Naftali Kraus
Zsidó fogalomtár
Függelék 2.
PURIM
Eszter könyve /böjtje/ története
Purim hiteles történetét Eszter könyve (Megillá) örökíti meg. Ez azonban csak egy nagyon rövid, mondhatni, hivatalos jelentést, tényleírást közöl, míg az események történeti és társadalmi hátteréről a Midrás és a Megillá arameus fordításai adnak részletesebb felvilágosítást.
A történet azzal vette kezdetét, hogy Ahasvéros király – aki az akkori világ tíz nagy uralkodójának egyike volt – lakomát rendezett, melyre mindenkit, beleértve a királyi székhelynek, Susánnak egyszerű lakóit is, meghívott. Hét napja folyt a dínomdánom, már mindenki részeg volt, így a király is, amikor Vásti királynőt arra akarták rávenni, hogy királyi koronával a fején, de teljesen meztelenül, jelenjék meg előttük. Ö pedig nemcsak, hogy megtagadta urának parancsát, de még jól le is teremtette. Ahasvéros erre dühbe gurult, és tanácsadóinak nem volt nehéz rávenni őt, hogy végeztesse ki Vástit.
Bölcseink az eseményeket úgy magyarázzák, hogy bár a királyné nem volt valami szégyenlős, mégsem vethette le ruháit, mert hirtelen bélpoklos lett (mások szerint farka nőtt).
De miért járt Vástinak ez a súlyos büntetés? Hiszen az isteni igazságszolgáltatás mindenkinek érdeme szerint ad jutalmat vagy büntetést?
Bölcseink azzal magyarázták, hogy ebben az esetben a „szemet szemért” (midá k’neged midá) elve érvényesült, ugyanis Vásti zsidó lányokat dolgoztatott szombatokon, miután előbb meztelenre vetkőztette őket, s most így ő kapta ezt a jól megérdemelt büntetést. ..
* * *
A történet folytatása, hogy a zsidó Eszter lesz az új királyné, és röviddel ezután. felfednek egy király elleni összeesküvést, melynek okát a Midrás Eszterben véli megtalálni. „Mióta elvette ezt a nőt, se éjjelünk, se nappalunk – mondja az egyik összeesküvő –, ugyanis állandóan nála lebzsel, és a palotaőrség 24 órás szolgálatban Van.”” Az összeesküvőket Mordecháj jóvoltából, Eszter királyné közvetítésével felfedik, majd kivégzik. (Mordecháj Eszter nagybácsija, a perzsa zsidóság vezetője volt.)
Egy másik eseményt, amikor Mordecháj nem hajlandó Hámán előtt térdre borulni, a Midrás így magyarázza: Hámán a saját nyakába bálványképet akasztott. Lehet, hogy Mordecháj, hogy ne veszélyeztesse a zsidók fizikai létét, leborult volna Hámán előtt, de így végképp nem tehette meg, mert a bálványimádás azon három főbűn közé tartozik, melyet egy zsidó nem követhet el, akkor inkább fel kell életét áldoznia.
Mint tudjuk, Hámán nem törődik bele a sértésbe, kieszközli a királynál a zsidók kiirtását, melyről Mordecháj tudomást szerez. A Midrás szerint az égből tudatták vele, de megtudhatta ezt kapcsolatai révén is. A történésekbe itt lép be Eszter, először tevőlegesen, s kap szerepet a féltékenység, mint mozgató rugó. Ez okozza a király álmatlanságát is, mialatt rájön az események összefüggésére, s melynek a végkimenetele a zsidók szerencsés megmenekülése.
Bölcseink eme történetből azt a következtetést vonták le, hogy a perzsa zsidók azért kerültek olyan helyzetbe, melyben a gyilkos Hámán akár ki is irthatta volna őket, mert asszimilálódtak, elhagyták vallásukat, elfelejtették Jeruzsálemet. Csak amikor megtértek, visszatértek zsidó identitásukhoz – akkor menekültek meg, az utolsó pillanatban.
Azóta egészen napjainkig, világszerte, időről-időre gyakran történnek olyan események, melyek során egy zsidó közösség élete veszélybe kerül, de valami csodával határos módon mégis megmenekül. Az ilyen történéseket a zsidó folklór „purimoknak” nevezi, az első Purim emlékére.
A történet maga szokványos: a nagy zsidó közösség jómódban él a perzsa birodalom különböző részein. Az idő – a Sivát Cion korszaka. Egyesek szerint már elkezdték építeni a második Szentélyt, de Ahasvéros leállíttatta az építkezést. A zsidók élete annyira zavartalan, annyira jó nekik, hogy már nem is érzik a galutot, nem érzékelik a száműzetést és gőzerővel asszimilálódnak. Sokan már perzsa neveket vesznek fel, már nem tekintenek Jeruzsálem felé, és már nem is nagyon imádkoznak a Szentély újjáépítéséért. Mózes vallású perzsákká váltak, már-már a királyi udvarba is beházasodnak.
Szinte törvényszerűen következik be a jól ismert történelmi fordulat: megjelenik Hámán, korának Hitlerje, majd a zsidók kiirtására irányuló intézkedések, „alapos” indokolással, miszerint „a királynak nem érdemes őket életben hagyni”, s persze vagyonuk elkobzása sem maradhat ki mindebből.
A csodálatos megmenekülés története már nem annyira szokványos. Az életveszélyben lévő zsidók böjtölnek, imádkoznak, végül Mordecháj, Eszter nagybátyja, felszólítja a királynét, lépjen közbe a zsidók megmentése érdekében. Eszter minden asszonyi ügyességét latba veti, végül zsidó mivoltát is felfedi királyi ura előtt, miközben bebizonyítja Ahasvérosnak – aki a Talmudbölcsek szerint igencsak mulya ember volt –, hogy Hámán terve az ő – Eszter királyné – életét is közvetlenül veszélyezteti. Ahasvéros ekkor már nem habozik cselekedni, életét veszi Hámánnak, és lehetőséget ad a zsidóknak, hogy leszámoljanak azokkal, akik korábban őket akarták kiirtani.
Mivel szolgáltak rá a zsidók abban a nemzedékben, hogy Isten őrizz, egy Hámán-féle amalékita gyilkos életüket veszélyeztesse? – teszik fel bölcseink a kérdést.
Szerintük azzal, hogy részt vettek a király által rendezett ünnepi lakomán, és élvezték azt (Megillá 12).
Érdekes – magyarázza egy chaszid bölcselő –, de nem arról van szó, hogy nem kóser ételeket ettek a lakomán. Erre talán lehetett volna még mentséget is találni. Lehet, hogy kötelesek voltak a lakomán részt venni. Igen ám – teszi hozzá –, de nem voltak kötelesek azt élvezni is. A zsidók pedig örömmel és lelkesen élvezték a 180 napig tartó lakomát. Ezen a lakomán a király előhozatta a Szentélyből elorzott edényeket is, melyekből a részegségig ittak. Ennek pedig örülni, ezt élvezni – aki erre képes, az megérett a pusztulásra …
A HÁLÁCHÁ SZEMSZÖGÉBŐL
Purim, az az ünnep, amely egy olyan esemény kapcsán keletkezett, amely a galutban, száműzetésben történt meg, és – Bölcseink szerint – csak nehezen sikerült bekerülnie a Bibliába.
- Este és reggel a templomokban felolvassák a Megillát, Eszter könyvét. Ennek meghallgatása minden zsidóra kötelező.
- Ezen az ünnepen legalább két embernek kell ajándékot küldeni (Slách Mónesz = Misloách Mánot), aminek kétféle enni-‘ és innivalóból kell állnia.
- Legalább két rászorulón kell segíteni (Mátánot Löevjonim) pénzzel vagy ennivalóval.
- Az imákba egy betoldást tesznek (Al Hániszim), melyben dióhéjban le van írva a megmenekülés csodálatos története. Érdekes módon ezen az ünnepen nem mondjuk el a Hállél hálaadó imát. Ennek oka, hogy az esemény nem az ősi földön történt, hanem a galutban, másrészt pedig a megmenekülés csupán részleges volt. A Talmudbölcsek jóval később azt mondták „hiszen mi még ma is Ahasvéros hűbéresei vagyunk” (Megillá 14).
- Évszázadok során kialakult szokás, hogy Purimkor a zsidók ál- arcot öltenek, amivel az események azon fordulatát szimbolizál- ják, amikor az üldözött zsidók úrrá lettek ellenségeiken, vagyis „fordult a kocka” (Vönáháfoch hu). Az egész ünnepnek farsang jellege van, a gyerekek is jelmezt öltenek – a fiúk Ahasvérosnak, meg katonáknak, a lányok Eszternek öltöznek –, és vidám összejöveteleken mulatnak a régmúlt szabadulás emlékére.
Ez az az alkalom, amikor a zsidók mértéktelenül szoktak inni, ami tulajdonképpen talmudi előírás „annyit köteles valaki inni Purimkor, hogy ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között” (Megillá 7b.).
A Sulchán Áruch ezt túlzásnak találta: – Hogyan tudna egy zsidó ennyire lerészegedni? Ezért azt a megoldást találta, hogyha az ember iszik egy pohárkával és utána lefekszik aludni, akkor ezzel eleget tesz kötelességének (hiszen álmában nem tud különbséget tenni Hámán és Mordecháj között…).
PURIM A ZSIDÓ FOLKLÓRBAN
Menáchem Mendel, aki Cemách-Cedek néven a harmadik rebbe volt a lubavicsi dinasztiában, 5-6 éves lehetett, amikor nagyapja, Schneur Zálmán – a dinasztia megalapítója és a Chábád chaszidizmus megteremtője – Purim előtt megkérdezte tőle: Megtanultad Eszter könyvét? A gyerek igenlő válasza után tovább kérdezte: És meg is értetted?
Erre a gyerek azt felelte, hogy azt nem értette, hogy miért kellett Hámánnak ötven könyöknyi (Biblia korabeli hosszmérték, 1 könyök = 53 cm) bitófát felállíttatni ahhoz, hogy Mordechájt, a zsidók vezetőjét felakasztassa? Hát Mordecháj olyan magas volt? – kérdezte.
Nagyapja ekkor nem válaszolt erre semmit. Később, már Purim napján, adott rá választ, amikor – kabbalisztikus értelemben – elmagyarázta, hogy Hámán a magas akasztófával azt akarta szimbolizálni, hogy ő, az amelékita, elérte az „ötvenedik kaput” (kabbalisztikus fogalom), és így a zsidóság felett áll szellemileg. És ez volt a veszte – fejezte be a rebbe eszmefuttatását.
* * *
Purimkor a legfőbb micve, ajándékokat küldeni egymásnak (Misloách Mánot), és a nélkülözőknek alamizsnát juttatni.
Amikor Ávráhám Jósua Heslt rabbivá választották, hívei egy marék aranypénzt küldtek neki. A cádik kezébe vette az aranypénzeket, és látható élvezettel forgatta. Fia, reb Jichák-Meir – aki ismerte apját, és tudta róla, mennyire semmibe veszi, sőt megveti a pénzt – felettébb csodálkozott azon az élvezeten, amely kiült apja arcára, ezért meg is kérdezte tőle, mi történt vele?
– Egész évben a pénzről még csak tudomást sem veszek. Most azonban, Purimkor, a szegények között pénzt kell osztani, ily módon is gyakorolnunk kell a micvét. Tehát nagyon nem szeretném, ha olyat adnék nekik, ami az én számomra nem jelent értéket. Ezért most próbálom magam rávenni, hogy szeressem a pénzt. Csak ha ez sikerül nekem, akkor fogom majd szétosztani – adta meg a magyarázatot a rebbe a fia kérdésére.
* * *
Egy Kozsnitz melletti kis faluban élt egy koldusszegény zsidó. Purimkor bement a városba, hogy a zsinagógában meghallgassa a Megillá (Eszter könyve) felolvasását. A felolvasó ezúttal a kozsnitzi Mággid volt, aki szentéletű ember hírében állott. Mikor befejezte az imát, odafordult a szegény zsidóhoz, majd azt kérdezte tőle:
-Ugye te a hozzám tartozó faluból jöttél? Akkor miért nem hoztál nekem ma Slách Móneszt (Misloách Mánot)?
A szegény, szerencsétlen ember csak hallgatott, hiszen otthon, a családjának még betevő falatja sem volt, hát hogyan magyarázza meg a rebbének, miért nem hozott ajándékot?
De a rebbe nem is várt válaszra, hanem azt mondta:
-Ma Purim van, gyere velünk és igyál egy kis pálinkát.
A falusi szegény ember el is ment a Mággid házába, ahol finom süteménnyel és pálinkával kínálták. Afeletti örömében, hogy a Mággid házában lehet, vagy tán ittas is volt egy kissé, valami különös érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, semmi sem lehetetlen. Fogta magát, felkeresett egy gazdag borkereskedőt, s miután kellemes Purimot kívánt neki, azt mondta:
– Kérem, uram, adjon nekem hitelbe egy üveg jó bort. Biztosan meg fogom fizetni. De ha még sem – hát ma Purim van„.
És a kereskedő adott neki egy üveg jó bort. Ezután bement egy másik boltba, ott néhány almát kért, hasonló „feltételek mellett”. Ott is megkapta, amit kért. Mindezzel pedig visszament a Mággid házába, és odaadta, mint purimi ajándékot. A rebbe nagyon örült a Misloách Mánotnak, és azt mondta neki:
-Jól tetted, hogy eljöttél. És ne feledd, hogy minden évben hozzál Purimkor ajándékot!
A falusi szegény pedig így elmélkedett magában:
-A családom otthon éhezik. Hogy is feledkezhettem meg róluk? Teszek is róla mindjárt, hogy nekik is örömteljes legyen a Purimjuk. Gondolta, ha a módszer egyszer már bevált, megpróbálja folytatni.
Ezzel bement a kocsmába, ahol egy üveg pálinkát, a pékhez, ahol kenyeret, a fűszereshez, ahol néhány sós heringet sikerült kapnia.
Határtalan örömmel sietett haza, és már az ajtóból kiabálta: Purim van, Purim van!
Felesége és gyerekei nem tudták mire vélni, hiszen nemigen látták még őt ilyen vidámnak. Azt hitték a nagy szegénységbe belebolondult. Ekkor azonban letette az asztalra mindazt, amit megszerzett, és
„meghívta” a családot lakomára: Egyetek, hiszen Purim van!
Így hát ettek-ittak, örömükben még táncra is perdültek, amikor egyszer csak kopogást hallottak.
Először nem is akartak ajtót nyitni, de aztán – miután a kopogás megismétlődött – az asszony mégiscsak rászánta magát, hogy kinyissa az ajtót, mert arra gondolt, hátha az a szomszédjuk, aki – nem zsidó létére is – jó szívvel viseltetett irántuk, és időnként még egy kis krumplival is szokott segíteni.
Amint kinyitotta az ajtót, egy vérrel borított, sebesült zuhant be, aki valóban ez a szomszéd volt. Gyorsan kimosták sebét, bekötözték, megitatták egy kis pálinkával. Amikor az ily módon magához tért, megszólalt:
-Megmentettétek az életemet. Majd elmesélte, hogy egyetlen fia véresre verte, és kidobta. Ha nem fogadják be, minden bizonnyal belehalt volna a sérüléseibe, vagy megfagyott volna odakint.
Később így folytatta:
-Mivel a fiam meg akart ölni, ti viszont megkönyörültetek rajtam, ezért megmutatom nektek azt a helyet, ahová elrejtettem egy csomó aranyat és ezüstöt, amit a fiamnak szándékoztam adni halálom előtt, de ezek után nektek ajándékozom. Ki is mentek az erdőbe, és pontosan megmutatta azt a fát, ahol a vagyonát elásta.
A gondos ápolás ellenére a szomszéd néhány nap múlva meghalt. Ezután a zsidó ismét kiment az erdőbe, kiásta az aranyat a fa alól. Ennek révén jómódú ember lett a szegény falusi zsidóból, s így megtehette, hogy minden Purimkor elmenjen a kozsnitzi rebbéhez, és gazdag Mislóách Mánotot – purimi ajándékot – vigyen neki.
