Amikor a koszovi Menáchem Mendel rabbi meghallotta, hogy mestere, a zabrizai Fejvis rabbi Szkoléban tölti a szombatot, azonnal elindult, hogy illendően köszönthesse őt. Természetesen gyalogosan ment, kocsira nem tellett neki. Ahogy leszállt az este, egy fogadó körvonalai bukkantak fel a távolban. Menáchem Mendel rabbi egész nap egy falatot sem evett, fáradt volt az országúti gyaloglástól, nem csoda hát, hogy amikor elérte a fogadót, bebocsátást kért éjszakára.

„Alhatsz itt ma éjjel” – mondta a fogadós –, „de nem tudok neked vacsorát adni. Még a saját gyermekeimnek sem tudok egy falat száraz kenyeret sem adni.”

Menáchem Mendel rabbi egész éjjel nem tudott elaludni, egyre csak a szegény fogadós járt a fejében. Reggelre kelvén áldását adta a szerencsétlen embernek, hogy az Örökkévaló segítse meg őt, majd továbbindult. Hamarosan egy lovaskocsi hangját hallotta a háta mögött, majd a hintóban ülő zsidó férfi leszólt neki: „Fiatalember, merre tartasz?” – „A zabrizai rebbe elé megyek.” – „Ugorj fel mellém a szekérre, magam is arrafelé haladok.” Menáchem Mendel rabbi: „Csak akkor utazom uraságoddal, ha ad nekem húsz ezüstpénzt!” Az ember dühösen válaszolt: „Micsoda viselkedés ez, még te szabsz feltételeket?”

„Higgyen nekem, uram. Nem magamnak kérem a pénzt, hanem mások javára. És uraságod javára is.” – A gazdag embert hirtelen elfogta a kíváncsiság. „Ki tudja, mit hoz a holnap és merre fordul a szerencse. Az életünk olyan, mint egy hatalmas kerék: egyszer fent, máskor meg… fordul a világ.” Menáchem Mendel rabbi szavai megtették a hatásukat. A gazdag ember húsz ezüstpénzt vett elő és átadta leendő útitársának, aki ezekkel a szavakkal vette át a pénzt: „Addig nem mozdulok innen, amíg uraságod meg nem ígéri, hogy visszajön velem a legközelebbi fogadóig, hogy a saját szemével lássa, milyen nagy micvát tett.” A gazdag ember beleegyezett a kérésbe. Visszamentek a fogadóba, ahol Menáchem Mendel rabbi átadta a pénzt a fogadósnak, és biztosította arról, hogy attól fogva minden jóra fordul, és az üzlete virágozni fog.

Mielőtt továbbindultak volna, Menáchem Mendel rabbi a fogadós fülébe suttogta: „Mostantól fogva felvirágzik az üzleted és egyre vagyonosabb leszel. Gazdag útitársam azonban hamarosan elveszíti minden vagyonát és teljesen elszegényedik. Ha majd elérkezik az idő, ne feledkezz meg arról, hogy a jótettet jótettel kell megfizetni.”

Amikor megérkeztek Zabrizába, és a rebbe elé járulhattak, Menáchem Mendel rabbi elmesélte, hogy mentett meg gazdag útitársa egy egész családot. „Tudom, fiam, tudom” – felelte Fejvis rabbi. – „De azt is megmondtad a fogadósnak, hogy hogyan cselekedjen, ha eljön az idő?” – „Természetesen” – felelte Menáchem Mendel rabbi. – „És ő magára vállalta a feladatot.”

A szombat elmúlt, a hászidok szétszéledtek. A gazdag ember is hazatért. Telt-múlt az idő, és az üzletei sorra csődöt mondtak. Akármibe fogott, sikertelen volt. Végül nincstelenül, koldulva bolyongott városról városra.

Ugyanebben az időszakban Menáchem Mendel rabbi már a koszovi rebbe néven volt ismert, az egykori szegény fogadós pedig tehetős ember lett. Az egykori gazdag ember, aki reménytelenül rótta a környék útjait, egyszer Koszovba tévedt. A koszovi koldusok azt tanácsolták neki, hogy menjen el velük a rebbéhez, ő tudni fogja, hogyan segítsen rajta. Bár a koldus nem tudta, kivel áll szemben, a cádik azonnal felismerte a szakadt ruhában is az egykori gazdag embert, magához vonta őt, és azt súgta neki: „Fogadd meg a tanácsomat, és Isten felvirágoztatja az utadat. Adok neked egy levelet, azzal menj el egy bizonyos emberhez, és rajta keresztül elérkezik hozzád a segítség”.

A szegény koldus a levéllel a zsebében hamarosan egy távoli fogadóba vezető, poros úton találta magát. Tizenöt év telt el az első találkozásuk óta, nem csoda, hogy nem ismertek egymásra. A szegény ember átnyújtotta a levelet a fogadósnak, aki elmesélte a vándornak első találkozásuk történetét, és azt is, hogy mit súgott a fülébe a cádik, mielőtt útra kelt. Aztán így szólt: „Legyél a vendégem. Számadást készítek mindarról, amivel a Mindenható az évek során megáldott, aztán együtt utazunk Koszovba, és azt tesszük, amit a rebbe mond nekünk.”

Így is tettek. A fogadós bőkezűen megajándékozta a szegény embert, a rebbe pedig megáldotta őt, és amikor újra üzletelni kezdett, onnantól kezdve áldás volt mindenen, amibe belefogott.

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 151. szám – 2022. február 7.