A Misna (Ros hásáná 1:1) négy újévről számol be:
Négy újév van. Niszán elseje a királyok és a zarándokünnepek újéve. Elul elseje az állati tized újéve. Eliezer rabbi és Simon rabbi mondta: tisré elseje. Tisré elseje az évek, a smiták és a jovelek, az ültetés és a zöldségek újéve. Svát elseje a fák újéve, Bét Sámáj szavai szerint. Bét Hilél azt mondta: tizenötödikén.
Elul hónap elseje az állatok újéve: ros hásáná lábehemá. Ezen a napon kellett levenni a Szentélynek szánt tizedet a háziállatokból (héberül máászer behemá). Ennek az ünnepnek a párja tu bisvát, amikor a termésből kellett megjelölni a Szentélynek adandó tizedet. Ez a két esemény a Szentély zavartalan működésének alapját képezte. Annak érdekében, hogy elkerüljék, hogy valamilyen szempont alapján válogassák ki a Szentélynek szánt állatokat, ezen a napon áthajtották őket egy keskeny nyíláson és minden tizediket vörös festékkel jelöltek meg. Ezeket az állatokat adták oda tized gyanánt a Szentélynek.
Napjainkban, amikor már és még nem áll a Szentély, nem lehet áldozatokat bemutatni és nem kell leadni a tizedet sem. A fizikai kötelezettséget spirituális síkra terelve érdemes ezekben a napokban elgondolkodni arról, hogy milyen kötelességeink vannak az állatokkal szemben, hogyan bánunk velük és mit kellene jobbá tenni még ebben a kapcsolatban. Végiggondolhatjuk, hogy mi mindent köszönhetünk az állatoknak – és természetesen az Örökkévalónak, aki az állatokat teremtette.
A hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban hétről hétre különféle állatokkal és növényekkel ismerkedhetnek meg, valamint olvashatnak arról, hogy mi a szerepük ezeknek a zsidó életben, hogy tekint rájuk a zsidó hagyomány. E heti írásunkban a lóval foglalkozunk:
Ha bemész az országba, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, és elfoglalod azt és laksz benne… tehetsz magad fölé királyt; akit kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened… Csakhogy ne szerezzen magának sok lovat, és vissza ne vigye a népet Egyiptomba, azért, hogy szerezzen sok lovat; mert az Örökkévaló azt mondta nektek: Ne térjetek többé vissza ezen az úton. (5Mózes 17:14-17)
A kóser négylábúak párosujjú patások és kérődzők. A ló egyik meghatározásnak sem felel meg, vagyis – a disznóval ellentétben, amelyik kívülről kósernak mutatja magát, mert párosujjú, de valójában nem kóser, mivel nem kérődzik – igen egyenes állat, már a külsejéről tudható, hogy nem kóser. Mindemellett a Tánáchban, a zsidó Bibliában a lovak erős, szép állatként jelennek meg, és szinte minden említésük háborúhoz kapcsolódik. Ijóv (Jób) könyvében a ló nagyszerűségéről és hatalmas erejéről olvasunk:
Adsz-e a lónak erőt, öltesz-e nyakára sörényt? Ugráltatod-e mint a sáskát? Fenséges tüsszögése – rettenet. Kémlelnek a síkon, akkor örvend erejében, kivonul a fegyver elébe; nevet a félelemnek, s nem retten meg s nem hátrál meg kard elől. Fölötte zörög a tegez, villogó dárda és lándzsa; tombolva és háborogva habzsolja a földet, s nem marad helyén, amikor hallik a harsona. Amint hallik a harsona, azt mondja: Haj; messziről szimatolja a csatát, a vezérek dörgedelmét és a riadást. (Jób 39:19-25)
A Slomó (Salamon) király által szerzett Énekek Éneke szépségéért dicséri a lovat:
Fáraó szekereinek paripáihoz mondlak hasonlónak, kedvesem! (Énekek Éneke 1:9)
A ló ezen felül nemességet, kiváltságos társadalmi állást, gazdagságot és fenségességet jelképez
a különféle szövegekben (pl. Példabeszédek, Jesája próféta könyve). Ám előfordulnak más esetek is, Jirmejá (Jeremiás) könyvében például a csillapíthatatlan libidó metaforájaként jelennek meg a lovak, Jechezkél (Ezékiel) próféta pedig egészen profán módon fogalmaz:
És gerjedezett ágyasai iránt, akiknek szamártest a testük és lovak ömlése az ömlésük. (Jechezkél 23:20)
Más helyeken pedig a butaság szimbólumaként tekint rájuk a Tánách, mivel – ellentétben azzal az emberrel, aki önszántából veti magát alá az Örökkévaló parancsolatainak – a ló természete szerint vad, nem ismer gátlásokat és csak szigorú oktatás árán lehet megzabolázni:
Ne legyetek mint ló, mint öszvér értelem nélkül; kantárral és zabolával, az ő díszével kell fékezni őt, nehogy közeledjék hozzád. (Zsoltárok 32:9)
Isten erejével szemben a legpompásabb paripák ereje is elenyészik, ahogy azt az Egyiptomból való kivonulás után látjuk Mózes diadalénekében (Sirát hájám, a tenger dala), amikor azt mondja, hogy: „Hadd énekeljek az Örökkévalónak, mert fenséges Ő, lovat és lovasát a tengerbe vetette…” Hiába bíztak az egyiptomiak nagyszerű harci szekereik és erőteljes ménjeik erejében, Istennel nem vehették fel a harcot.
„Jaj azoknak, kik lemennek Egyiptomba segítségért, lovakra támaszkodnak; bíznak szekérhadban, mert sok és lovasokban, mert nagyon számosak, de Izrael szentjére nem tekintettek és az Örökkévalót nem keresték” – mondja Jesája próféta is (31:1).
A Tóra, mint a fenti idézetben látjuk, megtiltja a királyoknak, hogy sok lovat szerezzenek maguknak. Ám a királyság korában kiderült, hogy egy ütőképes hadseregnek feltétlenül szüksége van lovakra, így Dávid király már lovakat használt, fia, Slomó pedig – a tórai tilalom ellenére – tovább bővítette lovas seregét. A Királyok könyvének tanúsága szerint Salamonnak negyven istállója volt tele harci szekerek elé fogható ménekkel és számtalan lovat tartott egyéb célokra is.
Látható, hogy bár a ló nem őshonos Izraelben, a hagyomány már a kezdetektől fogva sokat foglalkozik vele. Időben és térben nagyot ugorva a lovak rendszeresen előkerülnek a haszid elbeszélésekben, a Báál Sém Tov és sok más rebbe lovak vontatta szekéren utazta be Ukrajnát (történeteket pl. itt, itt és itt találnak) és a nemes állat lépten-nyomon feltűnik a különféle történetekben. Az alábbiakban ezek közül olvashatnak egyet.
Jehosua Milner jómódú jeruzsálemi molnár volt a XIX. században. A malom hatalmas kövét egy erős, izmos ló forgatta rendületlenül körbe-körbe napokon, heteken, hónapokon és éveken át. Reb Jehosua nagyon ritkán mutatkozott a malom környékén, idejét a tóratanulásnak szentelte és a munkát a malom felügyelőjére, reb Smuelra bízta. Smuel azonban már öreg volt és amikor meghalt, új, fiatal felügyelő került a malom élére, aki a jó erőben lévő, ám öreg ló helyett új, fiatal, izmos mént vásárolt. A malom jobban termelt, mint valaha, a lónak pedig a csodájára jártak mindenfelől. Sokan szerették volna megvenni a pompás állatot, de akármennyi pénzt is ajánlottak, reb Jehosua hajthatatlan maradt. Végül azonban megunta a folytonos zaklatást, és rendkívül magas árat tűzött ki a lóért. Annyi pénzt kért érte, amennyiből ő és a családja kényelmesen megélhetett két teljes éven át. Reb Jehosua megnyugodott, ennyi pénzt bizonyosan senki nem fizet majd egy lóért!
Nem is tévedhetett volna nagyobbat! Néhány nap telt el csupán, amikor vevő érkezett és az üzlet megköttetett, már csak néhány részlet hiányzott ahhoz, hogy a boldog tulajdonos hazavihesse a csodálatos erejű állatot. Azon az éjszakán reb Jehosua nem tudott elaludni és amint egyszer elaludt, hamarosan fel is ébredt és onnantól kezdve egy percre sem tudta lehunyni a szemét. Végül felpattant az ágyából, felöltözött és az éjszaka közepén a malomhoz sietett. Az ügyeletes munkások csodálkozva figyelték, amint egyenesen a lóhoz lépett és a fülébe suttogott valamit. A ló azonnal holtan esett össze. Reb Jehosua egy szót sem szólt senkihez, hanem haladéktalanul hazasietett.
Másnap hamar híre ment annak, hogy a csodálatos állat elpusztult és mindenki sajnálkozott a nagy veszteségen. Mindenki, kivéve Reb Jehosuát, aki összehívta a családját és a barátait és különös történetet mesélt el nekik:
„Tegnap éjjel nem tudtam elaludni. Órákon át forgolódtam, míg végre elszunnyadtam, és ekkor különös álmot láttam. Álmomban megjelent a malom korábbi felügyelője, Smuel és azt mondta: »Be kell vallanom valamit. Egyáltalán nem voltam a malom hűséges felügyelője, sokat loptam, csaltam. Amikor halálom után az Égi Bíróság elé kerültem, azt az ítéletet hozták felettem, hogy szörnyű bűnömet csak úgy tehetem jóvá, ha ló formájában visszatérek a földre és addig forgatom a malomkövet, amíg minden pénzt, amit eltulajdonítottam, vissza nem térítek. Rendkívül erős és izmos testet kaptam, hogy képes legyek a feladat elvégzésére. Hónapokon át dolgoztam és elkezdtem visszatéríteni az eltulajdonított pénzt. Talán túlságosan is jól dolgoztam, hiszen híres lettem és rengetegen meg akartak vásárolni. Amikor meghallottam, hogy gazdám eladott, rettegés töltött el! Csakis itt tudom visszafizetni az ellopott pénzt! Ha innen elvisznek, újra vissza kell térnem a földre, ezúttal lehet, hogy alantasabb alakban, mint egy ló… Kérem, bocsásson meg mindazért, amit tettem!« Amint ezt meghallottam” – folytatta reb Jehosua – „nem volt többé maradásom az ágyban. Azonnal a lóhoz futottam és megmondtam neki, hogy teljes szívemből megbocsátok neki, semmivel sem tartozik nekem. Amikor ezt meghallotta, azonnal kimúlt. Teljesítette a feladatát ebben a világban. Szegény Smuel most végre nyugalmat találhat a túlvilágon…”
Fotó: Oscar Nilsson on Unsplash
