Naftali Kraus: Zsidó fogalomtár

Naftali Kraus

 

Zsidó fogalomtár

 

Függelék 1.

 

Rabbi Hayim Halevy Donin Zsidónak lenni című könyve alapján.

Megjelent Budapesten, 1991-ben,

Naftali Kraus és (néhai) Mikes Katalin fordításában.

 

Kásrut – a zsidó ház alapja

KÁSRUT: ez a héber szó foglalja össze a zsidó étkezési szokásokat. Alapalakja a „megfelelő”, „alkalmas”, „a vallási előírásokkal összhangban álló” jelentésű kóser (kásér).

Minden élelem, amely megfelel a zsidó szabályoknak, fogyasztásra alkalmas, vagyis kóser. A „kóser” nem egy nemzeti konyha ételeinek speciális elkészítési módjára vagy speciális ízeire vonatkozik, hanem pontosan körülhatárolt jelentéssel bíró rituális kifejezés. A vallás előírásai határozzák meg, hogy mire alkalmazhatjuk ezt a szót.

A „kóser” szó egyébként a vallási irodalomban olyan tárgyak jelzőjeként is szerepel, amelyek a háláchá előírásainak megfelelően vannak elkészítve. Az olyan kifejezésekben, mint „kóser Tóra”,

„kóser tfillin”, „kóser mezuzá”, „kóser tálit” – a „kóser” azt jelenti, hogy ezek a tárgyak előírásosan készültek, megfelelnek a zsidó törvények szabályainak, rituális használatra alkalmasak. Leginkább az étkezéssel kapcsolatban használják a kóser kifejezést, és mi is ebben az értelemben élünk vele.

Ugyanígy Táréf/Tréfa/Tréfli szóval jelölünk mindent, ami nem kóser (noha a zsidó törvények szerint ez a szó kifejezetten a beteg vagy fertőzött állatokra, illetve tetemükre vonatkozik).

A zsidó étkezési törvények nemcsak a test étrendjét szabályozzák, hanem a lélekéét is: nemcsak a test, hanem a lélek épülését is szolgálják.

Az a zsidó, aki betartja a kásrut előírásait, nem azért teszi ezt, mert aprólékosan feltárta minden részletkérdés minden összetevőjét; nem azért, mert ez örömöt okoz neki; nem azért, mert úgy véli, hogy használ az egészségének; nem azért, mert a Biblia határozottan és közérthetően utasítja erre – hanem azért, mert isteni parancsolatoknak tekinti azokat, ő pedig köteles saját akaratát alárendelni az isteni akaratnak: engedelmeskedik, mert erre kötelezi a hit.

Bölcseink szavaival: „Helytelen azt mondanod: Nem kívánom megenni a disznóhúst (mert nem szeretem). Így helyes: Szeretem és meg is enném, de Mennyei Atyám másként rendelkezett.” A hívő ember biztos abban, hogy az isteni rendelkezéseknek megvannak a maguk okai, még ha őelőle rejtve maradtak is.

Mielőtt tovább vizsgálnánk ezt a kérdést, vegyük szemügyre azt a közkeletű tévhitet, miszerint a kásrut törvényei mindössze valamiféle ősi egészségügyi szabályok. Valószínűleg ebből a hitből ered a fordításokban a „tiszta” és „tisztátalan” kifejezések használata, amelyekkel az ehető, illetve a nem ehető élőlényeket illetik. Aki a Tórát fordításban olvassa, a „tiszta” és „tisztátalan” alatt fizikai tisztaságot, illetve tisztátalanságot érthet, és gondolkodás nélkül a higiénia témakörébe sorolja ezeket a fogalmakat. Tény, hogy a sertéshez, ehhez az általánosan fogyasztott háziállathoz – amelytől a zsidók különösen undorodnak – általában a sárban hentergést, a trichinózis (féregfertőzés) terjesztését társítják, s ez is hozzájárul a tévhit szívósságához. A sertés iránti különleges undor azonban történelmi okokra vezethető vissza: ez volt ugyanis az a nem kóser állat, amelynek elfogyasztására az elnyomók többnyire rá akarták kényszeríteni a zsidókat, akik számára ez a hit megtagadását jelentette. Történelmünk számos alakja szenvedett mártírhalált emiatt. Nem lehet pusztán higiéniai magyarázatot adni a teve, a ló vagy a vadnyúl fogyasztásának tilalmára, hiszen ezeket a világ különböző részein ehetőeknek tartják, és semmivel sem piszkosabb állatok, mint a marha vagy a kecske. Sőt, a Tóra megengedi a baromfifélék (csirke stb.) fogyasztását, holott ezek sem sokat adnak a tisztaságra.

A héber nyelv a „tiszta” és „tisztátalan” állatok megjelölésére a táhor és támé kifejezéseket használja. Ezek a szavak azonban nem fizikai tisztaságot vagy tisztátalanságot jelentenek: inkább szellemi, illetve erkölcsi állapot leírására szolgálnak. A támé szót például csak az ember lelkét és jellemét beszennyező erkölcsi és vallási hiányosságokkal – különösen a vérfertőzéssel vagy a bálványimádással – kapcsolatban használják, és így jellemzik a rituális tisztálkodás szabályait megszegőket is. Gyakran „megszentségtelenítésnek” is fordítják ezt a szót. A támé élőlényeket nemcsak étkezési, hanem áldozati célra is tilos használni. A „tiszta” és a „tisztátalan” szavak tehát szellemi-rituális értelemben „erkölcsös”, illetve „erkölcsileg szennyes” jelentéssel bírnak. A „tiszta kéz”, „mocskos száj”, vagy „piszkos fantázia” kifejezések bizonyítják, hogy a „tiszta” és „tisztátalan” a mai magyar nyelvben is használatos ebben az erkölcsi-szellemi értelemben. A táhor és támé héber szavak – amelyeket a kásrut szabályaiban következetesen használnak – csakis ezt a jelentést hordozzák.

 

* * *

 

A kóserság szabályozásának bizonyos szakaszaiban szó esik fertőzésről és sérült szervekről – amelyek miatt az állat táréfnak tekintendő –, s ennek nyilvánvalóan higiéniai, illetve egészségügyi okai is vannak. A zsidók azonban sohasem kutatták, hogy az étkezési törvények használnak-e az egészségnek – hiszen az Örökkévaló parancsolatai csakis hasznosak lehetnek az ember számára, mind fizikai, mind szellemi értelemben –, tehát a higiéniai vagy egészségügyi szempontot nem tekintették a kásrut elsődleges céljának. Tegyük még hozzá, hogy sem az ehető élőlények körének meghatározása, sem a rituális vágás követelményei, sem a vér kifolyatása, sem a húsos és tejes ételek elkülönítése, sem a többi előírás nem támasztja alá az „ősi egészségügyi szabály” elméletét.

Az egyetlen nyom, amelyen eljuthatunk ezeknek a szabályoknak a magyarázatához, magában a Biblia szövegében található: majdnem mindenütt, ahol a Tóra az étkezési törvényeket említi, utalást találunk a szentségre is. Mózes harmadik könyve 11. fejezetében például, amely felsorolja az ehető és nem ehető négylábúakat és szárnyasokat, összefoglalásul ez áll: „Mert Én, az Örökkévaló vagyok a ti Istenetek, szenteljétek meg magatokat, hogy szentek legyetek, mert szent vagyok én„.!” (3Mózes 11,44) Másutt ezt olvassuk: „…te az Örökkévalónak, a te Istenednek szent népe vagy! Ne főzd a gödölyét anyjának tejében!” (5Mózes 14,21) „Legyetek szentek előttem! A mezőn széttépett állat húsát ne egyétek meg…” (2Mózes 22,30) Az utóbbi előírás egyenesen olyan szakaszban fordul elő, amely a méltányossággal és igazságszolgáltatással foglalkozik, és ezeknek célja szintén a nép felmagasztosítása.

A szentség gondolatát támasztják alá a Tórának azon törvényei is, amelyek a fertőzöttségtől (a szent dolgok beszennyeződésétől) való tartózkodást írják elő. Ugyanis nemcsak a tiltott élőlény lehet támé: maga Izrael is folyvást intést kap, hogy ne szennyezze be magát vele, ne váljék maga is támévá általa (3Mózes 11,43-44).

A szentség hangsúlyozására – mint a kásrut szabályainak okára és céljára – érdemes kicsit több figyelmet fordítani, mert elválaszthatatlan része a zsidóságról alkotott teljes képnek, és számtalan elágazása van.

A különbségtétel „az állat között, amelyet szabad enni és az állat között, amelyet nem szabad enni” (3Mózes 11,47) része annak a magasabb követelménynek, hogy Izrael tanuljon meg „különbséget tenni tisztátalan és tiszta között” nemcsak az étkezésben, hanem az élet összes területén: a szexuális, az erkölcsi, az etikai és a szellemi életben is.

A kásrut szabályai beletartoznak azoknak a szándékoknak, céloknak és követelményeknek a rendszerébe, amelyek a zsidóság teljes képét meghatározzák. Így a kásrut önmagában való vizsgálata torz és téves eredményre vezethet.

A zsidóság számára a szentség nem aszketikus, önmegtartóztató életet jelent. A szentség nem követeli meg a lélek örömeitől való elfordulást, sem a test ösztöneinek elfojtását, de elítéli a gyönyörhajhászást. Falánkság és iszákosság jellemzi a konok, engedetlen, fegyelmezhetetlen fiút (5Mózes 21,18-21). Ezek a tulajdonságok szentségtörőknek számítottak. Az önfegyelem hiánya és a szükségletek kielégítésére való törekvés – függetlenül attól, hogy azok megalapozottak, helyénvalók vagy törvényesek-e – lelki erőtlenségre és erkölcsi gyengeségre vall. A szentség a szenvedélyek fölötti uralkodást jelentette és jelenti, vagyis azt, hogy magunk irányítjuk szenvedélyeinket, nem pedig ők bennünket.

Aki hozzászokott, hogy ellenálljon a tiltott élelmiszerek csábításának, az le tudja gyűrni a tiltott szexuális kapcsolatok iránti vágyat is, és képes etikus magatartást tanúsítani olyan helyzetekben, amelyekben a tilalom megszegése anyagi vagy egyéb előnyökkel kecsegtet. Ez a vallási fegyelem nem feltétlenül érvényesül más területeken, de mindenképpen megalapozza a képességet, amellyel ösztöneinken és vágyainkon uralkodni tudunk.

A Biblia szentségre motiváló szemléletét tükrözi az is, hogy az alapvető szükségletek kielégítését – az evés, az ivás, a nemi élet ösztöne, amelyek az embert épp úgy jellemzik, mint bármely állatot – a judaizmus magasabb, emberhez méltó szinten igyekszik megvalósíttatni. A kásrut jól megvilágítja, hogy a judaizmus még a legvilágibb dolgokat, a leggyakorlatiasabb tevékenységeket is vallásos tartalommal tölti meg. Még a konyhai tevékenységre, erre a nem különösebben magasztos munkára is olyan aprólékos figyelmet fordít, hogy az éhség csillapítását, ezt a merőben testi dolgot, szellemi magasságokba emeli – azáltal, hogy a mindenütt jelen lévő Isten és az Ő mindenkori szolgálatának kötelezettségére emlékeztet.

A terített asztalt a hagyományos zsidó gondolkodás a templomi oltár képzetéhez társítja. „A Templom idejében engesztelő áldozatok árán kapott feloldozást az ember, most asztala hoz bűnbocsánatot – magyarázza a Talmud egyik bölcse (Chágigá 27a). Ez a rokonítás a magyarázata annak, hogy a zsidók sohasem ülnek asztalra, valamint annak is, hogy az első falat kenyeret megsózzák, ahogyan az ősi időkben az áldozattal tették; ezért veszik le a késeket az asztalról az asztali ima elmondása előtt, hiszen a harc és erőszak jelképeit, kést és kardot, tilos volt az oltárra, a béke szimbólumára helyezni; sőt ez az egyik indoka az étkezés előtti rituális mosdásnak is, ami nem csupán a tisztaságot szolgálja, hanem az áldozatot bemutató papok előírásos megtisztulását is szimbolizálja.

Az étkezés alatt csak magas szintű, az asztal szentségéhez illő társalgást szabad folytatni. „Ha hárman étkeznek az asztalnál, és nem beszélgetnek a Tóra igéiről, olyan ez, mintha bálvány áldozatából lakmároztak volna„. De ha hárman étkeznek egy asztalnál, és a Tóra igéivel foglalkoznak, ez olyan, mintha az Isten asztalánál étkeztek volna…” (Ávot 2,4) A birkát hámázon, az étkezés utáni áldásmondás, valamelyest ennek a követelménynek is eleget tesz. De az étkezés előtti és utáni imádság valójában azt hangsúlyozza, hogy az asztal egyértelműen az oltár jelképe, maga a táplálkozás pedig az Istennek való áldozás.

A zsidó gondolkodás szerint az asztal felmagasztosul a mellette elmondott áldások és imák által, és magának az embernek is az Örökkévalóval szembeni kötelezettségét, a neki való hűséges szolgálatot kell teljesítenie a táplálkozással. Ahogyan tilos bizonyos állatokat az oltárra helyezni, ugyanúgy tilos ezeket az asztalra tenni, vagyis enni őket. A kásrut törvényei világítják meg, hogyan értelmezi a judaizmus a „Minden utadon (tevékenységedben) gondolj rá!” (Példabeszédek 3,6) tanítását.

Mindez azonban nem elegendő magyarázat arra, hogy bizonyos dolgok miért esnek tiltás alá, míg mások nem. Puszta szeszélyből döntött volna úgy Isten, hogy ezt engedélyezi, azt meg tiltja? A Tóratudósok megpróbálták feltárni ezeknek az eltérő szabályozásoknak a jelentőségét. Némelyikük a gyakorlati, egészségügyi indokot találta meghatározónak, mások viszont kizárólag magasabb erkölcsi indokokban látták a szabályozások eltérésének okát, azt hangsúlyozva, hogy a különbségtevés által valósul meg a felmagasztosulás. Az utóbbiak úgy értelmezik a vér fogyasztásának, a húsos és tejes ételek vegyítésének tilalmát, hogy ezek a vérontástól való irtózásra és az élet tiszteletben tartására nevelnek. Mi mással lenne magyarázható például, hogy nem szabad ugyanazon a napon levágni állatot és kölykét (3Mózes 22,28)? Hasonlóképpen az erkölcsi értékek emlékezetbe vésését szolgálná „a csúszó-mászó lények” fogyasztásának tilalma is.

„A tisztátalan ételek kalodába zárják a lelket, nem engedik erkölcsi és szellemi magaslatokra jutni” – kommentálja Szforno, a neves olasz-zsidó exegéta, a Tóra tanítását. (3Mózes 11,22)

 

A kásrut az asszimiláció ellen

A kásrutot bíráló szemlélet azzal érvel, hogy „nem az számít, ami bemegy a szájon, hanem az, ami kijön rajta”. Nos, erre csak azt mondhatjuk: ami „kijön”, annak minőségét elsősorban az határozza meg, hogy mi „ment be”. Egy nép tagjainak étkezési szokásai, az ételek, amelyeket fogyasztanak – vagy még inkább, amelyeknek fogyasztásától tartózkodnak –, hosszú távon nagymértékben befolyásolják az illető nép jellemét, értékeit, erkölcsi-etikai érzékét. A zsidó bírálók, különösen a reformirányzat hívei, akik az egyéb halachikus előírásokkal együtt a kásrutot is elutasítják, azzal az indokkal vetik el a hagyományokat, hogy azok falként emelkednek köztünk és más népek, illetve más vallások között, mert megnehezítik a társadalmi érintkezést. Ha a kásrutot – egyéb céljaitól eltekintve – csak ebből a szempontból vizsgáljuk, akkor is arra a nyilvánvaló eredményre jutunk, hogy ez a Mindenható szándéka szerint van: a nem zsidó társadalmi környezetbe való beilleszkedés lehetősége – akárcsak a vegyes házasságoké és az asszimilációé – ütközik ezáltal áthághatatlan akadályba.

Az elkülönülés és a kásrut közötti kapcsolatot fogalmazza meg az alábbi szakasz is: „Én, az Örökkévaló, vagyok a ti Istenetek, aki elkülönítettelek a népektől. Tegyetek azért különbséget a tiszta és a tisztátalan állatok között, a tisztátalan és tiszta madarak között…” (3Mózes 20,24-25) Nyilvánvaló, hogy a kásrut elvetése együtt jár a vegyes házasságok és az asszimiláció elterjedésével. A kóser háztartásra való berendezkedés szinte lehetetlen például az olyan fiatalok számára, akik hosszabb-rövidebb időre elhagyják otthonukat, s ezalatt olyan zsidókkal kerülnek közelebbi kapcsolatba, akik nem tartják szükségesnek ezt. Vagyis ha nem a zsidóság normatívái határozzák meg a mindennapi életet, automatikusan kialakulnak az asszimilációnak kedvező feltételek.

A kásrut szigorú megtartása valójában nem akadályozza meg a más népekkel és vallásokkal való jó viszony fenntartását, Izrael viszont talán éppen ezáltal képes megőrizni saját arculatát. Egy kis népnek, amely fenn akar maradni, s amely állandó küzdelmet folytat a beolvadás és az asszimiláció ellen – ebben a harcban segítségére lehet minden előírás és szabály, amely akadályt állít az út elé, amely a megsemmisüléshez vezetne.

A kásrut olyan, mint egy ház alapja. Az alap önmagában még nem ház. Nem lehet lakni benne. De az alapozás nélküli vagy gyenge alapokon álló ház a legkisebb érintésre összeomolhat. A kásrut önmagában nem a zsidó otthon, nem is a zsidó élet, még csak nem is a felmagasztosulás, amely pedig elsődleges célja. De épületet emelni kásrut nélkül: annyi, mint gyenge épületet emelni. A szombat, az ünnepek, a családi élet – házunk falai, teteje, bútorzata stb. – együttese ingatag lesz, összedőléssel fenyeget, ha nem építjük szilárd alapra.

A gyerekek vallásos nevelése és szellemi fejlődése sem lehet eredményes kásrut nélkül. A nem kóser szülőnek – aki hazavárja gyermekét a zsidó iskolából, ahol az megtanult bráchát, áldást mondani az ételre – eszébe sem jut, hogy a gyermek azért az ételért ad hálát Istennek, amelynek fogyasztását Ö maga tiltotta meg. Ha ez a következetlenség, ez a paradoxon nem zavarja a szülőt, a gyermek hamarosan maga fogja észrevenni az ellentmondást, és többnyire nem a tiltott ételekről fog lemondani, hanem az áldásmondással hagy fel. A vallásos szellemű nevelés, amelyről a szülők kezdettől fogva gondoskodni akartak, értelmét veszti.

A – szintén sok zsidó családban szokásos – kettős nevelés sem alkalmas a kásrut útján elérhető célok megközelítésére. Otthon zsidóként, házon kívül pedig goj módon étkezni nevetséges: így viselkednek azok a zsidók, akik igencsak megnézik, mi kerül otthon a tányérjukra, de hogy mi kerül a gyomrukba, azt nem annyira. Nem csoda, ha gyermekei azt hiszik, hogy az élet egyéb területein is más követelményeknek kell megfelelniük odahaza, mint házon kívül.

Összefoglalásul: a kásrut elválaszthatatlan eleme annak a rendszernek, amely a teljes zsidó életet alkotja, s amelyben a szombat és az ünnepek, az etikai és erkölcsi normák, a szexualitás elvei és gyakorlata mellett a kásrut megtartása is nélkülözhetetlen szerepet játszik.

 

A tiltott ételek

Mózes harmadik könyvének 11. fejezete és Mózes ötödik könyvének 14,2-21 szakaszai felsorolják azokat az állatokat, halakat és szárnyasokat, amelyeket szabad enni, és azokat, amelyeket tilos.

• Csak azokat az állatokat szabad enni, amelyeknek 1. hasított patájuk van, és amelyek 2. kérődznek. Az összes többit tilos. Nem elég, ha az állat csak az egyik kritériumnak felel meg. A csak hasított patájúak és a csak kérődzők mint tiltottak név szerint fel vannak sorolva. Ezek között szerepel a teve, a disznó, a nyúl és a szirti borz. Azok az állatok, amelyek megfelelnek a „tisztaság” jellemzőinek, a következők: a birka, a marha, a kecske és a szarvas.
• Csak azokat a halfajtákat szabad enni, amelyeknek uszonyuk és pikkelyük van. Az összes többit tilos. A tengeri állatok többsége a tiltottak közé tartozik, például a homár, az osztriga, a garnélarák, a kagylók és a rákok. Vannak olyan állatok, amelyeknek besorolása vitatható: nem egyértelműen pikkelyesek például a tokhal és a kardhal, ezért a legutóbbi idők szaktekintélyeinek állásfoglalása ellenük szól.
• A szárnyasok közül, miután nincsenek közös jellemzők, amelyek alapján megengedett vagy tiltott kategóriába lehetne sorolni őket, a Tóra megadja a tiltottakat, helyesebben név és fajta szerint felsorol összesen huszonnégyet. Ebből a felsorolásból állította össze a Talmud a tiltott szárnyasok jellemzőit. Ezek többnyire ragadozók, vagy ragadozók módjára táplálkoznak: keselyű-, holló-, sólyom-, bagoly-, strucc-, pelikán-, gólya-, gémfajták stb. Megengedett szárnyasok a hagyomány szerint a tyúk-, pulyka-, liba-, kacsa- és galambfélék.
• A kétéltűek és a rovarok tiltottak, mint olyan élőlények, amelyek „hasukon” csúsznak-másznak (a kígyó kategóriájába tartoznak), „szárnyas rovarok” vagy a rágcsálók és a gyíkfélék közé sorolhatók, „…utálatosak… ne tegyétek magatokat tisztátalanná velük…” (3Mózes 11,42-43.). Az olyan „ínyencfalatokat”, mint az angolna, csiga, csörgőkígyó, hangya és a különböző bogarak, a Tóra tiltja.
• Minden élőlényt szabad enni, ami a Tóra szerint táhor, vagyis tiszta. Ezek kóserok, ami azt jelenti, hogy a törvénynek megfelelően fogyasztásra alkalmasak. A tiltott élőlények támé – tisztátalan, szennyes – dolgok; sékecként, utálatosságként is szerepelnek. Ezek nem kóserok. A köznyelvben a tréfá (tréfli) kifejezést használják rájuk, és minden olyan ételre, amely nem felel meg a zsidó törvények rituális étkezési szabályainak. Nem lehet őket kóserítani sem.

• A nem kóser élőlények termékei sem kóserok. Tilos a nem kóser szárnyasok tojását enni, a nem kóser állatok tejét inni, nem kóser halból származó olajat használni. Az egyetlen kivétel a méz, amelynek fogyasztását a Tóra megengedi, talán azért, mert a méhek a virágok nektárjából állítják elő.
• A zsidó vallási törvények tartalmaznak egyértelműen higiéniai szabályokat is. Az egészségre ártalmas ételek fogyasztása akkor is tilos, ha megfelelnek a kóserság feltételeinek. Ezeket az ételeket a rabbik azon az alapon tiltják, hogy az egészséget veszélyeztető dolgok – szákáná – kategóriájába tartoznak, amiről a Biblia így ír: „Nagyon vigyázzatok azért magatokra!” (5Mózes 4,15)

 

A kóser vágás – a schitá – követelményei

• A Tóra tiltja minden „tiszta” élőlény (állat) fogyasztását, amely természetes módon elpusztult, vagy nem rituális vágás – schitá – útján ölték meg. „Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot…” (5Mózes 14,21) Az ilyen tetemeket nevélának vagy tréfiinek hívják. „…levághatsz marhádból és aprójószágodból… úgy, amint parancsoltam néked, és egyél…” (5Mózes 14,21) Amit ezeknek a rendelkezéseknek megfelelően vágtak le, az ehető; amit nem, az tiltott.
• A vágás jóváhagyott módjait, a Szóbeli Tóra részletezi. Csak az eszerint vágott állatok nem veszítik el kóserságukat.
• A rituális vágás szabályai csak a négylábúakra és a szárnyasokra vonatkoznak, a halakra nem.
• A rituális vágásnak az a célja, hogy minél kevesebb szenvedést okozzanak az állatnak, és minél több vért távolítsanak el belőle. A nyak gyors oda-vissza mozdulattal történő átmetszéséhez megfelelő hosszúságú, tökéletesen éles, hibátlan pengéjű kést használnak.

A kés a másodperc törtrésze alatt elmetszi a légcsövet, nyelőcsövet, a bolygóidegeket, a nyaki verőeret és vénát. Az eszméletvesztés majdnem azonnal, két másodpercen belül fájdalommentesen bekövetkezik, így a vágás már nem okoz szenvedést. A világ legjobb fiziológusai, patológusai és egyéb tudósai abszolút humánusnak ismerik el ezt a módszert.

Az elkábítás, amit az állatvédők javasolnak a szenvedés csökkentésére, tréflivé teszi az állatot. A nem kóser vágás kegyetlen és fájdalmas módszereivel mindegy, hogy kapott-e bódító szert az állat, de a kóser metszés maga is egyfajta elkábítás, mert azonnali érzéketlenséget okoz.

A schitá, azonkívül, hogy humánus, még valamiben különbözik minden más módszertől: lehetővé teszi a vér teljes és azonnali eltávolítását, amely így nem tud a húsba beszívódni. Ezzel eleget tesz a vérevés tilalmának, és a higiéniai követelményeknek is.

A sochét (sajhet) nem egyszerűen zsidó böllér. Istenfélő, hívő embernek kell lennie, ismernie kell a Sulchán Áruchnak a schitára vonatkozó szabályait és az állat fiziológiáját; szigorú vizsgán kell keresztülmennie, és megfelelő rabbinátusi bizonyítvánnyal kell rendelkeznie. Jámborsága és nagy tudása miatt – különösen a kisebb közösségekben – gyakran tölt be egyéb hitközségi funkciót is.

Mindezek a szabályozások a bibliai hagyomány alapján állnak (5Mózes 12,21). Részleteik kidolgozása a Talmudban található (Hullin 1-2), kodifiációjuk pedig a Sulchán Áruchban (Joré Deá 1:28.).

 

A hús kóserítása

 

A vér tilalma

• A Tóra tiltja a vér fogyasztását, még a kóser állatok vérét is. Ez nem vonatkozik a hal vérére. „Semmi vért ne egyetek a ti. lakhelyeiteken, sem madárét, sem baromét. Az a személy, aki vért eszik, irtassék ki népe közül.” (3Mózes 7,26-27 és 17,10-14)
• E tilalom betartása érdekében a vért el kell távolítani a húsból, az alábbi két módszer valamelyikével:

> a „kisózás” – áztatás és sózás – módszerével, amelyet általában „kóserításnak” neveznek,

> nyílt lángon, elektromos sütőben vagy roston való

kisütéssel: ezzel a módszerrel a láng vagy az elektromos tűz hatására a vér kicsöpög.

• A kisütés vagy a kisózás mindenképpen szükséges. A megfelelően vágott állatokat is kóserítani kell.
• Ha a húst – még a kóser módon vágott kóser húst is – a vér eltávolítása nélkül készítjük el, tréflivé, nem kóserrá válik. Főzés közben a húsban maradt vér kiszivárog, ezáltal a hús az annyira tiltott vérben puhul meg, s így minden, ami az edényben van, tréfá lesz.

 

Kóserítás kisütéssel

• A kisütést nem szabad edényben végezni, csak rostélyon, hogy a vér elfolyhasson.
• A rostélyt vagy a nyársat, amelyen a nem kóser húst kisütjük, nem szabad már kóserított húshoz használni.
• A nyers húst alaposan meg kell mosni, és a tűz fölött kicsit meg kell sózni.
• Ha a hús már majdnem elkészült, hideg vízben le kell mosni róla a külsején összegyűlt vért. Ezzel eleget tettünk a kóserítás követelményeinek. Ezután meg lehet főzni, vagy tovább lehet sütni,. természetesen másik rostélyon vagy nyárson, amelyet csak kóserított húshoz használunk.
• A májat, amely rengeteg vért tartalmaz, csakis kisütéssel lehet kóserítani. A kisózás nem alkalmas a máj megtisztítására.

 

Kóserítás – kisózással

• A húst mindenekelőtt alaposan meg kell mosni hideg, folyó víz alatt, azután fél órára beáztatni annyi hideg vízbe, amenynyi ellepi. Ez a hús felpuhítására szolgál.
• A mélyhűtött húst csak akkor szabad besózni, ha fölengedett.
• A félórás áztatás után a hús egész felületét – a szárnyasokat belül is – be kell szórni közepes finomságú sóval. A rendes asztali só túl finom erre a célra, mert könnyen feloldódik, és beszívódik a húsba, ahelyett hogy kiszívná belőle a vért.
• A megsózott húst lejtős felületű vagy lejtősre kitámasztott, sima táblára kell fektetni, amelyről a vér lecsoroghat. A perforált vagy rácsos szárítótálcának nem kell lejtősnek lennie.
• A húsnak egy órán át kell a sóban állnia. Rendkívüli állapot esetén is legalább tizennyolc percig legyen benne.
• Az óra elteltével a sót folyó víz alatt gondosan le kell mosni a húsról. A húst ezután el lehet készíteni, persze csak a kóserított húshoz való edényben.
• Azt a tálat vagy edényt, amelyben a húst áztatjuk, nem szabad másra használni.
• A kisózást a hús megvásárlása után, amint lehet, el kell végezni. Semmiképpen nem szabad a vágástól vagy az utolsó öblítéstől számított hetvenkét óránál tovább kisózatlanul hagyni. Ha ez elkerülhetetlen. a hetvenkét óra lejárta előtt alaposan meg kell mosni hideg vízben, hogy a benne lévő vér meg ne alvadjon, mert különben a kisózás hatástalan.
• Ha valami okból hetvenkét órán belül nem kóserítottuk vagy legalább mostuk meg a húst, már csak kisütéssel kóseríthatjuk, kisózással nem.
• A tyúk belsejében talált tojáskezdeményt is ki kell sózni. Megsózás után külön kell a csöpögtető tálca felső végére tenni. Ennek ellenére az ilyen tojás nem számít párvénak, és nem lehet tejeshez enni.
• A kisütés vagy kisózás után nincs többé fölösleges vér a húsban. (Ami kevés benne maradt, azt a hús levének lehet tekinteni.) Meg lehet főzni, ki lehet rántani, nyársra lehet húzni, hirtelensültet vagy pecsenyét lehet készíteni belőle.
• Az utóbbi években Amerikában, Izraelben és még több országban új szolgáltatást vezettek be: a vásárló kívánságára a hentesüzletben kóserítják – kisózzák – a húst. Ez nagy könnyebbséget jelent a háziasszonynak, amiért néhány helyen fizetni kell, de általában ingyenes szolgáltatásnak” tekintik. A húst azonban mindenképpen kóserítani kell: ha az üzletben nincs ilyen szolgáltatás, akkor otthon kell elvégezni ezt a teendőt.
  • A kóser csomagolású mélyhűtött húsok már ki vannak sózva, és a csomagolásra írt utasítás szerint kell elkészíteni őket.
  • Tanácsos a húst kisózni, mielőtt későbbi felhasználásra a mélyhűtőbe tesszük. Amikor el akarjuk készíteni, csak addig kell várnunk, míg fölenged. Ha kóserítás nélkül tettük a mélyhűtőbe, a fölengedés után kisütéssel kell kóserítani.
  • A darált húst darálás előtt kóserítani kell. Ha kisózás előtt daráljuk meg, nem számít kósemak, és az edény, amelyben elkészítettük, szintén tréfiivé válik.
  • Tilos olyan tojást használni, amelyben vércsepp van, ezért a nyers tojást felhasználás előtt gondosan meg kell vizsgálni.

 

A sochét és a kóser mészáros szerepe

• Nemcsak a vágásnak kell kóser módon történnie, hanem más mozzanatokat is figyelembe kell venni, hogy a hús megfeleljen az előírásoknak. Ezért kell a sochétnak és az őt felügyelő rabbinak alaposan tisztában lennie a törvényekkel.
• A sochétnak vágás után gondosan meg kell vizsgálnia az állat tüdejét és belső szerveit, különösen, ha gyanakszik, hogy valamiért nem felelnek meg a zsidó törvények előírásainak. A fakóság, beteges szín, belső sérülések, törött végtagok általában azt jelentik, hogy az állat a zsidó törvények szerint tréfli.

Bár minden államban vannak élelmiszerszabványok és előírások, amelyeknek a kóserul vágott húsnak is meg kell felelnie, előfordulhat, hogy az állami szabvány kritériumait kielégítő hús zsidó szempontból nem kóser.

• A kóser mészárosnak is alapos szakismeretekkel kell rendelkeznie, és tudnia kell, hogy milyen előírásoknak kell megfelelnie a kóser húsnak.

A friss húst például, amelyet a vágástól számított hetvenkét órán belül nem sóztak ki, a hetvenkét óra leteltével meg kell mosni, és ezt minden további hetvenkét órában meg kell ismételni. Erre azért van szükség, hogy a vér meg ne alvadjon, különben nem lehet kisózással kóserítani.

Ha a hús ezen az időn belül került a hentesüzletbe, a mészárosnak kell erről gondoskodnia. Szakmájához tartozik a szennyeződések eltávolítása a húsról, tudnia kell, mit lehet megtisztítani, és mit kell kidobni: mindezt a kóserítás előtt kell elvégeznie. Nemcsak ügyesnek, hanem tisztességesnek is kell lennie.

Fontos a vásárlót biztosítani afelől, hogy a mészárszék megbízható rabbisági felügyelet alatt áll, ezért érdemes kifüggeszteni az ezt tanúsító okiratot.

• A mélyhűtött vagy más módon előkészített kóser húst olyan üzletekben árulják, amelyek nem állnak rabbisági felügyelet alatt. Ezért ilyent csak akkor vásároljunk, ha csomagolása teljesen ép, és a kóserság igazolására jogosult rabbi tanúsítványa rajta van.

 

A húsos és a tejes

• Az Írásban három helyen szereplő parancsolatból – „ne főzd a gödölyét anyjának tejében…” (2Mózes 23,19; 34,26; 5Mózes 14,21) – vezeti le a Szóbeli Tóra a hús és tej vegyítésének és az ilyen ételek fogyasztásának tilalmát.

(Még a kóser állattól származó tejet is tilos akár kóser marha, birka vagy kecske húsával vegyíteni. A rabbinikus rendeletek gyakorlati útmutatói az ilyen és hasonló esetek ellen szolgálnak „védőfalként”.)

• Kóser állatból (tehén, kecske, birka) nem zsidó által fejt tej csak abban az esetben kóser, ha egy zsidó ember jelen van, és felügyeli a fejést. Csak ezzel biztosítható, hogy nem keverik a tejbe tisztátalan állat tejét. Bár ma, a nagyipari tejgazdaságok idejében, ez nem valószínű – a talmudi tilalom változatlanul fennáll. Ugyanez vonatkozik az ilyen tejből készült termékekre is – kivéve a vajat –, és ezért van szükség rabbinikus felügyeletre és bizonylatra a tejtermékek vonatkozásában is.
  • Bár a szárnyasokat nem említi a bibliai tilalom, a rabbinikus rendelet a hús és tej vegyítésének tilalmát kiterjeszti rájuk is. Tehát a „húsos” fogalmába a szárnyasok húsa is beletartozik.
  • A húsos (jiddisül flejsig, héberül beszári) és tejes (jiddisül milchig, héberül hálávi) a vallási törvények szóhasználatában nemcsak kifejezetten a „húst”, illetve a „tejet” – vagy húst, illetve tejet tartalmazó ételt – jelenti, hanem a húsból, illetve tejből származó zsiradékot és az ezekből készült élelmiszereket is.

Az az étel, amelyik sem a húst, sem a tejet, sem ezek származékait nem tartalmazza, páros. A jiddis páreve (párve) és a héber sztámi szót használják erre a harmadik ételfajtára. A „páros” kategóriájába tartozik 1. minden, ami a földből terem: a zöldségek, gyümölcsök, magvak, a kávé, a fűszerek, a cukor és a só; 2. minden kóser hal; 3. a tojás; 4. a vegyi úton előállított élelmiszerek. A párve ételeket mind a húsos, mind a tejes ételekkel lehet együtt készíteni vagy enni.

• A húsos és a tejes ételeket nem szabad ugyanabban az edényben készíteni, illetve tálalni, még különböző időpontokban sem.
• Azok az eszközök, amelyeket húsos és tejes ételhez is használtunk, ha csak pillanatokig is – és még ha nem egy időben használtuk is őket –, nem kóserokká váltak. Ezért kell elkülöníteni a húsos és tejes főzéséhez és elfogyasztásához használt edényeket és eszközöket (tányérokat, evőeszközöket). Meg kell jelölni őket, vagy más-más színűeket, formájúakat, mintájúakat, méretűeket kell használni.

• A kóser – húsos, tejes vagy párve – étel .készítésére csak külön edényt szabad használni, mert amelyikben egyszer húsost, máskor tejest készítenek, nem kóser, és a benne készült ételt tilos elfogyasztani.
• A húsos étel után bizonyos ideig nem szabad tejest enni. A különböző törvények különbözőképpen határozzák meg ezt az időtartamot, a háromórás várakozási időtől a hatórásig. (Azért kell szünetet tartani, mert a gyomorfalra zsírmaradványok tapadnak, amelyek csak lassan szívódnak fel, és a fogak között is maradhatnak húsfoszlányok.)
• Tejes után rögtön lehet húsost enni, ha vízzel szájat öblítünk, és eszünk egy falat párvét, például kenyeret. (Ennek az az oka, hogy a tejes ételek maradványai nem rakódnak le a gyomorfalon, illetve a fogak között. Ha olyan tejes ételt ettünk, amelynél ez megtörténhet, például kemény sajtot, akkor ugyanannyi időt kell vámi, mint a húsos után.)Vannak, akik mindenképpen várnak egy félórát.
• A betegek és a nagyon kis gyerekek rövidebb – de legalább egyórás – szünetet tarthatnak a húsos után. Gondosan ki kell öblíteni szájukat, és el kell mondaniuk az asztali áldást, hogy a második szakasz ne tűnjék az első folytatásának.
• A húsos edényben készült párve ételt húsosként kell tálalni (húsos tányéron és evőeszközökkel), és nem szabad tejessel együtt enni. Ettől persze nem válik húsossá, és rögtön utána lehet tejest fogyasztani.
• A mosogató – hacsak nincs kettő – azonnal tréfli lesz, ha akár húsos, akár tejes ételmaradék kerül bele. A tányérokat ezért ne a mosogatóban öblítsük le, vagy legalábbis ne ugyanabban a medencéjében, mert tréflik lesznek, még akkor is, ha nem egyszerre mossuk el őket. Használjunk kiemelhető öblítőtálat. Hasonló módon a szárítórácsot is különböztessük meg: például legyen más színű műanyagból.
  • A mosogatógépet mind húsos, mind tejes edények elmosására szabad használni, ha külön-külön rácsot használunk hozzájuk, és a két mosogatás között üresen járatjuk. Nem kell az egész programot végigfuttatni, elég a tisztító- és az öblítőprogram. (Más szaktekintélyek ez ellen foglalnak állást, és még a fenti előírások betartása mellett sem engedélyezik ugyanannak a mosogatógépnek a használatát.)
  • Elterjedt gyakorlat, hogy más-más színű vagy mintájú törlőrongyot használnak a húsos és tejes edényekhez. Ez igencsak ajánlatos, mert így nem fordulhat elő, hogy a húsos tányérhoz használt ruhával véletlenül tejest törölgetünk, vagy fordítva.
  • Ha ketten esznek egy asztalnál, és az egyik húsost eszik, a másik tejest, pontosan el kell különíteni ételeiket egymástól, például úgy, hogy külön abrosz vagy tányéralátét fölött esznek.
  • A növényi eredetű, „színre-szagra” tejtermékhez (vajhoz, tejszínhez, fagylalthoz stb.) hasonlító ételeket változatos módon lehet a kóser főzésben felhasználni. Használatuk ellen nem lehet halachikus alapon kifogást emelni. De miután könnyen összetéveszthetőek azzal az étellel, amelyet utánoznak, célszerű őket jól elkülönített edényben vagy dobozban tartani, miután a bölcsek szerint „a törvényszegés látszatát” (már’it háájin) is kerülni kell.
  • Nem minden „nem tejes” felirattal árusított kávétejpor felel meg a kásrut szerinti nem tejesnek. A tejből kivont nátriumkazeinátot tartalmazó tejporokat nem szabad húsos ételhez használni.
  • A nem áteresztő anyagú üvegedények többnyire használhatók akár húsos, akár tejes ételekhez. De nem elég egy üvegszerviz, mert nem szabad ugyanazt az edényt használni húsoshoz és tejeshez.
  • Vizet ihatunk ugyanabból a pohárból húsos és tejes ételhez is.
• A pyrex- és más hőálló üvegedények közül ne használjuk ugyanazt a tejeshez, mint a húsoshoz. (Az intenzív hő megváltoztatja kémiai tulajdonságaikat, és anyaguk áteresztővé válhat.)
• Vásárláskor és főzéskor ügyelni kell arra, hogy kóser terméket vegyünk, akár húsos, akár tejes vagy párve ételt akarunk készíteni. Az élelmiszerek gyártásában használatos eljárások gyakran ismeretlenek a kóser vásárló előtt. Például a mono és digliceridek vagy az emulgálószerek növényi és állati zsírból egyaránt előállíthatók, tehát lehetnek kóserok vagy tréflik. A laktóz tejből is és melaszból is készülhet, eszerint lehet tejes vagy párve. A „zsiradék” szó majdnem mindig sertészsírt vagy más állati eredetű zsírt jelent. Ezért fontos, hogy megnézzük a kósersági tanúsítványt.

 

Egyéb tilalmak

• A Tóra szerint tilos az ülőideget – héberül gid hánáse – elfogyasztani, amely a négylábúak hátsó fertályán fut keresztül. Ha ezt az ínt és a közvetlenül mellette futó vérereket eltávolítjuk, felhasználhatjuk a hátsórész húsát. Ennek az ínnak a kimetszése a zsidóság egész története folyamán kötelező volt, és ma is az. Amerikában, ahol drága a munkaerő, a húsipar nem hajlandó különösebb figyelmet fordítani erre az előírásra, és a mészárosok sem mind értenek hozzá, hogyan kell végrehajtani. Ezért a kóserul levágott állatok egész hátsó fertályát elkülönítik és nem kóser húsként adják el. Magyarországon szintén ez az eljárás. Zsidónak nem szabad hátsórészből készült ételt ennie, ha az ülőideget nem vágták ki.
• A Tóra ugyancsak tiltja a chélev nevű zsiradék használatát. Ezt a kóser mészáros el szokta távolítani. Ez a zsír a belső szervek és a máj körül rakódik le, és különbözik az izmok körül és a bőr alatt lerakódott zsiradéktól, amelyet sumánnak neveznek. Bár a Tóra nem magyarázza meg, miért tesz különbséget a zsiradékok között, figyelemre méltó, hogy a legutóbbi biokémiai kutatások is felismerték ezt a különbséget.
  • A Tóra törvényei tiltják az olyan bor ivását, amelyet bálványimádással kapcsolatban használtak. Az ilyen bor neve jájin neszech.

Elég, ha a bálványimádó csak hozzáért a borhoz, már tilos elfogyasztani. Azonkívül, hogy minden, amit bálványimádó ceremóniákhoz használtak, tiltott a zsidók számára, ez az előírás a nem zsidókkal való cimborálás, együtt mulatozás tilalmát is tartalmazza.

A háláchá törvényei nem tekintik jájin neszechnek azt a bort, amely kapcsolatba került nem zsidóval, de a rabbinikus rendeletek kiterjesztették a tilalom hatályát minden nem zsidó borra, amelyet sztám jénámnak hívnak. Ez a korlátozás nem vonatkozik a forralt borra. A nem szőlőből készült borokra és azokra az italokra, amelyek gyümölcs vagy gabona lepárlásával készültek, sem bibliai, sem rabbinikus megszorítások nincsenek.

 

Kóser étel nem kóser edényben

• Minden főtt, sült, roston vagy nyárson puhított, rántott, pirított, párolt kóser élelmiszer, amelyhez tréfli edényt használnak – olyant, amiben előzőleg nem kóser húst, szárnyast, halat készítettek, vagy ami tejeshez is és húsoshoz is szolgált –, tréflivé válik, és fogyasztása tilos.
• Minden kóser étel, amelyet kóser edényben készítettek el, de nem kóser – előzőleg nem kóser húshoz, halhoz, szárnyashoz használt vagy tejeshez is és húsoshoz is használatos – tányérra melegen tettek, tréflivé válik, és fogyasztása tilos.

Ennek a tilalomnak az az alapja, hogy a meleg hatására a kóser étel magába szívja a tiltott étel nyomait, még akkor is, ha a tányér tisztára volt mosva. A Talmud bölcsei ugyan sok idővel azelőtt éltek, hogy a kémia egyáltalán tudománnyá vált volna, az általuk hozott szabályok mégis megfelelnek a kémia ismereteinek, amelyek szerint bizonyos reakciók, így a különböző testek molekulái közötti kölcsönhatások csak hő jelenlétében lépnek fel.

• A fenti elv az alapja annak a szabálynak, hogy ha hideg’ kóser étel kerül kapcsolatba hideg és tiszta nem kóser eszközzel, az étel nem szennyeződik be: kóser marad, és meg szabad enni. (Ez alól csak akkor kell kivételt tenni, ha a kóser étel „tüzes” fűszereket – erős mustárt stb. – tartalmaz.)
• Ez az enyhítés lehetővé teszi, hogy az előírásokat betartó zsidóknak akkor se kelljen koplalniuk, ha nincsenek otthon, és nincs a közelben kóser étterem, vagy nem kóser házban vendégeskednek. Ehetnek hideg ételt – nyers kóser élelmiszert vagy konzervet – nem kóser étkészlettel is. Ehetnek például hideg gyümölcsöt, friss zöldséget, konzervzöldséget, konzervhalat, például tonhalat vagy lazacot, tejtermékeket – tejet, tejszínt, vajat – vagy zabpelyhet, cornflaket, amit a világon mindenütt lehet kapni.
• A kávé, tea, kakaó fogyasztását a szaktekintélyek általában megengedik, feltéve, hogy az elkészítésükhöz használt edény csak ezt a célt szolgálja.
• Ugyanez vonatkozik a főtt tojásra is. A tréfli edényben főzött tojás ugyanis tulajdonképpen tréflinek számít, mert a tojáshéj porózus, és átengedi a nyomelemeket.
• Vigyázni kell a kenyérvásárlásnál. Európa egyes országaiban a kenyérfajták többnyire nem tartalmaznak tréfli adalékokat, csak lisztet és vizet, így szükség esetén – ha nincs kóser pékség – fogyaszthatók. Amerikában azonban gyakran tesznek a tésztába disznózsírt, amitől a kenyér tréfli lesz. Még ha a kenyérbe nem tesznek is disznózsírt, a sütőlap vagy a tepsi kizsírozásához azt használnak, vagy olyan lapon sütik a kenyeret, amin előzőleg disznózsíros tészta volt. (A fehér kenyér tésztáját gyakran „gazdagítják” tejjel, amitől tejessé válik, így nem ehető mindenhez: ez újabb problémát jelent, még ha a disznózsír kérdése megoldódott is.) A torták, piskóták és egyéb sütemények tésztájában is gyakran van disznózsír vagy más, állati eredetű zsiradék.
  • Ha nem kóser helyen gyümölcs- vagy zöldségsalátát rendelünk, kössük ki, hogy ne tegyenek rá nem kóser lét, öntetet vagy nem kóser halból származó olajat!
  • Ne feledjük, hogy ezek a „szélső határok”, amelyekig elmehetünk, ha nem kóser helyen eszünk! A vallásos zsidók, ha csak lehet, nem esznek nem kóser helyen: utazáskor például magukkal viszik az ennivalót. De szerencsére a világ legtöbb nagyvárosában van kóser étterem. A belföldi és nemzetközi repülő- és vízijáratokon is lehet előzetes rendelés alapján kóser ellátást kapni.
  • Az engedmények csak rendkívüli helyzetekre: utazásra, nem kóser házban – akár zsidóknál, akár nem zsidóknál – tett látogatásra vonatkoznak, vagy ha valaki olyan közfunkciót tölt be, _amellyel együtt jár a nem zsidókkal való gyakori együttlét. Ilyen alkalmakkor a zsidó például azzal bizonyíthatja zsidóságát, hogy a fentiek szerint étkezik. Ezzel különbözteti meg magát azoktól, akikre nem vonatkoznak a Szerződés feltételei.

Nem élhetünk az engedményekkel, ha zsidó szervezet által rendezett, nem kóser vacsorameghívásnak teszünk eleget. Akkor sem, ha a meghívó szervezet nem zsidó, de tagsága csak zsidókból áll, s akkor sem, ha zsidó család ad vacsorát valamilyen alkalomból. Ilyenkor előfordulhat, hogy a hívő zsidó – aki mindössze egy gyümölcssalátát fogyaszt, mialatt vallástalan hitsorsosai eszik a tréfli húst, tréfli szárnyasokat, tréfli halat – „másodrendű polgárnak” érzi magát saját

hittestvérei között. A zsidók között nem szükséges tüntetnie azzal, hogy megtartja a zsidóság előírásait, hiszen a többiek is tagjai a Szövetségnek – de szégyenkeznie sem kell, amiért társai a zsidóságban a szeme láttára sértik meg a szent parancsolatokat.

Azok a zsidó szervezetek és családok, amelyek ennyire fi­

gyelmetlenek hívő vendégeikkel szemben, és nem fordítanak rá gondot, hogy a meghívott ne kívülállónak érezze magát, hanem a többi vendéggel egyenrangúnak – akkor is, ha eleget akar tenni a vallási előírásoknak –, megérdemlik, hogy viszszautasítsák meghívásukat.

 

A „kaserolás” módszerei

• Ha tévedés történt, és egy húsos edényt vagy konyhaeszközt véletlenül tejeshez használtunk – vagy fordítva –, előfordulhat, hogy az illető edény vagy eszköz tréfli lett. Ez a körülményektől függ: hő jelenlétében mindig bekövetkezik ez a sajnálatos eredmény, és akkor is, ha mindkét dolog hideg volt ugyan, de huszonnégy órán át érintkeztek egymással. Ugyanez a helyzet, ha tréfli ételt készítettünk kóser edényben vagy eszközzel.

Ilyenkor néha lehetséges a kaserolás (kóserolás), vagyis az edény vagy az eszköz újbóli kóserrá tétele.

• A kaserolás műveletei változatosak. Történhet úgy, hogy az edényt forró vízbe merítjük – vagy fölötte gőzöljük –, úgy, hogy láng fölött_ vörösre izzítjuk, földbe ássuk stb. A módszer attól függ, hogy mire használjuk az illető eszközt, és hogyan szennyeződött be. Azokat, amelyeket meleg folyadékokhoz használunk, forró vízben tisztíthatjuk meg; azokat, amelyeket tűzre szoktunk rakni – tepsit, sütőlapot, sütőcsövet, nyársat, rostélyt –, „izzítással”, vagyis úgy, hogy az eszközt kitesszük a tűz melegének.
  • A legtöbb fém- és faeszközt – sőt az izraeli rabbinikus szaktekintélyek szerint a műanyagokat is – lehet kaserolni. A cserép–, zománc- és porcelánholmit nem lehet; azokat a holmikat sem, amelyeken rovátkák, mélyedések, kis lyukak, ragasztás utáni hajszálrepedések vannak, mert ezek nem tisztíthatók meg elég alaposan.
  • A forralással történő kaserolás alapvető műveletei a következők:

> A kaserolandó tárgyat először alaposan meg kell tisztítani, le kell sikálni.

> Ezután legalább huszonnégy órán át nem szabad használni a tárgyat, sem az edényt, amelyben kaserolni fogjuk.

> A huszonnégy óra elteltével a tárgyat forrásban lévő vízbe merítjük.

> Kivesszük a forró vízből, és hideg vízben leöblítjük.

• Ha a kaserolandó tárgy például egy akkora fazék, amelyet nem tudunk még nagyobb edénybe meríteni, megtehetjük, hogy magát a fazekat töltjük meg csordultig vízzel, és addig forraljuk, míg a víz ki nem csordul belőle.
• Az izzítással történő kaserolást ugyanígy végezzük, csak nem vízbe merítjük a tárgyat, hanem láng fölött tartjuk, míg vörösen nem izzik.
• A sütőt és tűzhelyet, amelyet előzőleg nem kóser főzésre használtunk, szintén lehet kaserolni. Minden hozzáférhető részét alaposan meg kell tisztítani, azután fel kell fűteni a legmagasabb fokozatra, és fél órán át úgy hagyni. (Ugyanezt kell végigcsinálni Peszáchkor, amikor kikaseroljuk a tűzhelyből és a sütőből a chámécot, hogy peszáchdig – Peszáchra megfelelő – legyen.
• Összegezve: hogy az edényt vagy eszközt lehet-e kaserolni, és milyen eljárással, az attól függ, milyen edényről van szó, és milyen módon vált tréftivé. Érdemes szakavatott, kompetens rabbi tanácsát kikérni.

 

Rabbi Hayim Halevy Donin Zsidónak lenni című könyve alapján.

Megjelent Budapesten, 1991-ben,

Naftali Kraus és (néhai) Mikes Katalin fordításában.