A Beháálotchá hetiszakasz elbeszéli, hogy a zsidók közé vegyülő „gyülevész nép” (héberül erev ráv) nem elégedett meg az égből hulló mannával, és húst követelt.
Emlékezzünk a halra, melyet Egyiptomban ettünk ingyen, az uborkára, a dinnyére, a póréhagymára, a vöröshagymára és a fokhagymára… (4Mózes 11:5)
A bölcsek úgy magyarázzák a fentieket, hogy hat ízt (hal, uborka, dinnye, póré-, vörös- és fokhagyma) nem lehetett érezni a mannában, melyben máskülönben minden egyéb étel íze fellelhető volt, ezért vágyakoztak ezekre különös mértékben a zsidók.
A hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban az említett növényeket tekintjük át.
Uborka – קישוא – kisu
Bár a mai héberben a „kisu” szó az uborkával rokon cukkinit jelenti, a Tóra és a Talmud az uborkára használja ezt a kifejezést, míg a ma használt „meláfefon” szóval a sárgadinnyét illeti, ami egyébként szintén az uborka rokona. A források tanúsága szerint az ókori Egyiptomban ezzel a rendkívül lédús, ezért szomjoltásra is kiváló zöldségfélével etették a rabszolgákat. Egy másik magyarázat szerint azonban az ókori uborkák meglehetősen keserűek voltak és fermentálással tették őket fogyaszthatóvá. Az eljárás során alkohol keletkezett, így az enyhén alkoholos savanyúság búfelejtőnek is alkalmas volt. Akármelyik magyarázat a helytálló is, mindenképpen érthető, hogy miért áhítoztak a pusztában vándorló ősök e nemzedékek óta megszokott zöldségre.
Dinnye – אבטיח – ávátiách
A Tóra az ávátiách szót összesen egyszer használja, itt, az Egyiptomra való emlékezésként. Egyéb, egyiptomi források és régészeti leletek is bizonyítják, hogy a görögdinnye az ókorban széles körben kedvelt gyümölcs volt Egyiptomban. A lédús görögdinnye, bár gasztronómiai szempontból a gyümölcsök közé soroljuk, valójában a zöldségfélékkel áll rokonságban. Háláchikusan, vagyis a zsidó jog szemszögéből nézve is inkább zöldség, mivel a növénynek nincs állandó, évről évre megmaradó, kemény törzse, ezért fogyasztása előtt a „boré pri háádámá” – aki a föld gyümölcsét teremtette áldást kell elmondani rá.
Póréhagyma – חָצִיר – chácir
A bölcsek szerint a chácir szó ebben a mondatban a póréhagymát jelöli. A póréhagyma, akárcsak a uborka és a görögdinnye, régóta termesztett növény és az ókori Egyiptom egyik fontos zöldségféléje volt. A zsidó hagyományban két alkalommal játszik szerepet. Az egyik a pészahi széder: afgán és perzsa (iráni) eredetű zsidók körében szokás, hogy újhagymákkal vagy póréhagymával ütögetik (óvatosan) egymást, emlékezve az egyiptomi rabszolgahajcsárok ütéseire. A másik alkalom ros hásáná, újév estéje. Az ünnepi asztal fontos kellékei a szimánim, a jelek. Olyan szimbolikus ételek ezek, amelyek elfogyasztásával, illetve az utána mondott, „jehi rácon” („legyen az az akarata”) kezdetű mondatokkal különböző kívánságokat fejeznek ki az előttük álló évvel kapcsolatban. A póréhagyma (kárá) két szóra is emlékeztet, ezért a fogyasztásánál egyrészt azt kérik az Örökkévalótól, hogy szüntesse meg a rossz ítéletüket, másrészt pedig azt, hogy olvassák fel előtte az érdemeiket.
Vöröshagyma – בצל – bácál
A hagyma szintén ősidők óta termesztett élelmiszer. Erős íze miatt a kóser konyhában a tejes késsel felvágott hagymát csak a tejes, a húsossal felvágottat csak húsos edényekben szabad használni. A Talmud szerint a meghámozott hagyma, fokhagyma és tojás rossz energiákat vonz magához, ha éjszakára fedetlenül hagyjuk, és ez csakis akkor kerülhető el, ha valami mással összekeverjük ezeket (pl. víz, fűszerek, olaj). A hagyma a kelet-európai zsidó konyha fontos alapanyaga. Az ájer mit cvibeln, vagyis a hagymás tojás a kelet-európai zsidók szombati asztalának kihagyhatatlan eleme volt. Lilahagymás salátaöntetünk receptje ide kattintva olvasható el.
Fokhagyma – שום – sum
Az egyiptomiak úgy tartották, hogy a fokhagyma nemcsak a betegségektől véd meg, hanem fokozza fogyasztójának erejét és kitartását, ezért rabszolgáiknak rendszeresen adtak fokhagymát. Számos középkori írásos forrás bizonyítja, hogy az európai zsidók előszeretettel fogyasztottak nagy mennyiségű fokhagymát. Ez a szokás a későbbi évszázadok során is megmaradt. A középkori németországi zsidóság három legnagyobb városának (Speyer, Worms, Mainz) kezdőbetűje héber betűkkel leírva a sum (fokhagyma) szót adja ki. A polgári év egyetlen olyan napja, amelyre a zsidó bölcsek és a folklór egyaránt reagált, december 24 – karácsony estéje. Mivel ilyenkor gyakoriak voltak a zsidóellenes támadások, illetve pogromok, a zsidók félelemmel tekintettek e nap elé, és számos szokás kapcsolódik ehhez a néhány órához. Gasztronómiai szempontból a fokhagyma fogyasztása érdekes ezek közül. A zsidó néphit szerint ugyanis a fokhagyma nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is szolgálja: távol tartja a világban jelenlevő negatív erőket. Ám, ahogy fent említettük, a Talmud szerint nem szabad meghámozott állapotban megőrizni egy éjszakán át, mert akkor magához vonzza a negatív spirituális erőket.
Fotó: Sharon Pittaway on Unsplash
További fokhagymás receptek a következő linkeken találhatók:
