Hogy azért volt-e fontos Józsefnek a Vájigás hetiszakaszban biztosítani, hogy családja Gósen földjére költözzön, mert úgy vélte, hogy a távolból könnyebb fenntartani a jó viszonyt, vagy azért, mert azt remélte, hogy így, az egyiptomiak bálványimádó kultúrájától távol Izrael fiai biztosabban megőrzik majd az Örökkévaló iránti elkötelezettségüket, nem tudjuk. Figyelemre méltó viszont, hogy azzal akarja meggyőzni Fáraót arról, hogy az ország központjától a lehető legmesszebb kell letelepíteni a frissen érkezetteket, hogy azt mondja nekik: családjából mindenki juhpásztor nemzedékek óta. A Fáraó pedig, aki szent állatként tisztelte a juhokat, elborzadt ettől a gondolattól és igyekezett valóban Egyiptom minél távolabbi csücskén elhelyezni őket. A hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban ma a juhnyájakkal foglalkozunk.
| „És mondta József az ő testvéreinek és atyja házának: Fölmegyek, hadd adom tudtára Fáraónak és mondom neki: Testvéreim és atyám háza, akik Kánaán országában voltak, eljöttek hozzám; az emberek pedig juhpásztorok, mert baromtenyésztő emberek voltak, és juhaikat meg marháikat és mindenüket amijük van, elhozták. És lesz, ha hívat benneteket Fáraó és mondja: mi a foglalkozásotok? Akkor mondjátok: Baromtenyésztő emberek voltak szolgáid ifjúságunktól kezdve egész mostanáig, mi is, atyáink is; azért, hogy lakjatok Gósen földjén; mert Egyiptomnak utálata minden juhpásztor.” (1Mózes 46:31-34) |
A Tánách, a zsidó Biblia olvasóinak feltűnhet, hogy a birkapásztorkodás őseink egyik legkitüntetettebb foglalkozása volt. Tekintsük csak Ávráhámot, Jicchákot, Jáákovot, Ráchelt vagy Dávid királyt, mindannyian pásztorok voltak. A tórai történeteket kiegészítő midrás Mózesről azt mondja, hogy Isten éppen azért választotta ki vezetői pozícióra, mert olyan gyöngéden bánt az állataival és az elkódorgott bárányt is szeretettel fogadta vissza. A világ első testvérféltékenysége is azt követően lángolt fel, hogy Isten a pásztor Hevel (Ábel) áldozatát részesítette előnyben Káin növényi alapú áldozata előtt. Ezzel némileg ellentétes irányban mondhatjuk, hogy
Józsefre részben azért haragudtak annyira a testvérei, mert ő volt a „fekete bárány”, aki inkább mezőgazdasággal és kereskedelemmel foglalkozott, mint pásztorkodással.
És amikor Joszef fent idézett tanácsát követően Fáraó valóban maga elé hívja a testvéreket, ők büszkén vállalják identitásukat (1Mózes 47:3): „És mondta Fáraó (József) testvéreinek: Mi a foglalkozásotok? És ők mondták Fáraónak: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is, atyáink is.”
A zsidó történelem jelentős része az Ígéret Földjéhez kapcsolódik, ide indult Ávráhám, ide tértek vissza újra meg újra az ősatyák és a Tóra narratívájának nagy hányada az Izraelbe vezető vándorlást beszéli el. A Tóra záró képeiben a nép idős vezérét láthatjuk, aki hiába vágyakozik a belépésre, mert az Örökkévaló azzal büntette meg, hogy soha nem teheti be a lábát a Szentföldre. Imáink, gondolataink, hagyományaink közül számos fejezi ki az Izraelbe való visszatérés reményét és az arra való vágyakozást. A 613 tórai parancsolat közül meglehetősen sok csakis Izrael Földjén teljesíthető. Azt mondhatjuk tehát, hogy a zsidó nép nemcsak a könyv népe, hanem a föld népe is és a Tóra szempontjából a micvák csakis Izrael Földjén teljesíthetjük a maguk teljességében.
Talán épp ez az oka annak, hogy őseink ennyire ragaszkodtak a pásztorkodáshoz. A pásztor halad a nyájjal, keresi, hol talál legelőre még a száraz évszak végén is. A pásztor nincs helyhez kötve, folyamatos, élő kapcsolatban van a földdel, tudatában van és megéli a föld folyamatos változását. Atyáink nem akartak röghöz kötöttként élni olyan földön, mely nem az övék – Háránban vagy Egyiptomban –, szükségük volt arra, hogy megőrizzék a szabadságukat, azt, hogy fennálljon a lehetősége annak, hogy végül megérkeznek valódi országukba. Izrael Földjén pedig pásztorok voltak, hiszen így biztosíthatták, hogy az egész föld az övék legyen, ha bejárták és használták azt.
Ávráhám Jicchák Kook, az államalapítás előtti Izrael első főrabbija azt is hozzátette, hogy a pásztor eltávolodik a világ zajától, hegyeken-völgyeken át hömpölygő nyájával van elfoglalva és bőven jut ideje arra, hogy megélje belső világát.
Ettől függetlenül a pásztor nem léphet át egy kizárólag spirituális világba, hiszen folyamatosan figyelni kell az állatokat, vizet, árnyékot, legelőt keresni, biztosítani, hogy minden állat ép és egészséges maradjon.
| Izrael modern kori pásztorairól itt írtunk. További, báránnyal kapcsolatos cikkeinket pedig (történeteinket, magyarázatainkat receptekkel kiegészítve) a következő linkeken találhatják meg az érdeklődők: Bárány kebab, Tárkonyos bárányleves, Rozmaringos báránysült A hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban a juhokkal kapcsolatban korábban a Jákob-bárányokról, valamint a kosról írtunk. |
