szüksége van Rá, de Neki nincs szüksége egyikükre sem. Ezt mondja a próféta: „Azonban az Örökkévaló az igaz Isten.” Ő egyedül igaz (valódi), és semmi másnak sincs olyan valósága, mint Neki. Erről mondja a Tóra: „rajta kívül nincs más;” más szóval rajta kívül nincs más valódi létező.” ↑

10. Lásd még Tora or, Vájérá 14b. oldal: „Még a gyermekek is tisztában vannak Isten létezésével… még akkor is, ha nem fogják fel annak „mikéntjét és miértjét.” ↑

11. g Tikuné Zohár 57:91b. és 70:122b. ↑

12. h 2Mózes 21:29. ↑

13. i Sábát 53a. valamint lásd még később a t lábjegyzetben. ↑

14. j Jesájá 24:16. A beged héber szó ruhát jelent, s ugyanezekkel a betűkkel azt bágádnak, azaz árulásnak is lehet olvasni. Ezen etimológiai kapcsolat a beged és a bágád között fellelhető a Zohár 3:276a.; valamint uo. 175a. oldalán, valamint lásd még Szánhedrin 37a. ↑

15. k Jeremiás 50:17. ↑

16. l Lásd Rási a Szánhedrin 44a-hoz: „Izrael – szentségük neve.” Lásd még Likuté szichot, 4. kötet, 1208. oldaltól; és lásd még uo. 1. kötet, Vájésev 29. lábjegyzet. ↑

17. m 1Mózes 32:29. ↑

18. n Lásd Chulin 92a: „Amint azt mondja »Szárita – győzedelmeskedtél…«, tudom, hogy Jákob győzedelmeskedett az angyal felett”. ↑

19. o Lásd Möoré or és Kohelet Jákov Áchásvéros kezdőszóval, egy ismeretlen szerzőjű ágádát idézve: „És Hámán mondta – ez az igazság attribútumára utal, Áchásvéros királyra – ami pedig az Örökkévalóra, akié a kezdet és a vég.” Achasvéros (אחשורוש) nevét ennek értelmében az áchárit (אחרית) és a résit (ראשית) szavak egybekapcsolásaként olvassuk, amit Istenre való utalásként értelmezünk (lásd még később r lábjegyzet). ↑

20. p Eszter 3:8. ↑

21. q 2Sámuel 7:23.

    Az anyagi világ sokaságot fejez ki, különbözőségeket és változatokat; de még itt is Izrael képes megteremteni az egységet – felfedve ezzel az Isten általi teremtés mögött meghúzódó alap egységet ↑

22. r Lásd Mögilá 15b, a király szót értelmezve az Eszter 6:1-ből, mint a „világegyetem királyára” utalva. Lásd még Zohár 3:109a. (valamint hasonlóan Midrás Eszter rábá 3:10.), hogy a jelző nélkül említett király, az Istenre való utalás. ↑

23. [Szifré az 5Mózes 26:5-höz.] Lásd Midrás Möchiltá a 2Mózes 12:6-hoz és Vájikrá rábá 32:5 – hogy nem változtatták meg nevüket és nyelvüket; Lekách tov a 2Mózes 6:6-hoz [valamint az 5Mózes 26:5-höz] – hogy nem cserélték le a ruháikat. ↑

24. Bává möciá 27a. ↑

25. s Lásd 5Mózes 22:1. ↑

26. t Hivatkozás a Zsoltárok 84:12-re: „Mert nap és pajzs az Örökkévaló.” A haszid filozófia fejtegeti, hogy a nap intenzív sugárzása nyáron – főleg a támuzi napforduló idején – az isteni energia erősebb kiáramlását hivatott jelezni. Lásd Likuté szichot, 1. kötet, Brésit 7. bekezdés. ↑

27. u Jesájá 6:10. ↑

28. Lásd még Zohár 3:124b: „Kusjá – a bonyolult problémák forrása a gonosz oldalán található.” ↑

29. v Ezen szabály a legelső bekezdésben található ezek között a törvények között. ↑

30. w Zohár chádás, Brésit 19d.; Zohár 2:106a. Lásd Tánjá 25. fejezet. ↑

31. 7* Tikuné zohár 69:112. és 114a. [Lásd még korábbról Bo vi-vii lábjegyzetek.] ↑

32. Midrás Smot rábá 27:1. [Lásd még Tánchumá, Jitro 5.; és lásd még Rási a Sábát 31a-hoz, döálách kezdőszóval. ↑

33. 9. fejezet vége [Táná dövé Élijáhut idézve; lásd Vájikrá rábá 25:1.] ↑

34. x Szánhedrin 90a. Lásd még Szotá 1:7-9. ↑

35. y Lásd Jomá 86b. ↑

36. Példabeszédek 14:4. [Lásd Keter sém tov, Hoszáfot, 91. fejezet; Likuté szichot, 1. kötet, Vájislách, 10. fejezet, és lásd még Zohár 3:108a, a Tánjá 41. fejezetében idézve.] ↑

37. 1Mózes 49:14. ↑

38. z Midrás Tánchumá, Vájchi 11: „Isszákár úgy ajánlotta magát a Tórának, mint a szamár magát a teher cipeléséhez”; Rási által idézve ehhez a vershez („úgy cipeli a Tóra felelősségének súlyát, mint a szamár a rárakott nehéz terhet”). Lásd még szintén ezen vers értelmezését a Cváát HáRIBáS 100. fejezetében. ↑

39. Zsoltárok 119:176. ↑

40. aa Uo. ↑

41. bb Énekek éneke 1:4. ↑

42. Uo. 4:11.

    A Midrás Sir hásitim rábá, ehhez a vershez értelmezi a „mint a mező illata, melyet megáldott az Örökkévaló” (1Mózes 27:27.), amely olyan mint az Éden kert parfümje;” így tehát a szféra visszatükrözi az ember jótéteményeit (lásd Igeret hákodes 27:b. fejezet). Lásd még Rási kommentárját ehhez a vershez. ↑

43. cc 5Mózes 6:5. ↑

44. Bráchot 54a.

    [A jécer hárá felemelkedésének elvének hosszabb kifejtését lásd Tánjá, 9. fejezet; Mystical Concepts in Chassidism, 11. fejezet.] ↑

45. dd 2Mózes 22:24. ↑

46. Midrás Möchiltá ehhez a vershez a Rási idézetében. ↑

47. ee Zsoltárok 147:19. ↑

48. Midrás Smot rábá 30:9. ↑

49. ff Kidusin 47a. ↑

50. gg „A micva szépítése”; amiért egy pompás szukkát épít az Ő tiszteletére, egy gyönyörű luláv csokor…”; Sábát 133b. A hidur micva teljesítéséért ugyanis túl kell lépni a törvényi minimum követelményein, egészen a harmadik szintig, ami meghaladja a micva gyakorlásának általános költségeit (Bává kámá 96.). Lásd még Likuté szichot, 1. kötet, Vájécé cc lábjegyzet, és Mikéc 15. bekezdés, z lábjegyzet. ↑

51. hh Ez a két kifejezés jelzi a tevőleges („tedd”) és a tiltó („ne tedd”) előírásokat. ↑

52. Lásd Hátámim 2:49. oldal.

    [The Great Maggid, 117–119. oldalak. Analógiával élve, a haszid filozófia, tehát a pönimiut háTorá, más szóval a [Tóra] legdrágább magva és esszenciája, azaz a király koronája nem csak a már sokat tanult tudósok és szentek, valamint a Tóra misztériumaiba beavatottak tanulmányát képezi, hanem az már egyfajta általános gyógyírként működik a spirituális hiányosság esetén, így annak tanulását mindig szem előtt kell tartani.] ↑

53. Bává möciá 71a. [Rási idézetében ehhez a vershez]. ↑

54. Lásd Ávodát hákodes 2:3., a Sné luhot hábrit és a Sáár hágádol (31b. oldal) idézetében. Az elv magyarázatát lásd a Cöéná uröéná 5676-ban, valamint a Lo tihje mösákélá 5712-ben.

    [Méir Ibn Gábbái rabbi, az Ávodát hákodes 2: 1-2. fejezetében magyarázza azon alapelvet, hogy az ember Isten-szolgálata nemcsak az ő hasznára válik, de az bizony kihatással van minden valóságra (ávodá corech gövoá) – egészen addig a pontig, hogy a lentről történő ráébredés, és fentről induló ébredés gerjeszt, és az Örökkévaló minden mértéke, az mérték a mértékért, más szóval az emberi tettekhez méretezett. A harmadik fejezetben egy olyan szöveggel foglalkozik, amely látszólag ellentmond ennek az elvnek, nevezetesen: „Milyen különbséget jelent az Istennek, hogy valaki az előírt rituális vágás után fogyasztja a barom húsát, vagy azután, hogy csak egyszerűen ledöfte?! Hát lehetséges-e őt bármilyen módon elérni (a törvények megtartásával), vagy sérthetjük-e őt igazán (az engedetlenség által)? Mi a különbség számára aközött, hogy rituálisan tiszta vagy tisztátalan állatot fogyasztottunk? Ezért is őrzi az Írás: „Ha bölcs lettél, magadnak lettél bölcs, s ha csúfoló lettél, egyedül te viseled.” (Példabeszédek 9:12). Ebből következik tehát, hogy a parancsolatok kizárólag azért adattak, hogy a teremtmények finomodjanak általuk…”; Midrás Tánchumá, Smini 8., és lásd még Brésit rábá 44:1. Méir rabbi úgy oldja fel ezt a nehézséget, hogy megkülönbözteti az isteni transzcendencia és az isteni [energia] kiáramlás szintjeit. Az Éjn szof mindent meghaladó szintje, azaz Isten, a maga valójában végtelen, „magasabb a legmagasabbnál, és rejtettebb a legrejtettebbnél, őt gondolat nem képes megragadni” (Tikuné Zohár, Bevezetés 17a.) – amire a „Szilárd uralkodó, Gyökerek gyökereként” utal – , amit lehetetlen befolyásolni, és amiben semmi sem okozhat változást.” Ezen a szinten minden döntés és rendelet végletekig tiszta, egyszerű és abszolút, ok nélküli és végtelen, kifürkészhetetlen akarata Istennek, így az túlmutat minden értelmen és számításon. Lásd még Likuté szichot, 4. kötet, 1309. oldal.] ↑

55. Midrás Brésit rábá 2:5.

    [A kiáramlás szintjén nyilvánvaló, és önmagától értetődő, hogy Isten előnyben részesíti az igazak tetteit. A mindent meghaladó transzcendens megnyilvánulásában azonban, Őt nem befolyásolja semmilyen emberi történés, cselekedet. Ezen a szinten, tehát, még elvileg feltételezhető, hogy Isten másként fog dönteni. Ebből kifolyólag pedig, az ember számára lehetetlen azt megtudni, hogy Isten adott pillanatban éppen kit választott, így szükséges részéről annak explicit megfogalmazása. Ennek értelmében tehát, az, hogy Izraelre esett a választás, „A népem jön elsőnek”, mindent egybe vetve a kifürkészhetetlen akaratú Isten transzcendens szinten meghozott döntése, amely független bármi nemű októl.] ↑

56. Máláchi 1:2-3. ↑

57. 1Mózes 31:30. Lásd Tánjá, 50. fejezet eleje. [Lásd még Zohár 2:115a. és 148a.] ↑

58. ii Lásd még Midrás Tánchumá, Mispátim 15., Rási idézetében ehhez a vershez: Úgy tekints magadra, mint ha te magad lennél a szegény ember. ↑

59. jj Zsoltárok 51:19. Lásd még Zsoltárok 34:19.: „Közel van az Örökkévaló a megtört szívűekhez, és a zúzott lelkűeket megsegíti.” Lásd Vájjikrá rábá 7:2. ↑

60. Bává möciá 75b. ↑

61. kk A misztikus terminológiában a bal oldal szimbolizálja a gvurá és a din (igazság, törvény, komoly ítélet) aspektusait, míg a „jobb oldal” a cheszed (kedvesség, jóindulat) aspektusait; Zohár 3:142a. és 179a. ↑

62. Jesájá 1:5. ↑

63. ll Midrás Tánchumá, Mispátim:15. ↑

64. mm Példabeszédek 19:17. ↑

65. nn Széfer háchákirá, 1. oldaltól (az Emunot vödéot 1. rész, 1. fejezetének elején a kommentárban); Lásd ott, főleg 4. oldal, 3. fejezet. ↑

66. Májim rábim 5636, 33. fejezet, lásd ott [Báchjá Ibn Ásert idézve, mint saját forrását; lásd a Tóra kommentárját az 1Mózes 1:28-hoz, valamint lásd még Torát Smuel-5627, 445.oldaltól.] ↑

67. Ez azon teremtményekre utal, amelyek szaporodásuk által léteznek [a mennyek és annak lakóinak kizárásával, amelyek, tekintve hogy teremtett lények, nem részei a fokozatos szétesésnek, elmúlásnak, lásd még a következő lábjegyzetben, és Torát Smuel 5627 445. oldal.] ↑

68. Lásd még Jeruzsálemi Talmud, Bráchot 1:1: „A napok jönnek és múlnak el, a hetek jönnek és múlnak el, a hónapok jönnek és múlnak el, évek jönnek és múlnak el, de még mindig ezek a nemzedékei a mennynek és a földnek, amikor megteremtettek…” [tehát változatlanok maradnak, pont abba a formában, „mint amiben voltak, amikor megteremtettek, az nap, amikor az Örökkévaló Isten teremtette a földet és a mennyet”, lásd még ott a bevezetőt ehhez az idézethez]. ↑

69. oo Bává bátrá 9a. ↑

70. pp A gömilut chászádim kifejezés szó szerint valamilyen kedvesség megcselekvését jelenti, és egy sor olyan személyes szolgálatot takar, amelyet kötelességünk megcselekednünk embertársainkért; lásd Gömilut chászádim (Előírások és szokások 6. oldal), Kehot, 1967. A köznyelvi használatban azonban, ezen kifejezés általában az ingyenes kölcsön nyújtás aktusát takarja. ↑

71. Szukká 49b. Lásd Sulchán áruch, Jore déá, 249:6. ↑

72. Zsoltárok 61:8. Midrás Smot rábá 31:5.; Tánchumá, Mispátim 9. ↑

73. qq 5Mózes 15:11; ezzel támogatva a lehetőséget a cödaka [micvájának] megcselekvésére, hogy „szeretetet és igazságot gyakoroljunk.” ↑

74. rr 5Mózes 15:4; ugyanis nincs szükség nélkülözőre (evjon – egy szó, amely a még koldusnál is nyomorgóbb emberre utal; lásd Rási uo.) ahhoz, hogy a gömilut chászádim előírását teljesítsük. (A szövegben lévő zárójel, az eredetiben is feltűnik.) ↑

75. ss Kedvességet mindenkinek tanúsítani kell, még pedig mindenki irányába, mindenféle megkülönböztetés nélkül. Ettől függetlenül kitűzhető cél, a kedvességnek mind a gyakorlóját, mind a fogadóját a Tóra és a parancsolatok megfelelő megtartásának irányába terelni. ↑

76. tt 2Mózes 30:11-től, amelyet a Ros chodes Ádárt megelőző szombaton olvasunk fel minden évben (vagy, ha Ros chodes szombatra esik, akkor aznap). Ezen Tórai rész olvasásával emlékezünk meg arról, hogy a Szentély idejében miként tettek eleget az „Ádár hónap elsején hirdettessék ki a fél-sékel fizetésének kötelessége” előírásának, hogy azt minden zsidó befizesse Niszán hónap elsejéig, azon áldozatokért, amelyeket valamennyi zsidó nevében ajánlottak fel (lásd Skálim 1:1.). ↑